16. fejezet

- Nina, mit... - kezdte Scooter, aztán meglátta az ölelkező párosunkat. - Mi a fenét műveltek? -kérdezte döbbenten, szinte suttogva.
Azonnal szétrebbentünk.
- Mit kerestek ti itt? - pislogott Justin feléjük.
- Mi mit keresünk itt? - hitetlenkedett Scooter. - Te mit keresel itt?
- Scooter, ez nem...
- Nehogy azt mondd, hogy nem az, aminek látszik! - nézett rám szúrósan.
Justintól ugyanolyan kétségbeesett pillantást kaptam válaszul, amikor ránéztem, mint amilyen az enyém is lehetett.  
- Öltözz fel, menj haza, és nem akarom még egyszer meglátni a kocsidat itt - adta ki az utasítást Scooter Justinnak.
- Tessék? - nevetett fel Justin. - Eltiltasz minket egymástól vagy mi? 
- Ha az kell... - vont vállat egyszerűen. - Menj haza, Justin! - ismételte erélyesebben.
- Nem dobhatod ki a házamból - szóltam közbe. - Nincs jogod hozzá.
Láttam Scooter arcán, hogy ezt nem kellett volna mondanom, egyre idegesebb lett a következő percben pedig robbant.
- Helyes. Nincs jogom hozzá. Nincs jogom beleszólni az életetekbe sem ugye, Justin? Hányszor vágtad ezt már oda nekem? Amikor ki kell menteni a seggeteket a sajtó előtt akkor se felejtsétek ezt el.
- Nem így értettem - próbáltam mentegetőzni. - Én csak...
- Persze - intett le Scooter. - Ti csak nem gondoltok a következményekre. Justin, én mostantól leveszem rólad a kezem. A te magánéleted, a te dolgod elintézni.
- Scooter - szólalt fel először Pattie, amióta itt voltak. - Ne mondd ezt, kérlek!
- Ne aggódj, elintézem - felelte dacosan Justin, és egy percig farkasszemet néztek Scooterrel. 
- Miért gondoltam, hogy a közeledbe engedhetek egy lányt anélkül, hogy lefektetnéd? - kérdezte Scooter inkább magától, mint Justintól. - Mitől is változtál volna meg? 
Nem értettem, miről beszél, Justin viszont egyre dühösebb lett. Scooter meg sem várta, hogy reagálunk-e valamit, csak sarkon fordult és ki ment.
- Justin, gyere haza - szólt rá Pattie is, aztán követte Scootert. 
Justin gyorsan szedte a lépcsőfokokat a szobámig én meg követtem őt, ott magára kapta a pólóját és megkereste a cipőjét. Lerogytam az ágyra és néztem, ahogy idegesen rángatja fel a lábbelit magára. A gondolataim zavarosabbak voltak, mint valaha. Mi a fenét jelent az, hogy leveszi róla a kezét? Nem hagyhatja cserben. Justinnak szüksége van rá, és neki is Justinra. 
- Nina - rázta meg egy kicsit a vállam Justin, ebből gondoltam, hogy már többször is szólított. - Nem láttad a telefonom?
Még mindig a történteken rágódva kezdtem keresni a telefont, majd amikor megtaláltam odanyújtottam neki. Mi lesz most velünk? Szinte nem is láttam Justint, ahogy előttem állt, annyira lekötöttek a kérdések a fejemben.
- Nina - fogta meg újra a vállam. - Hé, jól vagy?
- Nem tudom - ráztam a fejem, mire Justin magához húzott én pedig a nyakához nyomtam az arcomat és beszívtam az illatát.
- Minden rendben lesz.
- Nem, Justin. Scooter azt mondta, nem segít. Dühös ránk, nagyon.
- Én is dühös vagyok rá - morogta. - Nem kell, hogy segítsen.
- Tudod, hogy szükségünk van rá - néztem fel az arcára. - Miért csináltunk ekkora hülyeséget? - suttogtam kétségbeesve.
- Az én hibám - rázta a fejét Justin és közben gyengéden simogatni kezdte az arcomat. - Ne aggódj, oké? Rendbe hozom.
- Ne mondd, hogy a te hibád.
- De hát így van, Nina - mosolyodott el halványan. - Ha valaki hülyeséget csinált az én vagyok, de egy percig sem bántam meg.
- Utálom magam - megint a nyakába fúrtam az arcomat, ő pedig szorosabbra fonta a karjait a derekamon, majd egy puszit nyomott a hajamra.
- Én viszont szeretlek - suttogta a fülembe alig hallhatóan. 
Teljesen lefagytam ettől. Felnéztem rá újból, arra várva, hogy a képembe röhögjön és azt mondja "Jó vicc volt, ugye?" De ehelyett az arca komoly maradt.
- Mit mondtál? - kérdeztem vissza halkan.
- Szeretlek, Nins - ismételte el egy apró mosollyal a szája sarkában.
- Ne - leheltem magam elé és kiszabadítottam magam az öleléséből. - Ne mondd ezt! - kértem és éreztem, hogy akaratom ellenére zihálni kezdek. 
- Mi a baj? - rémült meg Justin és újra felém nyújtotta a kezét, de elhátráltam előle. - Nina, sajnálom. Nem kérem, hogy viszonozd, nem azért mondtam. Csak akartam, hogy tudd - halkította le a hangját.
- Nem, csak azért mondod, mert azt hiszed, hogy ezt akarom hallani. Ne hazudj, kérlek.
- Nem hazudok - rázta a fejét és újra magához vont, nem törődve az ellenkezésemmel. - De ha ez neked túl gyors akkor felejtsd el, oké? 
Felejtsem el? Azt mondja, hogy szeret, és felejtsem el?
- Jó - fújtam ki a levegőt. - Most menj és beszélj Scooterrel, de kérlek ne veszekedj vele. Azt nem akarom.
- Nem ígérhetem meg - sóhajtott fel, aztán kezei közé fogta az arcomat és mélyen a szemembe nézett. - Rendben vagyunk?
Bólintottam, de nem lehetett túl meggyőző.
- A fenébe, ha tudom, hogy így felzaklat akkor nem mondtam volna - túrt a hajába Justin.
- Sajnálom, nem tudom, hogy kéne reagálnom - motyogtam zavarban.
- Sehogy, Nina - lágyult el újra a tekintete. - Csak csókolj meg és ennyi - mosolyodott el, aztán felém hajolt. 
Nagyon óvatosan és lassan csókolt. A forró tűz most is végig égette a testem, és a csók közben nem is tűnt olyan hihetetlennek, hogy szeret. Nem sok tapasztalatom volt szerelem terén, főleg arról nem volt fogalmam, hogy milyen az, amikor én vagyok szerelmes. Az egyetlen csókot, amiről azt gondoltam, hogy szerelmes csók - a részemről - 13 évesen kaptam Kyle-tól. Természetesen össze sem hasonlíthattam Justinéval.
- Ne aggódj - nyomott még egy puszit a homlokomra miután elváltunk. - Hívni foglak.
A következő pillanatban már csak az autó hangjára lettem figyelmes, ahogy hangosan kifordul az utcánkból. Tény, hogy Justin csókjai szédítőek, de ennyire... Ismét lerogytam az ágyamra, sőt hanyatt vágtam magam és plafont bámultam. 
Muszáj volt lesokkolnia ezzel? Pont most? Szeret - ízlelgettem magamban a szót és újra felidéztem, ahogy ő mondta. Nem tűnt hazugságnak a szájából, de valamiért mégis hihetetlen volt. Valahol mélyen azért el kellett ismernem, hogy ez volt álmaim ne továbbja. Ha Justin szeretne, ha igazán szeretne, én lennék a világon a legboldogabb.
Még mielőtt túlságosan beleéltem volna magam, lementem a konyhába és befejeztem a vacsorát. Túl üres volt a ház. Sem anya, sem apa és most már Justin sem volt velem. Még az étvágyam is elment, ha végig gondoltam, hogy alig 3 nap alatt mennyi minden változott. Ha a családomra gondoltam, semmi pozitívumot nem tudtam felhozni, bármennyire is erőltettem az agyamat. De ahogy Justin arca bevillant, egyből mosolyogni támadt kedvem.
Egyre csak az járt a fejemben, hogy vajon mit beszélnek Scooterrel, és persze mindig belopta magát a gondolataim közé az a kis emlékkép is, amikor azt mondta, szeret.  Felmentem a szobámba és elővettem a gépem és a telefonom. Ő még nem hívott. Scooter ugyan azt mondta, ne nézzek utána soha a rólam szóló híreknek, de muszáj volt megnéznem, hogy mit írnak a közös dalunkról. Elolvastam néhány kommentet a klip alatt, és ledöbbentem. Justin rajongói természetesen odáig voltak, és rengeteg találgatás érkezett arról, hogy vajon mi van köztünk. Minél tovább olvastam annál több ilyen felvetéssel találtam szembe magam. Sokan arról írtak, hogy Justin csak egy jó beugró számomra, de ezen nem voltam meglepődve, hiszen az elején Justin maga vágta ezt oda nekem. Ránéztem újra a telefonomra. Miért nem hív? Már több, mint egy órája elment. Valami baj van?
Ekkor, mint ha fejbe vágtak volna, rám tört a felismerés. Miért is ülök én itthon, amikor ez kettőnkről szól? Nem hagyhatom, hogy egyedül vigye el az egészet. Mellette akarok lenni. Írtam neki egy sms-t: Scooternél vagy? Szinte rögtön jött is a válasz: Igen.
Nem is gondolkodtam tovább, azonnal kocsiba ültem és odamentem. El sem hittem, hogy ilyen hülye voltam. Egyáltalán hogy jutott eszembe, hogy egyedül elengedem? Carin nyitott ajtót.
- Szia. A nappaliban vannak - közölte egyből miután köszöntöttünk egymást. Valószínűleg tisztában volt a helyzettel.
Pattie éppen egy beszéd közepén volt, amikor beléptem, és mindhárman felém kapták a fejüket.
Justin csak felsóhajtott, de nem megkönnyebbült sóhajnak tűnt, mint amilyet vártam volna.
- Nina, gyere ülj le - biccentett Scooter kimérten, de már közel sem tűnt olyan dühösnek, mint nálunk.
Pattie mellé ültem le, éppen Justinnal szemben. 
- Nem tudom, hogy eddig miről volt szó és, hogy Justin mit mondott nektek, de szeretném leszögezni, hogy nem az ő hibája.
- Mindent elmondott - bólintott Pattie. Összevont szemöldökkel néztem rá. Hiszen ő már tudott rólunk eddig is, most mégis úgy tett, mintha neki is teljesen új lenne ez az egész.
- Akkor ugye nem volt komoly, amit mondtál? - néztem Scooterre.
- De igen, Nina, komoly volt. 
- Miért? Nem teheted ezt, Scooter. Justinnak szüksége van rád, nekem még inkább. Kérlek gondold át - fogtam könyörgőre.
- Justinnak ez már nem az első húzása - ingatta a fejét rosszallóan.
- Még mindig nem értem, hogy hogyan jön ide az, amikor a magánéletemben hibáztam - csattant fel Justin. 
Szívesen rákérdeztem volna, hogy hogy érti azt, hogy nem az első húzás, de nem ideillőnek éreztem a témát.
- Most pont a magánéletedről van szó. Ismét. Semmi szükségünk arra, hogy hírbe hozzanak Ninával. Azt akarjuk, hogy ne keveredjetek botrányba. Tudod te, mit jelentene az a karrieredre nézve, ha kiderülne, hogy megcsaltad Selenát?
- Selena...- kapta a szája elé a kezét Pattie.- Justin, mondd, hogy legalább őt nem verted át - nézett kérlelően a fiára.
- Anya, most nem erről van szó - legyintett.
- Mit jelentene? - néztem Scooterre, mert engem ez érdekelt leginkább. Nem akartam, hogy Justinnak bármiféle hátránya legyen ebből.
- Nagyon rosszat - válaszolta röviden.
- Tudod, hogy a rajongóim nem fordulnának el tőlem. Másrészt meg nem derül ki - erősködött Justin. Ez viszont nekem esett rosszul. Ha nem derül ki, akkor az azt jelenti, hogy nem fog szakítani Selenával. Ebből pedig következik, hogy hazudott. Egy pillanatra összekapcsolódott a tekintetünk, de gyorsan elfordultam. Nem hittél neki, tudtad, hogy hazudott. Amúgy sem hittél neki!- ismételgettem magamban.
- A rajongóid talán nem is, viszont mindenki más, aki egy kicsit is számít a szakmában igen - válaszolt Scooter. 
- Justin, ezt meg kell beszélned Selenával - mondta halkan Pattie. - Megérdemli, hogy őszinte legyél vele.
Egyre jobban fojtogatta valami a torkomat, de nem tudtam megmondani, hogy mi ez az érzés.
- Tudom, anya.
- Biztosan megoldjátok ezt is, hiszen szeretitek egymást. 
- Anya - szólt rá Justin, de a szeme közben engem vizslatott. Én nem néztem rá, de éreztem a perzselő tekintetét. 
- Sajnálom, Pattie. Szörnyen érzem magam - fordultam felé. 
- Tudom, hogy nem csak te vagy a hibás - válaszolta és teljesen más volt a hangszíne, ahogy hozzám szólt. Közömbösen beszélt és ez rosszul esett, pedig tudtam, hogy nagyon is oka van rá, hogy semmibe vegyen.
- Scooter - kezdtem, de már egyre jobban eluralkodott rajtam ez az érzés, és a hangom remegett. Csalódottság és szégyenérzet - most már meg tudtam nevezni.
- Tudom, Nina - bólintott Scoo.
Megkockáztattam egy pillantást Justin felé, de ő a kezébe temette az arcát éppen.
- Szóval akkor ezt felejtsük el? - kérdeztem, és akaratlanul eszembe jutott, ahogy Justin azt kérte felejtsem el, hogy azt mondta szeret. 
- Nem szabad, hogy kiderüljön, szóval igen. Viselkedjetek a lehető legnormálisabban - kérte Scooter.
Kétlem, hogy ezek után menni fog - mondtam volna legszívesebben, de ehelyett csak bólintottam. Magamban szinte könyörögtem Justinnak, hogy mondjon valamit. Akármit, amibe kapaszkodhatok. Mondja el Scooteréknek, hogy mit ígért nekem. Most tiltakozzon, hogy ne szóljanak bele az életébe. De nem tiltakozott, én pedig nem bírtam tovább nézni ezt.
- Most akkor megyek. Át kell gondolnom néhány dolgot nekem is - motyogtam. - Majd felhívlak, Scooter - mondtam, mire ő bólintott. - Sziasztok.
Meg sem vártam a válaszukat, már indultam is kifelé. Ahogy beültem a kocsiba kitört belőlem a sírás és akárhogy próbáltam összeszedni magam annyira, hogy elinduljak, nem ment. A fenébe is! Hittem neki. Alig egy óra elég volt, hogy beleéljem magam abba, hogy szeret. Egy hét elég volt, hogy elhiggyem, szakít miattam a a barátnőjével. Még egy percig csak vártam, abban reménykedve, hogy Justin utánam jön, de nem jött, én pedig végül elindultam. Hát ennyit ér a szavad, Justin.

15. fejezet

 Sziasztok! Nagyon sajnálom, hogy két hete nem volt új rész! Nincs mentségem, nem ment az írás. Ez viszont egy elég hosszú rész lett. A tartalmáról nem mondanék semmit, döntsétek el ti és írjátok meg nekem. :) Jó olvasást! ♥

Másnapra már szörnyen éreztem magam, amiért úgy viselkedtem Justinnal. Végül is én sem voltam elég egyértelmű vele, ő mégis kedves volt hozzám akkor reggel. Bár lehet, csak folytatásra hajtott... - gondoltam. Nem, hiszen már előtte megígérte nekem, hogy szakít. Legszívesebben azonnal elmentem volna hozzá, de mivel tudtam, hogy a családjával van így nem akartam zavarni. Na, meg azt sem tudtam, egyáltalán kíváncsi-e rám a tegnap után.
Gyorsan összeszedtem minden cuccomat és már indultam is a Scooterrel megbeszélt találkozóra. Furcsa módon, amióta elmentem Justinhoz éjjel, már nem is félek a vezetéstől. Sőt határozottan élvezem. 
Táncpróbára készen mentem be a hatalmas épületbe, ahol Scooter már várt, hogy bemutasson a csapatnak. 
- Nina, késtél - kezdte köszöntés helyett, mire az órámra néztem. Még nincs tíz óra, nem is késtem. Scooter elvigyorodott, aztán puszit nyomott az arcomra. Ó, szóval ez vicc volt... Érdekes humora van. - Gyere, a többiek már itt vannak. Nekem el kell mennem - mondta és az ajtóban álldogáló Cody felé mutatott. Gyorsan intettem neki egyet, és ő is visszaintett, majd nagy levegőt véve a csapat felé fordultam.
A földön összevissza ültek lányok és fiúk, az érkezésemre viszont az egyik srác felpattant.
- Szia. Nick vagyok - mosolygott, mire én is a kezemet nyújtva, szintén mosolyogva bemutatkoztam. - Szóval, Nina, Scooter mindent elmondott, beszéltem a rendeződdel is, mindent tudok a klipedről. Arra lennék csak kíváncsi, hogy hogy állsz a tánccal.
- Szeretem, bár sosem táncoltam még betanult koreográfiát - vontam vállat szégyenlősen.
- Nem gond, itt az ideje elkezdeni - mondta széles vigyorral, aztán két ugrással a csapat mellett termett. Ez a srác miért pörög ennyire?! - Srácok, nem akarok fölösleges köröket futni, majd munka közben összeismerkedtek. A lényeg annyi, hogy őt Ninána hívják - intett felém. - Kezdjük, oké? 
Hátra pillantottam Scooterre egy afféle "Milyen őrült kezébe adtál te engem?" pillantással, mire ő csak mosolygott, aztán intett egyet és elment. Át akartam öltözni, az egyik lány, Ashley szívesen meg is mutatta az öltözőt, közben meg minden féléről kérdezgetett. Ő is nagyon fel volt dobva, amit megint csak nem tudtam mire vélni, de a jókedv ragadós volt. Egészen addig ki is tartott, amíg meg nem láttam, hogy ők hogyan táncolnak. Nagyon jól! 
- Oké, látom az arcodon a rémületet, de nyugi menni fog - nevetett Nick.- Ez csak egy fél perces koreográfia, három nap alatt bőven megtanulod. Állj be, ide mellém.
Tettem, amit mond és próbáltam felvenni a ritmust. Fél perc. Nem létezik, hogy nem tudom megcsinálni. 

Másfél órával később, bebizonyosodott, hogy nem vagyok reménytelen esett - ezt az egyik srác, Mario mondta - de azért lesz még mit gyakorolnom. Nick szerint fogjam fel házi feladatként.
- Akarsz még gyakorolni? - kérdezte Mario, miután Nick feloszlatta a csapatot, és már mind átöltöztünk. - Szívesen itt maradok veled megcsinálni a házi feladatot - ezerwattos, hófehér mosoly, ami a sötét bőrszínétől csak még inkább világított. 
- Köszi, de a suliban sem ment nekem ez a szorgalom házi dolog - hárítottam kedvesen. Felhangzott újra a dalom, mire felnyögtem. - Azt hiszem megutáltam a saját hangomat.
- Pedig nagyon szép, én nem tudom megunni - folytatta tovább a flörtölést Mario.
- Nina, jössz velünk ebédelni? - lépett mellém Ashley és még két lány. Ebéd! Elfelejtettem, hogy apával ebédelek.
- Most nem megy, rohannom kell, de azért köszi. Sziasztok - kiabáltam, de addigra már kint voltam az ajtón. 

A kocsiban bekapcsoltam a rádiót csakhogy kiverjem a fejemből a saját dalom dallamát, aztán a hajamat próbáltam borzalmasból elfogadhatóra varázsolni. Kicsit nehézkes volt a forgalom, úgyhogy mikor már vagy öt perce várakoztam egy kamion mögé beszorulva, előkaptam a telefonom. Kikerestem a számot, aztán csak bámultam a képernyőre. Ha felhívom, mit mond vajon? És egyébként is, illik megzavarnom, amikor tudom, hogy a családjával van? Vállat vontam, majd rányomtam a hívásra. Hosszas csengés után sem vette fel. Ledobtam a telefont a másik ülésre és az ajkamat harapdálva gondolkoztam. Direkt nem válaszol? Ennyire nem haragudhat. Egy éles dudálás szakított ki a gondolataim közül, de annyira összerezzentem a hangra, hogy a fogaim összekoccantak. Gyorsan indultam, egy perccel később vér ízét éreztem a számban. Az ajakharapdálásom és a Justinon való gondolkodásom eredménye...
Mire beértem az étteremben, apa már ott volt és rendelt is mindkettőnknek. 
- Szia - nyomtam puszit az arcára. - Mit eszünk?
- A kedvencedet - mosolygott rám, és valóban a rántott sajt és a hasábburgonya az egyik kedvencem volt, főleg, ha apával ketten ettünk. - Hol voltál? - méregetett felvont szemöldökkel. Ó, akkor nem sikerült a frizura varázslásom.
- Táncpróbán. 
- És verekedtél? - kérdezte döbbenten, aztán az államért nyúlt és maga felé fordította az arcom.
- Tessék? Miért verekedtem volna? - tört ki belőlem a nevetés.
- Fel van dagadva a szád - mondta, mire odanyúltam és éreztem, hogy igaza van.
- Ja, figyelmetlenség - legyintettem. - Mi újság veled? 
Vállat vont, ez nem tetszett nekem. Már az első percben láttam, hogy elég nyúzott és kialvatlan.
- Hallottam a dalodat - mosolyodott el. - Nem gondolod, hogy illett volna szólnod? 
- Kiment a fejemből - nyögtem ki zavartan. - Tetszik?
- Persze, csodálatos - mosolygott őszintén apa, amit én ugyanígy viszonoztam.
Egy ideig csendben ettünk tovább, láttam apán, hogy valami mondanivalója van, de kivártam, amíg rászánja magát. 
- Nem kérsz még valamit? - nézett rám, amikor befejeztük. Megráztam a fejem. - Biztos? Szerintem még mindig itt készítik a legfinomabb sütiket.
- Apa! Mondd el, mi a helyzet. Látom, hogy valami nyomaszt.
- Oké - fújta ki a levegőt. - Nem csak az új állásom miatt vesztünk össze anyáddal. Nem akarom, hogy megutálj, Nina, de muszáj elmondanom.
- Hogy érted, hogy nem csak amiatt? Mi van még? - kérdeztem idegesen.
- Elválunk. Szerintem ez nem ér akkora meglepetésként, viszont az ok... - elhallgatott, nekem a legrosszabb gondolatok futottak át a fejemen. Nem ér akkora meglepetésként? Hát dehogyisnem. 
- Van valakid? - kérdeztem halkan. Apa amúgy is feszült arca megrándult. Jaj ne! Bármit csak ezt ne!
- Nem nekem - mondta ki végül. - Anyádnak. 

***

Bebizonyosodott, hogy a látszatra tökéletes család valójában mennyire nem az. Újra a kocsiban ültem és nem tudtam eldönteni, hogy hazamenjek-e. Nem akartam látni anyát. Az én anyám, akiről mindenki azt hiszi, hogy mintafeleség és mintaanya fél éve szeretőt tart. A legnagyobb hideg zuhany erejével tört rám a felismerés, hogy mire ment ki a játék egész végig. A saját ballépései miatt éltünk úgy, ahogy. Nem Nathan és én, nem apa, nem mi voltunk azok, akiknek törekedni kellett volna a rendes család látszatra, hanem anya. Ismét hívtam Justint, aki ismét nem vette fel. Oké, Nina nem kéne átmenned zaklatóba.
Leparkoltam a házunk előtt, láttam, hogy otthon van ezért egyenesen a szomszédba mentem. Arra készülve, hogy Kyle fog ajtót nyitni egyenesen az előttem álló nyakába vetettem magam, de meglepetésemre Kate volt az.
- Nina - kiáltott fel meglepetten, aztán végül elég bizonytalanul, de átölelt. - Mi történt? Mi a fene történik veled mostanában? 
Elhúzódtam tőle, letöröltem a kicsorduló könnyeimet, aztán beléptem Kate után a nappaliba. 
- Mostanában többet láttalak sírni, mint egész eddigi életünkben - csóválta a fejét értetlenül.
- Ne haragudj- szedtem össze magam egy kicsit, amikor leültünk a szőnyegre a kanapé elé. Mint régen. - Hol van Kyle? - ahogy kimondtam már eszembe is jutott, hogy biztosan a barátnőjével. Furcsa, hogy még nem is ismerem a lányt. Talán jobb ez így. 
- Nem tudom - vont vállat. - Felhívjam? - megráztam a fejem. - Akarsz beszélgetni? - kérdezte halkan.
Most én vontam vállat. 
- Nem tudom, hogy érdekel-e.
- Hülye vagy? Persze, hogy érdekel. Ha sírsz akkor valami komoly dolog történt.
- Kyle nem mondott semmit? - kérdeztem, de aztán eszembe jutott, hogy még ő sem tud túl sok mindent.
- Nem, de észrevettük, hogy apukád elköltözött. Ki vagy borulva. Mi történt, Nina? - kérdezte aggódva. Furcsa volt ez az aggódás a részéről, amikor ő volt az, aki ott hagyott legutóbb a szobámba, kicsit sem törődve azzal, hogy megbántott-e.
- Elválnak - mondtam közömbösen. Meglepett, hogy nem is rossz kimondani, nem annyira, mint gondoltam. - Apa állást kapott New Yorkban, anyának szeretője van. Ezen kívül azóta nem beszéltem vele, hogy megütött. Sőt nem is szándékozok. - Kate hatalmas szemeket meresztett rám, és azt hiszem a szavakat kereste. -Igen, kiborultam és legfőképpen... Utálom, hogy végül igazad lett.
- Miben lett igazam? - talált végre a hangjára.
- Justin - nyögtem alig hallhatóan és a kezembe temettem az arcomat. Nem akartam kimondani, hogy mi történt köztünk. Nem voltam büszke magamra, az akkor éjjeli viselkedésemért.Végiggondoltam ezt, aztán változtattam a gondolataimon. Anya nem lenne büszke rám, nekem viszont jól esett.
- Ó, Nina. Lefeküdtél vele? - Kate szinte sikított.
- Ne mondd el senkinek, jó? - kértem halkan, bár tudtam, hogy nem fogja.
- Még mindig nem értem. Miben lett igazam? - értetlenkedett.
- Tudod... Amit akkor mondtál, amikor összevesztünk.
Vártam, amíg szépen lassan leesik neki.
- Te megőrültél? Azt sem tudtam, miket beszélek. Nina, ne haragudj rám emiatt, oké? Nem hiszem el, hogy ekkora hülye voltam - közelebb kúszott hozzám, aztán átölelt. - Én nem ítélkezem fölötted. Nincs rá jogom és amúgy sem tenném. Nem akarlak megbántani, ha még egyszer ilyen hülye leszek nyugodtan pofozz fel - felnevettem, ahogy ezt mondta, ő viszont elhúzódott és komolyan vizslatni kezdte az arcomat.
- Mi az? 
- Jenny komolyan megütött? - hitetlenkedett. - És szeretője van? Te jó ég!
- Hagyjuk ezt, oké?
- Nina... - kezdte, de közbe vágtam.
- Nem akarok róla beszélni.
- Oké - sóhajtott fel, aztán hátradőlt és a kanapéra hajtotta a fejét, onnan vigyorgott rám. - Komolyan lefeküdtél Justinnal?- elvörösödtem. - Milyen volt? Tényleg annyira érti a dolgát, mint amennyire gondolom? 
- Nem tudom, hogy mennyire gondolod, de nagyon érti - nevettem fel.
- Ó, Istenem! Te piszok mázlista! - ütött a vállamba nevetve.
Megnyugodtam, hogy Kate-tel rendben vagyunk. Egy ember volt még, aki közénk állhatott.
- Mi a helyzet Tommal? - kérdeztem rá félve.
- Hát megvagyunk - vont vállat. - Nem olyan, mint gondolod, Nina. Bízz bennem! - kérte. 
Abban a pillanatban kivágódott az ajtó, és Kyle rontott be rajta a kezében csomagokkal. 
- Kate, örülnék, ha megerőltetnéd magad és segítenél behordani a cuccokat - mondta, miközben a konyha felé igyekezett. Észre sem vette, hogy itt vagyok. Emma, az anyukájuk jött mögötte lényegesen kevesebb szatyorral, és ő egyből kiszúrt engem. 
- Nina, úgy örülök, hogy itt vagy - mosolygott, mire felpattantam, hogy elvegyem tőle a cipekednivalót.
- Nina? Hát te? - fordult felém Kyle mosolyogva, amikor mellé léptem a konyhában és letettem a pultra az ételt.
- Mostanában olyan keveset vagyok itt, hogy ennyire meglep a jelenlétem? - vigyorogtam rá. - Mehetek, ha zavarlak.
- Itthon vagy, sosem zavarsz - nyomott puszit az arcomra. - Gyere, segíts! - húzott maga után. - Kate, pakolj ki - adta az utasítást a tesójának. 
- Igenis, Mr Parancsolgatok-Mert-Én- Vagyok-Az- Úr - gúnyolódott Kate.
- Ne szemtelenkedj - figyelmeztette még Kyle, aztán már kint is volt mellettem a kocsinál. - Kibékültetek? - nézett rám vidáman.
- Igen, nagyon úgy tűnik - mosolyogtam. 
- Végre - sóhajtott fel. - Annyira hülyék vagytok - borzolta össze a hajam.
- Héé! - tiltakoztam.
 - Megérdemelted, Kate is megkapja a magáét - mondta komolyan, majd egy perc múlva minkettőnk nevetésbe tört ki. 

Kifigyeltük, hogy anyja mikor megy el otthonról és csak ezután mentem haza. Biztos voltam benne, hogy az éjszakát nem tölti otthon, mint, ahogy az előző éjjelt sem. Így már, annak fényében, amit ma megtudtam nyilvánvaló volt, hogy hova megy. 
Otthon átöltöztem, lezuhanyoztam és lement a konyhába, hogy vacsorát csináljak. Magamnak, mintha egyedül élnék. Ezen gondolkoztam, miközben a húst klopfoltam. Milyen lenne egyedül élni? Lehet, hogy hamarosan megtapasztalom. Anyával egy szót sem beszéltem azóta és annyira nem is hiányoltam a társaságát. Talán egész jól ellennék egymagamban is. Felvágtam a zöldségeket és éppen olajat akartam önteni a serpenyőben, amikor csöngettek. Nehogy anya legyen az, könyörgöm!
Kelletlenül sétáltam az ajtóig és nyitottam ki azt, de azonnal felélénkültem, amikor Justint pillantottam meg előtte. 
- Szia - köszönt halkan, a kezében a kocsikulcsát tartotta és az arcán egy édes kis mosoly terült szét. - Bejöhetek?
- Aha - motyogtam zavarban. Tessék, egész nap beszélni akartam vele, erre amikor ott van nem tudok megszólalni. Miért van rám ilyen hatással? Én nem szoktam csak úgy zavarba jönni. 
- Mit csinálsz? - kérdezte még mindig olyan kedves hangon, amikor leült a konyhába. 
- Miért nem hívtál vissza? 
- Gondoltam, jobb, ha eljövök - vont vállat egyszerűen.- Szerinted nem? 
- Örülök, hogy itt vagy - mondtam és közben a serpenyőben lévő olajra fordítottam a figyelmem. Megindult felém, mögém lépett és átölelte a derekam. 
- Tényleg örülsz? - suttogott a fülembe. - Akkor megtisztelnél egy kicsit a figyelmeddel? 
Megfordultam a karjai között, átöltem a nyakát és csak bámultam rá. Hatással van rám. Ahogy megnyalja az ajkát, ahogy a keze a derekamra tapad, nagyon is hatással van rám. 
- Haragszol rám? - kérdeztem.
- Egyáltalán nem - rázott aprót a fején, majd elmosolyodott. - Ezek szerint te is észhez tértél és türelmes leszel velem?
- Igen. Sajnálom - motyogtam a nyakába, ahová az arcomat dörgöltem. Imádtam az illatát. - Neked nem a családoddal kéne lenned? - felemeltem a fejem, hogy újra ránézzek.
- Velük voltam, pár órát kibírnak nélkülem. Most itt kell lennem - mondta, majd megcsókolt. Régi jó barátként köszöntöttem a kutakodó nyelvét és örömmel túrtam a hajába, miközben egyre hevesebbé vált.
A sercegő olaj rángatott vissza csókja által nyújtott mámorból. Elléptem tőle és a húsokat kezdtem kiszedni egy tányérra.
- Éhes vagy? - kérdeztem. Megint mellém lépett és átölelte a derekam, mielőtt válaszolt volna, szembe fordított magával, a pultnak döntött és hozzám nyomtam a csípőjét.
- Igen. Érzed mennyire? - húzta csábító mosolyra ajkait és még inkább hozzám simult. 
Az ajkai egy pillanat alatt megtalálták az enyémeket újra, és most már nem tudott visszarángatni semmi. Justin a csók megszakítása nélkül elzárta a tűzhelyet, én meg a szobám felé kezdtem vezetni.
- Hiányoztam? - kérdezte elégedett mosollyal, amikor lelöktem az ágyra és fölé másztam, majd csókolni kezdtem a nyakát.
- Érzed mennyire? - ismételtem a szavait két csók között. Justin fordított rajtunk, leszorította a csípőjével az enyémet, a kezeimet a fejem mellett lefogta és mélyen a szemembe nézett. 
-Miért veszed el ennyire az eszem? - suttogta csillogó szemekkel, majd a számra tapadt. Hm, még hogy én neki? Akkor ő mit tesz velem? Többet nem szólaltunk meg, hagytuk, hogy az érintések és a csókok fejezzék ki, amit érzünk. Elégedetten nyugtáztam, hogy az effajta kifejező készségben ketten, együtt különösen jók vagyunk.

- Miért vagy ilyen feszült? - kérdezte Justin később, amikor ott feküdtünk még mindig egymás karjaiban.
- Nem vagyok - morogtam halkan. 
- Szeretném, ha elmondanád - kérte és közben apró köröket írt az ujjával a vállamra. 
- Tényleg érdekel? - néztem a szemébe, őszintének tűnt.
- Persze, minden érdekel, ami történik veled, Nins - puszit nyomott a számra biztatásként.
- Anyámnak van valakije, szóval tényleg elválnak. 
- Sajnálom. Beszéltél anyukáddal? Nem bántott, ugye?
- Jaj, Justin - fogattam a szemem. - Persze, hogy nem. Nem is beszéltem vele, apa mondta el. 
- Ne forgasd a szemed, nem akarom, hogy bárki bántson - mondta és úgy éreztem ő ezt kicsit komolyabban veszi, mint én.
- Nem arról van szó, hogy rendszeresen ver - csattantam fel. - Biztos, hogy többet nem fog előfordulni, amúgy is kiprovokáltam - halkítottam le a hangom.
- Akkor sem lett volna joga.
- Nem, nem lett volna - hagytam rá. - Beszéljünk másról, jó?
Justin a vállamra fektette az állát és elmosolyodott. Nem érettem, mi ilyen mulatságos.
- Hallottam a mai táncpróbádról - közölte. Jaj ne!
- És mit? 
- Semmi különöset, a csapat és Nick nagyon kedvelnek. 
- Te honnan ismered őket? - értetlenkedtem. 
- Néhányan közülük az én táncosaim, Nick is. 
- Ó, ezt nem tudtam. 
- Szóval nem mennek a lépések? - vigyorgott rám.
- De mennek - tiltakoztam egyből. - Menni fognak- javítottam ki magam.
- Na gyere! - nevetve felpattant az ágyból, magára rángatta a nadrágját és felém dobta a felsőm meg a nadrágom. 
- Mire készülsz? - méregettem, miközben magamra kapkodtam a ruhákat, de addigra ő már kilépett az ajtón.
A nappaliban lévő nagy tükör előtt várt rám. Nem gondolja komolyan, hogy előadom az alig betanult lépéseket, ugye?!
- Megmutatod mit vetettek? - kérte félrebillentett fejjel, édesen mosolyogva.
- Felejtsd el! 
- Kérlek. Talán tudok segíteni. Gyere - tárta ki felém a karját. Nem tudtam figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy a felső teste szabadon, póló nélkül tárul elém. Most végre alkalmam nyílt jól megfigyelni a tetoválásait. Imádtam őket!
Kelletlenül odaálltam elé, mire a derekamra tette a kezét és belecsókolt a nyakamba. Egy nagy levegőt vettem, Justin egy lépést hátrált, aztán felidéztem a dalom ritmusát és a koreográfiát. Az a néhány lépés és fordulás, ami az elején volt jól ment. A második felével voltak gondjaim, ami nyilván észrevehető volt, mert mikor másodszorra álltam volna neki, Justin újra mögém lépett. 
- Hajlítsd be a térded - mondta halkan és megfogta lábam.- Próbáld az egyensúlyod a jobb lábadra helyezni - tettem, amit mond. - Told hátra a feneked, feszesen - kezét most a csípőmre vezette és húzott maga felé. - Ritmusra dőlj előre majd hátra - megint csináltam, amit mondott, de a keze elvonta a figyelmem. - Maradj feszes, Nina - súgta és közben a tükörből tartotta velem a szemkontaktust.
- Nem megy így, hogy rajtam van a kezed - mondtam halkan. - Elvonja a figyelmem.
Justin vigyorogva elengedett és hátra lépett, de még mindig figyeltük egymást. A fenébe a tánccal, amikor így néz rám. Megfordultam aztán a nyakára kulcsoltam a kezem.
- Nekünk nem való az ilyesfajta koreográfia tanulás - súgtam az ajkára, majd megcsókoltam. 
- Igaz, másban sokkal jobbak vagyunk - értett egyet. - Még mindig túl merev vagy - húzta végig az ujjait a gerincemen. - Akarod, hogy megmasszírozzalak?  
Jól eső nyögés szakadt ki belőlem, ahogy a forró tenyere a bőrőmre tapadt.
- Akarod? -súgta megint, ezúttal a nyakamba. 
Mielőtt válaszolhattam volna, ismerős hang ütötte meg a fülemet. 
- Nem, Pattie. Most már megnézem, mit keres itt a kölyök - ezzel a mondattal lépett be a nappaliba Scooter és Pattie. Időnk sem volt ellépni egymástól, csak lefagyva bámultunk az érkezőkre. A fenébe! Miért nem zártam vissza az ajtót?

14. fejezet

Sziasztok! A szünet alatt azért elég sokszor jelentkeztem, szóval remélem nem lesz rám panasz. :) Most ez a rész egy kicsit olyan... Hát nem tudom, nekem nem lett a kedvencem, de remélem nektek azért tetszik. Köszönöm szépen az előzőhöz a véleményeket. Imádlak titeket! :) ♥

Évek óta mindig egyedül aludtam, ezért is ért hatalmas meglepetésként, amikor kinyitottam a szemem és Justin arcával találtam szembe magam. Az oldalán feküdt, a karján pihentette a fejét és engem nézett. Semmit nem tudtam leolvasni az arcáról, teljesen közömbösen vizslatott. Egy ideig csak bámultam, hogy mennyire tökéletes minden vonása, alig hittem el, hogy én komolyan vele...
- Mi történt? - szólalt meg nagyon halkan.
- Szeretkeztünk - mondtam ki néhány másodpercnyi gondolkodás után, mintha nem lenne elég egyértelmű. Komolyan megkérdezte?
- Nem úgy értem - mosolyodott el halványan. - Ezért jöttél?
Na, ez jó kérdés volt. Éppen erre nem akartam válaszolni. Ezért jöttem? Végül is... Viszont mégis csak csúnyán hangzik, ha azt mondom, csak azért jöttem, hogy lefeküdjek vele.
Justin hangja nem volt vádaskodó vagy számon kérő, de az agyam akaratlanul is úgy fogta fel, mivel... Jó, kimondom. Most már egyáltalán nem gondoltam azt, hogy a szex segít, sőt csak rosszabbul éreztem magam. Nem volt bűntudatom, amiért megtettük, de azért rosszul éreztem magam. Egyrészt... Miféle lányok csinálnak ilyet? Másrészt, Justinnak még mindig barátnője van, aki még mindig nem én vagyok, ez teljesen biztos. 
- Mennem kell - válaszoltam, csakhogy mondjak valamit.
- Várj! - kapott utánam. - Valami magyarázattal elő kell állnod. Idejöttél, elcsábítottál - erre csak megforgattam a szememet, de Justin folytatta. - Na, nem mintha bánnám, de... Miért? Biztos van valami oka, hogy ezt csináltuk - mutatott kettőnkre, majd az ágyra.
- Van. Tudok egy tudományos magyarázatot rá - bólintottam határozottan és nem törődve Justin értetlenkedő pillantásával folytattam. - Amikor két ember vonzódik egymáshoz, annak általában ez lesz a vége. Tudod, az iskolában biztosan...
- Nem a felvilágosító óra érdekel - nevetett fel és visszahúzott a mellkasára. Zavarban voltam, de nagyon. Miről hadováltam neki az előbb? Emellett az is elég zavarba ejtő volt, hogy a még mindig meztelen testünk összesimult, és ő kicsit sem fogta vissza magát. Kezét bátran vezette először a fenekemre, aztán a combomra, majd mikor felnéztem rá és választ kerestem a szemeiben arra, hogy most mégis mit művel, ő egyszerűen csak megcsókolt, aztán maga alágyűrt. Nem mondom, hogy nem kezdtem újra beleélni magam abba, amit csinált velem, de el kellett tolnom. 
- Mennem kell - ismételtem, amikor kérdőn nézett rám.
- Maradj még - súgta és puszilgatni kezdte a kulcscsontomat. Behunyt szemmel élveztem még néhány percig, hogy minden figyelmét csak nekem szenteli, aztán finoman legördítettem magamról és a ruháim után kezdtem kutatni. - Szóval csak ennyi kellett? 
- Nem - ráztam a fejem határozottan, aztán bekapcsoltam a melltartómat és felé fordultam. - Ne kérj tőlem magyarázatot, oké? Kérlek - tettem hozzá.
- Nehogy azt mondd, hogy felejtsük el!
- Miért, nem tudnád? 
- Te el tudnád? Neked nem jelentett semmit? - kérdezte, kicsúszott az ágyszélére és újra elkapta a karom, hogy a szemembe nézhessen.
- Neked jelentett? - tértem ki megint a válaszadás alól, mert még magamban sem sikerült akkor tisztáznom, hogy mit érzek.
- Persze, hogy jelentett! - vágta rá élesen. - Megcsaltam veled a barátnőmet, Nina. Mit gondolsz? - ahogy ezt kimondta megálltak az ujjaim a nadrágom gombolásában. Ránéztem, de ő is csak lefagyva ült előttem. 
Felkaptam a cipőmet a kezembe és jó hangosan bevágva az ajtót magam mögött, ott hagytam. A lépcső aljánál jártam, amikor utánam jött. Egy szál boxerben, amit időközben rángathatott magára, és bűnbánó képpel állt előttem, miközben a karomat szorongatta.
- Sajnálom, Nina. Nem úgy értettem.
- De attól igaz - mondtam és lehajtottam a fejem, hogy ne lássa az arcomra kiülő szégyent.
- Figyelj, tudom, hogy ettől még nagyobb szemétnek fogok tűnni a szemedben, és nem tudom, hogy jobban érzed-e magad tőle, de tudnod kell, hogy nem miattad nem működik már köztünk Selenával - mondta komolyan és az állam alányúlt, hogy a szemembe nézzen. - Nem veled csaltam meg először.
- Na, kösz. Ettől tényleg nem igazán érzem jobban magam - morogtam és újra elfordítottam a tekintetem róla.
- De... - kezdte és megint a kezei közé fogta az arcomat. - Te voltál az egyetlen, aki számít.
Na, igen. Ilyesmit jó volt hallani a szájából, csakhogy ez még inkább összezavarta az amúgy sem éppen világos érzéseimet. Óvatosan közelített felém, hogy lássa megenyhültem-e, aztán mikor nem húzódtam el apró csókot nyomott a szám sarkába.
- Várj meg, oké? 
- Nekem haza kéne mennem - mondtam gyorsan, még jó, hogy eszembe jutott a dalom felfedése. - Meg majd Scooterhez
- Tudom, veled megyek - bólintott. - Aztán elmeséled, hogy mitől voltál olyan zaklatott tegnap - mondta, majd mielőtt felment volna az emeletre még megsimította az arcom. Egy ideig csak bámultam, ahogy az izmok játszottak a hátán, aztán zavartan elkaptam a tekintetem. Nagy volt a kísértés, hogy újra utána menjek és folytassuk az éjszakát... Azt hiszem megőrültem.

***

 Justin teljesen kiakadt miután elmeséltem neki, hogy mi volt otthon. Mármint azon, hogy anya megütött, pedig engem a legkevésbé zavart éppen ez. Rengeteg gondolat járt a fejemben, és anya valahogy egyikben sem kapott helyet. Szinte az összeset Justin és az éjszaka birtokolta.

- Kyle egyik nap megkérdezte tőlem, hogy együtt vagyunk-e - böktem ki hirtelen Justinnak, amikor megálltunk Scooter háza előtt. Felvont szemöldökkel meredt rám, aztán halványan elmosolyodott.

- És mit mondtál? 

- Azt, hogy nem tudom - mondtam, mire még inkább rám meredt. - Miért, együtt vagyunk? - kérdeztem idegesen, bár tudtam a választ.

- Nem vagyunk - rázta a fejét. - De tettem neked egy ígéretet és be is fogom tartani.

Felsóhajtottam, nem igazán hittem neki. Rájöttem, hogy ezek után, ami történt köztünk már valósággal elvárom, hogy szakítson Selenával. Pedig jogom nem igazán lenne erre, mivel én sétáltam bele önként a tegnap éjszakába. Már akkor is tudtam, hogy Justin nem szabad számomra.

- Túl sokat gondolkodsz - súgta alig néhány centire az ajkaimtól. - Lazíts - mondta, aztán megcsókolt. - Egyébként borzalmasan vezetsz. Ezen változtatunk kell - nevetett ki, amikor megszakítottam a csókot. 

- A tegnap éjszaka szempontjából mindegy volt a vezeti stílusom - suttogtam a nyakába szintén nevetve.

Kicsit elkésve léptünk be Scooterékhez Justin támadása után, és eléggé meglepődtem, hogy mennyien ott vannak. Nem volt elég stresszes, hogy kismilliónyian ott voltak Scooternél, akiknek a feléről fogalmam sem volt, hogy ki, mégis mind a dalom miatt jöttek, ráadásul Justin folyamatosan célozgatott és kacsintgatott nekem. Én meg nem átallottam hülyén vigyorogni rá, és elpirulni, akárhányszor csak megérintett.

- Szerintem hihetetlenül sikeres leszel - vágta le magát mellém Justin.- Én imádom a dalt.

- Köszi. Most mit is kell csinálunk még itt? Meg volt a premier, ahogy Scooter mondta. Mi van még?
- Tudom, hogy szívesebben lennél csak velem kettesben, de bírd még ki egy kicsit - hajolt közelebb hozzám vigyorogva.
- Fejezd már be! - toltam el magamtól nevetve. - Fredo, szerintem észrevette - suttogtam Justinnak és az említett irányába néztem. 
- Mit?
- Mit? Azt, hogy le sem veszed rólam a szemed.
- Ez eddig sem volt másként - mosolygott szélesen.
- De eddig legalább próbáltad leplezni - ütöttem meg a mellkasát fejcsóválva, mire ő csak felnevetett.
Oké, úgy tűnt Justint nagyon önfeledten boldoggá teszi a szex.Vagy a szex velem... Nem, az első lehetőség kevésbé hangzik nevetségesen. Szóval nem bírta visszafogni magát, nekem meg azon kattogott az agyam, vajon mi lesz ezután. Justinról lerítt, hogy folytatásban reménykedik, én meg... Hát, ha ép ésszel végiggondoltam, akkor egyértelműen azt mondtam volna, hogy ez csak egyszeri alkalom volt, viszont, ha a testem vágyaira hallgatok, akkor ennek még valóban nincs vége. Furcsa volt, hogy körülöttem az emberek mind a dalom miatt - miattam - örültek, ünnepeltek, tudtam, hogy nekem is ezt kéne tennem, vagy emellett még ott volt a fejemben  családom kérdése is, az, hogy fel kell hívnom apát, de engem mégis csak az kötött le, hogy a mellettem ülő srác mennyire meg tud őrjíteni csupán azzal, hogy annyira közel ült hozzám, hogy a combunk teljesen összeért. 
Miután kiünnepeltük magunkat - engem valahogy nem dobott fel annyira, hogy éppen nyilvánosságra hoztuk az első dalomat - Justin megkért, hogy vigyem haza, mert ki szeretne menni Pattie, az apukája és tesói elé a reptérre. 
- Mikor találkozunk? - kérdezte két csók között, amikor már a háza előtt álltam. 
- Most legyél csak a családoddal - simogattam meg az arcát.
- Nina - nézett rám nevetősen. - Összetudom egyeztetni, hogy veled legyek és a családommal egyszerre.
- Aha. És Selena? - kérdeztem rá, abban reménykedtem, hogy mond végre valamit arról, hogy mikor szakít.
- Elintézem - bólintott még mindig mosolyogva.
- Elintézed, úgy hogy szakítasz vagy úgy, hogy még mindig csak a kis titkod maradok? 
- Nina - sóhajtott fel és visszadőlt az ülésébe. - Ez nem olyan egyszerű. Nem tudok szakítani egyik percről a másikra. Gondolnom kell arra is, hogy mi lesz, ha ez ki tudódik, érted? 
- Persze - mondtam, pedig egyáltalán nem értettem. Azt értettem, hogy a nyilvánosságnak, miért nem szabad tudnia erről, de azt nem, hogy Selenával, miért nem tud beszélni. 
- Nem, nem érted - rázta a fejét. - Nem tudok neked többet adni. Még nem. Várj rám, oké? Kérlek - simított végig az arcomon.
- Majd beszélünk - néztem rá, mintha meg sem hallottam volna, amit mondott. 
Justin újra felsóhajtott, aztán felém hajolt, hogy megcsókoljon, de elhúztam a fejem. Láttam a szemében, hogy ez meglepte és talán rosszul is esett neki, de nem próbálkozott újra és nem is szólt semmit. Egyszerűen csak kiszállt és bevágta maga mögött az ajtót. Dühös volt, és én is. Ő rám volt dühös és először én is saját magamra. Mi a fenéért követelőzők? Abban sem vagyok biztos, hogy akarnék-e kapcsolatot Justinnal... Aztán mikor ezt végiggondoltam már rá voltam dühös. Hülyét csinált belőlem, megőrjített és felborított bennem mindent. Rájöttem, hogy akármennyire is jó volt a tegnap éjszaka, haragudni még mindig nagyon jól tudtam Justinra, így ebben most sem fogtam vissza magam. 

13. fejezet

Nincs mit mondanom, csak annyit, hogy jó olvasást!  :) ♥

Kiabálás hangjaira ébredtem, egyből tudtam, hogy valami nem oké. Hé, ebben a házban csak akkor van kiabálás, ha anya és én veszekszünk, apa még csak fel sem emeli a hangját soha. Ránéztem az éjjeli szekrényen lévő órámra, ami este fél hatot mutatott. Nem hallottam innen fentről, hogy miről folyik a vita, de arra tisztán emlékeztem, hogy amikor lefeküdtem, anyáék nem voltak itthon. Apa persze biztos dolgozott, de anyáról nem tudtam semmit. 
Lesiettem a lépcsőn és megrökönyödve néztem a nappali közepén veszekedő szüleimre. Nem, igazság szerint most is csak anya kiabált. Felkapták a fejüket a jelenlétemre, aztán zavartan összenéztek.
- Te mit csinálsz itthon? - kérdezte anya egy cseppet sem kedvesen. 
- Aludtam? - néztem rájuk értetlenül.
- Hol voltál éjjel? 
- Anya... - kezdtem döbbenten. - Forgattunk. Tegnap egész nap és éjjel is. 
- Jól ment, kicsim? - lépett mellém apa és átkarolta a vállamat fél kezével.
- Igen - bólintottam. - Ti...? Mi történt? 
Apa csak nagyot sóhajtva lehajtotta a fejét mellettem, anya viszont újult erővel rákezdett.
- Rajta, mondd csak meg a lányodnak. Fogadni merek, hogy örülni fog - vágta oda. Nem kerülte el a figyelmemet, hogy már megint csak apa lánya vagyok, az övé nem. Mindegy, megszoktam már.
Idegesen kaptam a tekintetem apára, mire ő is óvatosan rám nézett.
 - Nina - köszörülte meg a torkát. - Kaptam egy állásajánlatot. Egy nagyon jó állásajánlatot, olyat amire mindig is vágytam... - még végig sem mondta, de én már a nyakába lógtam és ujjongtam. - Az állás New York-ban van - tette hozzá apa, mire egyből lefagyott a mosoly az arcomról.
- Ó - nyögtem fel meglepetten. - Értem, de ez... Ez akkor is nagyon jó ajánlat.
- Remek ajánlat - gúnyolódott anya.
- Elfogadod? - néztem újra apára, figyelmen kívül hagyva anyát, aki egyre csak zsörtölődött.
- Még nem tudom. Kaptam egy kis időt, hogy átgondoljam. 
- Mit kell ezen átgondolni? - támadta le újra anya. - Át akarsz rángatni minket New York-ba? Vagy talán úgy tervezted, hogy a családod nélkül mész oda? 
- Jenny, higgadj le és utána megbeszéljük - válaszolta nyugodt hangon apa. Biztatóan rá mosolyogtam, ami bár talán nem tűnt túl őszintének, de azt hiszem segített neki, mert csak bólintott egyet. Ezt úgy értelmeztem, hogy felment az alól, hogy továbbra is hallgatnom kelljen anyát, azt hiszem tudta, hogy nem sok kell ahhoz, hogy én is veszekedni kezdjek vele. 
Visszamentem a szobámba, gyorsan átöltöztem, és mivel tudtam, hogy itthon még jó ideig ez a feszült légkör lesz, úgy döntöttem átmegyek Kyle-hoz. Amúgy is el kellett mondanom valakinek, hogy igazából mennyire félek tőle, hogy apa elfogadja a munkát.
- Hová mész? - förmedt rám anya, amikor próbáltam észrevétlenül kisurranni az ajtón. 
- A szomszédba.
- Nem gondolod, hogy illene itthon maradnod, amikor a családunk jövőjéről van szó? Téged soha semmi nem érdekel - morogta.
Megfeszültem és kényszerítettem magam, hogy ne mondjak semmi csúnyát. Szó nélkül akartam tovább menni, de az ajtótól mégis visszafordultam. 
- A családunk jövőjét te már úgyis elintézted. De nem most, hanem évekkel ezelőtt - azzal ott hagytam. Egy pillanatra még láttam, hogy apa arcán átvillanni a komorságot, és szégyellni kezdtem magam azért, hogy ezt kimondtam, de aztán úgy döntöttem, hogy mindegy. Már minden mindegy.
Kicsit félve kopogtam be Kyle-ékhoz, mert nem tudhattam, hogy Kate mit reagál a felbukkanásomra, de szerencsére nem ő nyitott ajtót, hanem a bátyja. 
- Mi történik nálatok? - kérdezte rögtön, amint beléptem.
- Áthallatszott?
- Nem, de valaki úgy hajtott fel a kocsibejárótokra az előbb, mint valami őrült.
- Anya - mondtam és úgy éreztem Kyle-nak ez elég magyarázat. - Kate? - kérdeztem óvatosan.
- Nincs itthon. Gyere - intett a fejével a szobája felé.
- Miért nem mentél be előadásra? - jutott hirtelen eszembe, hogy Kyle-nak tulajdonképpen a fősulin kéne lennie.
- Akkor kinek mondanál most el, hogy mi a baj? - mosolygott rám, és én is elmosolyodtam, majd hátradőltem az ágyon és hosszasan felsóhajtottam. - Na ki vele. Mi történt? - hajolt fölém Kyle.
Meglepődtem a közelségétől és egy pillanatra még a kezem is mozdult, hogy átöleljem vele a nyakát és magamhoz húzzam, de türtőztettem magam. Ő megtámaszkodott fejem mellett az alkarján és érdeklődve várta, hogy beszéljek.
- Apa kapott egy ajánlatot. Tudod, egy olyan nagy lehetőséget, amit mindig is szeretett volna - Kyle csak bólintott én meg folytattam. - Ez New York-ban van. Szóval vagy mindannyian költözünk vagy...
- Vagy csak ő, és akkor itt maradsz anyukáddal - fejezte be helyettem Kyle, mert nagyon jól tudta, hogy kicsi korom óta attól rettegek, hogy apa itt hagy.
- Tudom, hogy önzőség, de azt kívánom bárcsak ne kapta volna meg - motyogtam, aztán inkébb a hasamra fordultam, hogy eltakarjam az arcom Kyle elől.
- Nem számít, ha elköltözik, Nina - mondta halkan.
- Már, hogyne számítana? Tudod, hogy nem bírom ki anyával ketten.
- Nem is kell. Mit gondolsz apukád ezt nem tudja? - mosolyodott el halványan. - Még csak fontolóra sem venné az ajánlatot, ha nem lenne biztos benne, hogy nélküle is boldogulsz.
- De nem fogok boldogulni - nyögtem fel.
- Bébi, 18 vagy, beindul a karriered, sikeres leszel. Mit gondolsz meddig élnél még a szüleiddel ezután? 
- Nem fogok elköltözni, Kyle. Még nem - ráztam a fejem.
- Jó, akkor maradsz. Richard viszont hülye lenne kihagyni a lehetőséget, hogy végre elszabaduljon - mondta ki, amit én is tudtam.
- Szerinted azt akarja, hogy anya nélkül élhessen tovább? - kérdeztem kétségbeesetten.
Hiába tudtam, hogy a szüleim házasságával már évek óta nincs rendben valami azt azért mégsem akartam, hogy elváljanak. 
- Nem tudom - suttogta a fülembe és közben a hajamat simogatta. - De ne úgy fogd fel, hogy téged akar magadra hagyni. Tudod, hogy ez nem igaz.
- Apa nem boldog - mondtam ki a nyilvánvaló igazságot. - Mióta Nathan meghalt egyikünk sem az - suttogtam magam elé és éreztem, hogy könnyek gyűlnek a szemembe. 
Kyle átölelte a vállam és csókot nyomott a nyakamra. Megdermedtem. Miért csinálta ezt?  Egyből lenyeltem a sírást és félve pillantottam a szemébe.
- Beszéljünk másról - préseltem ki magamból egy mosolyt és úgy láttam Kyle is szívesen vált témát.
 Még sokáig ott voltam náluk, beszélgettünk mindenféléről. Elkönyveltem azt a csókot úgy, mint egy fajta vigasztalás. Régen is sokszor csináltunk ilyeneket, ez tök normális, nem?
Mikor már úgy gondoltam, hogy biztos lenyugodtak otthon a kedélyek eljöttem, még mielőtt Kate-be botlottam volna. Kyle marasztalt és azt mondta, talán megvárhatnám, hogy beszélgessünk, de aztán ő is rájött, hogy most talán nem a legmegfelelőbb. Teljesen máshol jártak a gondolataim.

A nappalinkban égett a villany, de csak anya üldögélt ott a kanapén egyedül. Közelebb mentem hozzá és láttam, hogy sír. 
- Anya - kezdtem félve, nagyot nyeltem. - Hol van apa? 
Anya rám nézett, a könny áztatta arcán láttam, hogy csalódott és... dühös. Volt egy olyan sejtésem, hogy nem csak apára, de rám is. Még mielőtt válaszolhatott volna, apa lépkedett lefelé a lépcsőn, kezében bőröndöt láttam. Egyből elöntött a félelem érzése. Hova készül? Most? Ilyen hamar? Nem, az nem lehet. 
- Apa, ugye nem mész el? - kérdeztem remegő hangon.
- Nins - lépett mellém és magához húzott. - Anyáddal összevesztünk egy kicsit - suttogott a fülembe, pontosan olyan megnyugtatónak szánt hangon, mintha még gyerek lennék. - A nagyiékhoz megyek. Lehet, hogy pár napra csak...- felnéztem rá és láttam, hogy neki is nagyon nehéz ez. - Minden rendben, oké? Hívni foglak - nyomott puszit a homlokomra, aztán elindult az ajtó felé. 
Anyával egymásra sem néztek. Ő még mindig csak ott ült a kanapén, kezeibe temetett arccal.
- Mi történt? - kérdeztem tőle hosszú percek múlva, mikor már nem hallottam apa kocsiját sem, ahogy kifordult az utcánkból.
- Nina, menj fel. Majd holnap beszélünk - próbált lerázni, de nem hagytam magam.
- Mondd el, hogy mi történt! - követeltem. 
- Nem tartozik rád! - emelte fel a hangját ő is.
- Mi? - tátogtam döbbenten. - Eddig az volt a bajod, hogy nem érdekel semmi, most, hogy érdekel már ez a bajod? Akármennyire is furcsa ez neked anya, de nem vagyok már gyerek! Tudni akarom, hogy miért ment el apa.
- Tudni akarod? - fordult felém ingerülten. - Téged csak az érdekel, hogy apáddal mi van, igaz? Velem mikor törődtél akár fele annyit is, mint vele? 
- Igenis törődtem, mindig meg akartam felelni neked. Megtettem mindent csak, hogy fent tartsuk a számodra olyan fontos tökéletes család látszatát. De belefáradtam, anya. Most próbálod az én hibáimra felhívni a figyelmet ahelyett, hogy végre beismernéd, hogy te hibáztál - vágtam oda.
- Nina, fejezd be!
- Te is tudod, anya. Pontosan tudod, hogy Nathan is ebből menekült és most siránkozhatunk már utána mindannyian, mert hiába... Én régóta nem vagyok már a szemedben senki, mert nem csinálom, amit elvárnál, hanem a saját vágyaimat követem. Tudod mit? Nem érdekel, hogy mit gondolsz...
- Fejezd már be! - üvöltött rám hisztérikusan és felpattant. 
- Apa is emiatt ment el - folytattam tovább csak azért is, holott tudtam, hogy már túl messzire megyek. - Széthullik a családunk és ezt egyedül magadnak köszönheted. Hol vannak most a...
Elhallgattam, de nem azért mert nem tudtam befejezni a mondatot. Anya pofonja fojtotta belém a szót. Az ütés nem fájt, sokkal inkább az, hogy megtette. Anya szemében hirtelen láttam, hogy magát is meglepte ezzel, de nem szólt semmit csak sajnálkozva nézett rám. Sosem ütött meg azelőtt, de mégsem ez volt az, amit úgy éreztem, hogy képtelen leszek megbocsátani neki. Sokkal inkább dühített, hogy még mindig nem képes beismerni, hogy ő hibázott. 
Lekaptam a kulcsomat az előszobában felakasztott helyről és nem törődve azzal, hogy hónapok óta nem vezettem, a garázs felé vettem az irányt. Amikor nyitottam az ajtót éppen akkor szállt ki Kate egy ismeretlen fekete autóból. Persze, Tom... Felém nézett és egy pillanat alatt lefagyott az arcáról a mosoly. Arra gondoltam, na ez jó lesz. Még Kate is idejön, hogy közölje velem megint, mekkora ribancnak tart.
- Nina, mi a fene történt veled? Miért sírsz? - kérdezte rémülten. Az arcomhoz nyúltam és valóban éreztem, hogy csupa könny az arcom.
- Semmi, ez csak...- össze-visszabeszéltem. - Mennem kell.
- Várj, gyere be! Beszélgessünk - kérte, de én már nem fordultam vissza holott tudtam, hogy itt lenne a lehetőség, hogy kibéküljünk. Bevágódtam a kocsimba és egyből indítottam is. Idegesen hajtottam ki az utcánkból, nem is figyelve, hogy merre tartok. Mindegy volt, csak ne lássam ezt a környéket, ami arra emlékeztet, mennyire elcseszett családom van. Sokszor éreztem már magamban ezt a tüzet, de csak most tudtam megfogalmazni, hogy mi az. Kiakartam törni innen. Nem akartam, hogy bármi emlékeztessen arra, mennyi mindent elrontottam, mennyi minden nem sikerült, mennyi minden hiányzik. Itthon mindig csak ezt a nyomasztó keserűséget éreztem. Kyle és Kate volt az egyetlen, akikhez fordultam volna ilyen esetben, de most velük sem akartam beszélni. Velük is elrontottam valamit. 
Csak egy embert ismertem, aki mellett mindig is másnak érezhettem magam. Olyannak, amilyen mindig is lenni akartam. Felszabadult. Csodálkoztam, hogy meg sem kellett erőltetnem az agyamat, hogy odataláljak. Mikor odaértem gondolkodás nélkül csengettem be és mikor Justin ajtót nyitott, szinte éreztem, hogy megkönnyebbülök.
- Nina, mit keresel te itt? - kérdezte őszinte döbbenettel.
- Ne kérdezz semmit, csak segíts - súgtam, aztán befelé toltam, azonnal átöleltem a nyakát és már csókoltam is. 
Éreztem, hogy egy pillanatig hezitált, de végül megadta magát és visszacsókolt, majd ő is átölelt. Nem tudtam, hogy helyes-e, amit teszek, de abban biztos voltam, hogy akarom és segíteni fog.
Justin egyre inkább szenvedélyessé vált és igyekezett a lépcső felé irányítani, de mikor rájött, ez csókolózás közben nem fog menni, elvált és a kezemet megragadva kettesével kezdte szedni a lépcsőfokokat, majd a szobája előtt rám pillantott újra. Nem kérdezett semmit, ahogy kértem, de láttam rajta, hogy kíváncsi, mi történt. Belökte a szoba ajtaját, majd az immár csukott ajtónak nyomott és őrült módjára kezdett csókolni. Éreztem a csókjában valamit, ami talán a győztes örömet jelentette, hogy önként sétáltam a karjaiba, de ezzel csak egy pillanatig törődtem, mert Justin elvált tőlem és leguggolt elém, hogy feje egy vonalba legyen hasammal. Feltűrte a felsőmet, majd a bőrömet csókok százaival kezdte kényeztetni. Elgyengült a térdem attól, amit művelt velem, ezért hajába markoltam, hogy jelezzem, térjen vissza inkább az ajkaimhoz. Abbahagyta a hasam csókolgatását, de ahogy emelkedett fel, megragadta a felsőm szélét is és egy egyszerű mozdulattal lehúzta rólam. Csak ezután csókolt meg újra és kezdett el az ágya felé tolni. Eszembe jutott a legutóbbi - és egyben egyetlen - alkalom, amikor ugyanebben a helyzetben voltunk. Most is ugyanolyan gyengéden lökött az ágyra, hogy aztán óvatosan fölém másszon. Majd' megőrültem, mikor megéreztem az ágyékát hozzám préselődni. Justin a nyakamat csókolgatta, de olyan precízséggel, hogy arra gondoltam, talán, ha elég ideig csinálná már ettől orgazmusom lenne. Hihetetlenül feltüzelt, amit a testemmel művelt. A kezei szüntelenül simogatták a csípőmet és a hasamat, és szinte úgy éreztem, hogy beleolvadok a matracba, olyan gyengédséggel bánt velem. Nem voltam tapasztalatlan - na jó, annyira tapasztalt sem - de egy férfi sem volt rám ilyen hatással még, mint Justin. Lassan kezdtem lehúzni róla a pólóját és mikor ezt megtettem, meglepődtem, hogy mennyire selymes tapintása van a bőrének a kezeim alatt. 
- Végig akarom csókolni a bőröd minden kis szegletét - mormolta a nyakamba, bizsergetve ezzel az egész testemet. Ajkait felvezette az államig, aztán onnan indult el lefelé. Végigcsókolta a mellem feletti részt, aztán a hasamat és mikor a nadrágom széléhez ért könnyedén megragadta azt és megszabadított tőle, hogy ne akadályozza ez sem a tovább haladásban. A combomon tovább időzött, úgy tűnt komolyan gondolta, hogy mindenemet végig csókolja, én pedig annyira élveztem ezt, mint még soha semmit. 
A lábfejemtől kezdve húzta végig rajtam a kezeit, miközben újra felemelkedett hozzám és megcsókolt.
Meztelen mellkasa végigsimult az én felsőtestemen, kezeimet hátára vezettem, hogy még jobban magamhoz öleljem. Mikor nadrágjához nyúltam, felemelkedett rólam és önként vette le magáról azt a boxerével együtt. Imádtam látni, ahogy mozgás közben megfeszültek az izmok a hasán, meg akartam érinteni. Odatérdelt mellém az ágyra, de nem mozdult még felém, helyette én simítottam a kezemet a hasára, majd felülve az ajkaimat a mellkasára szorítottam egy percre. Ki akartam mondani, hogy mennyire gyönyörűnek tartom, de nevetségen éreztem volna magam miatta, ezért inkább csak hátradőltem és magammal húztam őt is, hogy megcsókolhassam végre újból.
- Annyira kívánlak, mint még soha senkit - mondtam végül, mert úgy éreztem ezt muszáj tudnia. 
Justin éhes pillantással nézett rám, arra gondoltam talán fel sem fogta, amit mondtam. Kissé felemelkedtem, hátam mögé nyúltam és kikapcsoltam a melltartómat, de a vállamról már Justin húzta le a pántjait.
- Megőrjítesz, Nina - suttogta ajkamba. - Fájdalmasan gyönyörű vagy.
Ajkait most a melleimre szorította, miközben kezével egyre jobban haladt lefelé. Felnyögtem, amikor az ujjait becsúsztatta a bugyim alá, teljesen elvette az eszem. Elégedett, elképesztően szép mosolyt villantott rám mielőtt újra megcsókolt volna, én pedig önkéntelenül is a kezének nyomtam magam. Arra gondoltam, hogy már biztosan belehalnék, ha valamilyen képtelen okból kifolyólag Justin most leállna. De nem állt meg, nagyon is éreztem a nekem feszülő bizonyítékát annak, hogy ő is akar engem. Levette rólam az utolsó ruhadarabot is, magához vette az óvszert, aztán a szétnyitott, felhúzott lábaim közé mászott. Alkarjára támaszkodott a fejem mellett és még mindig olyan éhes, vágyakozó pillantással nézett rám, amikor végre összeillesztette a testünket. A vállait öleltem, miközben ő kínzó lassúsággal kezdett mozogni, aztán mikor ajkaimat a nyakára szorítottam újra fülembe suttogott. 
- Nézz rám! Nézni szeretném az arcodat - kérte és én megtettem. Visszaeresztettem a fejem a párnára és egymás szemébe néztünk, miközben gyengéden mozgott bennem. Justinnal már az elejétől kezdve tudtam, hogy más lesz. Annyira passzoltunk, annyira kívántam, annyi mindent előhozott belőlem, amikről fogalmam sem volt eddig. Tökéletes volt. Néztem az arcát, ami arról árulkodott, hogy nagyon is élvezi, amit csinálunk. Behunyta a szemét egy kis időre és az egész teste megfeszült, ebből tudtam, hogy nehezére esik visszafognia magát, de megteszi. Azt akarta, hogy nekem is jó legyen, nem volt önző. Hevesen megcsókoltam és közben a csípőmet is ugyanígy kezdtem mozgatni, szinkronban az övével, amitől mindketten felnyögtünk. Néhány csípőringatás után kezdtek magával ragadni a kéj felülmúlhatatlan hullámai. Lehunytam a szemem, átöleltem a nyakát, ujjaimmal hajába markoltam és el sem engedtem mindaddig, amíg el nem múlt a testem remegése és légzésem szapora összevisszasága. Justin csak ezután engedte el magát és miközben követett engem a beteljesülés felé a nyakamba fúrta arcát. Lélegzetvételei bizsergették a bőrömet, a halk, mélyről jövő nyögéseit igyekezett elfojtani, aztán egyszer csak vége lett. 

Justin nem húzódott el, mint ahogy vártam, hanem még így kimerülten is csókolgatni kezdte a nyakam és ujjaival cirógatta a hasam. Még igazán fel sem fogtam, hogy mennyire jó volt vele, amikor egyszerre csak megállt a keze a simogatásban és a fejét váratlanul a mellkasomra döntötte. Néhány pillanat múlva rájöttem, hogy elaludt. Úgy gondoltam jobb is így, mert hirtelen rám tört az érzés, ami még azelőtt soha. Meggondolatlanul, a szeretkezés miatti bódulatomban legszívesebben odasúgtam volna neki, hogy szeretem. Mindig azt vallottam, hogy van érzelemmentes szex. Hogy igenis létezik, hogy valakivel csak ezt csináld, anélkül, hogy bármit is érezni kezdenél. Ezután viszont be kellett vallanom magamnak, hogy fogalmam sem volt semmiről mostanáig.



 Na, mit érdemlek ezért? :)

12. fejezet

Nagyon rövid, bocsánat ezért, de a következőre vannak inkább nagy terveim. :) Egyébként, attól, hogy nem követelőzök a kommentekkel kapcsolatban, még örülök ám nekik, szóval lehet írni bátran. :) Jó olvasást! ♥

- Nina, tudnál egy kicsit lazítani? Az ég világon senki nem fogja elhinni, hogy szerelmesek vagytok egymásba, ha ilyen merev vagy - szólt rám a rendezőnk. Kifújtam a levegőt, aztán megpróbáltam a lehető leggyengédebb tekintetemet elővenni. Justin rám mosolygott. Hm, oké, lehet, hogy nem is lesz ez olyan nehéz.
- Lazíts - simított végig a karomon.
- Öleld át Justint - jött az újabb utasítás.- Gyerünk, búcsúzkodtok, éppen megszakad a szíved.
Justin magához húzott, én pedig a nyaka köré fontam a karjaimat. Szenvedős pillantás? Oké, szenvedni azt nagyon tudok, főleg, hogy ilyen észvesztően jó az illata. Meg, hogy ilyen közel van hozzám a szája... Úristen! Mindjárt meg kell csókolnia a kamera előtt. Tisztán emlékszem, hogy ez állt a forgatókönyvben. Nem tudok színészkedni, ha megcsókol... Kezét az arcomra csúsztatta, miközben egyre közelített a szám felé, a szemében megvillant valami egy percre, de aztán már vissza is tért az a melankolikus kifejezés az arcára. Minden igyekezetemmel azon voltam, hogy még véletlenül se tegyek olyat, amivel elárulhatnám magunkat, de közbe ne legyek merev és távolságtartó sem. Valószínűleg ezért nem hallhattam a rendezői utasítást, egyszerre csak Justin szája már az enyémen volt. Nem volt mélyre ható csók, éppen csak hozzáért az ajka az enyémhez, de mégis úgy éreztem, kívülről is pontosan látszott, hogy mennyire egymásra vagyunk hangolódva.
- Szünet!- hallottam az újabb kiáltást. Justin elengedett, én meg zavartan néztem körbe, amit persze ő egyből észlelt.
- Szerintem jók voltunk - vigyorgott rám. - Már csak néhány jelenet van hátra, amikor közösen énekelünk és vége - mondta, mire én bólintottam, aztán elindultam az öltöző felé.
Az egész klipben ez a csók a legintimebb jelenet, a többinél csak érintések és egymáshoz simulások voltak - persze, nekem az is elvette már az eszem, nemhogy ez. Scooter szerint nagyon jól csináltunk mindent, úgyhogy miután a hátralévő jeleneteket is felvettük engedélyezte, hogy azt csináljunk, amit csak akarunk. Haha, jó vicc. Csupán 32 órája voltunk talpon, ráadásul hajnali 5 óra volt, mivel a forgatás végére maradtak a pirkadatban készült jelenetek. 
- Nem is érdemes hazamennünk - húzta el a száját Justin. - Mindjárt jöhetnénk vissza.
- Minek? - kérdeztem és igyekeztem elnyomni egy ásítást.
- Téged nem érdekelnek a jelenetek? Hamarosan visszanézhetjük. 
Megvontam a vállam, aztán kimentem az épület elé, ahol felültem a vaskorlátra, ami körbevette. Reméltem, hogy a hajnali hideg segít ébren maradnom.
- Fáradt vagy? - hallottam meg Scooter hangját. Egy kabátot nyújtott felém, én meg hálásan pillantottam fel rá.
- Tudnék aludni.
- Nagyon jó lesz a klip - biztatott. 
- Remélem - sóhajtottam fel.
- Ideges vagy - állapította meg. - Miért? 
- Nem vagyok - vágtam rá egyből, de Scoo olyan pillantással méregetett, hogy egyből tudtam, átlát rajtam. - Hagyjuk, oké? 
- Nem tudok segíteni? 
- Nem hinném, de azért köszi - mosolyogtam rá.
- Kölyök, gyere ki egy kicsit - kiabált be Scoo a folyosóra, a következő pillanatban pedig Justin már ki is lépett közénk. - Csinálj Ninával valamit, hogy lenyugodjon.
- Mégis mit? - hökkent meg a fiú.
- Mit tudom én. Amit szoktál - vágta rá a menedzserünk, aztán már ott is hagyott minket. 
Justin zsebre dugott kézzel álldogált előttem, óvatosan rám mosolygott. Nagyon úgy tűnt, hogy nem tudja, mit kezdjen velem. Persze, csak akkor olyan magabiztos, amikor lehetősége van egy-két csókkal elcsábítania. Most nem állt szándékában ilyesmi.
- Szóval nem csinálod, amit szoktál?- kérdeztem felvont szemöldökkel. 
- Mire gondolsz?
- Mondasz valamit, aminek én bedőlök, megcsókolsz, megőrjítesz, aztán ott hagysz. Általában ez a forgatókönyv. 
- Miről beszélsz? - értetlenkedett.
- Nem ez történik, Justin? Elveszed, ami neked kell és ennyi - mondtam ki nyíltan, hogy mire gondolok.
- Komolyan így gondolod? - kérdezte néhány pillanat múlva. Nem válaszoltam, csak megvontam a vállam. - Mit szeretnél akkor? Mit vársz el tőlem?
- Semmit, Justin. Semmit nem várok el tőled - ráztam a fejem.
Justin neki dőlt a korlátnak, amin én ültem, így én voltam magasabb nála. Felpillantott rám és láttam rajta, hogy fogalma sincs, miről beszéltem. 
- Felejtsd el, amit mondtam. Fáradt vagyok, hülyeségeket beszélek - mondtam neki, aztán leugrottam a helyemről és bementem. 
Miért mondtam ki azokat az idegesítő gondolataimat? Nem akarom, hogy azt higgye, bármit is elvárok tőle, még akkor sem, ha ez valóban így van. Magam sem tudtam, hogy mi bajom, csak azt tudtam, hogy kevés az, amit Justinból kapok. Kevés az, ami Kyle-ból az enyém lehet. Egy önző dögnek éreztem magam. Kyle és Justin is érdekelt, de más miatt. Bűn mindkettejük után vágyakoznom? Úgy éreztem Kyle-ba szerelmes tudnék lenni, sőt Kyle-t szeretnem jó lenne és biztonságos. Justin viszont... Olyan vágyakat ébresztett bennem, mint még soha senki, ugyanakkor ezen kívül semmit nem tudtam volna mondani, ami összeköt minket.Ő talán tud? Hiszen azt mondta, szakít Selenával, akkor valamiről tudnia kell, ami nekem még nem tűnt fel.
- Gyere, Nina, nézd meg, milyen jól mutattok Justinnal egymás mellett - hívott oda Scooter.
Megálltam Justin mellett és figyeltem a váltakozó jeleneteket. Justin és én a tükör szobában voltunk, nagyon közel egymáshoz, rengeteg oldalról láttam magunkat egyszerre, de mire jól megfigyelhettem volna már át is ugrottunk egy következőre. Ajándékot adott át nekem, mindketten nevetünk, aztán Justin magához von. Erről egyből az jutott eszembe, hogy ezt a valóságban nem tudnám elképzelni.  Sok, sok jelenet, ahol egy egyszerű háttér előtt énekelünk, ide valami speciális effektet terveztek. Aztán az a bizonyos csók. "Nézd, milyen jól mutattok egymás mellett"- visszhangzott a fejemben. És igen, valóban jól mutattunk. Ha nem tudnám, hogy vonzódunk egymáshoz akkor is elhinném, mert annyira nyilvánvaló volt.
- Nekem nem úgy tűnik, hogy csak elvettem, amit akartam - súgta a fülembe Justin.
Az utolsó jeleneteknél Justinnal távolabb álltunk egymástól, egymással szemben és fogtuk egymás kezét. Mögöttünk a Nap felkelte látszott, miközben egyre távolodtunk egymástól, aztán a legvégén Justin elsétált arra. 
Mindenki meg volt elégedve a még koránt sem végleges felvételek láttán is. Én is, de leginkább le voltam sokkolva attól, amit láttam. Justin és én kívülről. Még mindig csak bámultam magam elé, amikor Justin újra a fülembe suttogott.
- Hallod ezt? Mindenki szerint összeillünk. Teljes siker lesz a klip - húzta széles mosolyra ajkait, majd mivel látta, hogy nem tudok reagálni, egyszerűen tovább sétált.
- És szerinted?- kérdeztem aztán mégis, mire hirtelen hátrafordult.
- Szerintem?- lépett megint olyan közel hozzám, hogy érezzem a testéből áradó hőt. - Nem tudom. Csak arra tudtam koncentrálni végig, hogy mennyire jól áll rajtad ez a fekete farmer - suttogta, aztán csábítóan megnyalta ajkait. 
Erre már én is elvigyorodtam, majd szó nélkül hátat fordítottam neki, de nem kellett sok, hogy újra mellettem teremjen. 
- Kínozni akarsz? Mert akkor jó úton haladsz, csak közlöm - kapta el a karomat.
- Csak gondoltam akkor legyen már egy jó napod - vontam vállat mosolyogva.
- Na, jó. Gyere.
- Mégis hova?
- Lelépünk - közölte egyszerűen, aztán ellentmondást nem tűrő hangon hozzátette. - Elviszlek reggelizni, és közben elmagyarázod, hogy mégis mi bajod volt ott kint az előbb. 
- Mondtam, hogy felejtsd el - sóhajtottam fel, de azért hagytam, hogy kifelé kalauzoljon a kocsijához.
- Nem tudom elfelejteni, mert megőrjít ez az ambivalens hozzáállásod. Egyik percben még olyan vagy, mint akinek a világ összes fájdalmát magán kell viselnie, a következőben meg már vidáman kergetsz az őrületbe a csípőriszálásoddal. 
- Bocsi - nevettem el magam halkan. 
Kíváncsi voltam, hogy mi az, amit Justin lát és én még nem? Hát itt van. Mindig tudja, hogy szükségem van rá, hogy meghallgasson. Justinban talán szintén meg van a Kyle-ban általam annyira kedvelt tulajdonságok közül szinte az összes. Kyle-ban viszont biztosan nincs meg az, amit Justin el tud érni nálam egyetlen szavával vagy pillantásával. Ha meg lenne akkor iránta is éreznem kellene ezt az elképesztő vágyat, amit Justin iránt. Már pedig ezt csak Justin váltja ki belőlem, ebben egészen biztos vagyok. 
- Várj - szóltam rá, amikor már a kocsiban ültünk és éppen indítani akart.
- Mi az?
Akkor először, végre én csókoltam meg és nem érdekelt Selena, Kyle vagy az, hogy mit akar Justin. Csak azt csináltam, amire én vágytam.