20. fejezet

Sziasztok! Hát igen, ez bizony megint két hét volt... Sajnálom, de így alakult. Azért most igyekeztem kitenni magamért. :) Köszönöm szépen, hogy kommenteltétek az előző részeket. Remélem itt is ezt teszitek. :) Ja, és még időben vagyok... Kellemes ünnepeket! :) ♥

 - Szeretném tudni, Justin - kérleltem sokadszorra. - Hallom a hangodon, hogy nem vagy jól.
Az alatt a két perc alatt, amióta beszéltünk, legalább négyszer körbe jártam a szobámat, és a telefont is olyan görcsösen szorítottam, hogy félő volt, kárt teszek benne.
- Lezártuk. Minden rendben volt. Komolyan, Nina, ne aggódj - győzködött Justin.
- Nem szeretnél átjönni?
- Nem hiszem - motyogta.
- Akkor én menjek át? - kérdeztem, mert egyértelműnek tűnt, hogy ki kell szednem belőle minden kicsi részletet.
- Be kell menned a stúdióba - mondta. Ez igaz volt, bár ez érdekelt a legkevésbé akkor.
- Nem fontos. Átmegyek.
- Egyedül lennék inkább - felelte határozottan.
- Justin...
- Nina! - csattant fel dühösen. - Kérlek.
- Jó. Majd beszélünk - nyögtem ki nehezen és egyből le is tettem.
Meglepett, hogy Justin rám kiabált. Sosem kiabált még ilyesmiért velem.
Elindultam a stúdióba a legkisebb lelkesedés nélkül. Miért nem lehet holnap reggel kezdeni? Miért pont most, amikor Justinnal kellene lennem?
- Sziasztok -  köszöntem a srácoknak.
Néhányan talán észre sem vettek, annyira belemerültek a munkába. 
- Kezdhetjük? - hallottam a kérdést Paultól. Bólintottam, és mire a zene elkezdődött igyekeztem kiűzni a fejemből minden rossz gondolatot és érzést, amit Justin viselkedése keltett bennem.
Alig tudtam koncentrálni, többször rontottam és újra kellett kezdenem. Miért volt ennyire szomorú Justin? Megint elcsúszott a hangom. Megbánta, hogy elkezdtük ezt az egészet? Paul az üveg másik oldaláról idegesen pillantott rám, de nem tehettem semmit. Az agyam teljesen máshol járt.
- Nem fog menni, Paul - sóhajtottam fel és kiléptem az üvegfal mögül. 
- Mi a gond, kislány? Azt hittem két dalt felvehetünk ma, de így még az első is alig van meg és már három órája itt vagyunk. 
- Nem tudom.
- Nem koncentrálsz - mondta, de nem volt megrovó a hangja, és ezért hálás voltam. Arra lett volna a legkevésbé szükségem, hogy haragudjon rám. - Fejezzük be ezt az egy dalt, aztán hazamehetsz.
Halványan elmosolyodtam és bólintottam, majd kicsit összeszedettebben vágtam neki az éneklésnek ismét. 
Amikor hazaértem, meglepve fogadtam, hogy anya otthon volt. Este 10-kor? Mit keres ő itthon? Persze, hülye kérdés, mert itt él, de akkor is. 
Ennél már csak az volt meglepőbb, hogy a konyhából furcsa hangok szűrődtek ki. Leraktam a táskám és a kabátom az előszobában, csak ezután indultam el megnézni, hogy mi is ez. Azon gondolkoztam, vajon mit szólna Kate és Kyle, ha beállítanék hozzájuk most az összes cuccommal együtt. Mert abban biztos voltam, hogy ha anya hazahozta a pasiját, én egy perccel sem  maradok tovább ebben a házban.
Szerencsére anya egyedül volt. Főzött és... a dalomat énekelte. Sosem hallottam még anyát énekelni, de ennél is furcsább volt, hogy ismeri egyáltalán a dalomat. Háttal állt nekem így egészen addig nem vett észre, amíg közelebb nem léptem hozzá. 
- Szia - köszönt mosolyogva. 
- Szia. Mit csinálsz? 
- Vacsorát főzök - válaszolta, mintha ez lenne a világon a legtermészetesebb. - Jó napod volt?
Mi a fenére készül?
- Jó - igen, az éjszakám és a délelőttöm nagyon jó volt, sőt még a Kyle-ékkal töltött délután is, de az este...
- Stúdiózni voltál? 
Honnan tudja? 
- Igen.
- Mindjárt ehetünk, oké? - olyan furán mosolygott, és egyszerűen nem tudtam hová tenni ezt a viselkedést. Nem szokta érdekelni, hogy mit csinálok.
Mikor leültünk az asztalhoz egyszerűen nem tudtam nem észrevenni azt az üres helyet magam mellett. Apa helye. Anya mindvégig csak mosolygott és mindenféle hétköznapi dologról fecsegett, de nem bizonyultam valami jó társaságnak. Justin körül forogtak a gondolataim. A fenébe is! Vele kéne lennem, nem itthon ülni. Anya észrevette, hogy nem igazán vagyok vevő a hízelegjük vissza magunkat a lányunkhoz című műsorra, úgyhogy lemondott a társalgásról.
Csak sokkal később, amikor már újra egyedül voltam és lezuhanyozva végre befeküdtem az ágyamba, akkor jutott eszembe, hogy meg sem kérdeztem anyától, mire volt jó ez a felhajtás. Komolyan csak azért jött haza, hogy velem vacsorázzon aztán újra lelépjen? Semmi értelme az egésznek.
El is terelődött a figyelmem erről hamarosan, mert egy sokkal nagyobb problémám volt. Mindennél jobban beszélni akartam Justinnal, viszont kicsit megbántott voltam amiatt, hogy úgy elzárkózott előlem és rám kiabált. Nehezen, de elhatároztam, hogy nem hívom fel. Fáradtabb  voltam, mint valaha, a testem minden porcikájában éreztem a Justinnal töltött időt, mégis nehezen tudtam csak elaludni.
Arra riadtam, hogy valaki eszeveszetten nyomja a csengőt, majd a dörömbölést is meghallottam. Ránéztem az órára, fél kettő volt. Éjjel. Ahogy mentem le a lépcsőn, szinte éreztem, hogy Justin lesz az, aki ilyen lehetetlen időpontban áll az ajtónk előtt. Mintha még a csukott ajtón át is éreztem volna a közelségét. 
Az ajtó mellett a falnak támaszkodott, a fejét alig tudta tartani, hogy rám nézzen, de azért megtette. Elég volt egy pillantás az arcára, hogy rájöjjek, Justin részeg. Méghozzá nem is kicsit.
- Mit csináltál? - suttogtam döbbenten. Ő csak bágyadt, fáradt mosollyal nézett rám, aztán a kezével az arcom felé nyúlt, de még félúton sem járt, amikor lecsuklott a karja. 
- Gyere - átkaroltam a derekát, aztán behúztam az ajtón, felvittem az emeletre. Nem volt könnyű feladat, teljesen elhagyta magát, jártányi ereje sem volt.
- Nina... - akadozó nyelvvel, de azért érthetően mondogatta a nevem, többször egymásután, mintha csak most fogná fel, hogy én ölelem magamhoz. 
- Hol voltál, Justin? Hogy jöttél ide?
- Nina... maradj itt... velem - nyögte ki nehezen a szavakat, mikor ledöntöttem az ágyamra.
- Mindjárt jövök - csitítgattam, aztán a fürdőbe mentem egy pohár vízért. 
- Olyan... jó az... illatod - éppen a párnámba fúrta az arcát, amikor visszaértem és leültem mellé.
- Justin, idd meg ezt - nyújtottam felé a poharat, de nem úgy tűnt, mint aki képes erre egyedül. Segítettem neki felülni, és legnagyobb döbbenetemre tiltakozás nélkül lehajtotta a vizet. 
Visszadőlt a párnámra, közben leesett a fejéről a sapkája, de nem érdekelte. Ekkor vettem észre, hogy egy pici seb van  a szemöldöke felett.
- Mit csináltál? - kérdeztem és óvatosan végighúztam az ujjam a kis vágáson. Justin is odanyúlt, aztán elkezdett nevetni, de úgy mint, aki sosem akarja abbahagyni. 
- Üvegajtó - bökte ki végül még mindig jót derülve. Én is elmosolyodtam kicsit, de csak azért, mert még így, részegen is imádtam a nevetését hallgatni. - Olyan szép vagy - mondta, és talán ez volt az egyetlen mondat, amit egyben képes volt kimondani. 
- Te meg részeg - közöltem mindenféle érzelem nélkül. 
- Tudom - nevetett fel. - Gyere... gyere ide - kérte, mire közelebb hajoltam hozzá. Éreztem az alkoholt a leheletén, talán még a ruhájából is ez áradt, de nem tudtam volna megmondani, hogy mivel ütötte így ki magát. - Csókolj meg!
Értetlenül pislogtam rá, de azért nyomtam egy rövid puszit a szájára. Haragudnom kellett volna, amiért ivott vagy a telefonbeszélgetés miatt, de képtelen voltam rá. Olyan megtörtnek láttam, amilyennek még soha, és ez megrémisztett. 
- Csókolj meg... Nina... rendesen - kérte újból és váratlanul magához rántotta a fejem. 
A kezemmel megtámaszkodtam a feje mellett, mert máskülönben biztosan ráestem volna, aztán hagytam magam csókolni.
Ahhoz képest, hogy a mozgása milyen koordinálatlan volt, a nyelve nagyon is tudta a dolgát. Élveztem a csókját még annak ellenére is, hogy nem tudtam mire vélni a hirtelen támadt hevességét.
- Ezt ne most, Justin - kértem akadozó lélegzettel. 
- Miért... nem akarsz... engem? - szinte kétségbeesetten kérdezte ezt, és szörnyű volt látni az arcán átfutó érzelmeket.
- Akarlak, Justin - suttogtam és puszit nyomtam a homlokára éppen a vágás felett. - Mindig akarlak, de ki kell aludnod magad. 
- Nem. Ha szeretsz... - itt teljesen elakadt és nagyra tágult a pupillája. - De te nem is... nem szeretsz engem - rázta a fejét.
A szívem szakadt meg az arckifejezése láttán. Nem láttam még soha ilyennek őt, és nem is akartam. 
- De igen. Szeretlek - suttogtam. Justin szeme újra elkerekedett, de szerencsére a fájdalmas grimasz eltűnt a gyönyörű arcáról. Hát kimondtam, tessék. Ráadásul jobban esett, mint gondoltam volna, főleg miután láttam, hogy milyen boldoggá teszi ez őt.
- Szeretsz... - mondta ízlelgetve a szót. Rámosolyogtam és végigsimítottam a haján. Justin többször is elismételte a szót, miközben egymást bámultuk.
- Gyere, segítek levetkőzni. Aludnod kell - mondtam és a kabátját próbáltam lerángatni róla.
- Veled alszom - jelentette ki, bár ennek semmi értelme nem volt. Ki mással aludna? 
Nehezen, de sikerült levennem a kabátját és a pólóját, aztán lecsúsztam az ágy végéhez, hogy levegyem a cipőjét is. Kicsatoltam az övét, de mikor arra kértem, hogy emelje meg a csípőjét, hogy levehessem a nadrágját már nem kaptam választ. Elaludt, így még nehezebb dolgom volt, de végül alváshoz megfelelően feküdt az ágyamban. Gyorsan lerohantam bezárni az ajtót, aztán Justin mellé bújtam és vele már ezerszer könnyebb volt elaludnom, mint először.

Reggel ismét arra ébredtem, hogy egy meleg test simul hozzám, illetve szinte rajtam fekszik. Ki sem kellett nyitnom a szemem ahhoz, hogy tudjam Justin már ébren van. Természetesen engem nézett, és az arckifejezése láttán egyből az jutott eszembe, hogy milyen szörnyen nézhetek ki reggel. 
- Szia - mondta rekedt hangon.
- Hogy érzed magad? 
- Mint aki végigitta tegnap az itallapot - felelte őszintén és a hangszínéből ítélve, meg a tegnapi állapotára gondolva nem is lehetett ez akkora túlzás. 
- Hozzak valamit? - kérdeztem, de Justin csak a fejét rázta és szorosabban vont magához. 
- Hogy őszinte legyek, nem egészen tiszta, hogy hogyan kerültem ide hozzád.
- Nekem sem - mosolyodtam el halványan. 
- Nagyon csúnyán viselkedtem? - kérdezte.
- Nem - ráztam a fejem. - Miért ittál, Justin? Miért ilyen sokat? - kérdeztem és próbáltam mindenféle számonkérést kiűzni a hangomból. 
- Azt hittem jobb lesz - vont vállat egyszerűen.
- Mi? Mi lesz jobb? 
Justin csak hallgatott és takarón összekulcsolt kezünket nézte. Ebből sejtettem, hogy mire gondolt.
- Mi történt tegnap Selenával? - kérdeztem rá félve a választól. - Kérlek, mondd el - biztattam, amikor még mindig nem szólt.
- Csak... Nem gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz - bökte ki végül. - Nem veszekedtünk, nem volt dühös sem, de még az is jobb lett volna.
Nem tudtam mit mondhatnék erre, csak megszorítottam a kezét. 
- Nem akartam látni, ahogy sír. De... megértette és azt mondta, érezte, hogy ez lesz. Hogy már ő is tudta, hogy ez az utóbbi idő már csak a médiának szólt, de...
- De ő szeret - fejeztem be helyette halkan.
- Olyan szemét árulónak éreztem magam tegnap - vallotta be szégyenkezve. - Ezért ittam. Sokat. Tulajdonképpen sosem voltam még részeg.
- És jobb lett az italtól? - kérdeztem, de természetesen tudtam a válaszát.
- Nem. De most már jobb, hogy veled vagyok - mondta, majd puszit nyomott a hajamra.
Most én néztem a kezünket, a hüvelykujjammal a kézfejét kezdtem cirógatni. Mit érezhet most, hogy már tudja, hogy szeretem? Ő is olyan boldog ettől, mint én? Felnéztem az arcára, aztán hirtelen bevillant mit mondott az előbb. Nem is emlékszik, hogy hogyan jött el hozzám. Elmondtam, hogy szeretem és ő talán nem is emlékszik rá. 
- Mi az? Mi a baj? - kérdezte, mikor észrevette, hogy nézem. 
- Semmi, csak... Nem emlékszel semmire? - kérdeztem és szerintem a fülemig vörös voltam. Nem lehetek ennyire szerencsétlen. 
-  A tegnap éjjelről? - vonta össze a szemöldökét. - Nem, nem sokra.
Könyörgöm, mondd, hogy ez csak valami vicc. Hiszen láttam, hogy mennyire ragyogott az arca, amikor elmondtam, és én is örültem, hogy tudja. Ez nem lehet igaz - gondoltam magamban lehunyt szemmel és azt kívántam bárcsak eltűnhetnék. Biztos voltam benne, hogy elpirultam, mert lángolt az arcom.
- Nina, mi a baj? - hajolt az arcomhoz Justin és kedves hangon suttogott. 
Csak megráztam a fejem, jelezve, hogy semmi. Puszikat nyomott az arcomra, de én még mindig feszülten feküdtem. 
- Nem is csókolsz meg? - kérdezte, amikor a számhoz hajolt, aztán választ sem várva ő csókolt meg előbb. Még ez sem segített ellazulni. - Azért van itt valami... - suttogta a csók közben és a kezét végighúzta a takaróval fedett testemen. Mi? Most szórakozik velem? - Én is szeretlek - súgta és megéreztem a mosolyát a számon. Szinte kiszakadt belőlem egy sóhaj, aztán szintén mosolyogva mohón Justin édes ajkára tapadtam.