17. fejezet

Sziasztok! Már megint egy olyan helyzetbe kerültem, hogy a következő részre vannak inkább nagy terveim, szóval ez csak olyan szükséges időhúzás, talán éppen ezért nem vagyok megelégedve vele. Remélem, nektek azért tetszik. :) Köszönöm szépen az eddigi véleményeket! Jó olvasást! ♥

 
Justin akkor éjjel kétszer hívott, de nem lettem volna képes beszélni vele. Mire hazaértem elmúlt a sírásom, nem akartam még szánalmasabban viselkedni. Nem is érzékeltem, hogy elmúlt a fél éjszaka, mire el tudtam aludni végre. Mivel reggel megint táncpróbára kellett mennem, így korán keltem és kialvatlan voltam.
- Nina, te vagy az? - hallottam anya hangját a nappaliból, amikor mentem lefelé a lépcsőn. Miért ki lenne a házban reggel fél 7-kor?
- Én - válaszoltam, aztán rá sem nézve folytattam utamat a konyhába.
- Beszélni szeretnék veled - jött utánam, én meg felé fordultam jelezve, hogy figyelek. - Jól vagy? Betegnek tűnsz, kicsim - vette elő az aggódó hangját, amit gondolom a sápadtságom idézett elő.
- Jól vagyok.
- Beszéltél apáddal?
- Igen.
- Akkor tudod, hogy... - elcsuklott a hangja. Jaj, ne! Most jön a drámázás?
- Igen, tudom, hogy elváltok - fejeztem be helyette.
- Sajnálom, hogy így alakult. Nem akartam, hogy bármikor is túl kelljen esned ezen. Hidd el, én azon voltam, hogy megoldjuk a problémáinkat - mentegetőzött.
- Anya, ne csinálj úgy, mintha ez olyan váratlan dolog lett volna. Nem vagyok már gyerek, túlélem.
- Nem akartalak kitenni ennek. Tudom, hogy fontos, hogy jó családi háttered legyen most, hogy elindult a karriered.
- A családi támogatás lenne fontos. Szerinted kit érdekel, hogy elváltak a szüleim? Nem fognak ezen csámcsogni, megnyugodhatsz - mondtam és ezzel lezártnak tekintettem a témát, aztán eszembe jutott még valami. - Hol voltál éjjel?
- Én csak... - habozott, nagyon úgy tűnt, hogy nem fog válaszolni.
- Ja, tudom. Mindegy - legyintettem, aztán öntöttem egy csésze kávét magamnak, gyorsan kiittam és már indultam is.
- Hova mész? - kiabált utánam anyám, amikor már az ajtónál voltam.
- Dolgozni? - vontam fel a szemöldököm szarkasztikusan.
- Most már soha nem fogsz velem normálisan beszélni?
- Még nem igazán döntöttem el, anya. Maradj ki talán még néhány éjszakát, addigra kitalálom - mondtam és ezzel ott is hagytam.
Odakint összefutottam Kate-tel, aki felajánlotta, hogy elvisz mivel éppen az egyetemre indult.
- Mi a jó istent csináltál te éjjel? - fordult félig felém, amikor kihajtott az utcánkból.
- Hát nem aludtam.
- Azt látom. Miért?
- Lelepleződtünk, lesokkolt, aztán meg rájöttem, hogy hazudott. Szerinted elég ok a nem alvásra? - kérdeztem sóhajtva.
- Miről beszélsz? - ráncolta a szemöldökét.
- Inkább kiről...
- Ó, Istenem... Justin? - kérdezte, mire bólintottam és előadtam neki a tegnapi történet rövidített változatát. - Azt mondta, hogy szeret? Te jó ég, Nina! 
- Tudom - bólintottam. - Tök értelmetlen az egész.
- Mi? Dehogy! Ez hihetetlen.
- Hát én is ezt mondom.
- Nem úgy értem. Hihetetlen, de jó értelemben. Te mit érzel?
Vállat vontam.
- Tudod, hogy mi a helyzet a szerelemmel és velem. Fogalmam sincs, mi az, amit érzek, de...
- Justin megőrjített - fejezte be helyettem.
- Az nem kifejezés. Tudod mit éreztem, miután szeretkeztünk?
- Uh... hát vannak fogalmaim róla - nevetett fel.
- Hülye - forgattam meg a szemem és én is elmosolyodtam. - Nem úgy értem. Akkor nagyon szerettem volna azt mondani neki, hogy szeretem, de tegnap... Nem tudtam viszonozni a vallomását.
- Mert nem bíztál benne.
- De akkor miért voltam olyan csalódott?
- Mert elhitted - adta meg a választ, amit már én is tudtam. - Figyelj, szerintem beszélned kéne vele - mondta, amikor megállt a próbaterem előtt. - Adj neki egy esélyt, hogy megmagyarázza.

A srácok már a teremben vártak rám. Nem voltam meglepve azon, hogy megint mind mennyire fel voltak töltődve energiával, ehhez képest én ahogy megláttam magam a tükörben szinte megijedtem. A mozdulatok sem mentek valami fényesen, és amikor Mario odajött hozzám, hogy segítsen akaratlanul bevillant a tegnap este, amikor Justin tette ugyanezt. A próba alatt folyton ásítoztam és sorjában ittam a kávékat.
- Rossz éjszaka, mi? - morogta Mario, amikor beállt közvetlenül mellém, hogy még egyszer utoljára elpróbáljuk az egészet. 
- El sem hinnéd... - sóhajtottam fel és igyekeztem lemásolni a mozdulatait. 
- Mi történt? - faggatózott a másik oldalamról Ashley. - Bocs, nem tartozik rám - szabadkozott, amikor percek múlva sem válaszoltam.
- Nem, semmi gond - vontam vállat forgás közben. - Pasi.
Ashley megértően bólogatott, Mario viszont felnyögött.
- Van barátod? 
- Srácok, most próba van. Minden más ráér később - hallottuk meg Nick figyelmeztető hangját.
Küldtem egy halvány mosolyt Mario felé, közben pedig hálás voltam Nicknek, amiért közbe szólt. Fogalmam sem volt, hogy mit kellett volna válaszolnom erre a kérdésre. Barátom nem volt, csak egy Justinom, akinek nagyon szerettem volna belelátni a fejébe. 
- Elmegyünk kajálni, és nem utasíthatod vissza a meghívást - közölte velem Vanessa a próba után. 
- Oké, benne vagyok - mosolyogtam rá. 
A csapat egy részének volt valami dolga így csak Ashley, Van, Mario, Nick és én indultunk át a közeli étterembe.
 - Várjatok - szólt utánunk Mario, aztán megállt a tükör előtt- Csináljunk egy képet. 
Azzal már át is karolta a vállam az egyik karjával a másikkal pedig Ashleyt húzta magához, Van pedig beállt elénk Mario telefonjával a kezében. Nick éppen abban a pillanatban bújt elő mögülem, amikor Van fotózott. 
- Ezt muszáj megosztanom - nevetett Mario.
- Nina, elfelejtetted megemlíteni, hogy így bámulni fognak az emberek, ha megjelenünk veled - mondta Ashley. Tényleg elég sok ember figyelt fel az érkezésünkre, és az étterem előtt is feltűnően nagy volt a tömeg. Nem értettem.
- Nem miattam van. Biztos miattad néznek minket - vigyorogtam rá. 
- Aha, vagy azért, mert Van elfelejtette felvenni a nadrágját - nézett felvont szemöldökkel a lányra.
- Miről beszélsz? Van rajtam nadrág - ellenkezett és felhúzta a hosszú felsőjét, hogy megmutassa tényleg visel alatta valamit.
- Tudom, csak látni akartam a combodat - kacsintott rá Mario és összepacsizott Nickkel, mire mi Ashleyvel nevetésben törtünk ki. 
- Megvagyunk sértve - húzta fel az orrát Ash. - Nem gondolod, hogy pofátlanság csak Vanessának udvarolni, amikor mi is itt vagyunk?
- Az a helyzet lányok, hogy titeket már meglestelek - húzta pimasz vigyorra az ajkait. 
Először csak döbbenten néztem rá, aztán mikor leesett, hogy csak ugrat minket, nevetve csaptam a mellkasára. 
Nick telefonja csörrent meg a következő pillanatban úgyhogy mind elhallgattunk.
- Hé, haver. Mi újság? - vette fel vidáman, majd kis hallgatás után összevont szemöldökkel válaszolt. - Igen, itt - újabb hallgatás. - Nem tudom, tesó, lehet, hogy nem kéne - húzta el a száját és rám sandított. - Aha, itt vagyunk a próbateremmel szemben. Oké - azzal letette. - Na akkor eszünk? - csapta össze a tenyerét így újra beindult a beszélgetés.

- Istenem, fejezd már be az evést - nevettem fel, amikor Mario még kifelé menet is a csirkeszárnyat majszolta. 
- Nem lehet abbahagyni, túl finom - morogta teli szájjal.
- Aha, vagy inkább te vagy ilyen mohó - nevettem és kiléptem az ajtón. 
- Visszajöttök velem? Az öltözőben hagytam a mobil - mondta Ashley és én már indultam is volna arra felé vele, de akkor megpillantottam az ismerős autót, majd a tulajdonosát is, amikor kiszállt.
- Szerintem rád várnak - súgta Nick és Justin felé pillantgatott, akit persze egyből kiszúrtak az emberek. 
- Vele beszéltél? - hitetlenkedtem és visszaemlékeztem a telefonhívásra. Ő csak vállat vont és halványan elmosolyodott.
- Menj, mert szétszedik.
- Ah. Nem akartam beszélni vele - sóhajtottam fel.
Justin várakozva pillantott felém, miközben kedvesen dedikált egy fiatal lánynak és váltott vele pár szót. Odasétáltam hozzá és vártam, amíg egyedül marad, csak azután szólaltam meg.
- Honnan tudtad, hogy Nickkel vagyok?
- Szia neked is - mosolygott. - Megbeszélhetjük ezt a kocsiba? - nyitotta ki nekem az ajtót.
- Nem megyek veled. 
- Kérlek - nézett rám félrebillentett fejjel és apró mosollyal az arcán. - Figyelj, elég nagy látványosság vagyunk, szóval ha csak nem akarod, hogy itt töltsünk egy órát, akkor szállj be - szólt rám szigorúan.
- Lehetetlen vagy - morogtam és bemásztam a kocsijába.
- Köszönöm - bólintott mosolyogva és megkerülve a kocsit beült mellém. 
Egy darabig nem szólt semmit vezetés közben. Zavartnak tűnt, de nem értettem az okát.
- Hazavigyelek? Vagy ráérsz? - kérdezte.
- Mondd, hogy miért jöttél ide.
- Volt egy olyan sejtésem, hogy nem csak lemerült a telefonod, hanem direkt nekem nem válaszolsz. Érdekelne, hogy miért. 
- Miből gondolod ezt?
- Láttam a képet Marionál. Elég vidámnak tűntél a mostani hangulatodhoz képest.
- Minden ember mást vált ki belőlem - vontam vállat.
- Jobban szeretem, amikor nem haragot váltok ki belőled.
- Nem haragszom rád, Justin.
- Ne hazudj.
- Nem hazudok - néztem rá szúrósan.
- De igen. Mondd el, hogy mi a baj. 
- Jó. Az a baj, hogy nem értelek téged - csattantam fel. - Szeretném tudni, hogy mi jár a fejedben és, hogy mit akarsz tőlem. Hogy mit jelentett neked az, ami történt köztünk... és legfőképpen, hogy miért hazudtál - halkítottam le a hangom.
- Én ugyanígy nem értelek téged - rázta a fejét. - Én is szeretném tudni, hogy mit jelentett neked az, amit történt. Azt hiszem tegnap már elmondtam, hogy nekem mit jelentett. Ennél jobban, ha akarnám sem tudnám az értésedre adni. 
- De hazudtál.
- Nem hazudtam, Nina! Istenem, hidd már el - kérte.
- Azt mondtad, hogy felejtsem el - motyogtam. - Akkor miért kéne elhinnem?
- Igen, mert láttam, hogy megrémített. De komolyan mondtam.
- Mi van Scooterékkel? 
- Hogy érted ezt? - kérdezte.
- Tegnap este, amikor anyukád Selenáról beszélt... Te nem mondtál semmit rólunk - suttogtam. 
- Mit kellett volna mondom? Elég egyértelmű volt a helyzet, ahogy láttak minket.
- Azt is mondtad, hogy nem fog kiderülni kettőnkről semmi. 
- Nina, én is emlékszem, hogy miket mondtam. Bökd ki, hogy mi a bajod - csattant fel dühösen.
- Miért kiabálsz velem? - emeltem fel a hangom én is. - Utálom, hogy hitegetsz, Justin. Ez a bajom.
- Már megint itt tartunk... - csapott a kormányra. - Mit csináljak, hogy higgy nekem? - nézett rám egy pillanatra.
- Már számtalanszor elmondtam, hogy mit szeretnék. Én nem vagyok pótlék.
- Tudom. Nagyon jól tudom, hogy nem vagy az - enyhült meg egy kicsit a hangja. 
- Nem akarom ezt játszani, Justin. Nem akarok a titkod lenni - mondtam, amikor megállt a házunk előtt. 
- Nem akarsz engem? - kérdezte halkan.
- Ha csak titokban lehetek veled, nem akarom ezt - ráztam a fejem.
- Figyelj rám - hosszú ujjaival a hajába túrt, miközben beszélt. - Megígérem, hogy rendbe...
- Ne, Justin! Ne ígérj semmit, kérlek - tettem a szájára az ujjam.
- De... - ellenkezett.
- Nem akarom, hogy megígérd. 
- Jó akkor nem ígérek semmit, csak megkérlek, hogy bízz bennem, jó? - két keze közé fogta az enyémet és puszit nyomott rá. 
- Jó - bólintottam és minél előbb be akartam már menni. Most először kényelmetlenül éreztem magam Justin közelében. - Szia - köszöntem el tőle halkan és kiszálltam.
- Várj - szólt utánam a lehúzott ablakon. - Scooter azt üzeni, hogy ne felejtsd el a holnaputáni showt.
- Milyen show?
- Mindkettőnket hívtak. Csak egy rövid interjú és elénekeljük a közös dalt - magyarázta, mire bólintottam.
- Sok sikert a forgatáshoz holnapra - mosolygott még.
- Köszönöm - feleltem, de a mosolyt nem tudtam viszonozni, így egyszerűen csak besétáltam. 
Furcsa módon nem éreztem jobban magam, most, hogy tisztáztuk. Még mindig bizonytalan volt ez az egész köztünk, és Justin nem adott egyértelmű választ arra, hogy miért nem mondta el Scooternek és Pattienek, hogy mit tervez velem. Melyikünknek hazudik? Hirtelen kiabálni támadt kedvem. Talán jobban éreztem volna magam, ha Justinnal kiabáltam volna egy sort.