Mikor befordultam a feljárónkra még mindig nagyon ideges voltam. Nem tudtam, hogy leplezhetném ezt Justin előtt. Az az igazság, hogy már eleve úgy indultam el apához, hogy tudtam, össze fogunk veszni. Így is lett, de szerencsére nem haraggal váltunk el, csak elfogadtuk, hogy egyikünk sem tudja meggyőzni a másikat. Ennek ellenére azt kicsit sem tudtam elfogadni, amit kettőnkről gondolt.
- Justin, megjöttem - kiabáltam be a nappaliba, ahol őt sejtettem.
- Várj, maradj kint - kiáltott vissza izgatottan a konyha felől.
- Mit csinálsz? - nevettem el magam.
- Egy perc - szólt vissza, aztán hallottam egy rövid káromkodást meg valami edény csörömpölést.
- Ugye nem gyújtottad fel a konyhát? - szórakoztam tovább. Furcsa mód, amint meghallottam a hangját, mintha elfújták volna az idegességem. Jó kedvű és izgatott lettem én is. - Justin, ha nem mondod meg...
- Itt vagyok - jelent meg hirtelen előttem. - Szia - halkította le a hangját, aztán hozzám lépett és megcsókolt.
- Szia - súgtam vissza. - Mit csináltál?
- Mindjárt meglátod. Mi volt a reptéren?
Bele a közepébe, Justin. Próbáltam elrejteni mindenféle érzelmet az arcomról, de nem hinném, hogy sikerült, mert Justin felvonta a szemöldökét és továbbra is kérdőn nézett rám.
- Majd elmesélem. Előbb látni akarom a meglepetésemet - mosolyogtam.
- Ki mondta, hogy van valami meglepetés?
- Miért, akkor mi mást csináltál a konyhában?
- Nem tudom, miről beszélsz - adta tovább az ártatlant.
- Na, Justin. Szeretném látni - bújtam oda hozzá, mert tudtam, hogy a hízelgéssel bármit el lehet érni nála. Legalábbis nekem.
- Remélem nem számítasz valami nagy dologra - nevetett fel, miközben kézen fogott és a konyha felé húzott.
Rögtön megtorpantam, amikor megláttam a rengeteg mosatlan edényt és mindenféle hozzávalót a pulton, amik katasztrófa sújtotta területhez hasonlóvá varázsolták a helyet. De aztán a pillantásom a szépen megterített asztalra tévedt, és nem bírtam ki mosolygás nélkül.
- Túl korán jöttél. Nem akartam ám így hagyni - szabadkozott egyből, a hangján hallottam, hogy zavarban van.
- Te főztél nekem? - kérdeztem csodálkozva.
- Hát valami olyasmi - vont vállat, mintha ez semmiség lenne. Pedig nekem nagyon is sokat jelentett.
Most már éreztem az illatokat is, amiket eddig nem is értem, hogy nem vettem észre. Rántott csirkemellet sütött hasábburgonyával, és ha jól vettem észre a zöldségeket sem hagyta ki.
- Nagyon jól néz ki - mosolyogtam rá, mire egy Justinra egyáltalán nem jellemző szégyenlős vigyort kaptam válaszul.
Kihúzta az egyik széket, aztán intett a kezével.
- Hölgyem?
- Micsoda udvarias gesztus - mosolyogtam továbbra is, majd leültem.
Justin velem szemben ült le, de még így is elég közel volt hozzám szerencsére.
- Jó étvágyat, Nins.
- Neked is.
Néhány percig csendben ettünk. Tudtam, hogy hamarosan elő kell hozakodnom valamivel a reptéren történtekről. Mondjuk az igazsággal.
- Hogy találtad ki ezt?
- Mindig te főztél, és arra gondoltam, örülnél neki.
- Jól gondoltad - bólintottam. El sem hittem, hogy Justin ilyen aranyos. Persze nem ez volt az első alkalom, hogy meglepett, de az utóbbi két napban, amióta itt volt velem mintha egy új oldalát láttam volna.
- Nem mesélsz? Tudom, hogy van miről - mondta, nekem meg először le sem esett, hogy mire gondol. - Nem hiába voltál feszült, mielőtt elmentél.
Ja,hogy az... Egyáltalán nem volt kedvem beszélgetni erről, nem akartam elrontani a kedvét.
- Nem volt semmi érdekes. Apa azt mondta, hív ha odaért.
- Nina... - forgatta a szemét. - Kettőnkről mit mondott?
- Nincs túlzottan oda értünk - ismertem be halkan.
- Az mit jelent konkrétan?
Konkrétan? Csupán annyit, hogy minden vágya az volt, hogyha egyszer komoly kapcsolatom lesz, akkor az csak is Kyle-lal lehet. Justint úgy látja, mintha ő lenne a legrosszabb, ami csak történhetett velem. Én pedig éppen úgy látom, hogy ő legjobb az életemben.
- Szerintem nem fogunk közös ebédekre járni - mondtam szűkszavúan, mire Justin elkomorodott. - De amúgy sem számít, mert ő New York-ban lesz, mi pedig itt - mosolyodtam el, hogy oldjam egy kicsit a hangulatot.
- De számít, Nina. Ő az apád, tudom, hogy fontos a véleménye neked.
- Igen. Ő is tudja, és be fogja látni, hogy boldog vagyok veled. Megenyhül majd.
- Nem akarom, hogy a ti kapcsolatotok is megromoljon miattam - mondta komolyan.
- Mi az, hogy a mi kapcsolatunk is?
- Hát, mint ahogy Kyle-lal... Egy csomó mindent megváltoztattam körülötted.
Letettem az evőeszközt, odamentem Justinhoz és az ő kezéből is kivettem őket, majd az ölébe ültem és átöleltem a nyakát.
- Köszönöm, hogy ennyi mindent megváltoztattál.
- Ezek nem jó dolgok, Nina - rázta a fejét. - Most minden más lesz. Szakítottam Selenával, és ezután bármikor kiderülhet, hogy veled vagyok. Nem lesz mindig minden ilyen szép és jó.
- Most sem az minden. Csak akkor, amikor veled vagyok.
Az enyémnek döntötte a homlokát és lehunyta a szemét. Ekkor láttam csak igazán, hogy mennyire fáradt és kicsit talán megtört is. Végigpörgettem magamban az utóbbi napokat és rá kellett jönnöm, hogy azóta ilyen, amióta szakítottak. Hiába volt itt velem azóta minden percben, mégsem vettem észre. Pedig nyilvánvaló volt már akkor éjjel.
- Bánod, hogy szakítottál vele? - kérdeztem halkan.
- Dehogy, Nina. Veled akartam lenni és most, hogy bűntudat nélkül tehetem ezt sokkal jobb mindenegyes perc.
- Szóval neked is bűntudatod volt?
- Persze, sőt néha még most is az van. Miért?
- Nem tudom. Sosem mondtad, hogy milyen ez az egész neked - vontam vállat.
- Mert elég zavaros. A szüleid, Scooter, anya, a barátaid... Mintha mindenki ellenünk volna. Nem akarom, hogy még több ember tudjon rólunk, mert... Félek, hogy megutálsz - fejezte be halkan.
- Nem foglak utálni. Soha - biztosítottam és puszit nyomtam a halántékára. - Fontos, hogy a családunk mit szól hozzá, de nem fog befolyásolni semmit - láttam a szemében a bizonytalanságot. - Nem fog. Igaz, Justin?
- Nem fog - mondta végül.
Befejeztük az evést, de a hangulat valamiért nem változott. Szabályosan éreztem Justin önostorozását, pedig erre semmi oka nem volt. Délután nem volt semmi dolgunk, és Justin kezdett nyugtalankodni. Nem bírta a semmit tevést. Meccset nézett, a laptopomon csinált valamit vagy csak mellém feküdt és szorosan átölelt. Nekem tökéletes délutánnak tűnt, mert vele voltam, de egy idő után furcsa volt. Nyugodtan beszélgettünk, senki nem zavart meg minket, senki nem rángatott el minket sehová.
- Szerinted Scooter mennyire lehet már dühös ránk? - kérdeztem Justintól.
- Miért? Beszéltél vele?
- Nem, nem is néztem meg a telefonom már napok óta.
- Én sem - ismerte be, majd feljebb tornászta magát, a vállamra hajtotta a fejét és elővette a telefonját.- Anya is és Scooter is rengetegszer hívott - közölte, aztán megnézte a többi üzenetét, amik a barátaitól jöttek. - Nézd csak meg a tiédet.
Én is megnéztem a telefonom, és Justinnak igaza volt. Scooter engem is keresett, méghozzá elég sokszor.
- Hát, végül is két napra eltűntünk - mondtam. - Csodálom, hogy nem jelent meg itt.
- Szerintem arra vár, hogy mi menjünk hozzá. Biztosan rájött, hogy együtt vagyunk, abból, hogy együtt tűntünk el.
- Nem is tudom. Mit kellene mondanunk neki?
- Az igazat. Akárhogy fogadja is, mostantól nincs titkolózás - mondta Justin határozottan.
- Fel kéne hívnod anyukádat - próbálkoztam. - Biztosan aggódik.
- Majd később - válaszolta, de már teljesen más kötötte le. A telefonjára pillantottam, és láttam, hogy twitterezik. Ez is kimaradt az utóbbi két napban mindkettőnk életéből.
Nem akartam beleolvasni, de amikor megláttam, hogy a rajongóinak ír, nem bírtam megállni.
"Kicsit zavaros mostanában minden, de ti itt vagytok nekem. Én itt vagyok értetek. #KÖSZÖNÖM #BELIEBEREK" - ezt írta Justin, és én nem bírtam ki mosolygás nélkül. Csókot nyomtam a nyakára, mire felém kaptam a fejét.
- Mi az? - mosolygott ő is.
- Édes vagy. Szeretem látni, ahogy törődsz velük.
- Elhanyagoltam őket, érezd magad megtisztelve - nevetett.
- Nagyon is úgy érzem magam.
Figyeltem, ahogy megnézte még a hozzá közelálló emberek fiókjait, aztán egy idő után megelégeltem, mert újra visszatért az arcára a gondterheltség, amikor Scooterhez ért.
- Nem kell most behoznod két napi lemaradást - vettem ki a kezéből a telefont és az éjjeliszekrényre tettem. - Most még velem foglalkozz, oké? - rövid csókot nyomtam a szájára.
- Folyamatosan ezt teszem - mosolyodott el és most ő csókolt meg, de már hosszabban.
Abban a pillanatban amikor a nyelve az enyémhez ért, úgy éreztem, mintha egy kapcsolót talált volna, amitől mindenem lángra lobban csakis érte. A hajába túrtam és szenvedélyesebben csókoltam. Beszívtam az alsó ajkát, ami egy halk nyögést csalt elő belőle. Ezt úgy értelmeztem, hogy ő is hozzám hasonlóan érez, úgyhogy bátran nyúltam a pólója szegélyéhez és sietősen kezdtem felhúzni.
- Mi ez a hevesség, Nins? - mormolta a számba.
- Ki akarom használni, hogy kettesben vagyunk.
Justin váratlanul maga alá fordított, aztán levette a pólóját és újra a számra tapadt, most engem is meglepett az ő hevessége. A keze utat talált a felsőmhöz és könnyedén áthúzta a fejemen, hogy aztán a szabaddá vált bőrömet érintse. Olyannyira lekötött, hogy élvezzem a csókjait és az érintéseit, hogy észre sem vettem, mikor szabadított meg mindkettőnket a további ruhadaraboktól.
A testünk egymásnak feszült, a bőrömön éreztem a belőle áradó hőt, a hasamon pedig a kézzel fogható vágyat, amit én váltottam ki belőle. Elszakította az ajkát az enyémtől és zihálva a homlokomnak döntötte a sajátját, miközben mindkettőnk keze a másik haját simítgatta.
- Mindig lesz időnk kettőnkre - ígérte, aztán lassan eggyé olvasztott minket, én pedig elvesztem a mámorban, amit a teste nyújtott.
Justinnal elterveztük, hogy a nap hátralévő részét együtt töltjük. Bár még mindig bujkálnunk kellett, és ott volt felettünk az a viharfelhő is, amikor el kell mondanunk Scooternek, hogy mi van köztünk, de úgy éreztük megérdemeljük, hogy kicsit gondtalanok legyünk.
- Szerinted ki fogsz bírni velem egy teljes napot? - mosolygott rám, miközben a reggelit készítettük.
- Akár többet is - jelentettem ki határozottan, majd lábujjhegyre állva puszit nyomtam a szájára, de ő közben elkapta a derekam és csókot formált a pusziból. Egy másodpercbe telt, hogy elfelejtsem a reggelit és minden mást is. Csak a puha szája és a követelőző nyelve volt fontos, meg az ahogyan magához ölelt.Nem is kívánhattam volna többet azon a reggelen.
- Jó reggelt- hallottuk meg anya hangját teljesen váratlanul és azonnal szétrebbentünk.
- Szia - köszöntem vissza látszólag nyugodtan. - Hogyhogy itthon?
- Csak átöltözöm - legyintett, egy percre sem vette le a szemét Justinról. - Még nem találkoztunk, ugye? - nyújtotta felé a kezét. - Jenny Blake.
- Justin Bieber - mutatkozott be Justin is. - Örülök, hogy megismerhetem, Mrs. Blake.
Én csak forgattam a szemem ezen az udvariaskodáson. Anyán látszott, hogy teljesen oda van Justintól, másrészt fogalma sem volt róla, hogy mostanában igen gyakori vendég nálunk. El is feledkeztem arról, hogy az én szüleimnek sem ártana tudni a kapcsolatunkról.
- Velünk reggelizel? - kérdeztem.
- Sajnos mennem kell - rázta a fejét és úgy tűnt tényleg sajnálja. - Viszlát, Justin - mosolygott még egyszer, majd eltűnt a szobájában.
- Hála Istennek - sóhajtottam fel, aztán Justin mellkasának dőltem ő pedig belepuszilt a hajamba.
- Nem akarlak megbántani, de én is örülök, hogy nem reggelizik velünk.
- Nahát! Pedig elég szívélyesen üdvözölted - mondtam gúnyoskodva.
- Azzal, hogy megütött nem lopta be magát a szívembe - mondta keményen. - Szerintem a jövőben sem leszünk első számú barátok, ha nem bánod.
- Éppen elég, ha velem barátkozol - mosolyogtam rá és újra a szája felé hajoltam.
- Azzal nem lesz gond, bébi - vigyorodott el, majd megcsókolt.
- Azért eléggé hiányzik már apa - panaszkodtam el Justinnak, hogy mi bánt. - Régen mindennap találkoztunk és beszéltünk, most meg már kb egy hete nem láttam. És anyát is nehéz egyedül elviselni, még ha nincs is itthon túl sokat.
- Mikor költözik New York-ba apukád?
- Holnap, megbeszéltük, hogy kikísérem a géphez - mivel nem akartam túl sokat beszélni erről így inkább másra tereltem a témát. - Mit szólnál, ha bemutatnálak a barátaimnak? Úgy értem Kate-et már ismered, de Kyle-t még nem - vetettem fel az ötletet Justinnak. - Persze csak, ha szeretnéd.
- Gondolod, hogy ő szeretne megismerni engem? - vonta fel a szemöldökét.
- Szerintem igen - állítottam magabiztosan. - Én is megismertem a barátnőjét nem rég.
- Hát jó - vont vállat.
- Ha nincs kedved, nem kell - komorodtam el az érdektelenségét látva, majd felálltam és a mosogatóhoz vittem a tányérokat.
Miért nem szeretné megismerni azokat, akik nekem fontosak? Én szívesen találkoznék bármelyik barátjával. Sőt szeretném, ha majd bemutatna az apukájának és a tesóinak is. Talán ő mégsem tervez ilyen hosszútávra...- súgta egy gonosz hang, de mielőtt jobban átgondolhattam volna ezt a nevetséges gondolatot, Justin mögém lépett és átölelt.
- Szeretném megismerni őket - súgta a fülembe. - Mondtam már, hogy minden érdekel, ami veled kapcsolatos, így ők is.
- Tényleg? - fordultam szembe vele kíváncsian.
- Hát persze - mosolyodott el. - Hívd csak át őket.
Mikor ezt kimondta már indultam is a telefonomért, de aztán mégis visszafordultam és jól megöleltem Justint, majd csakhogy még biztosabb legyen benne, mennyire örülök nyomtam egy puszit a szájára.
Negyed órával később már Kate ott ugrálta nappalinkban, Kyle az egyik fotelben ült, Justin és én pedig a kanapén.
- Na, mit csinálunk? Ez olyan jó, úgy örülök, hogy áthívtatok. Nem megyünk el valahová? - Kate természetesen túl volt pörögve.
- Nem mehetünk sehova. Tudod, titok - suttogtam az utolsó mondatot és Justinra meg magamra mutattam.
- Ne már - nyafogott egyből. - Mégis mit csináltok egész nap a négy fal között? Erről szól a híresség?
Justinra néztem, aki úgy tűnt kicsit mégis csak kellemetlenül érzi magát. Gyanítottam, hogy ennek Kyle az oka, mégsem akartam önbizalommal telve azt állítani, hogy biztos féltékeny. De azért láttam rá némi esélyt, és elég nagy hazugság lenne azt állítanom, hogy ez nem esett nekem iszonyúan jól, még ha okot nem is adtam rá.
- Hé, bébi nem hozod le a gitárodat? - vetette fel az ötletet Kyle.
- Hát, oké, de nem vagyok a topon ma, ezért mondtam le a mai stúdiózást is - mondtam, aztán fel is mentem a szobámba.
Ott fent megláttam Justin sapkáját az ágy mellé esve, úgyhogy ezt feltettem a fejemre és így mentem vissza a többiekhez a gitárommal.
- Na, mit énekeljünk? - kérdeztem, amikor újra leültem Justin mellé.
- Az az én sapkám? - méregetett vigyorogva.
- Nem, az enyém. Justin vagyok. Szia - nyújtottam felé a kezemet teljesen komolyan. Ő csak felnevetett, de azért megrázta a kezem, aztán hátradőlt és várta, hogy mit teszek.
A Baby dallamát kerestem, aztán mikor eszembe jutott gitározni kezdtem.
- You know you love me, I know you care
Just shout whenever, and I'll be there
Úgy tűnt Kate az egyetlen, aki viccesnek találta ezt, mert a következő sort már velem együtt énekelte.
- You are my love, you are my heart
And we will never ever ever be apart
Justinra néztem és próbáltam minél kifejezőbben énekelni, hogy legalább elmosolyodjon és sikerült. Egy halvány mosoly feltűnt a szája sarkában és megforgatta a szemét jelezve, hogy kicsit eltúlzom.
- Oké, nem megy ez nekem olyan jól, mint neked - adtam fel és sapkát is az ő fejére tettem. - Pedig még a Baby-s részhez el sem jutottam.
- Szerintem jobb is - nevetett Kyle, de elég volt egy pillantást vetnem rá, hogy abbahagyja.
- Kate - szóltam oda a húgának is, aki még mindig dúdolta a dalt.
- Ja, bocsi, de olyan fülbemászó - vont vállat, Justin meg elégedetten vigyorgott erre.
- Na, ide azzal a gitárral - kérte Kyle. - Ez kicsit... vagy inkább nagyon más dal lesz - nézett Justinra, aki csak felvonta a szemöldökét és úgy figyelt.
Kyle még szinte el sem kezdte a dalt, de már tudtam, hogy a Green Day-Boulevard of Broken Dreams lesz. Kate és én teljes hangerővel kezdtünk énekelni, egy időben ez volt a kedvenc dalunk.
A második refrénnél Kate újra ugrálni kezdett és nekiesett Kyle-nak. Azt hiszem ő kicsit tényleg rockernek képzelte magát, mire vége lett a dalnak.
- Hú, szóval Green Day? - kérdezte Justin tőlem, miközben a Kyle éppen a húgával veszekedett.
- Aha, szeretem őket - bólintottam.
- Hát, ezt nem tudtam rólad.
- Pedig régebben még a koncertjükön is voltunk - szólt közbe Kate. - Nina, emlékszel milyen jó volt?
- Te gondolom más zenéhez szoktál - mondta Kyle Justinnak. - Mi ezeken nőttünk fel.
- Azért örülök, hogy időközben váltottál - mosolygott Justin rám.
- Nem váltott - szólt közbe Kyle élesen, mielőtt válaszolhattam volna.
- Hallottad a dalait? Köze sincs a rockhoz.
- De attól még szeretem ezeket a dalokat is - mondtam. - Csak az, amit most éneklek jobban az én stílusom.
- Nem a tiéd - mondta nekem Kyle, aztán a következő szavait megint Justinhoz intézte. - Nem ismered, még csak azt sem tudod róla, milyen zenéket szeret - morogta, mire kapott egy haragos pillantást tőlem.
- Oké, tudjátok mit? Menjünk el valahova - mondta Justin váratlanul. Meglepett, hogy nem reagált semmit Kyle beszólásra.
- Justin, tudod, hogy nem lehet - szóltam rá.
- Nyugi, nem lesz nyilvánosság. Tetszeni fog, bébi - az utolsó szót kicsit gúnyosan mondta, nekem meg egyből leesett, hogy valószínűleg nem tetszett neki, hogy Kyle is így hívott.
- Menjünk! Kérlek, kérlek, kérlek, Nina - könyörgött Kate.
- Oké, már veszem is a cipőmet - adtam meg magam.
Az én kocsimmal mentünk, mivel az még mindig rejtély volt, hogy Justin hogy került tegnap este hozzám. A kocsi kulcsa a zsebében volt, de a kocsija sehol.
- Biztos belebotlunk egy rajongóba vagy fotósba - idegeskedtem.
- Hova megyünk, Justin? - kérdezte Kate ezredszerre, erről végre nekem is eszembe jutott, hogy nem árulta el a célunkat. Ismerős volt a környék, erre szoktam jönni, amikor...
- Oké, Nins, nem tudom, innen merre kell menni szóval elmondom, mit találtam ki. Azt mondtad, apukád holnap utazik, úgyhogy arra gondoltam örülnél, ha vele ebédelhetnél - mosolygott Justin. Úgy ledöbbentem ezen a gesztuson, hogy hirtelen azt sem tudtam, mit mondjak.
- Komolyan? Most apához megyünk?
- Remélem, örülsz - nézett rám félszegen, mintha attól tartana, hogy mérges leszek.
- Persze, hogy örülök - mosolyogtam. - Itt jobbra - mondtam és néhány perc múlva már le is parkoltunk a nagyi háza előtt, ami apa ideiglenes lakhelye is volt.
A nagymamám, Grace rögtön elénk jött és Kate a nyakába vetette magát egyből.
- Várj - nyúlt a kezem után Justin. - Tényleg örülsz? Mert nem akartam rád erőltetni, csak amit reggel mondtál....
- Igen, örülök - vágtam a szavába. - Köszönöm, Justin - nyomtam egy puszit az arcára. - Gyere, a nagyim imádni fog.
- Inkább apukád reakciója érdekelne - nevetett fel zavartan, mire csak megforgattam a szemem.
Túlestünk a bemutatkozáson, az üdvözléseken, a "de rég láttalak" -on, és apa reakcióján is, ami csupán egy rosszalló pillantás volt, amit az összekulcsolt kezünk váltott ki belőle.
- Ha tudtam volna, hogy jöttök, akkor a kedvencedet főztem volna, Nina - mondta a nagyim, mikor asztalhoz ültünk.
- Én sem tudtam, hogy jövünk. Justin meglepett vele - válaszoltam mosolyogva.
- Kedves tőled - mosolygott Justinra. - Nem akarok tolakodó lenni, de legutóbb még arról olvastam, hogy barátnőd van.
Ó, nem, nem vagy tolakodó. Dehogyis! Justinra néztem, hogy erre vajon mit válaszol, közben meg azon törtem a fejem, hogy hogyan menthetném ki magunkat én.
- Azóta szakítottunk - mondta az igazsághoz híven Justin. - De ez még nem nyilvános, szóval ezért olvashatott erről - tette hozzá udvariasan.- Nem akarjuk Ninával, hogy rólunk szóljanak az újságok.
- Persze, ez teljesen érthető. Ne haragudjatok, hogy felhoztam, csak kíváncsi voltam - mosolygott bocsánatkérően a nagymamám.
- Kyle, mi újság a főiskolán? - vágott bele apa egy másik témába.
- Semmi különös - vont vállat. - Biztosan érdekesebb, ami Ninával és Justinnal történik - mosolygott felénk, de ismertem ezt a mosolyt. Nem volt őszinte, csak gúnyolódott.
- Engem mégis inkább ez érdekelne - folytatta apa.
Lehunytam a szememet és elszámoltam tízig, még mielőtt olyat mondtam volna, amit később megbánok. Miért kell ilyen nyíltan kimutatniuk az ellenszenvüket Justin iránt? Miért ellenszenves nekik egyáltalán?
Kyle közben elkezdett beszélni az egyetemről, de a legkevésbé sem érdekelt. Kate a nagyival beszélhetett. Justinra néztem, aki viszont minden figyelmét az ételnek szentelte.
- Sajnálom - súgtam neki észrevétlenül.
Ő csak egy halvány mosollyal az arcán megrázta a fejét, aztán egyik kezét a lábamra simította.
Apától egyáltalán nem ezt vártam volna, és Kyle-tól sem. Innentől kezdve a társaság három részre is szakadt. Volt apa és Kyle, én és Justin, meg Kate és a nagyi, akik mindenkivel akartak beszélgetni, de mi egymással nem nagyon tudtunk.
- Holnap találkozunk - búcsúztam el apától és megöleltem.
- Igen. Egyedül - mondta olyan halkan, hogy csak én halljam.
- Ne aggódj, egyedül jövök - fújtam ki bosszúsan a levegőt. Úgy gondoltam jobb lesz, ha kettesben beszéljük meg, hogy mégis mi baja a barátommal.
A többiek is elköszöntek egymástól, aztán indultunk.
- Vezethetek, Nina? - kérdezte Kyle, mielőtt beszálltunk volna a kocsiba.
- Miért, mi a baj azzal, ahogy vezetek? Vagy azzal, ahogy Justin?
- Semmi, nyugi. Akkor vezessetek csak - tartotta fel a kezét védekezően és képes volt még idegesítően vigyorogni is.
- Helyes - morogtam, aztán beszálltam a kormány mögé.
Egy darabig néma csend volt, és már ez kezdett idegesíteni. Milyen gyerekesek vagyunk! - döbbentem rá.
- Mi bajod van ma? - néztem a visszapillantóba a mögöttem ülő Kyle-ra.
- Nekem? Semmi.
- Dehogynem. Folyton gúnyolódsz. Ha nem akartál már eleve velünk lenni, akkor nem kellett volna átjönnöd. Nekem rosszul esik, hogy így viselkedsz. Aztán még apával is összefogtatok.
- Ez hülyeség. Ne magyarázd be magadnak, Nina - nevetett fel könnyedén.
- Jó, tudod mit? Nem is számít, csak lépj túl ezen - néztem mereven az útra, és csak reméltem, hogy megérti, mit értek ez alatt.
Nem érkezett válasz, szóval úgy tűnt, értette. Mikor legközelebb ránéztem ő is csak az ablakon bámult kifelé.
Amikor leparkoltam egy szó nélkül szállt ki és csapta be maga mögött az ajtót, majd ment be a házba. Remek, megsértődött. Hát, én is.
- Majd később beszélünk, oké? Sziasztok - mondta Kate és úgy tűnt ez neki is elég kellemetlen csak úgy, mint a mellettem álldogáló Justinnak.
- Hát nem ilyennek terveztem ezt a napot - sóhajtott fel, amikor bementünk. - De legalább nem találkoztunk fotóssal.
- Köszönöm, hogy kitaláltad ezt - mondtam és lehúztam magam mellé a kanapéra, majd csakhogy ne legyen olyan csend, bekapcsoltam a tv-t.
- Rossz ötlet volt.
- Nem, nem volt az. Nézzünk valamit, oké? - elhelyezkedtem mellette és az ölébe hajtottam a fejem, aztán váltogatni kezdtem a csatornák között.
- Mi a kedvenc filmed? - kérdezte hosszú csend után.
- Hát nem is tudom. Sok mindent szeretek. Nem tudnék választani - vontam vállat. - Mostanában nem is nézek filmeket.
- A sorozatokat szereted?
- Azt abszolút nem nézek. De várj, a Jóbarátokat nagyon szerettem régen. És te?
- Azt én is szerettem. A kedvenc városod?- jött az újabb kérdés.
- Mi ez a kérdezz-felelek? - fordultam meg, hogy az arcát nézhessem.
- Csak rájöttem, hogy tényleg nem tudom, miket szeretsz - vont vállat most ő.
- Kyle hülyeségeket beszélt. Ismersz. Különben, miért találtad volna ki, hogy látogassuk meg apát?
- Az csak azért jutott eszembe, mert reggel említetted.
- Igen, ebből is látszik, hogy odafigyelsz rám - bólintottam. - Nem az a fontos, hogy mi a kedvenc filmem vagy városom.
- De Kyle mind tudja ezeket a dolgokat rólad.
- Hosszú évek óta ismerjük egymást, ezért tudja. Mi még csak néhány hónapja ismerjük egymást, arról nem is beszélve, hogy még csak egy napja vagyok a barátnőd - mosolyodtam el.
- Sosem gondoltam volna, hogy ilyen jó lesz ezt hallani a szádból - simogatta a hajamat ő is mosolyogva.
- Mit?
- Azt, hogy a barátnőm vagy.
- Akkor miért vagy ilyen kedvetlen? - kérdeztem.
Justin ettől láthatóan zavarba jött, hogy észrevettem, mert elszakította a tekintetét az enyémtől.
- Gondolsz még Kyle-ra? - kérdezte halkan.
- Hogy érted? Persze, most például legszívesebben átmennék és jól megmondanám neki a magamét - mondtam.
- Nem úgy értem - rázta a fejét. - Emlékszem, hogy egyszer azt mondtad, hogy szereted.
Szóval így érti. Tényleg ezt mondtam. Sőt, ha belegondolok ez az egész Justinnal, amiatt kezdődött, mert féltékeny voltam Kyle-ra és Livre.
- Nem, úgy már nem gondolok rá. Régóta nem - válaszoltam.
Justin felsóhajtott, kicsit úgy tűnt, talán meg is könnyebbült.
- Szerintem most már bánja, hogy akkor nem élt a lehetőséggel.
- Én viszont örülök neki - mondtam, aztán felegyenesedtem és bemásztam Justin ölébe. - Most én is kérdezhetek ezért?
- Persze. Mindent elmondok neked - biztosított, aztán átölelte a derekam.
- Féltékeny voltál ma?
- Nem - tagadta egyből. - Nekem úgy tűnt inkább ő volt az.
- De azért nem tetszett, amikor bébinek hívott - emlékeztettem.
- Persze, hogy nem - háborodott fel. - Az enyém vagy, nem az övé. Ő csak ne...
- Oké, nyugi - tettem az ujjam az ajkára. - Régóta így hív. Sőt, igazából minden lányt így hív - magyaráztam.
- Hát téged ne hívjon, te nem vagy olyan, mint a többi lány - mondta dacosan.
- Nem, én nem vagyok - mosolyodtam el. - Én a te barátnőd vagyok - tettem még hozzá, aztán megcsókoltam Justin pedig késlekedés nélkül viszonozta is.
