15. fejezet

 Sziasztok! Nagyon sajnálom, hogy két hete nem volt új rész! Nincs mentségem, nem ment az írás. Ez viszont egy elég hosszú rész lett. A tartalmáról nem mondanék semmit, döntsétek el ti és írjátok meg nekem. :) Jó olvasást! ♥

Másnapra már szörnyen éreztem magam, amiért úgy viselkedtem Justinnal. Végül is én sem voltam elég egyértelmű vele, ő mégis kedves volt hozzám akkor reggel. Bár lehet, csak folytatásra hajtott... - gondoltam. Nem, hiszen már előtte megígérte nekem, hogy szakít. Legszívesebben azonnal elmentem volna hozzá, de mivel tudtam, hogy a családjával van így nem akartam zavarni. Na, meg azt sem tudtam, egyáltalán kíváncsi-e rám a tegnap után.
Gyorsan összeszedtem minden cuccomat és már indultam is a Scooterrel megbeszélt találkozóra. Furcsa módon, amióta elmentem Justinhoz éjjel, már nem is félek a vezetéstől. Sőt határozottan élvezem. 
Táncpróbára készen mentem be a hatalmas épületbe, ahol Scooter már várt, hogy bemutasson a csapatnak. 
- Nina, késtél - kezdte köszöntés helyett, mire az órámra néztem. Még nincs tíz óra, nem is késtem. Scooter elvigyorodott, aztán puszit nyomott az arcomra. Ó, szóval ez vicc volt... Érdekes humora van. - Gyere, a többiek már itt vannak. Nekem el kell mennem - mondta és az ajtóban álldogáló Cody felé mutatott. Gyorsan intettem neki egyet, és ő is visszaintett, majd nagy levegőt véve a csapat felé fordultam.
A földön összevissza ültek lányok és fiúk, az érkezésemre viszont az egyik srác felpattant.
- Szia. Nick vagyok - mosolygott, mire én is a kezemet nyújtva, szintén mosolyogva bemutatkoztam. - Szóval, Nina, Scooter mindent elmondott, beszéltem a rendeződdel is, mindent tudok a klipedről. Arra lennék csak kíváncsi, hogy hogy állsz a tánccal.
- Szeretem, bár sosem táncoltam még betanult koreográfiát - vontam vállat szégyenlősen.
- Nem gond, itt az ideje elkezdeni - mondta széles vigyorral, aztán két ugrással a csapat mellett termett. Ez a srác miért pörög ennyire?! - Srácok, nem akarok fölösleges köröket futni, majd munka közben összeismerkedtek. A lényeg annyi, hogy őt Ninána hívják - intett felém. - Kezdjük, oké? 
Hátra pillantottam Scooterre egy afféle "Milyen őrült kezébe adtál te engem?" pillantással, mire ő csak mosolygott, aztán intett egyet és elment. Át akartam öltözni, az egyik lány, Ashley szívesen meg is mutatta az öltözőt, közben meg minden féléről kérdezgetett. Ő is nagyon fel volt dobva, amit megint csak nem tudtam mire vélni, de a jókedv ragadós volt. Egészen addig ki is tartott, amíg meg nem láttam, hogy ők hogyan táncolnak. Nagyon jól! 
- Oké, látom az arcodon a rémületet, de nyugi menni fog - nevetett Nick.- Ez csak egy fél perces koreográfia, három nap alatt bőven megtanulod. Állj be, ide mellém.
Tettem, amit mond és próbáltam felvenni a ritmust. Fél perc. Nem létezik, hogy nem tudom megcsinálni. 

Másfél órával később, bebizonyosodott, hogy nem vagyok reménytelen esett - ezt az egyik srác, Mario mondta - de azért lesz még mit gyakorolnom. Nick szerint fogjam fel házi feladatként.
- Akarsz még gyakorolni? - kérdezte Mario, miután Nick feloszlatta a csapatot, és már mind átöltöztünk. - Szívesen itt maradok veled megcsinálni a házi feladatot - ezerwattos, hófehér mosoly, ami a sötét bőrszínétől csak még inkább világított. 
- Köszi, de a suliban sem ment nekem ez a szorgalom házi dolog - hárítottam kedvesen. Felhangzott újra a dalom, mire felnyögtem. - Azt hiszem megutáltam a saját hangomat.
- Pedig nagyon szép, én nem tudom megunni - folytatta tovább a flörtölést Mario.
- Nina, jössz velünk ebédelni? - lépett mellém Ashley és még két lány. Ebéd! Elfelejtettem, hogy apával ebédelek.
- Most nem megy, rohannom kell, de azért köszi. Sziasztok - kiabáltam, de addigra már kint voltam az ajtón. 

A kocsiban bekapcsoltam a rádiót csakhogy kiverjem a fejemből a saját dalom dallamát, aztán a hajamat próbáltam borzalmasból elfogadhatóra varázsolni. Kicsit nehézkes volt a forgalom, úgyhogy mikor már vagy öt perce várakoztam egy kamion mögé beszorulva, előkaptam a telefonom. Kikerestem a számot, aztán csak bámultam a képernyőre. Ha felhívom, mit mond vajon? És egyébként is, illik megzavarnom, amikor tudom, hogy a családjával van? Vállat vontam, majd rányomtam a hívásra. Hosszas csengés után sem vette fel. Ledobtam a telefont a másik ülésre és az ajkamat harapdálva gondolkoztam. Direkt nem válaszol? Ennyire nem haragudhat. Egy éles dudálás szakított ki a gondolataim közül, de annyira összerezzentem a hangra, hogy a fogaim összekoccantak. Gyorsan indultam, egy perccel később vér ízét éreztem a számban. Az ajakharapdálásom és a Justinon való gondolkodásom eredménye...
Mire beértem az étteremben, apa már ott volt és rendelt is mindkettőnknek. 
- Szia - nyomtam puszit az arcára. - Mit eszünk?
- A kedvencedet - mosolygott rám, és valóban a rántott sajt és a hasábburgonya az egyik kedvencem volt, főleg, ha apával ketten ettünk. - Hol voltál? - méregetett felvont szemöldökkel. Ó, akkor nem sikerült a frizura varázslásom.
- Táncpróbán. 
- És verekedtél? - kérdezte döbbenten, aztán az államért nyúlt és maga felé fordította az arcom.
- Tessék? Miért verekedtem volna? - tört ki belőlem a nevetés.
- Fel van dagadva a szád - mondta, mire odanyúltam és éreztem, hogy igaza van.
- Ja, figyelmetlenség - legyintettem. - Mi újság veled? 
Vállat vont, ez nem tetszett nekem. Már az első percben láttam, hogy elég nyúzott és kialvatlan.
- Hallottam a dalodat - mosolyodott el. - Nem gondolod, hogy illett volna szólnod? 
- Kiment a fejemből - nyögtem ki zavartan. - Tetszik?
- Persze, csodálatos - mosolygott őszintén apa, amit én ugyanígy viszonoztam.
Egy ideig csendben ettünk tovább, láttam apán, hogy valami mondanivalója van, de kivártam, amíg rászánja magát. 
- Nem kérsz még valamit? - nézett rám, amikor befejeztük. Megráztam a fejem. - Biztos? Szerintem még mindig itt készítik a legfinomabb sütiket.
- Apa! Mondd el, mi a helyzet. Látom, hogy valami nyomaszt.
- Oké - fújta ki a levegőt. - Nem csak az új állásom miatt vesztünk össze anyáddal. Nem akarom, hogy megutálj, Nina, de muszáj elmondanom.
- Hogy érted, hogy nem csak amiatt? Mi van még? - kérdeztem idegesen.
- Elválunk. Szerintem ez nem ér akkora meglepetésként, viszont az ok... - elhallgatott, nekem a legrosszabb gondolatok futottak át a fejemen. Nem ér akkora meglepetésként? Hát dehogyisnem. 
- Van valakid? - kérdeztem halkan. Apa amúgy is feszült arca megrándult. Jaj ne! Bármit csak ezt ne!
- Nem nekem - mondta ki végül. - Anyádnak. 

***

Bebizonyosodott, hogy a látszatra tökéletes család valójában mennyire nem az. Újra a kocsiban ültem és nem tudtam eldönteni, hogy hazamenjek-e. Nem akartam látni anyát. Az én anyám, akiről mindenki azt hiszi, hogy mintafeleség és mintaanya fél éve szeretőt tart. A legnagyobb hideg zuhany erejével tört rám a felismerés, hogy mire ment ki a játék egész végig. A saját ballépései miatt éltünk úgy, ahogy. Nem Nathan és én, nem apa, nem mi voltunk azok, akiknek törekedni kellett volna a rendes család látszatra, hanem anya. Ismét hívtam Justint, aki ismét nem vette fel. Oké, Nina nem kéne átmenned zaklatóba.
Leparkoltam a házunk előtt, láttam, hogy otthon van ezért egyenesen a szomszédba mentem. Arra készülve, hogy Kyle fog ajtót nyitni egyenesen az előttem álló nyakába vetettem magam, de meglepetésemre Kate volt az.
- Nina - kiáltott fel meglepetten, aztán végül elég bizonytalanul, de átölelt. - Mi történt? Mi a fene történik veled mostanában? 
Elhúzódtam tőle, letöröltem a kicsorduló könnyeimet, aztán beléptem Kate után a nappaliba. 
- Mostanában többet láttalak sírni, mint egész eddigi életünkben - csóválta a fejét értetlenül.
- Ne haragudj- szedtem össze magam egy kicsit, amikor leültünk a szőnyegre a kanapé elé. Mint régen. - Hol van Kyle? - ahogy kimondtam már eszembe is jutott, hogy biztosan a barátnőjével. Furcsa, hogy még nem is ismerem a lányt. Talán jobb ez így. 
- Nem tudom - vont vállat. - Felhívjam? - megráztam a fejem. - Akarsz beszélgetni? - kérdezte halkan.
Most én vontam vállat. 
- Nem tudom, hogy érdekel-e.
- Hülye vagy? Persze, hogy érdekel. Ha sírsz akkor valami komoly dolog történt.
- Kyle nem mondott semmit? - kérdeztem, de aztán eszembe jutott, hogy még ő sem tud túl sok mindent.
- Nem, de észrevettük, hogy apukád elköltözött. Ki vagy borulva. Mi történt, Nina? - kérdezte aggódva. Furcsa volt ez az aggódás a részéről, amikor ő volt az, aki ott hagyott legutóbb a szobámba, kicsit sem törődve azzal, hogy megbántott-e.
- Elválnak - mondtam közömbösen. Meglepett, hogy nem is rossz kimondani, nem annyira, mint gondoltam. - Apa állást kapott New Yorkban, anyának szeretője van. Ezen kívül azóta nem beszéltem vele, hogy megütött. Sőt nem is szándékozok. - Kate hatalmas szemeket meresztett rám, és azt hiszem a szavakat kereste. -Igen, kiborultam és legfőképpen... Utálom, hogy végül igazad lett.
- Miben lett igazam? - talált végre a hangjára.
- Justin - nyögtem alig hallhatóan és a kezembe temettem az arcomat. Nem akartam kimondani, hogy mi történt köztünk. Nem voltam büszke magamra, az akkor éjjeli viselkedésemért.Végiggondoltam ezt, aztán változtattam a gondolataimon. Anya nem lenne büszke rám, nekem viszont jól esett.
- Ó, Nina. Lefeküdtél vele? - Kate szinte sikított.
- Ne mondd el senkinek, jó? - kértem halkan, bár tudtam, hogy nem fogja.
- Még mindig nem értem. Miben lett igazam? - értetlenkedett.
- Tudod... Amit akkor mondtál, amikor összevesztünk.
Vártam, amíg szépen lassan leesik neki.
- Te megőrültél? Azt sem tudtam, miket beszélek. Nina, ne haragudj rám emiatt, oké? Nem hiszem el, hogy ekkora hülye voltam - közelebb kúszott hozzám, aztán átölelt. - Én nem ítélkezem fölötted. Nincs rá jogom és amúgy sem tenném. Nem akarlak megbántani, ha még egyszer ilyen hülye leszek nyugodtan pofozz fel - felnevettem, ahogy ezt mondta, ő viszont elhúzódott és komolyan vizslatni kezdte az arcomat.
- Mi az? 
- Jenny komolyan megütött? - hitetlenkedett. - És szeretője van? Te jó ég!
- Hagyjuk ezt, oké?
- Nina... - kezdte, de közbe vágtam.
- Nem akarok róla beszélni.
- Oké - sóhajtott fel, aztán hátradőlt és a kanapéra hajtotta a fejét, onnan vigyorgott rám. - Komolyan lefeküdtél Justinnal?- elvörösödtem. - Milyen volt? Tényleg annyira érti a dolgát, mint amennyire gondolom? 
- Nem tudom, hogy mennyire gondolod, de nagyon érti - nevettem fel.
- Ó, Istenem! Te piszok mázlista! - ütött a vállamba nevetve.
Megnyugodtam, hogy Kate-tel rendben vagyunk. Egy ember volt még, aki közénk állhatott.
- Mi a helyzet Tommal? - kérdeztem rá félve.
- Hát megvagyunk - vont vállat. - Nem olyan, mint gondolod, Nina. Bízz bennem! - kérte. 
Abban a pillanatban kivágódott az ajtó, és Kyle rontott be rajta a kezében csomagokkal. 
- Kate, örülnék, ha megerőltetnéd magad és segítenél behordani a cuccokat - mondta, miközben a konyha felé igyekezett. Észre sem vette, hogy itt vagyok. Emma, az anyukájuk jött mögötte lényegesen kevesebb szatyorral, és ő egyből kiszúrt engem. 
- Nina, úgy örülök, hogy itt vagy - mosolygott, mire felpattantam, hogy elvegyem tőle a cipekednivalót.
- Nina? Hát te? - fordult felém Kyle mosolyogva, amikor mellé léptem a konyhában és letettem a pultra az ételt.
- Mostanában olyan keveset vagyok itt, hogy ennyire meglep a jelenlétem? - vigyorogtam rá. - Mehetek, ha zavarlak.
- Itthon vagy, sosem zavarsz - nyomott puszit az arcomra. - Gyere, segíts! - húzott maga után. - Kate, pakolj ki - adta az utasítást a tesójának. 
- Igenis, Mr Parancsolgatok-Mert-Én- Vagyok-Az- Úr - gúnyolódott Kate.
- Ne szemtelenkedj - figyelmeztette még Kyle, aztán már kint is volt mellettem a kocsinál. - Kibékültetek? - nézett rám vidáman.
- Igen, nagyon úgy tűnik - mosolyogtam. 
- Végre - sóhajtott fel. - Annyira hülyék vagytok - borzolta össze a hajam.
- Héé! - tiltakoztam.
 - Megérdemelted, Kate is megkapja a magáét - mondta komolyan, majd egy perc múlva minkettőnk nevetésbe tört ki. 

Kifigyeltük, hogy anyja mikor megy el otthonról és csak ezután mentem haza. Biztos voltam benne, hogy az éjszakát nem tölti otthon, mint, ahogy az előző éjjelt sem. Így már, annak fényében, amit ma megtudtam nyilvánvaló volt, hogy hova megy. 
Otthon átöltöztem, lezuhanyoztam és lement a konyhába, hogy vacsorát csináljak. Magamnak, mintha egyedül élnék. Ezen gondolkoztam, miközben a húst klopfoltam. Milyen lenne egyedül élni? Lehet, hogy hamarosan megtapasztalom. Anyával egy szót sem beszéltem azóta és annyira nem is hiányoltam a társaságát. Talán egész jól ellennék egymagamban is. Felvágtam a zöldségeket és éppen olajat akartam önteni a serpenyőben, amikor csöngettek. Nehogy anya legyen az, könyörgöm!
Kelletlenül sétáltam az ajtóig és nyitottam ki azt, de azonnal felélénkültem, amikor Justint pillantottam meg előtte. 
- Szia - köszönt halkan, a kezében a kocsikulcsát tartotta és az arcán egy édes kis mosoly terült szét. - Bejöhetek?
- Aha - motyogtam zavarban. Tessék, egész nap beszélni akartam vele, erre amikor ott van nem tudok megszólalni. Miért van rám ilyen hatással? Én nem szoktam csak úgy zavarba jönni. 
- Mit csinálsz? - kérdezte még mindig olyan kedves hangon, amikor leült a konyhába. 
- Miért nem hívtál vissza? 
- Gondoltam, jobb, ha eljövök - vont vállat egyszerűen.- Szerinted nem? 
- Örülök, hogy itt vagy - mondtam és közben a serpenyőben lévő olajra fordítottam a figyelmem. Megindult felém, mögém lépett és átölelte a derekam. 
- Tényleg örülsz? - suttogott a fülembe. - Akkor megtisztelnél egy kicsit a figyelmeddel? 
Megfordultam a karjai között, átöltem a nyakát és csak bámultam rá. Hatással van rám. Ahogy megnyalja az ajkát, ahogy a keze a derekamra tapad, nagyon is hatással van rám. 
- Haragszol rám? - kérdeztem.
- Egyáltalán nem - rázott aprót a fején, majd elmosolyodott. - Ezek szerint te is észhez tértél és türelmes leszel velem?
- Igen. Sajnálom - motyogtam a nyakába, ahová az arcomat dörgöltem. Imádtam az illatát. - Neked nem a családoddal kéne lenned? - felemeltem a fejem, hogy újra ránézzek.
- Velük voltam, pár órát kibírnak nélkülem. Most itt kell lennem - mondta, majd megcsókolt. Régi jó barátként köszöntöttem a kutakodó nyelvét és örömmel túrtam a hajába, miközben egyre hevesebbé vált.
A sercegő olaj rángatott vissza csókja által nyújtott mámorból. Elléptem tőle és a húsokat kezdtem kiszedni egy tányérra.
- Éhes vagy? - kérdeztem. Megint mellém lépett és átölelte a derekam, mielőtt válaszolt volna, szembe fordított magával, a pultnak döntött és hozzám nyomtam a csípőjét.
- Igen. Érzed mennyire? - húzta csábító mosolyra ajkait és még inkább hozzám simult. 
Az ajkai egy pillanat alatt megtalálták az enyémeket újra, és most már nem tudott visszarángatni semmi. Justin a csók megszakítása nélkül elzárta a tűzhelyet, én meg a szobám felé kezdtem vezetni.
- Hiányoztam? - kérdezte elégedett mosollyal, amikor lelöktem az ágyra és fölé másztam, majd csókolni kezdtem a nyakát.
- Érzed mennyire? - ismételtem a szavait két csók között. Justin fordított rajtunk, leszorította a csípőjével az enyémet, a kezeimet a fejem mellett lefogta és mélyen a szemembe nézett. 
-Miért veszed el ennyire az eszem? - suttogta csillogó szemekkel, majd a számra tapadt. Hm, még hogy én neki? Akkor ő mit tesz velem? Többet nem szólaltunk meg, hagytuk, hogy az érintések és a csókok fejezzék ki, amit érzünk. Elégedetten nyugtáztam, hogy az effajta kifejező készségben ketten, együtt különösen jók vagyunk.

- Miért vagy ilyen feszült? - kérdezte Justin később, amikor ott feküdtünk még mindig egymás karjaiban.
- Nem vagyok - morogtam halkan. 
- Szeretném, ha elmondanád - kérte és közben apró köröket írt az ujjával a vállamra. 
- Tényleg érdekel? - néztem a szemébe, őszintének tűnt.
- Persze, minden érdekel, ami történik veled, Nins - puszit nyomott a számra biztatásként.
- Anyámnak van valakije, szóval tényleg elválnak. 
- Sajnálom. Beszéltél anyukáddal? Nem bántott, ugye?
- Jaj, Justin - fogattam a szemem. - Persze, hogy nem. Nem is beszéltem vele, apa mondta el. 
- Ne forgasd a szemed, nem akarom, hogy bárki bántson - mondta és úgy éreztem ő ezt kicsit komolyabban veszi, mint én.
- Nem arról van szó, hogy rendszeresen ver - csattantam fel. - Biztos, hogy többet nem fog előfordulni, amúgy is kiprovokáltam - halkítottam le a hangom.
- Akkor sem lett volna joga.
- Nem, nem lett volna - hagytam rá. - Beszéljünk másról, jó?
Justin a vállamra fektette az állát és elmosolyodott. Nem érettem, mi ilyen mulatságos.
- Hallottam a mai táncpróbádról - közölte. Jaj ne!
- És mit? 
- Semmi különöset, a csapat és Nick nagyon kedvelnek. 
- Te honnan ismered őket? - értetlenkedtem. 
- Néhányan közülük az én táncosaim, Nick is. 
- Ó, ezt nem tudtam. 
- Szóval nem mennek a lépések? - vigyorgott rám.
- De mennek - tiltakoztam egyből. - Menni fognak- javítottam ki magam.
- Na gyere! - nevetve felpattant az ágyból, magára rángatta a nadrágját és felém dobta a felsőm meg a nadrágom. 
- Mire készülsz? - méregettem, miközben magamra kapkodtam a ruhákat, de addigra ő már kilépett az ajtón.
A nappaliban lévő nagy tükör előtt várt rám. Nem gondolja komolyan, hogy előadom az alig betanult lépéseket, ugye?!
- Megmutatod mit vetettek? - kérte félrebillentett fejjel, édesen mosolyogva.
- Felejtsd el! 
- Kérlek. Talán tudok segíteni. Gyere - tárta ki felém a karját. Nem tudtam figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy a felső teste szabadon, póló nélkül tárul elém. Most végre alkalmam nyílt jól megfigyelni a tetoválásait. Imádtam őket!
Kelletlenül odaálltam elé, mire a derekamra tette a kezét és belecsókolt a nyakamba. Egy nagy levegőt vettem, Justin egy lépést hátrált, aztán felidéztem a dalom ritmusát és a koreográfiát. Az a néhány lépés és fordulás, ami az elején volt jól ment. A második felével voltak gondjaim, ami nyilván észrevehető volt, mert mikor másodszorra álltam volna neki, Justin újra mögém lépett. 
- Hajlítsd be a térded - mondta halkan és megfogta lábam.- Próbáld az egyensúlyod a jobb lábadra helyezni - tettem, amit mond. - Told hátra a feneked, feszesen - kezét most a csípőmre vezette és húzott maga felé. - Ritmusra dőlj előre majd hátra - megint csináltam, amit mondott, de a keze elvonta a figyelmem. - Maradj feszes, Nina - súgta és közben a tükörből tartotta velem a szemkontaktust.
- Nem megy így, hogy rajtam van a kezed - mondtam halkan. - Elvonja a figyelmem.
Justin vigyorogva elengedett és hátra lépett, de még mindig figyeltük egymást. A fenébe a tánccal, amikor így néz rám. Megfordultam aztán a nyakára kulcsoltam a kezem.
- Nekünk nem való az ilyesfajta koreográfia tanulás - súgtam az ajkára, majd megcsókoltam. 
- Igaz, másban sokkal jobbak vagyunk - értett egyet. - Még mindig túl merev vagy - húzta végig az ujjait a gerincemen. - Akarod, hogy megmasszírozzalak?  
Jól eső nyögés szakadt ki belőlem, ahogy a forró tenyere a bőrőmre tapadt.
- Akarod? -súgta megint, ezúttal a nyakamba. 
Mielőtt válaszolhattam volna, ismerős hang ütötte meg a fülemet. 
- Nem, Pattie. Most már megnézem, mit keres itt a kölyök - ezzel a mondattal lépett be a nappaliba Scooter és Pattie. Időnk sem volt ellépni egymástól, csak lefagyva bámultunk az érkezőkre. A fenébe! Miért nem zártam vissza az ajtót?