13. fejezet

Nincs mit mondanom, csak annyit, hogy jó olvasást!  :) ♥

Kiabálás hangjaira ébredtem, egyből tudtam, hogy valami nem oké. Hé, ebben a házban csak akkor van kiabálás, ha anya és én veszekszünk, apa még csak fel sem emeli a hangját soha. Ránéztem az éjjeli szekrényen lévő órámra, ami este fél hatot mutatott. Nem hallottam innen fentről, hogy miről folyik a vita, de arra tisztán emlékeztem, hogy amikor lefeküdtem, anyáék nem voltak itthon. Apa persze biztos dolgozott, de anyáról nem tudtam semmit. 
Lesiettem a lépcsőn és megrökönyödve néztem a nappali közepén veszekedő szüleimre. Nem, igazság szerint most is csak anya kiabált. Felkapták a fejüket a jelenlétemre, aztán zavartan összenéztek.
- Te mit csinálsz itthon? - kérdezte anya egy cseppet sem kedvesen. 
- Aludtam? - néztem rájuk értetlenül.
- Hol voltál éjjel? 
- Anya... - kezdtem döbbenten. - Forgattunk. Tegnap egész nap és éjjel is. 
- Jól ment, kicsim? - lépett mellém apa és átkarolta a vállamat fél kezével.
- Igen - bólintottam. - Ti...? Mi történt? 
Apa csak nagyot sóhajtva lehajtotta a fejét mellettem, anya viszont újult erővel rákezdett.
- Rajta, mondd csak meg a lányodnak. Fogadni merek, hogy örülni fog - vágta oda. Nem kerülte el a figyelmemet, hogy már megint csak apa lánya vagyok, az övé nem. Mindegy, megszoktam már.
Idegesen kaptam a tekintetem apára, mire ő is óvatosan rám nézett.
 - Nina - köszörülte meg a torkát. - Kaptam egy állásajánlatot. Egy nagyon jó állásajánlatot, olyat amire mindig is vágytam... - még végig sem mondta, de én már a nyakába lógtam és ujjongtam. - Az állás New York-ban van - tette hozzá apa, mire egyből lefagyott a mosoly az arcomról.
- Ó - nyögtem fel meglepetten. - Értem, de ez... Ez akkor is nagyon jó ajánlat.
- Remek ajánlat - gúnyolódott anya.
- Elfogadod? - néztem újra apára, figyelmen kívül hagyva anyát, aki egyre csak zsörtölődött.
- Még nem tudom. Kaptam egy kis időt, hogy átgondoljam. 
- Mit kell ezen átgondolni? - támadta le újra anya. - Át akarsz rángatni minket New York-ba? Vagy talán úgy tervezted, hogy a családod nélkül mész oda? 
- Jenny, higgadj le és utána megbeszéljük - válaszolta nyugodt hangon apa. Biztatóan rá mosolyogtam, ami bár talán nem tűnt túl őszintének, de azt hiszem segített neki, mert csak bólintott egyet. Ezt úgy értelmeztem, hogy felment az alól, hogy továbbra is hallgatnom kelljen anyát, azt hiszem tudta, hogy nem sok kell ahhoz, hogy én is veszekedni kezdjek vele. 
Visszamentem a szobámba, gyorsan átöltöztem, és mivel tudtam, hogy itthon még jó ideig ez a feszült légkör lesz, úgy döntöttem átmegyek Kyle-hoz. Amúgy is el kellett mondanom valakinek, hogy igazából mennyire félek tőle, hogy apa elfogadja a munkát.
- Hová mész? - förmedt rám anya, amikor próbáltam észrevétlenül kisurranni az ajtón. 
- A szomszédba.
- Nem gondolod, hogy illene itthon maradnod, amikor a családunk jövőjéről van szó? Téged soha semmi nem érdekel - morogta.
Megfeszültem és kényszerítettem magam, hogy ne mondjak semmi csúnyát. Szó nélkül akartam tovább menni, de az ajtótól mégis visszafordultam. 
- A családunk jövőjét te már úgyis elintézted. De nem most, hanem évekkel ezelőtt - azzal ott hagytam. Egy pillanatra még láttam, hogy apa arcán átvillanni a komorságot, és szégyellni kezdtem magam azért, hogy ezt kimondtam, de aztán úgy döntöttem, hogy mindegy. Már minden mindegy.
Kicsit félve kopogtam be Kyle-ékhoz, mert nem tudhattam, hogy Kate mit reagál a felbukkanásomra, de szerencsére nem ő nyitott ajtót, hanem a bátyja. 
- Mi történik nálatok? - kérdezte rögtön, amint beléptem.
- Áthallatszott?
- Nem, de valaki úgy hajtott fel a kocsibejárótokra az előbb, mint valami őrült.
- Anya - mondtam és úgy éreztem Kyle-nak ez elég magyarázat. - Kate? - kérdeztem óvatosan.
- Nincs itthon. Gyere - intett a fejével a szobája felé.
- Miért nem mentél be előadásra? - jutott hirtelen eszembe, hogy Kyle-nak tulajdonképpen a fősulin kéne lennie.
- Akkor kinek mondanál most el, hogy mi a baj? - mosolygott rám, és én is elmosolyodtam, majd hátradőltem az ágyon és hosszasan felsóhajtottam. - Na ki vele. Mi történt? - hajolt fölém Kyle.
Meglepődtem a közelségétől és egy pillanatra még a kezem is mozdult, hogy átöleljem vele a nyakát és magamhoz húzzam, de türtőztettem magam. Ő megtámaszkodott fejem mellett az alkarján és érdeklődve várta, hogy beszéljek.
- Apa kapott egy ajánlatot. Tudod, egy olyan nagy lehetőséget, amit mindig is szeretett volna - Kyle csak bólintott én meg folytattam. - Ez New York-ban van. Szóval vagy mindannyian költözünk vagy...
- Vagy csak ő, és akkor itt maradsz anyukáddal - fejezte be helyettem Kyle, mert nagyon jól tudta, hogy kicsi korom óta attól rettegek, hogy apa itt hagy.
- Tudom, hogy önzőség, de azt kívánom bárcsak ne kapta volna meg - motyogtam, aztán inkébb a hasamra fordultam, hogy eltakarjam az arcom Kyle elől.
- Nem számít, ha elköltözik, Nina - mondta halkan.
- Már, hogyne számítana? Tudod, hogy nem bírom ki anyával ketten.
- Nem is kell. Mit gondolsz apukád ezt nem tudja? - mosolyodott el halványan. - Még csak fontolóra sem venné az ajánlatot, ha nem lenne biztos benne, hogy nélküle is boldogulsz.
- De nem fogok boldogulni - nyögtem fel.
- Bébi, 18 vagy, beindul a karriered, sikeres leszel. Mit gondolsz meddig élnél még a szüleiddel ezután? 
- Nem fogok elköltözni, Kyle. Még nem - ráztam a fejem.
- Jó, akkor maradsz. Richard viszont hülye lenne kihagyni a lehetőséget, hogy végre elszabaduljon - mondta ki, amit én is tudtam.
- Szerinted azt akarja, hogy anya nélkül élhessen tovább? - kérdeztem kétségbeesetten.
Hiába tudtam, hogy a szüleim házasságával már évek óta nincs rendben valami azt azért mégsem akartam, hogy elváljanak. 
- Nem tudom - suttogta a fülembe és közben a hajamat simogatta. - De ne úgy fogd fel, hogy téged akar magadra hagyni. Tudod, hogy ez nem igaz.
- Apa nem boldog - mondtam ki a nyilvánvaló igazságot. - Mióta Nathan meghalt egyikünk sem az - suttogtam magam elé és éreztem, hogy könnyek gyűlnek a szemembe. 
Kyle átölelte a vállam és csókot nyomott a nyakamra. Megdermedtem. Miért csinálta ezt?  Egyből lenyeltem a sírást és félve pillantottam a szemébe.
- Beszéljünk másról - préseltem ki magamból egy mosolyt és úgy láttam Kyle is szívesen vált témát.
 Még sokáig ott voltam náluk, beszélgettünk mindenféléről. Elkönyveltem azt a csókot úgy, mint egy fajta vigasztalás. Régen is sokszor csináltunk ilyeneket, ez tök normális, nem?
Mikor már úgy gondoltam, hogy biztos lenyugodtak otthon a kedélyek eljöttem, még mielőtt Kate-be botlottam volna. Kyle marasztalt és azt mondta, talán megvárhatnám, hogy beszélgessünk, de aztán ő is rájött, hogy most talán nem a legmegfelelőbb. Teljesen máshol jártak a gondolataim.

A nappalinkban égett a villany, de csak anya üldögélt ott a kanapén egyedül. Közelebb mentem hozzá és láttam, hogy sír. 
- Anya - kezdtem félve, nagyot nyeltem. - Hol van apa? 
Anya rám nézett, a könny áztatta arcán láttam, hogy csalódott és... dühös. Volt egy olyan sejtésem, hogy nem csak apára, de rám is. Még mielőtt válaszolhatott volna, apa lépkedett lefelé a lépcsőn, kezében bőröndöt láttam. Egyből elöntött a félelem érzése. Hova készül? Most? Ilyen hamar? Nem, az nem lehet. 
- Apa, ugye nem mész el? - kérdeztem remegő hangon.
- Nins - lépett mellém és magához húzott. - Anyáddal összevesztünk egy kicsit - suttogott a fülembe, pontosan olyan megnyugtatónak szánt hangon, mintha még gyerek lennék. - A nagyiékhoz megyek. Lehet, hogy pár napra csak...- felnéztem rá és láttam, hogy neki is nagyon nehéz ez. - Minden rendben, oké? Hívni foglak - nyomott puszit a homlokomra, aztán elindult az ajtó felé. 
Anyával egymásra sem néztek. Ő még mindig csak ott ült a kanapén, kezeibe temetett arccal.
- Mi történt? - kérdeztem tőle hosszú percek múlva, mikor már nem hallottam apa kocsiját sem, ahogy kifordult az utcánkból.
- Nina, menj fel. Majd holnap beszélünk - próbált lerázni, de nem hagytam magam.
- Mondd el, hogy mi történt! - követeltem. 
- Nem tartozik rád! - emelte fel a hangját ő is.
- Mi? - tátogtam döbbenten. - Eddig az volt a bajod, hogy nem érdekel semmi, most, hogy érdekel már ez a bajod? Akármennyire is furcsa ez neked anya, de nem vagyok már gyerek! Tudni akarom, hogy miért ment el apa.
- Tudni akarod? - fordult felém ingerülten. - Téged csak az érdekel, hogy apáddal mi van, igaz? Velem mikor törődtél akár fele annyit is, mint vele? 
- Igenis törődtem, mindig meg akartam felelni neked. Megtettem mindent csak, hogy fent tartsuk a számodra olyan fontos tökéletes család látszatát. De belefáradtam, anya. Most próbálod az én hibáimra felhívni a figyelmet ahelyett, hogy végre beismernéd, hogy te hibáztál - vágtam oda.
- Nina, fejezd be!
- Te is tudod, anya. Pontosan tudod, hogy Nathan is ebből menekült és most siránkozhatunk már utána mindannyian, mert hiába... Én régóta nem vagyok már a szemedben senki, mert nem csinálom, amit elvárnál, hanem a saját vágyaimat követem. Tudod mit? Nem érdekel, hogy mit gondolsz...
- Fejezd már be! - üvöltött rám hisztérikusan és felpattant. 
- Apa is emiatt ment el - folytattam tovább csak azért is, holott tudtam, hogy már túl messzire megyek. - Széthullik a családunk és ezt egyedül magadnak köszönheted. Hol vannak most a...
Elhallgattam, de nem azért mert nem tudtam befejezni a mondatot. Anya pofonja fojtotta belém a szót. Az ütés nem fájt, sokkal inkább az, hogy megtette. Anya szemében hirtelen láttam, hogy magát is meglepte ezzel, de nem szólt semmit csak sajnálkozva nézett rám. Sosem ütött meg azelőtt, de mégsem ez volt az, amit úgy éreztem, hogy képtelen leszek megbocsátani neki. Sokkal inkább dühített, hogy még mindig nem képes beismerni, hogy ő hibázott. 
Lekaptam a kulcsomat az előszobában felakasztott helyről és nem törődve azzal, hogy hónapok óta nem vezettem, a garázs felé vettem az irányt. Amikor nyitottam az ajtót éppen akkor szállt ki Kate egy ismeretlen fekete autóból. Persze, Tom... Felém nézett és egy pillanat alatt lefagyott az arcáról a mosoly. Arra gondoltam, na ez jó lesz. Még Kate is idejön, hogy közölje velem megint, mekkora ribancnak tart.
- Nina, mi a fene történt veled? Miért sírsz? - kérdezte rémülten. Az arcomhoz nyúltam és valóban éreztem, hogy csupa könny az arcom.
- Semmi, ez csak...- össze-visszabeszéltem. - Mennem kell.
- Várj, gyere be! Beszélgessünk - kérte, de én már nem fordultam vissza holott tudtam, hogy itt lenne a lehetőség, hogy kibéküljünk. Bevágódtam a kocsimba és egyből indítottam is. Idegesen hajtottam ki az utcánkból, nem is figyelve, hogy merre tartok. Mindegy volt, csak ne lássam ezt a környéket, ami arra emlékeztet, mennyire elcseszett családom van. Sokszor éreztem már magamban ezt a tüzet, de csak most tudtam megfogalmazni, hogy mi az. Kiakartam törni innen. Nem akartam, hogy bármi emlékeztessen arra, mennyi mindent elrontottam, mennyi minden nem sikerült, mennyi minden hiányzik. Itthon mindig csak ezt a nyomasztó keserűséget éreztem. Kyle és Kate volt az egyetlen, akikhez fordultam volna ilyen esetben, de most velük sem akartam beszélni. Velük is elrontottam valamit. 
Csak egy embert ismertem, aki mellett mindig is másnak érezhettem magam. Olyannak, amilyen mindig is lenni akartam. Felszabadult. Csodálkoztam, hogy meg sem kellett erőltetnem az agyamat, hogy odataláljak. Mikor odaértem gondolkodás nélkül csengettem be és mikor Justin ajtót nyitott, szinte éreztem, hogy megkönnyebbülök.
- Nina, mit keresel te itt? - kérdezte őszinte döbbenettel.
- Ne kérdezz semmit, csak segíts - súgtam, aztán befelé toltam, azonnal átöleltem a nyakát és már csókoltam is. 
Éreztem, hogy egy pillanatig hezitált, de végül megadta magát és visszacsókolt, majd ő is átölelt. Nem tudtam, hogy helyes-e, amit teszek, de abban biztos voltam, hogy akarom és segíteni fog.
Justin egyre inkább szenvedélyessé vált és igyekezett a lépcső felé irányítani, de mikor rájött, ez csókolózás közben nem fog menni, elvált és a kezemet megragadva kettesével kezdte szedni a lépcsőfokokat, majd a szobája előtt rám pillantott újra. Nem kérdezett semmit, ahogy kértem, de láttam rajta, hogy kíváncsi, mi történt. Belökte a szoba ajtaját, majd az immár csukott ajtónak nyomott és őrült módjára kezdett csókolni. Éreztem a csókjában valamit, ami talán a győztes örömet jelentette, hogy önként sétáltam a karjaiba, de ezzel csak egy pillanatig törődtem, mert Justin elvált tőlem és leguggolt elém, hogy feje egy vonalba legyen hasammal. Feltűrte a felsőmet, majd a bőrömet csókok százaival kezdte kényeztetni. Elgyengült a térdem attól, amit művelt velem, ezért hajába markoltam, hogy jelezzem, térjen vissza inkább az ajkaimhoz. Abbahagyta a hasam csókolgatását, de ahogy emelkedett fel, megragadta a felsőm szélét is és egy egyszerű mozdulattal lehúzta rólam. Csak ezután csókolt meg újra és kezdett el az ágya felé tolni. Eszembe jutott a legutóbbi - és egyben egyetlen - alkalom, amikor ugyanebben a helyzetben voltunk. Most is ugyanolyan gyengéden lökött az ágyra, hogy aztán óvatosan fölém másszon. Majd' megőrültem, mikor megéreztem az ágyékát hozzám préselődni. Justin a nyakamat csókolgatta, de olyan precízséggel, hogy arra gondoltam, talán, ha elég ideig csinálná már ettől orgazmusom lenne. Hihetetlenül feltüzelt, amit a testemmel művelt. A kezei szüntelenül simogatták a csípőmet és a hasamat, és szinte úgy éreztem, hogy beleolvadok a matracba, olyan gyengédséggel bánt velem. Nem voltam tapasztalatlan - na jó, annyira tapasztalt sem - de egy férfi sem volt rám ilyen hatással még, mint Justin. Lassan kezdtem lehúzni róla a pólóját és mikor ezt megtettem, meglepődtem, hogy mennyire selymes tapintása van a bőrének a kezeim alatt. 
- Végig akarom csókolni a bőröd minden kis szegletét - mormolta a nyakamba, bizsergetve ezzel az egész testemet. Ajkait felvezette az államig, aztán onnan indult el lefelé. Végigcsókolta a mellem feletti részt, aztán a hasamat és mikor a nadrágom széléhez ért könnyedén megragadta azt és megszabadított tőle, hogy ne akadályozza ez sem a tovább haladásban. A combomon tovább időzött, úgy tűnt komolyan gondolta, hogy mindenemet végig csókolja, én pedig annyira élveztem ezt, mint még soha semmit. 
A lábfejemtől kezdve húzta végig rajtam a kezeit, miközben újra felemelkedett hozzám és megcsókolt.
Meztelen mellkasa végigsimult az én felsőtestemen, kezeimet hátára vezettem, hogy még jobban magamhoz öleljem. Mikor nadrágjához nyúltam, felemelkedett rólam és önként vette le magáról azt a boxerével együtt. Imádtam látni, ahogy mozgás közben megfeszültek az izmok a hasán, meg akartam érinteni. Odatérdelt mellém az ágyra, de nem mozdult még felém, helyette én simítottam a kezemet a hasára, majd felülve az ajkaimat a mellkasára szorítottam egy percre. Ki akartam mondani, hogy mennyire gyönyörűnek tartom, de nevetségen éreztem volna magam miatta, ezért inkább csak hátradőltem és magammal húztam őt is, hogy megcsókolhassam végre újból.
- Annyira kívánlak, mint még soha senkit - mondtam végül, mert úgy éreztem ezt muszáj tudnia. 
Justin éhes pillantással nézett rám, arra gondoltam talán fel sem fogta, amit mondtam. Kissé felemelkedtem, hátam mögé nyúltam és kikapcsoltam a melltartómat, de a vállamról már Justin húzta le a pántjait.
- Megőrjítesz, Nina - suttogta ajkamba. - Fájdalmasan gyönyörű vagy.
Ajkait most a melleimre szorította, miközben kezével egyre jobban haladt lefelé. Felnyögtem, amikor az ujjait becsúsztatta a bugyim alá, teljesen elvette az eszem. Elégedett, elképesztően szép mosolyt villantott rám mielőtt újra megcsókolt volna, én pedig önkéntelenül is a kezének nyomtam magam. Arra gondoltam, hogy már biztosan belehalnék, ha valamilyen képtelen okból kifolyólag Justin most leállna. De nem állt meg, nagyon is éreztem a nekem feszülő bizonyítékát annak, hogy ő is akar engem. Levette rólam az utolsó ruhadarabot is, magához vette az óvszert, aztán a szétnyitott, felhúzott lábaim közé mászott. Alkarjára támaszkodott a fejem mellett és még mindig olyan éhes, vágyakozó pillantással nézett rám, amikor végre összeillesztette a testünket. A vállait öleltem, miközben ő kínzó lassúsággal kezdett mozogni, aztán mikor ajkaimat a nyakára szorítottam újra fülembe suttogott. 
- Nézz rám! Nézni szeretném az arcodat - kérte és én megtettem. Visszaeresztettem a fejem a párnára és egymás szemébe néztünk, miközben gyengéden mozgott bennem. Justinnal már az elejétől kezdve tudtam, hogy más lesz. Annyira passzoltunk, annyira kívántam, annyi mindent előhozott belőlem, amikről fogalmam sem volt eddig. Tökéletes volt. Néztem az arcát, ami arról árulkodott, hogy nagyon is élvezi, amit csinálunk. Behunyta a szemét egy kis időre és az egész teste megfeszült, ebből tudtam, hogy nehezére esik visszafognia magát, de megteszi. Azt akarta, hogy nekem is jó legyen, nem volt önző. Hevesen megcsókoltam és közben a csípőmet is ugyanígy kezdtem mozgatni, szinkronban az övével, amitől mindketten felnyögtünk. Néhány csípőringatás után kezdtek magával ragadni a kéj felülmúlhatatlan hullámai. Lehunytam a szemem, átöleltem a nyakát, ujjaimmal hajába markoltam és el sem engedtem mindaddig, amíg el nem múlt a testem remegése és légzésem szapora összevisszasága. Justin csak ezután engedte el magát és miközben követett engem a beteljesülés felé a nyakamba fúrta arcát. Lélegzetvételei bizsergették a bőrömet, a halk, mélyről jövő nyögéseit igyekezett elfojtani, aztán egyszer csak vége lett. 

Justin nem húzódott el, mint ahogy vártam, hanem még így kimerülten is csókolgatni kezdte a nyakam és ujjaival cirógatta a hasam. Még igazán fel sem fogtam, hogy mennyire jó volt vele, amikor egyszerre csak megállt a keze a simogatásban és a fejét váratlanul a mellkasomra döntötte. Néhány pillanat múlva rájöttem, hogy elaludt. Úgy gondoltam jobb is így, mert hirtelen rám tört az érzés, ami még azelőtt soha. Meggondolatlanul, a szeretkezés miatti bódulatomban legszívesebben odasúgtam volna neki, hogy szeretem. Mindig azt vallottam, hogy van érzelemmentes szex. Hogy igenis létezik, hogy valakivel csak ezt csináld, anélkül, hogy bármit is érezni kezdenél. Ezután viszont be kellett vallanom magamnak, hogy fogalmam sem volt semmiről mostanáig.



 Na, mit érdemlek ezért? :)