Új blog

Sziasztok! 
Még nem résszel jövök, hanem egy linkkel, ugyanis Leával közös blogot nyitottunk. A főszereplő nem lehet más itt sem, mint Justin, de egy kicsit más oldalról közelítjük meg az életét. Remélem, tetszeni fog nektek! :) 

                            

20. fejezet

Sziasztok! Hát igen, ez bizony megint két hét volt... Sajnálom, de így alakult. Azért most igyekeztem kitenni magamért. :) Köszönöm szépen, hogy kommenteltétek az előző részeket. Remélem itt is ezt teszitek. :) Ja, és még időben vagyok... Kellemes ünnepeket! :) ♥

 - Szeretném tudni, Justin - kérleltem sokadszorra. - Hallom a hangodon, hogy nem vagy jól.
Az alatt a két perc alatt, amióta beszéltünk, legalább négyszer körbe jártam a szobámat, és a telefont is olyan görcsösen szorítottam, hogy félő volt, kárt teszek benne.
- Lezártuk. Minden rendben volt. Komolyan, Nina, ne aggódj - győzködött Justin.
- Nem szeretnél átjönni?
- Nem hiszem - motyogta.
- Akkor én menjek át? - kérdeztem, mert egyértelműnek tűnt, hogy ki kell szednem belőle minden kicsi részletet.
- Be kell menned a stúdióba - mondta. Ez igaz volt, bár ez érdekelt a legkevésbé akkor.
- Nem fontos. Átmegyek.
- Egyedül lennék inkább - felelte határozottan.
- Justin...
- Nina! - csattant fel dühösen. - Kérlek.
- Jó. Majd beszélünk - nyögtem ki nehezen és egyből le is tettem.
Meglepett, hogy Justin rám kiabált. Sosem kiabált még ilyesmiért velem.
Elindultam a stúdióba a legkisebb lelkesedés nélkül. Miért nem lehet holnap reggel kezdeni? Miért pont most, amikor Justinnal kellene lennem?
- Sziasztok -  köszöntem a srácoknak.
Néhányan talán észre sem vettek, annyira belemerültek a munkába. 
- Kezdhetjük? - hallottam a kérdést Paultól. Bólintottam, és mire a zene elkezdődött igyekeztem kiűzni a fejemből minden rossz gondolatot és érzést, amit Justin viselkedése keltett bennem.
Alig tudtam koncentrálni, többször rontottam és újra kellett kezdenem. Miért volt ennyire szomorú Justin? Megint elcsúszott a hangom. Megbánta, hogy elkezdtük ezt az egészet? Paul az üveg másik oldaláról idegesen pillantott rám, de nem tehettem semmit. Az agyam teljesen máshol járt.
- Nem fog menni, Paul - sóhajtottam fel és kiléptem az üvegfal mögül. 
- Mi a gond, kislány? Azt hittem két dalt felvehetünk ma, de így még az első is alig van meg és már három órája itt vagyunk. 
- Nem tudom.
- Nem koncentrálsz - mondta, de nem volt megrovó a hangja, és ezért hálás voltam. Arra lett volna a legkevésbé szükségem, hogy haragudjon rám. - Fejezzük be ezt az egy dalt, aztán hazamehetsz.
Halványan elmosolyodtam és bólintottam, majd kicsit összeszedettebben vágtam neki az éneklésnek ismét. 
Amikor hazaértem, meglepve fogadtam, hogy anya otthon volt. Este 10-kor? Mit keres ő itthon? Persze, hülye kérdés, mert itt él, de akkor is. 
Ennél már csak az volt meglepőbb, hogy a konyhából furcsa hangok szűrődtek ki. Leraktam a táskám és a kabátom az előszobában, csak ezután indultam el megnézni, hogy mi is ez. Azon gondolkoztam, vajon mit szólna Kate és Kyle, ha beállítanék hozzájuk most az összes cuccommal együtt. Mert abban biztos voltam, hogy ha anya hazahozta a pasiját, én egy perccel sem  maradok tovább ebben a házban.
Szerencsére anya egyedül volt. Főzött és... a dalomat énekelte. Sosem hallottam még anyát énekelni, de ennél is furcsább volt, hogy ismeri egyáltalán a dalomat. Háttal állt nekem így egészen addig nem vett észre, amíg közelebb nem léptem hozzá. 
- Szia - köszönt mosolyogva. 
- Szia. Mit csinálsz? 
- Vacsorát főzök - válaszolta, mintha ez lenne a világon a legtermészetesebb. - Jó napod volt?
Mi a fenére készül?
- Jó - igen, az éjszakám és a délelőttöm nagyon jó volt, sőt még a Kyle-ékkal töltött délután is, de az este...
- Stúdiózni voltál? 
Honnan tudja? 
- Igen.
- Mindjárt ehetünk, oké? - olyan furán mosolygott, és egyszerűen nem tudtam hová tenni ezt a viselkedést. Nem szokta érdekelni, hogy mit csinálok.
Mikor leültünk az asztalhoz egyszerűen nem tudtam nem észrevenni azt az üres helyet magam mellett. Apa helye. Anya mindvégig csak mosolygott és mindenféle hétköznapi dologról fecsegett, de nem bizonyultam valami jó társaságnak. Justin körül forogtak a gondolataim. A fenébe is! Vele kéne lennem, nem itthon ülni. Anya észrevette, hogy nem igazán vagyok vevő a hízelegjük vissza magunkat a lányunkhoz című műsorra, úgyhogy lemondott a társalgásról.
Csak sokkal később, amikor már újra egyedül voltam és lezuhanyozva végre befeküdtem az ágyamba, akkor jutott eszembe, hogy meg sem kérdeztem anyától, mire volt jó ez a felhajtás. Komolyan csak azért jött haza, hogy velem vacsorázzon aztán újra lelépjen? Semmi értelme az egésznek.
El is terelődött a figyelmem erről hamarosan, mert egy sokkal nagyobb problémám volt. Mindennél jobban beszélni akartam Justinnal, viszont kicsit megbántott voltam amiatt, hogy úgy elzárkózott előlem és rám kiabált. Nehezen, de elhatároztam, hogy nem hívom fel. Fáradtabb  voltam, mint valaha, a testem minden porcikájában éreztem a Justinnal töltött időt, mégis nehezen tudtam csak elaludni.
Arra riadtam, hogy valaki eszeveszetten nyomja a csengőt, majd a dörömbölést is meghallottam. Ránéztem az órára, fél kettő volt. Éjjel. Ahogy mentem le a lépcsőn, szinte éreztem, hogy Justin lesz az, aki ilyen lehetetlen időpontban áll az ajtónk előtt. Mintha még a csukott ajtón át is éreztem volna a közelségét. 
Az ajtó mellett a falnak támaszkodott, a fejét alig tudta tartani, hogy rám nézzen, de azért megtette. Elég volt egy pillantás az arcára, hogy rájöjjek, Justin részeg. Méghozzá nem is kicsit.
- Mit csináltál? - suttogtam döbbenten. Ő csak bágyadt, fáradt mosollyal nézett rám, aztán a kezével az arcom felé nyúlt, de még félúton sem járt, amikor lecsuklott a karja. 
- Gyere - átkaroltam a derekát, aztán behúztam az ajtón, felvittem az emeletre. Nem volt könnyű feladat, teljesen elhagyta magát, jártányi ereje sem volt.
- Nina... - akadozó nyelvvel, de azért érthetően mondogatta a nevem, többször egymásután, mintha csak most fogná fel, hogy én ölelem magamhoz. 
- Hol voltál, Justin? Hogy jöttél ide?
- Nina... maradj itt... velem - nyögte ki nehezen a szavakat, mikor ledöntöttem az ágyamra.
- Mindjárt jövök - csitítgattam, aztán a fürdőbe mentem egy pohár vízért. 
- Olyan... jó az... illatod - éppen a párnámba fúrta az arcát, amikor visszaértem és leültem mellé.
- Justin, idd meg ezt - nyújtottam felé a poharat, de nem úgy tűnt, mint aki képes erre egyedül. Segítettem neki felülni, és legnagyobb döbbenetemre tiltakozás nélkül lehajtotta a vizet. 
Visszadőlt a párnámra, közben leesett a fejéről a sapkája, de nem érdekelte. Ekkor vettem észre, hogy egy pici seb van  a szemöldöke felett.
- Mit csináltál? - kérdeztem és óvatosan végighúztam az ujjam a kis vágáson. Justin is odanyúlt, aztán elkezdett nevetni, de úgy mint, aki sosem akarja abbahagyni. 
- Üvegajtó - bökte ki végül még mindig jót derülve. Én is elmosolyodtam kicsit, de csak azért, mert még így, részegen is imádtam a nevetését hallgatni. - Olyan szép vagy - mondta, és talán ez volt az egyetlen mondat, amit egyben képes volt kimondani. 
- Te meg részeg - közöltem mindenféle érzelem nélkül. 
- Tudom - nevetett fel. - Gyere... gyere ide - kérte, mire közelebb hajoltam hozzá. Éreztem az alkoholt a leheletén, talán még a ruhájából is ez áradt, de nem tudtam volna megmondani, hogy mivel ütötte így ki magát. - Csókolj meg!
Értetlenül pislogtam rá, de azért nyomtam egy rövid puszit a szájára. Haragudnom kellett volna, amiért ivott vagy a telefonbeszélgetés miatt, de képtelen voltam rá. Olyan megtörtnek láttam, amilyennek még soha, és ez megrémisztett. 
- Csókolj meg... Nina... rendesen - kérte újból és váratlanul magához rántotta a fejem. 
A kezemmel megtámaszkodtam a feje mellett, mert máskülönben biztosan ráestem volna, aztán hagytam magam csókolni.
Ahhoz képest, hogy a mozgása milyen koordinálatlan volt, a nyelve nagyon is tudta a dolgát. Élveztem a csókját még annak ellenére is, hogy nem tudtam mire vélni a hirtelen támadt hevességét.
- Ezt ne most, Justin - kértem akadozó lélegzettel. 
- Miért... nem akarsz... engem? - szinte kétségbeesetten kérdezte ezt, és szörnyű volt látni az arcán átfutó érzelmeket.
- Akarlak, Justin - suttogtam és puszit nyomtam a homlokára éppen a vágás felett. - Mindig akarlak, de ki kell aludnod magad. 
- Nem. Ha szeretsz... - itt teljesen elakadt és nagyra tágult a pupillája. - De te nem is... nem szeretsz engem - rázta a fejét.
A szívem szakadt meg az arckifejezése láttán. Nem láttam még soha ilyennek őt, és nem is akartam. 
- De igen. Szeretlek - suttogtam. Justin szeme újra elkerekedett, de szerencsére a fájdalmas grimasz eltűnt a gyönyörű arcáról. Hát kimondtam, tessék. Ráadásul jobban esett, mint gondoltam volna, főleg miután láttam, hogy milyen boldoggá teszi ez őt.
- Szeretsz... - mondta ízlelgetve a szót. Rámosolyogtam és végigsimítottam a haján. Justin többször is elismételte a szót, miközben egymást bámultuk.
- Gyere, segítek levetkőzni. Aludnod kell - mondtam és a kabátját próbáltam lerángatni róla.
- Veled alszom - jelentette ki, bár ennek semmi értelme nem volt. Ki mással aludna? 
Nehezen, de sikerült levennem a kabátját és a pólóját, aztán lecsúsztam az ágy végéhez, hogy levegyem a cipőjét is. Kicsatoltam az övét, de mikor arra kértem, hogy emelje meg a csípőjét, hogy levehessem a nadrágját már nem kaptam választ. Elaludt, így még nehezebb dolgom volt, de végül alváshoz megfelelően feküdt az ágyamban. Gyorsan lerohantam bezárni az ajtót, aztán Justin mellé bújtam és vele már ezerszer könnyebb volt elaludnom, mint először.

Reggel ismét arra ébredtem, hogy egy meleg test simul hozzám, illetve szinte rajtam fekszik. Ki sem kellett nyitnom a szemem ahhoz, hogy tudjam Justin már ébren van. Természetesen engem nézett, és az arckifejezése láttán egyből az jutott eszembe, hogy milyen szörnyen nézhetek ki reggel. 
- Szia - mondta rekedt hangon.
- Hogy érzed magad? 
- Mint aki végigitta tegnap az itallapot - felelte őszintén és a hangszínéből ítélve, meg a tegnapi állapotára gondolva nem is lehetett ez akkora túlzás. 
- Hozzak valamit? - kérdeztem, de Justin csak a fejét rázta és szorosabban vont magához. 
- Hogy őszinte legyek, nem egészen tiszta, hogy hogyan kerültem ide hozzád.
- Nekem sem - mosolyodtam el halványan. 
- Nagyon csúnyán viselkedtem? - kérdezte.
- Nem - ráztam a fejem. - Miért ittál, Justin? Miért ilyen sokat? - kérdeztem és próbáltam mindenféle számonkérést kiűzni a hangomból. 
- Azt hittem jobb lesz - vont vállat egyszerűen.
- Mi? Mi lesz jobb? 
Justin csak hallgatott és takarón összekulcsolt kezünket nézte. Ebből sejtettem, hogy mire gondolt.
- Mi történt tegnap Selenával? - kérdeztem rá félve a választól. - Kérlek, mondd el - biztattam, amikor még mindig nem szólt.
- Csak... Nem gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz - bökte ki végül. - Nem veszekedtünk, nem volt dühös sem, de még az is jobb lett volna.
Nem tudtam mit mondhatnék erre, csak megszorítottam a kezét. 
- Nem akartam látni, ahogy sír. De... megértette és azt mondta, érezte, hogy ez lesz. Hogy már ő is tudta, hogy ez az utóbbi idő már csak a médiának szólt, de...
- De ő szeret - fejeztem be helyette halkan.
- Olyan szemét árulónak éreztem magam tegnap - vallotta be szégyenkezve. - Ezért ittam. Sokat. Tulajdonképpen sosem voltam még részeg.
- És jobb lett az italtól? - kérdeztem, de természetesen tudtam a válaszát.
- Nem. De most már jobb, hogy veled vagyok - mondta, majd puszit nyomott a hajamra.
Most én néztem a kezünket, a hüvelykujjammal a kézfejét kezdtem cirógatni. Mit érezhet most, hogy már tudja, hogy szeretem? Ő is olyan boldog ettől, mint én? Felnéztem az arcára, aztán hirtelen bevillant mit mondott az előbb. Nem is emlékszik, hogy hogyan jött el hozzám. Elmondtam, hogy szeretem és ő talán nem is emlékszik rá. 
- Mi az? Mi a baj? - kérdezte, mikor észrevette, hogy nézem. 
- Semmi, csak... Nem emlékszel semmire? - kérdeztem és szerintem a fülemig vörös voltam. Nem lehetek ennyire szerencsétlen. 
-  A tegnap éjjelről? - vonta össze a szemöldökét. - Nem, nem sokra.
Könyörgöm, mondd, hogy ez csak valami vicc. Hiszen láttam, hogy mennyire ragyogott az arca, amikor elmondtam, és én is örültem, hogy tudja. Ez nem lehet igaz - gondoltam magamban lehunyt szemmel és azt kívántam bárcsak eltűnhetnék. Biztos voltam benne, hogy elpirultam, mert lángolt az arcom.
- Nina, mi a baj? - hajolt az arcomhoz Justin és kedves hangon suttogott. 
Csak megráztam a fejem, jelezve, hogy semmi. Puszikat nyomott az arcomra, de én még mindig feszülten feküdtem. 
- Nem is csókolsz meg? - kérdezte, amikor a számhoz hajolt, aztán választ sem várva ő csókolt meg előbb. Még ez sem segített ellazulni. - Azért van itt valami... - suttogta a csók közben és a kezét végighúzta a takaróval fedett testemen. Mi? Most szórakozik velem? - Én is szeretlek - súgta és megéreztem a mosolyát a számon. Szinte kiszakadt belőlem egy sóhaj, aztán szintén mosolyogva mohón Justin édes ajkára tapadtam.

19. fejezet

 Az első, amit megláttam egy ismeretlen éjjeliszekrény volt, aztán megéreztem egy puha kéz érintését a derekamon, majd a lágy puszikat az arcomon.
- Szia - suttogta Justin, amikor szembe fordultam vele.
- Szia - puszit nyomtam a szájára. Már ilyenkor reggel is csillogtak a csodás szemei, én pedig elvesztem bennük.
- Jól aludtál?
- Igen. És te? - kérdeztem vissza mosolyogva.
- El sem tudod képzelni, mennyire - bólintott vigyorogva és közben egy hajtincsemet kezdte csavargatni. - Nem szeretnél mondani nekem valamit?
Rögtön megdermedtem. Az nem lehet, hogy hallotta! Még nem állok készen, hogy elmondjam neki.
- Mire gondolsz? - nyeltem egy nagyot.
- Valami olyasmire gondoltam, hogy "Csodálatos voltál tegnap, Justin" - miközben ezt mondta, egyre szélesedett a vigyora, és a bennem lévő feszültség is engedett.
- Csodálatos voltál - mosolyogtam rá, majd a nyakához nyomtam az orromat és beszívtam az illatát. - Köszönöm.
- Mit köszönsz?
Mit is köszönök? Az éjszakát? Azt, hogy ilyen boldogan ébredtem mellette? Talán azt, hogy megmutatta, hogy a szex a megfelelő emberrel sokkal több, mint amit én eddig gondoltam? Hm, talán... Talán csak azt, hogy itt van velem és ilyen elkápráztatóan mosolyog rám.
Válasz helyett egyszerűen csak megcsókoltam és el sem engedtem mindaddig, amíg bírtuk levegővel. Justin ezután is az arcomon hagyta az eddig hajamban lévő kezét és finoman cirógatta a bőrömet, miközben egymást néztünk. Egy idő után a mosolya egyre szélesedett, sőt valóságos vigyorrá változott.
- Mi az? Mi olyan vicces? - kérdeztem, és nem tehettem róla, az ő jó kedve nekem is mosolyt csalt az arcomra. - Tudom, hogy nem valami szexi az elaludt hajam - próbáltam lesimítgatni az ágaskodó hajszálaimat, persze sikertelenül.
- Az igazat megvallva nagyon is szexi - nyalta meg csábítóan az alsó ajkát Justin, majd az arca kicsit komolyabbra váltott és halkan suttogott. - Olyan szép vagy.
Igyekeztem nem elpirulni, de valószínűleg nem sikerült, mert Justin újra széles mosolyt villantott rám.
- Szerinted ez szórakoztató? Hogy folyton zavarba jövök tőled? Sosem voltam az a pirulós fajta - közöltem elfojtott mosollyal. 
- Örülök, hogy ilyen hatással vagyok Önre, kisasszony - nevetgélt kedvesen, és fölém kerekedett. 
- Ó, ha tudnád még milyen hatással vagy rám - suttogtam, aztán két kézzel átöleltem a nyakát és megcsókoltam.
Még parázslott bennem a tegnap esti vágy minden szikrája, és ahogy a meztelen testünk egymásnak feszült ez csak tovább fokozódott. Justin nyelve finoman kutakodott a számban, a keze minduntalan simogatott és végtelenül gyengéd volt hozzám. Erősen belemarkoltam a hajába és gyorsításra ösztönöztem.
- Valaki nagyon telhetetlen - mosolygott bele a csókunkba, majd ráérősen körözgetni kezdett az ujjával a kulcscsontomon, ami nem mellesleg őrjítő művelet volt, ő pedig tökéletesen tisztában is volt ezzel. - Szeretem az illatod - mondta, és orrát a nyakamhoz dörzsölte. 
Hm, én pedig még mindig szerettem őt, ez valamiért megnyugvással töltött el. 
Nem tudom, mi ez nála az illatommal, de folyton ezzel jött. Kétségkívül rám is nagy hatással volt az ő illata, de még inkább az íze.
Újra az ajkamra nyomta a sajátját, nyelve összefonódott az enyémmel, a kezeimet pedig óvatosan lefejtette a nyakáról és a fejem mellett a párnára nyomta őket. A puha szája bejárta az egész arcomat, a nyakamat és a mellkasomat is. Édes és gyengéd érintés volt, olyan amitől tompa zsibbadtság töltötte el a testem, az agyam minden idegszála Justinra koncentrálódott és nem figyeltem többé semmi másra.
Justin váratlanul felemelte a fejét, nekem pedig kipattantak az eddig lehunyt szemeim. Csak akkor fogtam fel, hogy valahol csörög egy mobil, amikor már kellő távolságra elhúzódott tőlem, és elővette a nadrágjából.
- Szia - köszönt barátságos hangon. - Nem, nem felejtettem el... Ott leszek... - a beszélgetésből azt szűrtem le, hogy mennie kell, ezért én is felültem és a ruháimért nyúltam. Ahogy ezt Justin meglátta, egyből megrázta a fejét, és a könyökömnél fogva rántott vissza az ágyba, amitől majdnem egy sikkantás hagyta el a számat. - Biztos, hogy Kenny elintézi - szólt megint a telefonba, közben persze jót derült a szerencsétlenségemen. - Oké. És, Sel... beszélnem kell veled. 
Selena? Komolyan ilyen nyugodtan beszélget Selenával - a barátnőjével! - miközben engem csábítgat vissza az ágyba?
- Megbeszéljük majd. Szia - ezzel letette. - Mégis hova indultál? - érdeklődött újra azt a hangot használva, amivel rendszerint elcsábít, és átfogta a derekam.
- Selenával beszéltél? - kérdeztem vissza és picit távolabb húzódtam tőle. Most nem hatott rám a hangja.
- Igen, forgatási szünet van és magángéppel jön haza - mindezt úgy közölte velem, mintha semmi jelentősége nem volna. 
- Akkor menned kell, nem? - próbáltam én is ezen a közömbös hangon beszélni, de nem ment. A fenébe is, féltékeny voltam. 
- Még nem. Gyere és folytassuk - suttogott a fülembe, minden egyes szóval borzongatva. Félre söpörte a hajamat a bal vállamról és csókokat nyomott rá. - Na, kérlek - újabb csókok és könnyed simogatás. 
Nem, nem szabad! Most nemet kell mondanod, Nina - próbáltam emlékeztetni magam.
- Megígérted, hogy nem mész el - emlékeztetett. - Maradjunk még - súgta és könnyű csókot nyomott a számra, majd folytatta az arcomon és a nyakamon.
- Miért kínzol? - nyögtem, amikor rátért a fülem mögötti érzékeny felületre.
- Ez kínzás számodra, bébi?  - éreztem a mosolyát a bőrömön. - Pedig minden szándékom az, hogy jól érezd magad - mormolta immár az ajkaim közé mielőtt megcsókolt volna. Végigsimított a nyelvével az alsó ajkamon és finoman a fogai közé fogta azt.
- Miért nem tudok nemet mondani neked? - nyöszörögtem szenvedőn, holott egyáltalán nem szenvedtem, hacsak attól nem, hogy a csókjára vártam.
- Túl jó a meggyőzőképességem - mondta elégedetten, aztán végre megcsókolt, én pedig nem állítottam le. 

Délutánra teljesen biztos voltam benne, hogy a legnagyobb változás az életemben nem az éneklés és a videoklipek, de még csak nem is a felhajtás, hanem Justin érkezése volt.
- Mikor látjuk egymást? - kérdeztem tőlem szokatlan hanglejtéssel. Csalódott voltam, hogy el kell búcsúzunk ez után a csodás délelőtt után, de közben izgatott is, mert alig vártam, hogy újra alkalmunk legyen megismételni.
 - Nem tudom - rázta a fejét Justin. - De már most alig várom - mosolyogva puszit nyomott a számra és kézen fogott, miközben lementünk a lépcsőn. 
- Beszélni fogsz Selenával? - kérdeztem rá félve.
- Igen, tudod lehet, hogy fura, de szoktunk beszélgetni - nevetett fel, de amikor észrevette a csúnya pillantást, amivel ránéztem, abbahagyta. - Most mi a baj? - sóhajtott fel.
- Úgy értettem, hogy rólunk beszélsz-e vele? 
- Nem akarod, hogy beszéljek? - pillantott rám a szeme sarkából.
Vállat vontam. Persze, hogy nem akartam, tudtam, hogy ez fájdalmas beszélgetés lesz köztük. Viszont azt nagyon is akartam, hogy Justin végre szabad legyen.
- Szeretnék végre veled lenni bűntudat nélkül - motyogtam, de olyan halkan, hogy abban sem voltam biztos, hallotta-e.
Már az ajtóban álltunk és Justin szembefordult velem, aztán az állam alá nyúlt egyik kezével, hogy a szemébe nézzek.
- Valóban hatással vagyok rád - mosolygott kedvesen. - Hol van az én mindig harcias Ninám? 
A szerelem lerombolta - válaszoltam volna legszívesebben.
- Ne aggódj ő is itt van még, arra várva, hogy tegyél valami rosszaságot - nevettem. Justin is elvigyorodott, megcsókolt még egyszer, aztán kiléptünk az ajtón.  
Odakint hirtelen, mintha csak égetném, elengedte a kezem és amikor a kocsiban ültünk láttam, hogy a korábbi jókedve semmisé lett. 
- Ebből baj lesz - morogta indítás közben. 
- Tessék? Mi a baj? - értetlenkedtem.
- Kapcsold be az öved - szólt rám, aztán mint valami őrült már hajtott is.
- Justin, mi a fene bajod van?
Időről időre a visszapillantókat nézte, de nem válaszolt. Hátra fordultam, de semmi különöset nem vettem észre.
- Fordulj előre, még a végén rosszul leszel - szólt egy fokkal szelídebben, mint az előbb. - Ott volt egy fotós a házam előtt. Vagy lehet, hogy akár több is. 
- Tessék? Honnan tudod? 
- Az a fekete Audi - nézett újra a visszapillantóba. - Láttam, hogy fényképezett a pasi. 
- A házad óta követ minket? - kérdeztem elképedve.
- Igen, megpróbálom lerázni. Még nem kell, hogy meg tudják, hogy hol laksz.
Azzal újra beletaposott a gázba és egy ismeretlen utca felé hajtott. Folyamatosan figyeltem, hogy még mindig mögöttünk van-e az autó, de kb 10 perc után nem láttam már.
- Már nem látom - közöltem Justinnal. Idegesen markolta a kormányt és ezt is csak egy bólintással reagálta le. Nem mertem, vagy inkább nem tudtam megszólalni egészen addig, amíg haza nem értünk. Komolyan üldöznek minket a fotósok? Mégis miféle hülyeség ez, könyörgöm?
- Ne aggódj, ha lehozzák a képet, márpedig le fogják, majd én beszélek Scooterrel - mondta Justin, amikor leparkolt előttünk. 
- Nem, nem. Ez a kettőnk dolga, nem akarom, hogy mindent magadra vállalj - mint legutóbb, ezt nem mondtam ki, de gondolom Justin is tudta.
- Csak szerettem volna egy jó napot veled - mondta és kihallottam a csalódottságot a hangjából.
Kikapcsoltam az övem és átöleltem, Justin is viszonozta az ölelést, tudván, hogy itt nem láthatnak minket fotósok. Még... Ki tudja még meddig.
- Nagyon jó nap volt - mormoltam a fülébe. - Az egyik legszebb - megpusziltam az arcát és ezzel egy időben észrevettem Kate-et és egy fekete hajú, ismerős, idegen lányt a teraszukon.
- Nem sokára még szebbek lesznek - suttogta a fülembe Justin, mikor elengedett.  Ez egy ígéret lett volna?
Ránéztem Justin arcára, ami már újra nyugodt volt, a szemei is megint csillogtak, és tudtam, hogy igen. Ez egy ígéret. 
- Később látjuk egymást - búcsúzóul még egyszer megcsókolt mielőtt kiszálltam, majd elhajtott.
Kate hevesen integetett felém, úgyhogy egyenesen arra vettem az irányt, ahol ők ültek.
- Hát te meg hol voltál?  - kérdezte mindenféle köszönés nélkül és alaposan végigmért. A műsorban viselt ruhám volt rajtam és Justin egyik kabátja, mivel az enyémet valahol a stúdióban hagytam. 
- Hosszú - legyintettem, de közben nem tudtam levakarni a vigyort a képemről.
- Láttalak ám - nevetett. - Nála aludtál?
Bólintottam és közben azon gondolkodtam, hogy nem túlzás-e kijelenteni, azt, hogy nála aludtam. Végül is... aludtunk valamennyit. 
- Nina, ha visszatértél a Földre közénk, akkor bemutatnám Liv-et - mosolygott Kate.
- Nina Blake -  nyújtottam a kezem a fekete hajú lány felé mosolyogva, amit ő szintén mosollyal el is fogadott.
- Liv Roth - mint egy végszóra, megjelent Kyle is az ajtóban és egyből eszembe jutott, hogy honnan volt olyan ismerős a lány. Az ő barátnője.
- Hé, Nins, te meg merre jártál így kiöltözve? - jegyezte meg Kyle is rögtön.
- Ez hosszú történet, Kyle - legyintett Kate úgy, ahogy az imént én is. - Vagyis egy érdekes történt, amit Nina mindjárt el fog mesélni nekünk.
- Összeismerkedtetek? - fordult Liv felé mosolyogva, mire a lány is Kyle felé fordult és mosolyogva bólintott.
- Te vagy a szomszéd-legjobb barátnő, ugye? - kérdezte aztán tőlem.
- Igen. Már elég régóta elviselem ezt a két idiótát a közelemben - nevettem, és úgy tűnt, ő is vette a poént, mert velem együtt nevetett.
Kyle egy puszit nyomott a lány hajára és átölelte a vállát. Nem volt semmi különös a mozdulatban, de nekem mégis felkeltette a figyelmemet. Az eddigi féltékenység helyett, amit akkor éreztem, ha Kyle közelében volt egy lány, most csak egy egyszerű ténymegállapítást tettem, miszerint jól mutatnak együtt.
- Na mi az az érdekes sztori? - állt fel Kate és belém karolva indult meg a bejárat felé. 
- Nincs semmi érdekes - ellenkeztem, bár úgyis tudtam, hogy hiába. Ha Kate tudni akar valamit akkor azt akár kínvallatással is kiszedi belőlem.
- Most még elmenekülhetünk - súgta Kyle nem is olyan halkan Liv fülébe. - Szerintem nem akarod látni, ahogy a húgom és Nina vitatkozni kezdenek ezen.
- Haha - gúnyoskodott Kate. - Egy szavát se hidd el, Liv.
Ahogy elhaladtam mellettük újra megnéztem őket magamnak és mikor nem jelentkezett a féltékenység, elégedetten ültem le Kate mellé a szőnyegre. Hú, úgy tűnik Justin tényleg változást hozott az életembe, még hozzá nagyon jó változást. Ezerszer jobb érzés volt úgy Kyle-lal tölteni a délutánt, hogy közben egyszer sem gondoltam rá másként, mint ahogy szabadott. Helyette annál többször gondoltam Justinra és az elmúlt 24 órára, ez valahogy kellemesebb érzés volt, mint bármi más eddig az életemben.

18. fejezet

Most igazán kíváncsi vagyok a véleményetekre. :)

 
Elhatároztam, hogy amint hazaérek az interjúról, azonnal bedőlök az ágyba és legalább 12 órán keresztül fel sem kelek. A tegnapi forgatás is elhúzódott így nem volt valami hosszú alvásom, még úgysem, hogy a félnapot átaludtam.
Scooter dudálva jelezte, hogy megérkezett, ezért gyorsan leszaladtam, fogtam a kabátom és már kint is voltam.
- Szia - köszöntem, amikor beültem mellé.
- Szia. Tessék - nyomott a kezembe egy poharat. - Kávé.
- Ó, honnan tudtad, hogy éppen a halálomon vagyok? - kérdeztem hálálkodva.
- Tapasztalat - vigyorgott. - Na és mi a helyzet veled?
- Megvagyok.
- A szüleid meg... úgy minden egyéb? - érdeklődött, és nem kellett nagy észlénynek lennem, hogy kitaláljam a minden egyéb Justint takarja.
- Minden rendben.
- Oké, de ha mégis beszélgetni akarsz...
- Tudom, köszönöm - mosolyogtam őszintén, amit ő ugyanígy viszonzott.
Amikor odaértünk egy kedves nő Allison fogadott minket, aki eszeveszetten kereste Justint, hogy megbeszélje velünk, hogy kb miket válaszoljunk, ha kapunk egy-egy kínos kérdést. Justin persze késett, viszont, amikor megérkezett, szinte elállt a lélegzetem.Semmivel sem volt különlegesebb az öltözéke, mint máskor. Egyszerű fekete nadrágot és fehér pólót viselt egy bőrdzsekivel, a haja a szokásos módon volt beállítva valamiért mégis izgatott lettem, ahogy megláttam. Legszívesebben azonnal jó alaposan megcsókoltam volna. Nem érdekelt, hogy éppen azt sem tudom, hogy mi van köztünk.
- Szia - köszönt oda nekem, amikor elsétált mellettem, majd megtorpant, egy pillanatra visszanézett rám és jól végigmért.
- Szia - köszöntem én is kiszáradt torokkal.
Nem értettem, hogy mi volt ez a nézés tőle. A ruhám talán kicsit merész volt, de hozzám képest egyáltalán nem szokatlan. Fekete testhezálló ruha, ami a combomon ért véget és a hátamat fedetlenül hagyta, az ujja csupa csipke volt. 
Mialatt Allison beszélt végig őt figyeltem, egyszerűen nem értettem, hogy miért látom hirtelen még tökéletesebbnek és ellenállhatatlanabbnak, mint eddig.
- Izgulsz? - kérdezte, amikor már csak percek voltak hátra, hogy szólítsanak minket.
Bólintottam. Éreztem, ahogy mögém lépett és finoman megérintette a bőrömet a ruha kivágásánál.
- Gyönyörű vagy - suttogta a fülembe, ettől bennem rekedt a levegő.
Éppen akkor intettek, hogy mi jövünk így szó nélkül hagytam a dicséretet. Justin megfogta a kezem és együtt lépkedtünk le a lépcsőn, majd miután a műsorvezetőnő, Elisa - akivel egyébként két szót beszéltem műsor előtt - üdvözölt minket, mintha régi barátok lennénk, leültünk.
Elmondta, hogy mennyire örül, hogy itt vagyunk és úgy tűnt, Justin valóban régóta ismeri, mert egész jól elviccelődtek.
- Nina, elmesélnéd, hogy hogyan talált rád Justin és a menedzseretek, Scooter, kérlek - mosolygott rám.
- Ez teljesen véletlenül történt - mosolyodtam el én is. - Egy jó barátommal elküldtünk néhány felvett dalt, amin együtt énekeltünk és zenéltünk az egyik kiadóhoz, ahol Scooternek vannak ismerősei. A kiadó vezetője nem akart kezdeni velünk semmit, azt mondta, hogy hiába vagyunk jók, elvesznénk a több tucat hasonló énekescsapat mellett.
- Akkor most, hogyhogy csak egyedül ülsz itt és nem a barátoddal?
- Napokkal azután, hogy a kiadó visszautasított minket, kaptam egy hívást Scootertől. Azt mondta szeretne velem találkozni és bemutatni néhány embernek, ha én is akarom, de csak egyedül. Egy ideig fontolgattam, hogy így is elfogadjam-e az ajánlatot, de végül meggyőztek a barátaim, hogy kár lenne kihagyni.
- Szerencsére - tette hozzá Justin. - Amikor Scooter megmutatta a felvételt még nem tetszett annyira Nina előadás módja, viszont azt egyből el kellett ismernem, hogy nagyon jó hangja van - rám mosolygott.
- Ó, igen. Azt hallottam, hogy azóta valósággal rajongasz érte, Justin - nevetett Elisa.
- Ez így van. Csodálatos embernek tartom - nevetve átölelte a vállam én meg azonnal elpirultam.
- Nina, reagálj valamit erre a bókra.
- Én is csodálatos embernek tartom Justint - nyeltem egyet, majd folytattam. - Ha szabad ezt mondanom, mióta együtt dolgozunk ő lett a példaképem - mosolyogtam őszintén, Justin pedig csillogó szemekkel nézett vissza rám.
- Na és mit szól a barátságotokhoz a barátnőd, Selena? - fordult újra Justinhoz a nő.
- Minden rendben vele - bólintott.
- Nem szeretnétek erről beszélni? Bizonyára tudjátok, hogy miféle találgatások láttak napvilágot.
- Nem, nem szeretnénk erről beszélni - zárta le Justin, így Elisa is másra terelte a témát. Néhány szerintem teljesen felesleges kérdés után, újra szóba került a közös munka.
- Említettétek már, hogy mennyire jó volt együtt dolgozni és őszintén megmondom, hogy imádom a dalotokat. Szeretnénk, ha elénekelnétek nekünk itt és most.
- Igen, az jó lenne - helyeselt Justin.
- Hát akkor a színpad a tiétek - intett az emelvény felé, mire a közönség tapsban tört ki.
Justin újra megfogta a kezem és odavezetett a színpadhoz, ahol már ott volt a zenekar. A fények megváltoztak, az egész stúdiót betakarta a félhomály és felhangzottak az első akkordok a dalból.
Mindig lenyűgözött, ha Justint előadás közben láttam, de mivel még sosem adtuk elő közönség előtt élőben a dalt így ez most egy teljesen más élmény volt. Igyekeztem leplezni a hangom remegését és ez nagyjából sikerült is, ám közbe jött valami más, amire nem számítottam. A refrént együtt énekeltük, Justin megfogta a kezem, közel lépett hozzám, és egymás szemébe néztünk. A dal ahhoz a részhez ért, amikor azt énekeltük, szeretlek engem pedig valósággal leforrázott a tény, hogy milyen őszintén énekeltem ezt. Nem is csak egyszerűen énekeltem, hanem pontosan Justinnak énekeltem. Olyannyira ledöbbentem ezen, hogy egy pillanatra elfelejtettem énekelni, de Justin szerencsére észnél volt és folytatta tovább, majd rászorított a kezemre így együtt fejeztük be a dalt.
Nagy tapsot kaptunk és a műsorvezető is odalépett mellénk, hogy velünk együtt köszönjön el. Én ebből már szinte semmit nem érzékeltem. Amint vége lett az egésznek, kirántottam Justin kezéből az enyémet és az öltözőbe rohanva felkaptam a kabátom, majd nem törődve azzal, hogy lenne-e még dolgunk kirontottam az épületből.
Minden felborult bennem, ahogy azt az egy szót kimondtam - énekeltem - neki. Lesokkolt, de ugyanakkor örültem is a felfedezésemnek.  Hát nem ezt akartam mindig? Szerelmes akartam lenni, akárhányszor csak megismerkedtem valakivel, de nem éreztem soha azt a mindent elsöprő érzést, amiről az emberek annyit képesek beszélni. A vágyat, a szenvedélyt, a fájdalmat vagy a boldogságot... Soha nem éreztem ilyen intenzíven azelőtt senki iránt. Csak mentem előre, amerre a lábam vitt, túl zaklatott voltam ahhoz, hogy végiggondoljam, hová és miért megyek. 
Most mi a fenét kezdjek ezzel az érzéssel? Nem tűnt olyan kilátástalannak a helyzetem, mivel volt egy kis reményem arra, hogy ez az érzés nem marad viszonzatlanul, de mégsem tudtam, hogy mit kéne tennem. Elképesztő volt, hogy egyetlen kis szó kellett ahhoz, hogy rádöbbenjek, hogy mit érzek. Pedig nyilvánvalóan már nem most kezdődött. 
Beszélnem kellett Justinnal. Vele akartam lenni, jobban mint bármikor. 
Amikor visszaértem a stúdióba alig tettem pár lépést az öltözőm felé, de máris Justin lépett elém és egyszerűen csak magához vont.
- Hol voltál, Nina? - mormolta a hajamba. - Aggódtam érted.
- Miért? - nyögtem ki meglepetten.
- Nem tudtam, hová tűntél. Megijesztettél - dorgált szelíden, aztán  befelé kezdett húzni az öltözőbe és ránk csukta az ajtót. - Ne csinálj többet ilyet! - kérte aztán már meg is csókolt. Éppen úgy, ahogy vágytam rá, hogy megcsókoljon.
- Tényleg aggódtál értem? - kérdeztem kifulladva, amikor megszakítottam a csókot.  
- Persze, olyan hirtelen eltűntél.
- Csak gondolkodnom kellett.
- Miről? - kérdezte, miközben puszikat nyomott a nyakamra. Elvette az eszem ezzel a tettével. - Hm, Nina, miről? - mormolta újra.
- Majd később elmesélem - válaszoltam.
- Gyere haza velem - kérte rekedten és végre rám nézett. Csodáltam a gyönyörű barna szemeit, az ajkát, minden egyes vonását, mintha ezerszer élesebben láttam volna. 
- Oké, menjünk.
Justin háza nem volt messze innen, ami különösen jól jött, mert tudtam, hogy nem bírnék ki egy hosszú utat. Minden, amit akartam az az volt, hogy Justint érinthessem és csókolhassam. 
- Velem töltöd az éjszakát? - kérdezte, amikor beléptünk a házba. - Kérlek.
Bólintottam, ő pedig átölelte a derekam és magához húzott.
- Mióta megláttam rajtad ezt a ruhát csak arra tudok gondolni, hogy letépem rólad - végig húzta az ujjait a gerincemen én pedig megborzongtam ettől..
- Menjünk fel - súgtam az ajkára elfúlón. Justin édes vigyorra húzta a száját és kézen fogva felvezetett a szobájába.
- Azt akarom, hogy lassan haladjunk - mondta. - Legutóbb mikor itt voltál olyan kapkodó volt minden.
- Akkor nem panaszkodtál - emlékeztettem.
- Persze, hogy nem. Elvetted az eszem. Fordulj meg - kérte én pedig megtettem. Éreztem, ahogy lehúzta a ruhám a cipzárját, majd az ajkait a bőrömön újra és újra, miközben finoman lecsúsztatta a ruhát a vállamról. Végigcsókolta hátamat és a derekamat a kezei pedig közben az oldalamon siklottak végig. Mikor már csak a fehérnemű volt rajtam, Justin a hasamra vezette a kezét és szorosan magához húzott. 
- Komolyan gondoltad, amit ma mondtál? - kérdeztem váratlanul.
- Hm? - az orrával a nyakamon körözött, cirógatta a bőrömet. - Imádom az illatodat.
- A műsorban.
- Igen - morogta, aztán hirtelen szembefordított magával és megcsókolt.
- Én is komolyan gondoltam - mondtam, amikor elszakítottam tőle a számat. Ő újra csókolni kezdett és a fenekembe markolt. - Azt mondtad nem sietünk - motyogtam a csók közben. Felsóhajtott.
- Imádom azt az okos, nagy szádat, de most fogd be - kérte szelíden, és ha akartam volna sem tudtam volna újra szólni, mert erőszakosan fúrta át a nyelvét a számba. Az ágy felé kezdtem tolni, és ő készségesen hátrált, majd amikor elérte a szélét leült és az ölébe rántott engem is.
 A pólója alányúltam és egy egyszerű mozdulattal lerántottam róla.
- Csússz feljebb - kértem. Lerúgta a cipőjét, és én is kiléptem a sajátomból, majd fölé másztam. Végigfeküdtem a mellkasán, a kezemet a hajába vezettem és finoman cirógatni kezdtem, miközben a számat a bőrére tapasztottam. 
Istenem, miért nem tudok betelni vele? Már a hasánál jártam, amikor meghallottam, hogy egyre élésebben veszi a levegőt. Hm, szóval imádja a számat... Kigomboltam a nadrágját és lehúztam róla, de amikor a boxerével is ezt akartam tenni, elkapta a kezem.
Mellkasára tapasztottam a kezem, hogy visszadöntsem. Felsóhajtott és a hátát neki döntötte az ágytámlájának, majd készségesen megemelte a csípőjét. Levettem róla az utolsó ruhadarabot is, csókolni kezdtem a hasát és a gyorsuló légzéséből arra következtettem, hogy pontosan tudja, mi a tervem vele. Újra felmásztam hozzá és a szájához hajoltam egy csókért.
- Fogalmad sincs róla, hogy milyen hatással vagy rám, igaz?  - morogta rekedtes hangon, miközben erősen rámarkolt a csípőmre. 
- Engedd el magad - súgtam neki, aztán lecsúsztam megint. Az ujjaimat körülfontam rajta, amitől Justin felnyögött, ettől bátrabb lettem, apró puszikat nyomtam a csípőcsontjára mindkét oldalon, majd nagyon lassan közelíteni kezdtem a számmal is felé. Rátapasztottam az ajkam és óvatosan, kicsit bizonytalanul mozgatni kezdtem a fejem. Justin újra felnyögött és kicsit emelt a csípőjén, így még mélyebbre került a számba. Bevontam a nyelvemet is a játékba, ő pedig a hajamba markolt. Felpillantottam rá és láttam, hogy lehunyt szemmel élvezi, amit teszek vele. Elégedetten hallgattam a fojtott nyögéseket és sóhajokat. Egyre sűrűbben feszült meg a teste én pedig ösztönzőleg belemarkoltam a combjába és gyorsítottam a tempón. 
- Nina - zihált és figyelmeztető volt a hangja, de én nem akartam abbahagyni, meg akartam adni neki mindent, amit csak lehet.
Még erősebben fogadtam a számba, és ez elég volt neki ahhoz, hogy megfeszülve, hangosan felnyögve elélvezzen. A keze erőtlenül csúszott ki a hajamból én pedig nagyot nyeltem. Nem volt olyan rossz, mint amire számítottam. 
- Jézusom, Nina - zihálta még mindig rekedten, csillogó szemekkel, aztán megragadta a karomat és magához húzott egy csókra. - Csodálatos vagy - súgta, aztán újra a számra nyomta a sajátját, sokkal gyengédebben, mint az imént.
- Még mindig imádod a számat? - kérdeztem kacérkodva. Justin felnevetett.
- Nagyon is, bébi. Nagyon élvezem, amikor te irányítasz, de most én jövök - mondta és egy egyszerű mozdulattal maga alágyűrt. - Mit tegyek most veled? -mormolta az ajkamra. - Ezt nem hagyhatom viszonzás nélkül.
Lágy puszikkal kezdte borítani a nyakam és az arcom én pedig lehunyt szemmel hagytam, hogy tegye, amit csak akar, hiszen erre vágytam, mióta megláttam ma a stúdióban. Olyan voltam a karjaiban, mint egy báb. Engedtem, hogy levegye rólam a melltartómat, hogy aztán édes csókokkal kezdjen kényeztetni.
- Olyan finom és puha a bőröd - mondta halkan, majd a száját körbezárta a mellemen és a nyelvével lágyan ingerelni kezdte. Megfeszültem és éreztem, ahogy minden kis idegvégződés a testemben Justin érintéséért könyörög. Ráfogott a derekamra, felemelt, majd megszabadított a bugyimtól. Teljesen meztelenül feküdtem alatta, de nem zavart, mert Justin csillogó, vággyal teli pillantással nézett rajtam végig, a kezét végighúzta a melleim között egészen le a hasamon, majd egész tenyerét rásimította a szeméremdombomra. Elakadt a lélegzetem, ő pedig csak elégedetten mosolygott rám, miközben eltüntette bennem az ujját. Lecsúszott a két lábam közé és mielőtt az ujjait felváltotta volna az ajka, még végigcsókolta a hasamat. A térdem alányúlt ösztönözve ezzel, hogy húzzam fel a lábaimat, aztán a következő pillanatban megéreztem a száját magamon. A keze helyett most a nyelvével gyötörte a legérzékenyebb pontomat, ami hangos nyögést váltott ki belőlem. Finom és gyengéd mozdulatok voltak, minden egyes nyelvcsapása közelebb sodort engem az orgazmus felé. Justin a csípőmbe markolt, így még közelebb kerültem a szájához, szinte felfalt vele. Újra megéreztem az ujjait is mozogni bennem és ez már túl sok volt. A következő pillanatban mintha darabjaimra hullottam volna szét, egyetlen nyögéssel átléptem a határt és remegve, lehunyt szemmel feküdtem Justin alatt.
Ő nem vesztegette tovább az időt, a testem még le sem csillapodott, amikor hallottam a fólia szakadását, majd megéreztem, ahogy belém hatolt. Meglepő és mámorító volt az érzés, ahogy mozogni kezdett bennem. Újra és újra felnyögtem.
- Imádom hallani a hangodat, Nina - a számra hajolt és vadul csókolni kezdett. 
- Gyorsabban - kértem suttogva, ő pedig teljesítette a kérésem. Öleltem a nyakát, a hajába túrtam és figyeltem az arcát. Szeretem - gondoltam magamban mosolyogva.
- Olyan... gyönyörű vagy - zihálta a lökések között. 
- Justin - nyögtem a nevét.
- Hm? - morogta és a hajamba temette az arcát, egyik kezét, amivel eddig a fejemnél támaszkodott, a mellemre vezette és finoman masszírozni kezdte. - Mit szeretnél, Nina? 
- Gyorsíts - nyöszörögtem fájdalmasan. 
Tempót váltott és én is kezdtem a csípőmmel bekapcsolódni a ritmusba. Minden lökését mélyebben éreztem így és csak folytattam tovább, hogy mindketten elérjük a kielégülést. A kezem a vállán pihent és éreztem, ahogy egyre többször feszülnek meg az izmai, de mégis engem kapott el előbb az örvény. Az újabb orgazmus villámcsapásként ért. Szétestem Justin karjaiban újra és még akkor is remegtem, amikor ő is követett engem. Hangtalanul élvezett, az izmai megfeszültek és a nyakamba fúrta az arcát. Magamhoz öleltem és vártuk, amíg mindkettőnk légzése rendeződik, Justin csak ezután húzódott ki belőlem. Csak feküdtem teljes eufóriába esve és nem tudtam elhinni, hogy ennyire jó volt.
- Nem tudom elhinni, hogy ilyen dolgokat váltasz ki belőlem - mondtam mosolyogva néhány perc múlva.
- Milyen dolgokat? - kérdezett vissza. A fejünk egy vonalban volt, csak néhány centi volt köztünk így jól láttam, milyen kíváncsian várja a válaszom.
- Sosem csináltam még ilyet - suttogtam elpirulva, Justin összevont szemöldökkel nézett rám. - A számmal... neked - magyaráztam. 
- Komolyan mondod? - lepődött meg, mire bólintottam. - Nagyon jól csináltad - puszit nyomott a homlokomra. - Ígérd meg, hogy reggel nem fogsz megint elmenekülni előlem - kérte suttogva. 
- Nem fogok - feleltem őszintén. 
- Jó - fújta ki a levegőt megkönnyebbülten. - Gyere, bújj ide hozzám.
Közelebb csúsztam hozzá, mire ő magunkra borította a takarót, átölelte a derekam és az egyik lábát átvetette az enyémeken. A fejem pont a nyakának hajlatánál pihent, közel voltam a mellkasához így néhány perc múlva észrevettem, hogy a légzése már egyenletes szuszogássá vált. Csókot nyomtam a mellkasára és lehunytam a szemem. 
- Szeretlek - suttogtam, de tudtam, hogy úgysem hallja már. Nem féltem attól, hogy csak a mámor mondatja velem és nagyon jól esett kimondani végre. Megkönnyebbülten és boldogan aludtam el, bár arról még fogalmam sem volt, hogy mikor lesz bátorságom bevallani neki ezt szemtől szembe.
  

17. fejezet

Sziasztok! Már megint egy olyan helyzetbe kerültem, hogy a következő részre vannak inkább nagy terveim, szóval ez csak olyan szükséges időhúzás, talán éppen ezért nem vagyok megelégedve vele. Remélem, nektek azért tetszik. :) Köszönöm szépen az eddigi véleményeket! Jó olvasást! ♥

 
Justin akkor éjjel kétszer hívott, de nem lettem volna képes beszélni vele. Mire hazaértem elmúlt a sírásom, nem akartam még szánalmasabban viselkedni. Nem is érzékeltem, hogy elmúlt a fél éjszaka, mire el tudtam aludni végre. Mivel reggel megint táncpróbára kellett mennem, így korán keltem és kialvatlan voltam.
- Nina, te vagy az? - hallottam anya hangját a nappaliból, amikor mentem lefelé a lépcsőn. Miért ki lenne a házban reggel fél 7-kor?
- Én - válaszoltam, aztán rá sem nézve folytattam utamat a konyhába.
- Beszélni szeretnék veled - jött utánam, én meg felé fordultam jelezve, hogy figyelek. - Jól vagy? Betegnek tűnsz, kicsim - vette elő az aggódó hangját, amit gondolom a sápadtságom idézett elő.
- Jól vagyok.
- Beszéltél apáddal?
- Igen.
- Akkor tudod, hogy... - elcsuklott a hangja. Jaj, ne! Most jön a drámázás?
- Igen, tudom, hogy elváltok - fejeztem be helyette.
- Sajnálom, hogy így alakult. Nem akartam, hogy bármikor is túl kelljen esned ezen. Hidd el, én azon voltam, hogy megoldjuk a problémáinkat - mentegetőzött.
- Anya, ne csinálj úgy, mintha ez olyan váratlan dolog lett volna. Nem vagyok már gyerek, túlélem.
- Nem akartalak kitenni ennek. Tudom, hogy fontos, hogy jó családi háttered legyen most, hogy elindult a karriered.
- A családi támogatás lenne fontos. Szerinted kit érdekel, hogy elváltak a szüleim? Nem fognak ezen csámcsogni, megnyugodhatsz - mondtam és ezzel lezártnak tekintettem a témát, aztán eszembe jutott még valami. - Hol voltál éjjel?
- Én csak... - habozott, nagyon úgy tűnt, hogy nem fog válaszolni.
- Ja, tudom. Mindegy - legyintettem, aztán öntöttem egy csésze kávét magamnak, gyorsan kiittam és már indultam is.
- Hova mész? - kiabált utánam anyám, amikor már az ajtónál voltam.
- Dolgozni? - vontam fel a szemöldököm szarkasztikusan.
- Most már soha nem fogsz velem normálisan beszélni?
- Még nem igazán döntöttem el, anya. Maradj ki talán még néhány éjszakát, addigra kitalálom - mondtam és ezzel ott is hagytam.
Odakint összefutottam Kate-tel, aki felajánlotta, hogy elvisz mivel éppen az egyetemre indult.
- Mi a jó istent csináltál te éjjel? - fordult félig felém, amikor kihajtott az utcánkból.
- Hát nem aludtam.
- Azt látom. Miért?
- Lelepleződtünk, lesokkolt, aztán meg rájöttem, hogy hazudott. Szerinted elég ok a nem alvásra? - kérdeztem sóhajtva.
- Miről beszélsz? - ráncolta a szemöldökét.
- Inkább kiről...
- Ó, Istenem... Justin? - kérdezte, mire bólintottam és előadtam neki a tegnapi történet rövidített változatát. - Azt mondta, hogy szeret? Te jó ég, Nina! 
- Tudom - bólintottam. - Tök értelmetlen az egész.
- Mi? Dehogy! Ez hihetetlen.
- Hát én is ezt mondom.
- Nem úgy értem. Hihetetlen, de jó értelemben. Te mit érzel?
Vállat vontam.
- Tudod, hogy mi a helyzet a szerelemmel és velem. Fogalmam sincs, mi az, amit érzek, de...
- Justin megőrjített - fejezte be helyettem.
- Az nem kifejezés. Tudod mit éreztem, miután szeretkeztünk?
- Uh... hát vannak fogalmaim róla - nevetett fel.
- Hülye - forgattam meg a szemem és én is elmosolyodtam. - Nem úgy értem. Akkor nagyon szerettem volna azt mondani neki, hogy szeretem, de tegnap... Nem tudtam viszonozni a vallomását.
- Mert nem bíztál benne.
- De akkor miért voltam olyan csalódott?
- Mert elhitted - adta meg a választ, amit már én is tudtam. - Figyelj, szerintem beszélned kéne vele - mondta, amikor megállt a próbaterem előtt. - Adj neki egy esélyt, hogy megmagyarázza.

A srácok már a teremben vártak rám. Nem voltam meglepve azon, hogy megint mind mennyire fel voltak töltődve energiával, ehhez képest én ahogy megláttam magam a tükörben szinte megijedtem. A mozdulatok sem mentek valami fényesen, és amikor Mario odajött hozzám, hogy segítsen akaratlanul bevillant a tegnap este, amikor Justin tette ugyanezt. A próba alatt folyton ásítoztam és sorjában ittam a kávékat.
- Rossz éjszaka, mi? - morogta Mario, amikor beállt közvetlenül mellém, hogy még egyszer utoljára elpróbáljuk az egészet. 
- El sem hinnéd... - sóhajtottam fel és igyekeztem lemásolni a mozdulatait. 
- Mi történt? - faggatózott a másik oldalamról Ashley. - Bocs, nem tartozik rám - szabadkozott, amikor percek múlva sem válaszoltam.
- Nem, semmi gond - vontam vállat forgás közben. - Pasi.
Ashley megértően bólogatott, Mario viszont felnyögött.
- Van barátod? 
- Srácok, most próba van. Minden más ráér később - hallottuk meg Nick figyelmeztető hangját.
Küldtem egy halvány mosolyt Mario felé, közben pedig hálás voltam Nicknek, amiért közbe szólt. Fogalmam sem volt, hogy mit kellett volna válaszolnom erre a kérdésre. Barátom nem volt, csak egy Justinom, akinek nagyon szerettem volna belelátni a fejébe. 
- Elmegyünk kajálni, és nem utasíthatod vissza a meghívást - közölte velem Vanessa a próba után. 
- Oké, benne vagyok - mosolyogtam rá. 
A csapat egy részének volt valami dolga így csak Ashley, Van, Mario, Nick és én indultunk át a közeli étterembe.
 - Várjatok - szólt utánunk Mario, aztán megállt a tükör előtt- Csináljunk egy képet. 
Azzal már át is karolta a vállam az egyik karjával a másikkal pedig Ashleyt húzta magához, Van pedig beállt elénk Mario telefonjával a kezében. Nick éppen abban a pillanatban bújt elő mögülem, amikor Van fotózott. 
- Ezt muszáj megosztanom - nevetett Mario.
- Nina, elfelejtetted megemlíteni, hogy így bámulni fognak az emberek, ha megjelenünk veled - mondta Ashley. Tényleg elég sok ember figyelt fel az érkezésünkre, és az étterem előtt is feltűnően nagy volt a tömeg. Nem értettem.
- Nem miattam van. Biztos miattad néznek minket - vigyorogtam rá. 
- Aha, vagy azért, mert Van elfelejtette felvenni a nadrágját - nézett felvont szemöldökkel a lányra.
- Miről beszélsz? Van rajtam nadrág - ellenkezett és felhúzta a hosszú felsőjét, hogy megmutassa tényleg visel alatta valamit.
- Tudom, csak látni akartam a combodat - kacsintott rá Mario és összepacsizott Nickkel, mire mi Ashleyvel nevetésben törtünk ki. 
- Megvagyunk sértve - húzta fel az orrát Ash. - Nem gondolod, hogy pofátlanság csak Vanessának udvarolni, amikor mi is itt vagyunk?
- Az a helyzet lányok, hogy titeket már meglestelek - húzta pimasz vigyorra az ajkait. 
Először csak döbbenten néztem rá, aztán mikor leesett, hogy csak ugrat minket, nevetve csaptam a mellkasára. 
Nick telefonja csörrent meg a következő pillanatban úgyhogy mind elhallgattunk.
- Hé, haver. Mi újság? - vette fel vidáman, majd kis hallgatás után összevont szemöldökkel válaszolt. - Igen, itt - újabb hallgatás. - Nem tudom, tesó, lehet, hogy nem kéne - húzta el a száját és rám sandított. - Aha, itt vagyunk a próbateremmel szemben. Oké - azzal letette. - Na akkor eszünk? - csapta össze a tenyerét így újra beindult a beszélgetés.

- Istenem, fejezd már be az evést - nevettem fel, amikor Mario még kifelé menet is a csirkeszárnyat majszolta. 
- Nem lehet abbahagyni, túl finom - morogta teli szájjal.
- Aha, vagy inkább te vagy ilyen mohó - nevettem és kiléptem az ajtón. 
- Visszajöttök velem? Az öltözőben hagytam a mobil - mondta Ashley és én már indultam is volna arra felé vele, de akkor megpillantottam az ismerős autót, majd a tulajdonosát is, amikor kiszállt.
- Szerintem rád várnak - súgta Nick és Justin felé pillantgatott, akit persze egyből kiszúrtak az emberek. 
- Vele beszéltél? - hitetlenkedtem és visszaemlékeztem a telefonhívásra. Ő csak vállat vont és halványan elmosolyodott.
- Menj, mert szétszedik.
- Ah. Nem akartam beszélni vele - sóhajtottam fel.
Justin várakozva pillantott felém, miközben kedvesen dedikált egy fiatal lánynak és váltott vele pár szót. Odasétáltam hozzá és vártam, amíg egyedül marad, csak azután szólaltam meg.
- Honnan tudtad, hogy Nickkel vagyok?
- Szia neked is - mosolygott. - Megbeszélhetjük ezt a kocsiba? - nyitotta ki nekem az ajtót.
- Nem megyek veled. 
- Kérlek - nézett rám félrebillentett fejjel és apró mosollyal az arcán. - Figyelj, elég nagy látványosság vagyunk, szóval ha csak nem akarod, hogy itt töltsünk egy órát, akkor szállj be - szólt rám szigorúan.
- Lehetetlen vagy - morogtam és bemásztam a kocsijába.
- Köszönöm - bólintott mosolyogva és megkerülve a kocsit beült mellém. 
Egy darabig nem szólt semmit vezetés közben. Zavartnak tűnt, de nem értettem az okát.
- Hazavigyelek? Vagy ráérsz? - kérdezte.
- Mondd, hogy miért jöttél ide.
- Volt egy olyan sejtésem, hogy nem csak lemerült a telefonod, hanem direkt nekem nem válaszolsz. Érdekelne, hogy miért. 
- Miből gondolod ezt?
- Láttam a képet Marionál. Elég vidámnak tűntél a mostani hangulatodhoz képest.
- Minden ember mást vált ki belőlem - vontam vállat.
- Jobban szeretem, amikor nem haragot váltok ki belőled.
- Nem haragszom rád, Justin.
- Ne hazudj.
- Nem hazudok - néztem rá szúrósan.
- De igen. Mondd el, hogy mi a baj. 
- Jó. Az a baj, hogy nem értelek téged - csattantam fel. - Szeretném tudni, hogy mi jár a fejedben és, hogy mit akarsz tőlem. Hogy mit jelentett neked az, ami történt köztünk... és legfőképpen, hogy miért hazudtál - halkítottam le a hangom.
- Én ugyanígy nem értelek téged - rázta a fejét. - Én is szeretném tudni, hogy mit jelentett neked az, amit történt. Azt hiszem tegnap már elmondtam, hogy nekem mit jelentett. Ennél jobban, ha akarnám sem tudnám az értésedre adni. 
- De hazudtál.
- Nem hazudtam, Nina! Istenem, hidd már el - kérte.
- Azt mondtad, hogy felejtsem el - motyogtam. - Akkor miért kéne elhinnem?
- Igen, mert láttam, hogy megrémített. De komolyan mondtam.
- Mi van Scooterékkel? 
- Hogy érted ezt? - kérdezte.
- Tegnap este, amikor anyukád Selenáról beszélt... Te nem mondtál semmit rólunk - suttogtam. 
- Mit kellett volna mondom? Elég egyértelmű volt a helyzet, ahogy láttak minket.
- Azt is mondtad, hogy nem fog kiderülni kettőnkről semmi. 
- Nina, én is emlékszem, hogy miket mondtam. Bökd ki, hogy mi a bajod - csattant fel dühösen.
- Miért kiabálsz velem? - emeltem fel a hangom én is. - Utálom, hogy hitegetsz, Justin. Ez a bajom.
- Már megint itt tartunk... - csapott a kormányra. - Mit csináljak, hogy higgy nekem? - nézett rám egy pillanatra.
- Már számtalanszor elmondtam, hogy mit szeretnék. Én nem vagyok pótlék.
- Tudom. Nagyon jól tudom, hogy nem vagy az - enyhült meg egy kicsit a hangja. 
- Nem akarom ezt játszani, Justin. Nem akarok a titkod lenni - mondtam, amikor megállt a házunk előtt. 
- Nem akarsz engem? - kérdezte halkan.
- Ha csak titokban lehetek veled, nem akarom ezt - ráztam a fejem.
- Figyelj rám - hosszú ujjaival a hajába túrt, miközben beszélt. - Megígérem, hogy rendbe...
- Ne, Justin! Ne ígérj semmit, kérlek - tettem a szájára az ujjam.
- De... - ellenkezett.
- Nem akarom, hogy megígérd. 
- Jó akkor nem ígérek semmit, csak megkérlek, hogy bízz bennem, jó? - két keze közé fogta az enyémet és puszit nyomott rá. 
- Jó - bólintottam és minél előbb be akartam már menni. Most először kényelmetlenül éreztem magam Justin közelében. - Szia - köszöntem el tőle halkan és kiszálltam.
- Várj - szólt utánam a lehúzott ablakon. - Scooter azt üzeni, hogy ne felejtsd el a holnaputáni showt.
- Milyen show?
- Mindkettőnket hívtak. Csak egy rövid interjú és elénekeljük a közös dalt - magyarázta, mire bólintottam.
- Sok sikert a forgatáshoz holnapra - mosolygott még.
- Köszönöm - feleltem, de a mosolyt nem tudtam viszonozni, így egyszerűen csak besétáltam. 
Furcsa módon nem éreztem jobban magam, most, hogy tisztáztuk. Még mindig bizonytalan volt ez az egész köztünk, és Justin nem adott egyértelmű választ arra, hogy miért nem mondta el Scooternek és Pattienek, hogy mit tervez velem. Melyikünknek hazudik? Hirtelen kiabálni támadt kedvem. Talán jobban éreztem volna magam, ha Justinnal kiabáltam volna egy sort. 

16. fejezet

- Nina, mit... - kezdte Scooter, aztán meglátta az ölelkező párosunkat. - Mi a fenét műveltek? -kérdezte döbbenten, szinte suttogva.
Azonnal szétrebbentünk.
- Mit kerestek ti itt? - pislogott Justin feléjük.
- Mi mit keresünk itt? - hitetlenkedett Scooter. - Te mit keresel itt?
- Scooter, ez nem...
- Nehogy azt mondd, hogy nem az, aminek látszik! - nézett rám szúrósan.
Justintól ugyanolyan kétségbeesett pillantást kaptam válaszul, amikor ránéztem, mint amilyen az enyém is lehetett.  
- Öltözz fel, menj haza, és nem akarom még egyszer meglátni a kocsidat itt - adta ki az utasítást Scooter Justinnak.
- Tessék? - nevetett fel Justin. - Eltiltasz minket egymástól vagy mi? 
- Ha az kell... - vont vállat egyszerűen. - Menj haza, Justin! - ismételte erélyesebben.
- Nem dobhatod ki a házamból - szóltam közbe. - Nincs jogod hozzá.
Láttam Scooter arcán, hogy ezt nem kellett volna mondanom, egyre idegesebb lett a következő percben pedig robbant.
- Helyes. Nincs jogom hozzá. Nincs jogom beleszólni az életetekbe sem ugye, Justin? Hányszor vágtad ezt már oda nekem? Amikor ki kell menteni a seggeteket a sajtó előtt akkor se felejtsétek ezt el.
- Nem így értettem - próbáltam mentegetőzni. - Én csak...
- Persze - intett le Scooter. - Ti csak nem gondoltok a következményekre. Justin, én mostantól leveszem rólad a kezem. A te magánéleted, a te dolgod elintézni.
- Scooter - szólalt fel először Pattie, amióta itt voltak. - Ne mondd ezt, kérlek!
- Ne aggódj, elintézem - felelte dacosan Justin, és egy percig farkasszemet néztek Scooterrel. 
- Miért gondoltam, hogy a közeledbe engedhetek egy lányt anélkül, hogy lefektetnéd? - kérdezte Scooter inkább magától, mint Justintól. - Mitől is változtál volna meg? 
Nem értettem, miről beszél, Justin viszont egyre dühösebb lett. Scooter meg sem várta, hogy reagálunk-e valamit, csak sarkon fordult és ki ment.
- Justin, gyere haza - szólt rá Pattie is, aztán követte Scootert. 
Justin gyorsan szedte a lépcsőfokokat a szobámig én meg követtem őt, ott magára kapta a pólóját és megkereste a cipőjét. Lerogytam az ágyra és néztem, ahogy idegesen rángatja fel a lábbelit magára. A gondolataim zavarosabbak voltak, mint valaha. Mi a fenét jelent az, hogy leveszi róla a kezét? Nem hagyhatja cserben. Justinnak szüksége van rá, és neki is Justinra. 
- Nina - rázta meg egy kicsit a vállam Justin, ebből gondoltam, hogy már többször is szólított. - Nem láttad a telefonom?
Még mindig a történteken rágódva kezdtem keresni a telefont, majd amikor megtaláltam odanyújtottam neki. Mi lesz most velünk? Szinte nem is láttam Justint, ahogy előttem állt, annyira lekötöttek a kérdések a fejemben.
- Nina - fogta meg újra a vállam. - Hé, jól vagy?
- Nem tudom - ráztam a fejem, mire Justin magához húzott én pedig a nyakához nyomtam az arcomat és beszívtam az illatát.
- Minden rendben lesz.
- Nem, Justin. Scooter azt mondta, nem segít. Dühös ránk, nagyon.
- Én is dühös vagyok rá - morogta. - Nem kell, hogy segítsen.
- Tudod, hogy szükségünk van rá - néztem fel az arcára. - Miért csináltunk ekkora hülyeséget? - suttogtam kétségbeesve.
- Az én hibám - rázta a fejét Justin és közben gyengéden simogatni kezdte az arcomat. - Ne aggódj, oké? Rendbe hozom.
- Ne mondd, hogy a te hibád.
- De hát így van, Nina - mosolyodott el halványan. - Ha valaki hülyeséget csinált az én vagyok, de egy percig sem bántam meg.
- Utálom magam - megint a nyakába fúrtam az arcomat, ő pedig szorosabbra fonta a karjait a derekamon, majd egy puszit nyomott a hajamra.
- Én viszont szeretlek - suttogta a fülembe alig hallhatóan. 
Teljesen lefagytam ettől. Felnéztem rá újból, arra várva, hogy a képembe röhögjön és azt mondja "Jó vicc volt, ugye?" De ehelyett az arca komoly maradt.
- Mit mondtál? - kérdeztem vissza halkan.
- Szeretlek, Nins - ismételte el egy apró mosollyal a szája sarkában.
- Ne - leheltem magam elé és kiszabadítottam magam az öleléséből. - Ne mondd ezt! - kértem és éreztem, hogy akaratom ellenére zihálni kezdek. 
- Mi a baj? - rémült meg Justin és újra felém nyújtotta a kezét, de elhátráltam előle. - Nina, sajnálom. Nem kérem, hogy viszonozd, nem azért mondtam. Csak akartam, hogy tudd - halkította le a hangját.
- Nem, csak azért mondod, mert azt hiszed, hogy ezt akarom hallani. Ne hazudj, kérlek.
- Nem hazudok - rázta a fejét és újra magához vont, nem törődve az ellenkezésemmel. - De ha ez neked túl gyors akkor felejtsd el, oké? 
Felejtsem el? Azt mondja, hogy szeret, és felejtsem el?
- Jó - fújtam ki a levegőt. - Most menj és beszélj Scooterrel, de kérlek ne veszekedj vele. Azt nem akarom.
- Nem ígérhetem meg - sóhajtott fel, aztán kezei közé fogta az arcomat és mélyen a szemembe nézett. - Rendben vagyunk?
Bólintottam, de nem lehetett túl meggyőző.
- A fenébe, ha tudom, hogy így felzaklat akkor nem mondtam volna - túrt a hajába Justin.
- Sajnálom, nem tudom, hogy kéne reagálnom - motyogtam zavarban.
- Sehogy, Nina - lágyult el újra a tekintete. - Csak csókolj meg és ennyi - mosolyodott el, aztán felém hajolt. 
Nagyon óvatosan és lassan csókolt. A forró tűz most is végig égette a testem, és a csók közben nem is tűnt olyan hihetetlennek, hogy szeret. Nem sok tapasztalatom volt szerelem terén, főleg arról nem volt fogalmam, hogy milyen az, amikor én vagyok szerelmes. Az egyetlen csókot, amiről azt gondoltam, hogy szerelmes csók - a részemről - 13 évesen kaptam Kyle-tól. Természetesen össze sem hasonlíthattam Justinéval.
- Ne aggódj - nyomott még egy puszit a homlokomra miután elváltunk. - Hívni foglak.
A következő pillanatban már csak az autó hangjára lettem figyelmes, ahogy hangosan kifordul az utcánkból. Tény, hogy Justin csókjai szédítőek, de ennyire... Ismét lerogytam az ágyamra, sőt hanyatt vágtam magam és plafont bámultam. 
Muszáj volt lesokkolnia ezzel? Pont most? Szeret - ízlelgettem magamban a szót és újra felidéztem, ahogy ő mondta. Nem tűnt hazugságnak a szájából, de valamiért mégis hihetetlen volt. Valahol mélyen azért el kellett ismernem, hogy ez volt álmaim ne továbbja. Ha Justin szeretne, ha igazán szeretne, én lennék a világon a legboldogabb.
Még mielőtt túlságosan beleéltem volna magam, lementem a konyhába és befejeztem a vacsorát. Túl üres volt a ház. Sem anya, sem apa és most már Justin sem volt velem. Még az étvágyam is elment, ha végig gondoltam, hogy alig 3 nap alatt mennyi minden változott. Ha a családomra gondoltam, semmi pozitívumot nem tudtam felhozni, bármennyire is erőltettem az agyamat. De ahogy Justin arca bevillant, egyből mosolyogni támadt kedvem.
Egyre csak az járt a fejemben, hogy vajon mit beszélnek Scooterrel, és persze mindig belopta magát a gondolataim közé az a kis emlékkép is, amikor azt mondta, szeret.  Felmentem a szobámba és elővettem a gépem és a telefonom. Ő még nem hívott. Scooter ugyan azt mondta, ne nézzek utána soha a rólam szóló híreknek, de muszáj volt megnéznem, hogy mit írnak a közös dalunkról. Elolvastam néhány kommentet a klip alatt, és ledöbbentem. Justin rajongói természetesen odáig voltak, és rengeteg találgatás érkezett arról, hogy vajon mi van köztünk. Minél tovább olvastam annál több ilyen felvetéssel találtam szembe magam. Sokan arról írtak, hogy Justin csak egy jó beugró számomra, de ezen nem voltam meglepődve, hiszen az elején Justin maga vágta ezt oda nekem. Ránéztem újra a telefonomra. Miért nem hív? Már több, mint egy órája elment. Valami baj van?
Ekkor, mint ha fejbe vágtak volna, rám tört a felismerés. Miért is ülök én itthon, amikor ez kettőnkről szól? Nem hagyhatom, hogy egyedül vigye el az egészet. Mellette akarok lenni. Írtam neki egy sms-t: Scooternél vagy? Szinte rögtön jött is a válasz: Igen.
Nem is gondolkodtam tovább, azonnal kocsiba ültem és odamentem. El sem hittem, hogy ilyen hülye voltam. Egyáltalán hogy jutott eszembe, hogy egyedül elengedem? Carin nyitott ajtót.
- Szia. A nappaliban vannak - közölte egyből miután köszöntöttünk egymást. Valószínűleg tisztában volt a helyzettel.
Pattie éppen egy beszéd közepén volt, amikor beléptem, és mindhárman felém kapták a fejüket.
Justin csak felsóhajtott, de nem megkönnyebbült sóhajnak tűnt, mint amilyet vártam volna.
- Nina, gyere ülj le - biccentett Scooter kimérten, de már közel sem tűnt olyan dühösnek, mint nálunk.
Pattie mellé ültem le, éppen Justinnal szemben. 
- Nem tudom, hogy eddig miről volt szó és, hogy Justin mit mondott nektek, de szeretném leszögezni, hogy nem az ő hibája.
- Mindent elmondott - bólintott Pattie. Összevont szemöldökkel néztem rá. Hiszen ő már tudott rólunk eddig is, most mégis úgy tett, mintha neki is teljesen új lenne ez az egész.
- Akkor ugye nem volt komoly, amit mondtál? - néztem Scooterre.
- De igen, Nina, komoly volt. 
- Miért? Nem teheted ezt, Scooter. Justinnak szüksége van rád, nekem még inkább. Kérlek gondold át - fogtam könyörgőre.
- Justinnak ez már nem az első húzása - ingatta a fejét rosszallóan.
- Még mindig nem értem, hogy hogyan jön ide az, amikor a magánéletemben hibáztam - csattant fel Justin. 
Szívesen rákérdeztem volna, hogy hogy érti azt, hogy nem az első húzás, de nem ideillőnek éreztem a témát.
- Most pont a magánéletedről van szó. Ismét. Semmi szükségünk arra, hogy hírbe hozzanak Ninával. Azt akarjuk, hogy ne keveredjetek botrányba. Tudod te, mit jelentene az a karrieredre nézve, ha kiderülne, hogy megcsaltad Selenát?
- Selena...- kapta a szája elé a kezét Pattie.- Justin, mondd, hogy legalább őt nem verted át - nézett kérlelően a fiára.
- Anya, most nem erről van szó - legyintett.
- Mit jelentene? - néztem Scooterre, mert engem ez érdekelt leginkább. Nem akartam, hogy Justinnak bármiféle hátránya legyen ebből.
- Nagyon rosszat - válaszolta röviden.
- Tudod, hogy a rajongóim nem fordulnának el tőlem. Másrészt meg nem derül ki - erősködött Justin. Ez viszont nekem esett rosszul. Ha nem derül ki, akkor az azt jelenti, hogy nem fog szakítani Selenával. Ebből pedig következik, hogy hazudott. Egy pillanatra összekapcsolódott a tekintetünk, de gyorsan elfordultam. Nem hittél neki, tudtad, hogy hazudott. Amúgy sem hittél neki!- ismételgettem magamban.
- A rajongóid talán nem is, viszont mindenki más, aki egy kicsit is számít a szakmában igen - válaszolt Scooter. 
- Justin, ezt meg kell beszélned Selenával - mondta halkan Pattie. - Megérdemli, hogy őszinte legyél vele.
Egyre jobban fojtogatta valami a torkomat, de nem tudtam megmondani, hogy mi ez az érzés.
- Tudom, anya.
- Biztosan megoldjátok ezt is, hiszen szeretitek egymást. 
- Anya - szólt rá Justin, de a szeme közben engem vizslatott. Én nem néztem rá, de éreztem a perzselő tekintetét. 
- Sajnálom, Pattie. Szörnyen érzem magam - fordultam felé. 
- Tudom, hogy nem csak te vagy a hibás - válaszolta és teljesen más volt a hangszíne, ahogy hozzám szólt. Közömbösen beszélt és ez rosszul esett, pedig tudtam, hogy nagyon is oka van rá, hogy semmibe vegyen.
- Scooter - kezdtem, de már egyre jobban eluralkodott rajtam ez az érzés, és a hangom remegett. Csalódottság és szégyenérzet - most már meg tudtam nevezni.
- Tudom, Nina - bólintott Scoo.
Megkockáztattam egy pillantást Justin felé, de ő a kezébe temette az arcát éppen.
- Szóval akkor ezt felejtsük el? - kérdeztem, és akaratlanul eszembe jutott, ahogy Justin azt kérte felejtsem el, hogy azt mondta szeret. 
- Nem szabad, hogy kiderüljön, szóval igen. Viselkedjetek a lehető legnormálisabban - kérte Scooter.
Kétlem, hogy ezek után menni fog - mondtam volna legszívesebben, de ehelyett csak bólintottam. Magamban szinte könyörögtem Justinnak, hogy mondjon valamit. Akármit, amibe kapaszkodhatok. Mondja el Scooteréknek, hogy mit ígért nekem. Most tiltakozzon, hogy ne szóljanak bele az életébe. De nem tiltakozott, én pedig nem bírtam tovább nézni ezt.
- Most akkor megyek. Át kell gondolnom néhány dolgot nekem is - motyogtam. - Majd felhívlak, Scooter - mondtam, mire ő bólintott. - Sziasztok.
Meg sem vártam a válaszukat, már indultam is kifelé. Ahogy beültem a kocsiba kitört belőlem a sírás és akárhogy próbáltam összeszedni magam annyira, hogy elinduljak, nem ment. A fenébe is! Hittem neki. Alig egy óra elég volt, hogy beleéljem magam abba, hogy szeret. Egy hét elég volt, hogy elhiggyem, szakít miattam a a barátnőjével. Még egy percig csak vártam, abban reménykedve, hogy Justin utánam jön, de nem jött, én pedig végül elindultam. Hát ennyit ér a szavad, Justin.

15. fejezet

 Sziasztok! Nagyon sajnálom, hogy két hete nem volt új rész! Nincs mentségem, nem ment az írás. Ez viszont egy elég hosszú rész lett. A tartalmáról nem mondanék semmit, döntsétek el ti és írjátok meg nekem. :) Jó olvasást! ♥

Másnapra már szörnyen éreztem magam, amiért úgy viselkedtem Justinnal. Végül is én sem voltam elég egyértelmű vele, ő mégis kedves volt hozzám akkor reggel. Bár lehet, csak folytatásra hajtott... - gondoltam. Nem, hiszen már előtte megígérte nekem, hogy szakít. Legszívesebben azonnal elmentem volna hozzá, de mivel tudtam, hogy a családjával van így nem akartam zavarni. Na, meg azt sem tudtam, egyáltalán kíváncsi-e rám a tegnap után.
Gyorsan összeszedtem minden cuccomat és már indultam is a Scooterrel megbeszélt találkozóra. Furcsa módon, amióta elmentem Justinhoz éjjel, már nem is félek a vezetéstől. Sőt határozottan élvezem. 
Táncpróbára készen mentem be a hatalmas épületbe, ahol Scooter már várt, hogy bemutasson a csapatnak. 
- Nina, késtél - kezdte köszöntés helyett, mire az órámra néztem. Még nincs tíz óra, nem is késtem. Scooter elvigyorodott, aztán puszit nyomott az arcomra. Ó, szóval ez vicc volt... Érdekes humora van. - Gyere, a többiek már itt vannak. Nekem el kell mennem - mondta és az ajtóban álldogáló Cody felé mutatott. Gyorsan intettem neki egyet, és ő is visszaintett, majd nagy levegőt véve a csapat felé fordultam.
A földön összevissza ültek lányok és fiúk, az érkezésemre viszont az egyik srác felpattant.
- Szia. Nick vagyok - mosolygott, mire én is a kezemet nyújtva, szintén mosolyogva bemutatkoztam. - Szóval, Nina, Scooter mindent elmondott, beszéltem a rendeződdel is, mindent tudok a klipedről. Arra lennék csak kíváncsi, hogy hogy állsz a tánccal.
- Szeretem, bár sosem táncoltam még betanult koreográfiát - vontam vállat szégyenlősen.
- Nem gond, itt az ideje elkezdeni - mondta széles vigyorral, aztán két ugrással a csapat mellett termett. Ez a srác miért pörög ennyire?! - Srácok, nem akarok fölösleges köröket futni, majd munka közben összeismerkedtek. A lényeg annyi, hogy őt Ninána hívják - intett felém. - Kezdjük, oké? 
Hátra pillantottam Scooterre egy afféle "Milyen őrült kezébe adtál te engem?" pillantással, mire ő csak mosolygott, aztán intett egyet és elment. Át akartam öltözni, az egyik lány, Ashley szívesen meg is mutatta az öltözőt, közben meg minden féléről kérdezgetett. Ő is nagyon fel volt dobva, amit megint csak nem tudtam mire vélni, de a jókedv ragadós volt. Egészen addig ki is tartott, amíg meg nem láttam, hogy ők hogyan táncolnak. Nagyon jól! 
- Oké, látom az arcodon a rémületet, de nyugi menni fog - nevetett Nick.- Ez csak egy fél perces koreográfia, három nap alatt bőven megtanulod. Állj be, ide mellém.
Tettem, amit mond és próbáltam felvenni a ritmust. Fél perc. Nem létezik, hogy nem tudom megcsinálni. 

Másfél órával később, bebizonyosodott, hogy nem vagyok reménytelen esett - ezt az egyik srác, Mario mondta - de azért lesz még mit gyakorolnom. Nick szerint fogjam fel házi feladatként.
- Akarsz még gyakorolni? - kérdezte Mario, miután Nick feloszlatta a csapatot, és már mind átöltöztünk. - Szívesen itt maradok veled megcsinálni a házi feladatot - ezerwattos, hófehér mosoly, ami a sötét bőrszínétől csak még inkább világított. 
- Köszi, de a suliban sem ment nekem ez a szorgalom házi dolog - hárítottam kedvesen. Felhangzott újra a dalom, mire felnyögtem. - Azt hiszem megutáltam a saját hangomat.
- Pedig nagyon szép, én nem tudom megunni - folytatta tovább a flörtölést Mario.
- Nina, jössz velünk ebédelni? - lépett mellém Ashley és még két lány. Ebéd! Elfelejtettem, hogy apával ebédelek.
- Most nem megy, rohannom kell, de azért köszi. Sziasztok - kiabáltam, de addigra már kint voltam az ajtón. 

A kocsiban bekapcsoltam a rádiót csakhogy kiverjem a fejemből a saját dalom dallamát, aztán a hajamat próbáltam borzalmasból elfogadhatóra varázsolni. Kicsit nehézkes volt a forgalom, úgyhogy mikor már vagy öt perce várakoztam egy kamion mögé beszorulva, előkaptam a telefonom. Kikerestem a számot, aztán csak bámultam a képernyőre. Ha felhívom, mit mond vajon? És egyébként is, illik megzavarnom, amikor tudom, hogy a családjával van? Vállat vontam, majd rányomtam a hívásra. Hosszas csengés után sem vette fel. Ledobtam a telefont a másik ülésre és az ajkamat harapdálva gondolkoztam. Direkt nem válaszol? Ennyire nem haragudhat. Egy éles dudálás szakított ki a gondolataim közül, de annyira összerezzentem a hangra, hogy a fogaim összekoccantak. Gyorsan indultam, egy perccel később vér ízét éreztem a számban. Az ajakharapdálásom és a Justinon való gondolkodásom eredménye...
Mire beértem az étteremben, apa már ott volt és rendelt is mindkettőnknek. 
- Szia - nyomtam puszit az arcára. - Mit eszünk?
- A kedvencedet - mosolygott rám, és valóban a rántott sajt és a hasábburgonya az egyik kedvencem volt, főleg, ha apával ketten ettünk. - Hol voltál? - méregetett felvont szemöldökkel. Ó, akkor nem sikerült a frizura varázslásom.
- Táncpróbán. 
- És verekedtél? - kérdezte döbbenten, aztán az államért nyúlt és maga felé fordította az arcom.
- Tessék? Miért verekedtem volna? - tört ki belőlem a nevetés.
- Fel van dagadva a szád - mondta, mire odanyúltam és éreztem, hogy igaza van.
- Ja, figyelmetlenség - legyintettem. - Mi újság veled? 
Vállat vont, ez nem tetszett nekem. Már az első percben láttam, hogy elég nyúzott és kialvatlan.
- Hallottam a dalodat - mosolyodott el. - Nem gondolod, hogy illett volna szólnod? 
- Kiment a fejemből - nyögtem ki zavartan. - Tetszik?
- Persze, csodálatos - mosolygott őszintén apa, amit én ugyanígy viszonoztam.
Egy ideig csendben ettünk tovább, láttam apán, hogy valami mondanivalója van, de kivártam, amíg rászánja magát. 
- Nem kérsz még valamit? - nézett rám, amikor befejeztük. Megráztam a fejem. - Biztos? Szerintem még mindig itt készítik a legfinomabb sütiket.
- Apa! Mondd el, mi a helyzet. Látom, hogy valami nyomaszt.
- Oké - fújta ki a levegőt. - Nem csak az új állásom miatt vesztünk össze anyáddal. Nem akarom, hogy megutálj, Nina, de muszáj elmondanom.
- Hogy érted, hogy nem csak amiatt? Mi van még? - kérdeztem idegesen.
- Elválunk. Szerintem ez nem ér akkora meglepetésként, viszont az ok... - elhallgatott, nekem a legrosszabb gondolatok futottak át a fejemen. Nem ér akkora meglepetésként? Hát dehogyisnem. 
- Van valakid? - kérdeztem halkan. Apa amúgy is feszült arca megrándult. Jaj ne! Bármit csak ezt ne!
- Nem nekem - mondta ki végül. - Anyádnak. 

***

Bebizonyosodott, hogy a látszatra tökéletes család valójában mennyire nem az. Újra a kocsiban ültem és nem tudtam eldönteni, hogy hazamenjek-e. Nem akartam látni anyát. Az én anyám, akiről mindenki azt hiszi, hogy mintafeleség és mintaanya fél éve szeretőt tart. A legnagyobb hideg zuhany erejével tört rám a felismerés, hogy mire ment ki a játék egész végig. A saját ballépései miatt éltünk úgy, ahogy. Nem Nathan és én, nem apa, nem mi voltunk azok, akiknek törekedni kellett volna a rendes család látszatra, hanem anya. Ismét hívtam Justint, aki ismét nem vette fel. Oké, Nina nem kéne átmenned zaklatóba.
Leparkoltam a házunk előtt, láttam, hogy otthon van ezért egyenesen a szomszédba mentem. Arra készülve, hogy Kyle fog ajtót nyitni egyenesen az előttem álló nyakába vetettem magam, de meglepetésemre Kate volt az.
- Nina - kiáltott fel meglepetten, aztán végül elég bizonytalanul, de átölelt. - Mi történt? Mi a fene történik veled mostanában? 
Elhúzódtam tőle, letöröltem a kicsorduló könnyeimet, aztán beléptem Kate után a nappaliba. 
- Mostanában többet láttalak sírni, mint egész eddigi életünkben - csóválta a fejét értetlenül.
- Ne haragudj- szedtem össze magam egy kicsit, amikor leültünk a szőnyegre a kanapé elé. Mint régen. - Hol van Kyle? - ahogy kimondtam már eszembe is jutott, hogy biztosan a barátnőjével. Furcsa, hogy még nem is ismerem a lányt. Talán jobb ez így. 
- Nem tudom - vont vállat. - Felhívjam? - megráztam a fejem. - Akarsz beszélgetni? - kérdezte halkan.
Most én vontam vállat. 
- Nem tudom, hogy érdekel-e.
- Hülye vagy? Persze, hogy érdekel. Ha sírsz akkor valami komoly dolog történt.
- Kyle nem mondott semmit? - kérdeztem, de aztán eszembe jutott, hogy még ő sem tud túl sok mindent.
- Nem, de észrevettük, hogy apukád elköltözött. Ki vagy borulva. Mi történt, Nina? - kérdezte aggódva. Furcsa volt ez az aggódás a részéről, amikor ő volt az, aki ott hagyott legutóbb a szobámba, kicsit sem törődve azzal, hogy megbántott-e.
- Elválnak - mondtam közömbösen. Meglepett, hogy nem is rossz kimondani, nem annyira, mint gondoltam. - Apa állást kapott New Yorkban, anyának szeretője van. Ezen kívül azóta nem beszéltem vele, hogy megütött. Sőt nem is szándékozok. - Kate hatalmas szemeket meresztett rám, és azt hiszem a szavakat kereste. -Igen, kiborultam és legfőképpen... Utálom, hogy végül igazad lett.
- Miben lett igazam? - talált végre a hangjára.
- Justin - nyögtem alig hallhatóan és a kezembe temettem az arcomat. Nem akartam kimondani, hogy mi történt köztünk. Nem voltam büszke magamra, az akkor éjjeli viselkedésemért.Végiggondoltam ezt, aztán változtattam a gondolataimon. Anya nem lenne büszke rám, nekem viszont jól esett.
- Ó, Nina. Lefeküdtél vele? - Kate szinte sikított.
- Ne mondd el senkinek, jó? - kértem halkan, bár tudtam, hogy nem fogja.
- Még mindig nem értem. Miben lett igazam? - értetlenkedett.
- Tudod... Amit akkor mondtál, amikor összevesztünk.
Vártam, amíg szépen lassan leesik neki.
- Te megőrültél? Azt sem tudtam, miket beszélek. Nina, ne haragudj rám emiatt, oké? Nem hiszem el, hogy ekkora hülye voltam - közelebb kúszott hozzám, aztán átölelt. - Én nem ítélkezem fölötted. Nincs rá jogom és amúgy sem tenném. Nem akarlak megbántani, ha még egyszer ilyen hülye leszek nyugodtan pofozz fel - felnevettem, ahogy ezt mondta, ő viszont elhúzódott és komolyan vizslatni kezdte az arcomat.
- Mi az? 
- Jenny komolyan megütött? - hitetlenkedett. - És szeretője van? Te jó ég!
- Hagyjuk ezt, oké?
- Nina... - kezdte, de közbe vágtam.
- Nem akarok róla beszélni.
- Oké - sóhajtott fel, aztán hátradőlt és a kanapéra hajtotta a fejét, onnan vigyorgott rám. - Komolyan lefeküdtél Justinnal?- elvörösödtem. - Milyen volt? Tényleg annyira érti a dolgát, mint amennyire gondolom? 
- Nem tudom, hogy mennyire gondolod, de nagyon érti - nevettem fel.
- Ó, Istenem! Te piszok mázlista! - ütött a vállamba nevetve.
Megnyugodtam, hogy Kate-tel rendben vagyunk. Egy ember volt még, aki közénk állhatott.
- Mi a helyzet Tommal? - kérdeztem rá félve.
- Hát megvagyunk - vont vállat. - Nem olyan, mint gondolod, Nina. Bízz bennem! - kérte. 
Abban a pillanatban kivágódott az ajtó, és Kyle rontott be rajta a kezében csomagokkal. 
- Kate, örülnék, ha megerőltetnéd magad és segítenél behordani a cuccokat - mondta, miközben a konyha felé igyekezett. Észre sem vette, hogy itt vagyok. Emma, az anyukájuk jött mögötte lényegesen kevesebb szatyorral, és ő egyből kiszúrt engem. 
- Nina, úgy örülök, hogy itt vagy - mosolygott, mire felpattantam, hogy elvegyem tőle a cipekednivalót.
- Nina? Hát te? - fordult felém Kyle mosolyogva, amikor mellé léptem a konyhában és letettem a pultra az ételt.
- Mostanában olyan keveset vagyok itt, hogy ennyire meglep a jelenlétem? - vigyorogtam rá. - Mehetek, ha zavarlak.
- Itthon vagy, sosem zavarsz - nyomott puszit az arcomra. - Gyere, segíts! - húzott maga után. - Kate, pakolj ki - adta az utasítást a tesójának. 
- Igenis, Mr Parancsolgatok-Mert-Én- Vagyok-Az- Úr - gúnyolódott Kate.
- Ne szemtelenkedj - figyelmeztette még Kyle, aztán már kint is volt mellettem a kocsinál. - Kibékültetek? - nézett rám vidáman.
- Igen, nagyon úgy tűnik - mosolyogtam. 
- Végre - sóhajtott fel. - Annyira hülyék vagytok - borzolta össze a hajam.
- Héé! - tiltakoztam.
 - Megérdemelted, Kate is megkapja a magáét - mondta komolyan, majd egy perc múlva minkettőnk nevetésbe tört ki. 

Kifigyeltük, hogy anyja mikor megy el otthonról és csak ezután mentem haza. Biztos voltam benne, hogy az éjszakát nem tölti otthon, mint, ahogy az előző éjjelt sem. Így már, annak fényében, amit ma megtudtam nyilvánvaló volt, hogy hova megy. 
Otthon átöltöztem, lezuhanyoztam és lement a konyhába, hogy vacsorát csináljak. Magamnak, mintha egyedül élnék. Ezen gondolkoztam, miközben a húst klopfoltam. Milyen lenne egyedül élni? Lehet, hogy hamarosan megtapasztalom. Anyával egy szót sem beszéltem azóta és annyira nem is hiányoltam a társaságát. Talán egész jól ellennék egymagamban is. Felvágtam a zöldségeket és éppen olajat akartam önteni a serpenyőben, amikor csöngettek. Nehogy anya legyen az, könyörgöm!
Kelletlenül sétáltam az ajtóig és nyitottam ki azt, de azonnal felélénkültem, amikor Justint pillantottam meg előtte. 
- Szia - köszönt halkan, a kezében a kocsikulcsát tartotta és az arcán egy édes kis mosoly terült szét. - Bejöhetek?
- Aha - motyogtam zavarban. Tessék, egész nap beszélni akartam vele, erre amikor ott van nem tudok megszólalni. Miért van rám ilyen hatással? Én nem szoktam csak úgy zavarba jönni. 
- Mit csinálsz? - kérdezte még mindig olyan kedves hangon, amikor leült a konyhába. 
- Miért nem hívtál vissza? 
- Gondoltam, jobb, ha eljövök - vont vállat egyszerűen.- Szerinted nem? 
- Örülök, hogy itt vagy - mondtam és közben a serpenyőben lévő olajra fordítottam a figyelmem. Megindult felém, mögém lépett és átölelte a derekam. 
- Tényleg örülsz? - suttogott a fülembe. - Akkor megtisztelnél egy kicsit a figyelmeddel? 
Megfordultam a karjai között, átöltem a nyakát és csak bámultam rá. Hatással van rám. Ahogy megnyalja az ajkát, ahogy a keze a derekamra tapad, nagyon is hatással van rám. 
- Haragszol rám? - kérdeztem.
- Egyáltalán nem - rázott aprót a fején, majd elmosolyodott. - Ezek szerint te is észhez tértél és türelmes leszel velem?
- Igen. Sajnálom - motyogtam a nyakába, ahová az arcomat dörgöltem. Imádtam az illatát. - Neked nem a családoddal kéne lenned? - felemeltem a fejem, hogy újra ránézzek.
- Velük voltam, pár órát kibírnak nélkülem. Most itt kell lennem - mondta, majd megcsókolt. Régi jó barátként köszöntöttem a kutakodó nyelvét és örömmel túrtam a hajába, miközben egyre hevesebbé vált.
A sercegő olaj rángatott vissza csókja által nyújtott mámorból. Elléptem tőle és a húsokat kezdtem kiszedni egy tányérra.
- Éhes vagy? - kérdeztem. Megint mellém lépett és átölelte a derekam, mielőtt válaszolt volna, szembe fordított magával, a pultnak döntött és hozzám nyomtam a csípőjét.
- Igen. Érzed mennyire? - húzta csábító mosolyra ajkait és még inkább hozzám simult. 
Az ajkai egy pillanat alatt megtalálták az enyémeket újra, és most már nem tudott visszarángatni semmi. Justin a csók megszakítása nélkül elzárta a tűzhelyet, én meg a szobám felé kezdtem vezetni.
- Hiányoztam? - kérdezte elégedett mosollyal, amikor lelöktem az ágyra és fölé másztam, majd csókolni kezdtem a nyakát.
- Érzed mennyire? - ismételtem a szavait két csók között. Justin fordított rajtunk, leszorította a csípőjével az enyémet, a kezeimet a fejem mellett lefogta és mélyen a szemembe nézett. 
-Miért veszed el ennyire az eszem? - suttogta csillogó szemekkel, majd a számra tapadt. Hm, még hogy én neki? Akkor ő mit tesz velem? Többet nem szólaltunk meg, hagytuk, hogy az érintések és a csókok fejezzék ki, amit érzünk. Elégedetten nyugtáztam, hogy az effajta kifejező készségben ketten, együtt különösen jók vagyunk.

- Miért vagy ilyen feszült? - kérdezte Justin később, amikor ott feküdtünk még mindig egymás karjaiban.
- Nem vagyok - morogtam halkan. 
- Szeretném, ha elmondanád - kérte és közben apró köröket írt az ujjával a vállamra. 
- Tényleg érdekel? - néztem a szemébe, őszintének tűnt.
- Persze, minden érdekel, ami történik veled, Nins - puszit nyomott a számra biztatásként.
- Anyámnak van valakije, szóval tényleg elválnak. 
- Sajnálom. Beszéltél anyukáddal? Nem bántott, ugye?
- Jaj, Justin - fogattam a szemem. - Persze, hogy nem. Nem is beszéltem vele, apa mondta el. 
- Ne forgasd a szemed, nem akarom, hogy bárki bántson - mondta és úgy éreztem ő ezt kicsit komolyabban veszi, mint én.
- Nem arról van szó, hogy rendszeresen ver - csattantam fel. - Biztos, hogy többet nem fog előfordulni, amúgy is kiprovokáltam - halkítottam le a hangom.
- Akkor sem lett volna joga.
- Nem, nem lett volna - hagytam rá. - Beszéljünk másról, jó?
Justin a vállamra fektette az állát és elmosolyodott. Nem érettem, mi ilyen mulatságos.
- Hallottam a mai táncpróbádról - közölte. Jaj ne!
- És mit? 
- Semmi különöset, a csapat és Nick nagyon kedvelnek. 
- Te honnan ismered őket? - értetlenkedtem. 
- Néhányan közülük az én táncosaim, Nick is. 
- Ó, ezt nem tudtam. 
- Szóval nem mennek a lépések? - vigyorgott rám.
- De mennek - tiltakoztam egyből. - Menni fognak- javítottam ki magam.
- Na gyere! - nevetve felpattant az ágyból, magára rángatta a nadrágját és felém dobta a felsőm meg a nadrágom. 
- Mire készülsz? - méregettem, miközben magamra kapkodtam a ruhákat, de addigra ő már kilépett az ajtón.
A nappaliban lévő nagy tükör előtt várt rám. Nem gondolja komolyan, hogy előadom az alig betanult lépéseket, ugye?!
- Megmutatod mit vetettek? - kérte félrebillentett fejjel, édesen mosolyogva.
- Felejtsd el! 
- Kérlek. Talán tudok segíteni. Gyere - tárta ki felém a karját. Nem tudtam figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy a felső teste szabadon, póló nélkül tárul elém. Most végre alkalmam nyílt jól megfigyelni a tetoválásait. Imádtam őket!
Kelletlenül odaálltam elé, mire a derekamra tette a kezét és belecsókolt a nyakamba. Egy nagy levegőt vettem, Justin egy lépést hátrált, aztán felidéztem a dalom ritmusát és a koreográfiát. Az a néhány lépés és fordulás, ami az elején volt jól ment. A második felével voltak gondjaim, ami nyilván észrevehető volt, mert mikor másodszorra álltam volna neki, Justin újra mögém lépett. 
- Hajlítsd be a térded - mondta halkan és megfogta lábam.- Próbáld az egyensúlyod a jobb lábadra helyezni - tettem, amit mond. - Told hátra a feneked, feszesen - kezét most a csípőmre vezette és húzott maga felé. - Ritmusra dőlj előre majd hátra - megint csináltam, amit mondott, de a keze elvonta a figyelmem. - Maradj feszes, Nina - súgta és közben a tükörből tartotta velem a szemkontaktust.
- Nem megy így, hogy rajtam van a kezed - mondtam halkan. - Elvonja a figyelmem.
Justin vigyorogva elengedett és hátra lépett, de még mindig figyeltük egymást. A fenébe a tánccal, amikor így néz rám. Megfordultam aztán a nyakára kulcsoltam a kezem.
- Nekünk nem való az ilyesfajta koreográfia tanulás - súgtam az ajkára, majd megcsókoltam. 
- Igaz, másban sokkal jobbak vagyunk - értett egyet. - Még mindig túl merev vagy - húzta végig az ujjait a gerincemen. - Akarod, hogy megmasszírozzalak?  
Jól eső nyögés szakadt ki belőlem, ahogy a forró tenyere a bőrőmre tapadt.
- Akarod? -súgta megint, ezúttal a nyakamba. 
Mielőtt válaszolhattam volna, ismerős hang ütötte meg a fülemet. 
- Nem, Pattie. Most már megnézem, mit keres itt a kölyök - ezzel a mondattal lépett be a nappaliba Scooter és Pattie. Időnk sem volt ellépni egymástól, csak lefagyva bámultunk az érkezőkre. A fenébe! Miért nem zártam vissza az ajtót?