16. fejezet

- Nina, mit... - kezdte Scooter, aztán meglátta az ölelkező párosunkat. - Mi a fenét műveltek? -kérdezte döbbenten, szinte suttogva.
Azonnal szétrebbentünk.
- Mit kerestek ti itt? - pislogott Justin feléjük.
- Mi mit keresünk itt? - hitetlenkedett Scooter. - Te mit keresel itt?
- Scooter, ez nem...
- Nehogy azt mondd, hogy nem az, aminek látszik! - nézett rám szúrósan.
Justintól ugyanolyan kétségbeesett pillantást kaptam válaszul, amikor ránéztem, mint amilyen az enyém is lehetett.  
- Öltözz fel, menj haza, és nem akarom még egyszer meglátni a kocsidat itt - adta ki az utasítást Scooter Justinnak.
- Tessék? - nevetett fel Justin. - Eltiltasz minket egymástól vagy mi? 
- Ha az kell... - vont vállat egyszerűen. - Menj haza, Justin! - ismételte erélyesebben.
- Nem dobhatod ki a házamból - szóltam közbe. - Nincs jogod hozzá.
Láttam Scooter arcán, hogy ezt nem kellett volna mondanom, egyre idegesebb lett a következő percben pedig robbant.
- Helyes. Nincs jogom hozzá. Nincs jogom beleszólni az életetekbe sem ugye, Justin? Hányszor vágtad ezt már oda nekem? Amikor ki kell menteni a seggeteket a sajtó előtt akkor se felejtsétek ezt el.
- Nem így értettem - próbáltam mentegetőzni. - Én csak...
- Persze - intett le Scooter. - Ti csak nem gondoltok a következményekre. Justin, én mostantól leveszem rólad a kezem. A te magánéleted, a te dolgod elintézni.
- Scooter - szólalt fel először Pattie, amióta itt voltak. - Ne mondd ezt, kérlek!
- Ne aggódj, elintézem - felelte dacosan Justin, és egy percig farkasszemet néztek Scooterrel. 
- Miért gondoltam, hogy a közeledbe engedhetek egy lányt anélkül, hogy lefektetnéd? - kérdezte Scooter inkább magától, mint Justintól. - Mitől is változtál volna meg? 
Nem értettem, miről beszél, Justin viszont egyre dühösebb lett. Scooter meg sem várta, hogy reagálunk-e valamit, csak sarkon fordult és ki ment.
- Justin, gyere haza - szólt rá Pattie is, aztán követte Scootert. 
Justin gyorsan szedte a lépcsőfokokat a szobámig én meg követtem őt, ott magára kapta a pólóját és megkereste a cipőjét. Lerogytam az ágyra és néztem, ahogy idegesen rángatja fel a lábbelit magára. A gondolataim zavarosabbak voltak, mint valaha. Mi a fenét jelent az, hogy leveszi róla a kezét? Nem hagyhatja cserben. Justinnak szüksége van rá, és neki is Justinra. 
- Nina - rázta meg egy kicsit a vállam Justin, ebből gondoltam, hogy már többször is szólított. - Nem láttad a telefonom?
Még mindig a történteken rágódva kezdtem keresni a telefont, majd amikor megtaláltam odanyújtottam neki. Mi lesz most velünk? Szinte nem is láttam Justint, ahogy előttem állt, annyira lekötöttek a kérdések a fejemben.
- Nina - fogta meg újra a vállam. - Hé, jól vagy?
- Nem tudom - ráztam a fejem, mire Justin magához húzott én pedig a nyakához nyomtam az arcomat és beszívtam az illatát.
- Minden rendben lesz.
- Nem, Justin. Scooter azt mondta, nem segít. Dühös ránk, nagyon.
- Én is dühös vagyok rá - morogta. - Nem kell, hogy segítsen.
- Tudod, hogy szükségünk van rá - néztem fel az arcára. - Miért csináltunk ekkora hülyeséget? - suttogtam kétségbeesve.
- Az én hibám - rázta a fejét Justin és közben gyengéden simogatni kezdte az arcomat. - Ne aggódj, oké? Rendbe hozom.
- Ne mondd, hogy a te hibád.
- De hát így van, Nina - mosolyodott el halványan. - Ha valaki hülyeséget csinált az én vagyok, de egy percig sem bántam meg.
- Utálom magam - megint a nyakába fúrtam az arcomat, ő pedig szorosabbra fonta a karjait a derekamon, majd egy puszit nyomott a hajamra.
- Én viszont szeretlek - suttogta a fülembe alig hallhatóan. 
Teljesen lefagytam ettől. Felnéztem rá újból, arra várva, hogy a képembe röhögjön és azt mondja "Jó vicc volt, ugye?" De ehelyett az arca komoly maradt.
- Mit mondtál? - kérdeztem vissza halkan.
- Szeretlek, Nins - ismételte el egy apró mosollyal a szája sarkában.
- Ne - leheltem magam elé és kiszabadítottam magam az öleléséből. - Ne mondd ezt! - kértem és éreztem, hogy akaratom ellenére zihálni kezdek. 
- Mi a baj? - rémült meg Justin és újra felém nyújtotta a kezét, de elhátráltam előle. - Nina, sajnálom. Nem kérem, hogy viszonozd, nem azért mondtam. Csak akartam, hogy tudd - halkította le a hangját.
- Nem, csak azért mondod, mert azt hiszed, hogy ezt akarom hallani. Ne hazudj, kérlek.
- Nem hazudok - rázta a fejét és újra magához vont, nem törődve az ellenkezésemmel. - De ha ez neked túl gyors akkor felejtsd el, oké? 
Felejtsem el? Azt mondja, hogy szeret, és felejtsem el?
- Jó - fújtam ki a levegőt. - Most menj és beszélj Scooterrel, de kérlek ne veszekedj vele. Azt nem akarom.
- Nem ígérhetem meg - sóhajtott fel, aztán kezei közé fogta az arcomat és mélyen a szemembe nézett. - Rendben vagyunk?
Bólintottam, de nem lehetett túl meggyőző.
- A fenébe, ha tudom, hogy így felzaklat akkor nem mondtam volna - túrt a hajába Justin.
- Sajnálom, nem tudom, hogy kéne reagálnom - motyogtam zavarban.
- Sehogy, Nina - lágyult el újra a tekintete. - Csak csókolj meg és ennyi - mosolyodott el, aztán felém hajolt. 
Nagyon óvatosan és lassan csókolt. A forró tűz most is végig égette a testem, és a csók közben nem is tűnt olyan hihetetlennek, hogy szeret. Nem sok tapasztalatom volt szerelem terén, főleg arról nem volt fogalmam, hogy milyen az, amikor én vagyok szerelmes. Az egyetlen csókot, amiről azt gondoltam, hogy szerelmes csók - a részemről - 13 évesen kaptam Kyle-tól. Természetesen össze sem hasonlíthattam Justinéval.
- Ne aggódj - nyomott még egy puszit a homlokomra miután elváltunk. - Hívni foglak.
A következő pillanatban már csak az autó hangjára lettem figyelmes, ahogy hangosan kifordul az utcánkból. Tény, hogy Justin csókjai szédítőek, de ennyire... Ismét lerogytam az ágyamra, sőt hanyatt vágtam magam és plafont bámultam. 
Muszáj volt lesokkolnia ezzel? Pont most? Szeret - ízlelgettem magamban a szót és újra felidéztem, ahogy ő mondta. Nem tűnt hazugságnak a szájából, de valamiért mégis hihetetlen volt. Valahol mélyen azért el kellett ismernem, hogy ez volt álmaim ne továbbja. Ha Justin szeretne, ha igazán szeretne, én lennék a világon a legboldogabb.
Még mielőtt túlságosan beleéltem volna magam, lementem a konyhába és befejeztem a vacsorát. Túl üres volt a ház. Sem anya, sem apa és most már Justin sem volt velem. Még az étvágyam is elment, ha végig gondoltam, hogy alig 3 nap alatt mennyi minden változott. Ha a családomra gondoltam, semmi pozitívumot nem tudtam felhozni, bármennyire is erőltettem az agyamat. De ahogy Justin arca bevillant, egyből mosolyogni támadt kedvem.
Egyre csak az járt a fejemben, hogy vajon mit beszélnek Scooterrel, és persze mindig belopta magát a gondolataim közé az a kis emlékkép is, amikor azt mondta, szeret.  Felmentem a szobámba és elővettem a gépem és a telefonom. Ő még nem hívott. Scooter ugyan azt mondta, ne nézzek utána soha a rólam szóló híreknek, de muszáj volt megnéznem, hogy mit írnak a közös dalunkról. Elolvastam néhány kommentet a klip alatt, és ledöbbentem. Justin rajongói természetesen odáig voltak, és rengeteg találgatás érkezett arról, hogy vajon mi van köztünk. Minél tovább olvastam annál több ilyen felvetéssel találtam szembe magam. Sokan arról írtak, hogy Justin csak egy jó beugró számomra, de ezen nem voltam meglepődve, hiszen az elején Justin maga vágta ezt oda nekem. Ránéztem újra a telefonomra. Miért nem hív? Már több, mint egy órája elment. Valami baj van?
Ekkor, mint ha fejbe vágtak volna, rám tört a felismerés. Miért is ülök én itthon, amikor ez kettőnkről szól? Nem hagyhatom, hogy egyedül vigye el az egészet. Mellette akarok lenni. Írtam neki egy sms-t: Scooternél vagy? Szinte rögtön jött is a válasz: Igen.
Nem is gondolkodtam tovább, azonnal kocsiba ültem és odamentem. El sem hittem, hogy ilyen hülye voltam. Egyáltalán hogy jutott eszembe, hogy egyedül elengedem? Carin nyitott ajtót.
- Szia. A nappaliban vannak - közölte egyből miután köszöntöttünk egymást. Valószínűleg tisztában volt a helyzettel.
Pattie éppen egy beszéd közepén volt, amikor beléptem, és mindhárman felém kapták a fejüket.
Justin csak felsóhajtott, de nem megkönnyebbült sóhajnak tűnt, mint amilyet vártam volna.
- Nina, gyere ülj le - biccentett Scooter kimérten, de már közel sem tűnt olyan dühösnek, mint nálunk.
Pattie mellé ültem le, éppen Justinnal szemben. 
- Nem tudom, hogy eddig miről volt szó és, hogy Justin mit mondott nektek, de szeretném leszögezni, hogy nem az ő hibája.
- Mindent elmondott - bólintott Pattie. Összevont szemöldökkel néztem rá. Hiszen ő már tudott rólunk eddig is, most mégis úgy tett, mintha neki is teljesen új lenne ez az egész.
- Akkor ugye nem volt komoly, amit mondtál? - néztem Scooterre.
- De igen, Nina, komoly volt. 
- Miért? Nem teheted ezt, Scooter. Justinnak szüksége van rád, nekem még inkább. Kérlek gondold át - fogtam könyörgőre.
- Justinnak ez már nem az első húzása - ingatta a fejét rosszallóan.
- Még mindig nem értem, hogy hogyan jön ide az, amikor a magánéletemben hibáztam - csattant fel Justin. 
Szívesen rákérdeztem volna, hogy hogy érti azt, hogy nem az első húzás, de nem ideillőnek éreztem a témát.
- Most pont a magánéletedről van szó. Ismét. Semmi szükségünk arra, hogy hírbe hozzanak Ninával. Azt akarjuk, hogy ne keveredjetek botrányba. Tudod te, mit jelentene az a karrieredre nézve, ha kiderülne, hogy megcsaltad Selenát?
- Selena...- kapta a szája elé a kezét Pattie.- Justin, mondd, hogy legalább őt nem verted át - nézett kérlelően a fiára.
- Anya, most nem erről van szó - legyintett.
- Mit jelentene? - néztem Scooterre, mert engem ez érdekelt leginkább. Nem akartam, hogy Justinnak bármiféle hátránya legyen ebből.
- Nagyon rosszat - válaszolta röviden.
- Tudod, hogy a rajongóim nem fordulnának el tőlem. Másrészt meg nem derül ki - erősködött Justin. Ez viszont nekem esett rosszul. Ha nem derül ki, akkor az azt jelenti, hogy nem fog szakítani Selenával. Ebből pedig következik, hogy hazudott. Egy pillanatra összekapcsolódott a tekintetünk, de gyorsan elfordultam. Nem hittél neki, tudtad, hogy hazudott. Amúgy sem hittél neki!- ismételgettem magamban.
- A rajongóid talán nem is, viszont mindenki más, aki egy kicsit is számít a szakmában igen - válaszolt Scooter. 
- Justin, ezt meg kell beszélned Selenával - mondta halkan Pattie. - Megérdemli, hogy őszinte legyél vele.
Egyre jobban fojtogatta valami a torkomat, de nem tudtam megmondani, hogy mi ez az érzés.
- Tudom, anya.
- Biztosan megoldjátok ezt is, hiszen szeretitek egymást. 
- Anya - szólt rá Justin, de a szeme közben engem vizslatott. Én nem néztem rá, de éreztem a perzselő tekintetét. 
- Sajnálom, Pattie. Szörnyen érzem magam - fordultam felé. 
- Tudom, hogy nem csak te vagy a hibás - válaszolta és teljesen más volt a hangszíne, ahogy hozzám szólt. Közömbösen beszélt és ez rosszul esett, pedig tudtam, hogy nagyon is oka van rá, hogy semmibe vegyen.
- Scooter - kezdtem, de már egyre jobban eluralkodott rajtam ez az érzés, és a hangom remegett. Csalódottság és szégyenérzet - most már meg tudtam nevezni.
- Tudom, Nina - bólintott Scoo.
Megkockáztattam egy pillantást Justin felé, de ő a kezébe temette az arcát éppen.
- Szóval akkor ezt felejtsük el? - kérdeztem, és akaratlanul eszembe jutott, ahogy Justin azt kérte felejtsem el, hogy azt mondta szeret. 
- Nem szabad, hogy kiderüljön, szóval igen. Viselkedjetek a lehető legnormálisabban - kérte Scooter.
Kétlem, hogy ezek után menni fog - mondtam volna legszívesebben, de ehelyett csak bólintottam. Magamban szinte könyörögtem Justinnak, hogy mondjon valamit. Akármit, amibe kapaszkodhatok. Mondja el Scooteréknek, hogy mit ígért nekem. Most tiltakozzon, hogy ne szóljanak bele az életébe. De nem tiltakozott, én pedig nem bírtam tovább nézni ezt.
- Most akkor megyek. Át kell gondolnom néhány dolgot nekem is - motyogtam. - Majd felhívlak, Scooter - mondtam, mire ő bólintott. - Sziasztok.
Meg sem vártam a válaszukat, már indultam is kifelé. Ahogy beültem a kocsiba kitört belőlem a sírás és akárhogy próbáltam összeszedni magam annyira, hogy elinduljak, nem ment. A fenébe is! Hittem neki. Alig egy óra elég volt, hogy beleéljem magam abba, hogy szeret. Egy hét elég volt, hogy elhiggyem, szakít miattam a a barátnőjével. Még egy percig csak vártam, abban reménykedve, hogy Justin utánam jön, de nem jött, én pedig végül elindultam. Hát ennyit ér a szavad, Justin.