28. fejezet

Pattie sokára nyitott ajtót nekünk, és az arckifejezéséből azonnal rájöhettem, hogy nemcsak nem számított ránk, de egyáltalán nem is örül nekünk. Illetve nekem biztosan nem. 
- Baj van, Justin? Mit kerestek itt? Alig másfél órája jöttem el - mondta egy szuszra, még továbbra is az ajtóban állva.
- Nincs baj, anya. Beszélni szeretnénk veled, de... Készülsz valahová? - nézett végig Justin anyja elegáns ruháján. 
- Dehogy! Gyertek be - állt félre vonakodva, aztán egyenesen a kanapéhoz vezetett minket. - Miről van szó? Mitől van Nina így megrémülve? - nézett rám először, mióta megérkeztünk. 
- Butaság, Pattie. Hagyjuk is - álltam fel hirtelen, de Justin visszarántott maga mellé, és el sem engedte a kezem, nehogy újra megkíséreljek lelépni.
- Nem butaság - jelentette ki. - Szeretném ha tisztázódna a viszonyotok - nézett előbb Pattie-re, aztán rám.
- Justin - sóhajtott fel az anyukája türelmetlenül. 
- Kérlek, anya, nekem ez fontos. 
- De nincs mit tisztázni. Én megértem, hogy anyukád dühös, amiért titkolóztunk és...- félbehagytam a mondatot, mert a csengő megzavart. Pattie megfeszült a hangtól, aztán hirtelen felpattant és odaszólt nekünk, hogy ne mozduljunk. 
Értetlenül néztem Justinra, ugyanis sosem tapasztaltam még ilyen viselkedést Pattie-től azalatt a rövid idő alatt, mióta ismerjük egymást. Láthatóan ő sem értett semmit. Az ajtó felől halk, ideges beszélgetés hangjait hallottuk, mire Justin fel akart állni, hogy megnézze, ki a vendég, de ezúttal én rántottam vissza. Pattie öltözékéből és a türelmetlenségéből ítélve kétségem sem volt afelől, hogy egy férfi jött érte, akiről nem akarná, hogy Justin egyelőre tudomást szerezzen. A fenébe, nem is jöhettünk volna rosszabbkor! 
- Nina, engedj. Megnézem, ki az - próbálkozott Justin újra, és sikerült is gyorsan kiszabadítania a kezét az enyémek közül.
Pattie éppen akkor fordult vissza a nappaliba, amikor utána szóltam volna.
- Anya, vendéget vártál? - kérdezte Justin.
- Csak egy ismerősömmel vacsoráztunk volna, de semmi fontos - mosolyodott el, de nekem még mindig zavartnak tűnt. - Áttettük máskorra.
- Ismerősöddel? - ismételte Justin, és láttam, hogy újra végig néz Pattie öltözékén. - Úgy érted.... randid volt mára? - mosolygott Justin, amint rájött ő is a dolgok állására. 
Pattie igazán furcsa volt, nem tudott válaszolni, és láthatólag kellemetlenül érezte magát. 
- Jézusom! Anya, hívd vissza a pasit, nem akartuk tönkre tenni az estéd - mondta sajnálkozva, és rám villant a szeme, mire gyorsan odamentem mellé. 
- Igazán sajnáljuk, Pattie - mondtam én is. 
- Nem, nem. Semmi gond, elmondtam, hogy valami fontosról akartok beszélni, és megértette. Üljünk le, oké? 
- Nem, hívd vissza! - tiltakozott Justin, és úgy tűnt továbbra is jó kedvű, a leleplezés miatt. - Amúgy sem hinném, hogy ezek után tudnál bármit mondani, amit elfogadnék ellenvetésként. 
- Hogy érted ezt? - háborodott fel Pattie. 
- Nem vetheted a szemünkre, hogy titkolóztunk, mert nekünk meg volt minden okunk rá, te viszont ok nélkül hallgattad el előlem, hogy van valakid...
- De hát nincs! - szólt közbe Pattie, de Justin mintha meg sem hallotta volna. 
- Gondolom, ha én meg tudom kedvelni a pasit, akkor te is meg tudod kedvelni Ninát, ugye? - mosolygott Justin kedvesen. 
Pattie kifújta a levegőjét, aztán leült a kanapé karfájára. 
- Nem arról van szó, hogy nem kedvellek - nézett rám. - Nem tetszik nekem ez a tempó, ahogy haladtok. Mindketten meg fogtok sérülni, amiatt, hogy ilyen gyors döntéseket hoztatok - mondta, aztán a fiára nézett. - Justin, sosem voltál azelőtt ilyen meggondolatlan. 
- Mielőtt? Nina előtt? - kérdezett vissza.
- Igen - válaszolt Pattie vonakodva. 
- Szóval akkor végtére mégis csak az a helyzet, hogy nem kedveled. Anya, csak egy kicsit ki kéne nyitnod a szemed, és látnád, hogy boldog vagyok. 
- Persze, persze. De meddig?
- Remélem, hogy sokáig - mondtam, még mielőtt Justin válaszolhatott volna. - Tudom, hogy az ellenszenved igazából abból fakad, hogy Justin miattam szakított Selenával, és teljesen jogosnak tartom - Justin erre csak a szemét forgatta egyet nem értése jeléül. - Nem hiszem, hogy annyira különböző dolgokat akarunk Justin életével kapcsolatban, szóval talán kezdhetnénk tiszta lappal. 
- Nem erről van szó - mondta Pattie. - Nem örültem neki, mikor kiderült a kapcsolatotok, de ez Justin döntése, megbékélnék vele, mint már máskor is, de ti nem látjátok, amit én. 
- Mégis mit? - kérdezte Justin élesen. 
- Azt, hogy teljesen másféle megy az életetek - fakadt ki hangosan. - Ninának nem egy kapcsolatot kellett volna hozzon ez a szerződés Scooterrel, hanem szép karriert, amire így nincs esélye.
- Miért ne lenne? Ne viccelj már - legyintett Justin. - Nem veszem el tőle a lehetőséget.
- Egyikőtök sem arra koncentrál, amire kéne... - próbálta folytatni, de Justin nem hagyta, pedig őszintén szólva egyre jobban érdekelt Pattie nézőpontja a kapcsolatunkról.
- Ezt el se kezd! Tudod mit, anya? Azt mondtad, sok döntésemet elfogadtad már, akkor egyszerűen tegyél ezzel is így, és menj el randizni, ahogy tervezted. Mi itt sem voltunk ma este, rendben? - mondta, aztán mivel még mindig a kezemet fogta, velem együtt megindult az ajtó felé, és nem is törődött vele, mikor Pattie utánunk szólt. 
Nem láttam különösebben dühösnek, ezért nem is értettem, hogy miért volt neki ilyen sietős a távozás. A kocsiban rám is mosolygott, mikor elindultunk, de nem tudtam viszonozni.
- Miért nem hallgattad végig? - kérdeztem. 
- Mert nem értek egyet vele.
- És? Nálad ebből áll egy megbeszélés? 
- Most mi bajod, Nina? - vonta össze a szemöldökét. - Nehogy azt mondd, hogy te szívesen hallgattad ezt!
- Nem, persze, de szerintem nem szabadott volna így eljönnünk - mondtam kicsit nyugodtabban, mivel nem akartam, hogy most meg mi kezdjünk veszekedni. 
Néhány percig csend volt, aztán Justin felém pillantott. 
- Nem is gondoltam rá, hogy anyának van valakije. Te mit szólsz hozzá? 
- Anyukád csinos nő, Justin - vontam vállat, mert nem értettem a meglepettsége okát. 
- Persze, tudom. Csak azt hittem, hogy rögtön elmondaná nekem, ha felbukkanna valaki.
- Ez az ő magánélete, Justin. 
- Ez meg itt a miénk - mondta és erősebben taposott a gázra. - Ha ennyire tudja, hogy a magánélet csak két emberre tartozik, akkor miért nem ért meg minket?
- Mert ő nem világsztár. Neki nincs összefüggésben a karrierjével a szerelmi élete. 
- Ne kezd már te is, Nina, kérlek - mondta olyan hangsúllyal, hogy tudtam, tényleg jobb, ha nem folytatom. 
- Hazavinnél inkább hozzánk? - kérdeztem meg halkan. 
- Miért? Azt hittem nálam maradsz. 
Meddig? - kérdeztem volna legszívesebben. 
- De régen voltam már otthon, szeretném megnézni, hogy mi a helyzet. 
- De hát úgyis egyedül lennél - értetlenkedett. 
- Tudom, de jó lesz így.
Justin hallgatott egy ideig, de végül lefordult a házunk felé. 
- Haragszol rám, igaz? Nem kellett volna erőltetnem, hogy beszéljünk anyával.
- Nem haragszom - ráztam meg a fejem és most végre rá tudtam mosolyogni. - Valóban nem volt olyan jó ötlet, tekintve, hogy nem jutottunk előrébb, de nem haragszom.
- Akkor holnap látlak? - kérdezte, amikor megállt a felhajtón. 
- Persze - bólintottam, és felé hajoltam, hogy megcsókoljam. - Jó éjt! 
- Jó éjt, Nins! - köszönt el ő is halkan. 
Figyeltem ahogy elhajtott, aztán szembe fordultam a házunkkal. Egyetlen szobában sem égett lámpa, nem mintha számítottam volna rá. Pattie randikra járt, anya viszont ki tudja hol volt, talán már a cuccait sem találnám itthon. Na, nem mintha én több időt töltöttem volna az otthonunkban. Justinnak igaza volt, úgyis egyedül lennék, de nem is igazán akartam megnézni azt a nagy ürességet, helyette a szomszéd ház felé vettem az irányt, ahol a nappaliban világos volt, így sejtettem, hogy nem fogok zavarni . 
Nem kellett sokat várnom, Kate ajtót nyitott, és széles vigyorral üdvözölt.
- Nézzétek, ki van itt!- kiabált be, én meg összevontam a szemöldököm a hangja furcsa csengése miatt. - Gyere, Nina, éppen jókor jöttél. 
Beléptem a nappaliban, ahol tudtam, hogy Kate hiába használt többes számot, nem a szüleit és a bátyját fogom találni. Kyle ott volt, és szerencsétlenségemre Tom is, de a többieket egyáltalán nem, vagy csak futólag ismertem. 
- Sziasztok - köszöntem, Kyle szintén széles vigyorral integetett, a mellette lévők meg elmormoltak valamit, amit köszönésként értelmeztem. - Ünnepeltek, Kate? - néztem barátnőmre.
- Aha - mondta, aztán leült szorosan Tom mellé, és a kezébe vett egy poharat. Az asztalra néztem, amin jó néhány alkoholos üveg állt és még több pohár. 
- És mit? - mosolyodtam el, és én is elfoglaltam a helyem Kyle mellett. Nem kerülte el a figyelmem, hogy a másik oldalán ülő, számomra ismeretlen lánynak ez mennyire nem tetszett. 
- Azt, hogy élünk, meg hogy együtt vagyunk - ölelte meg a barátját. -  Nem elég indok ez?
Kyle-ra néztem a szemem sarkából és láttam, hogy éppen úgy próbálja visszatartani a nevetését, mint én. Kate kezdett részeg lenni, ez nyilvánvaló volt. 
- Mi járatban erre? - kérdezte Kyle, miközben italt töltött nekem is. 
- Bocs, hogy csak így berontottam, nem tudtam, hogy vendégeitek vannak. 
- Kate vendégei - legyintett, és a mellette lévő lány erre a kijelentésre már valóban megsértődött, és átült máshova. 
Újból igyekeztem visszatartani a nevetésem, és inkább körülnéztem alaposabban is. Kate-en, Kyle-on és Tomon kívül még két srác, és három lány volt, úgy tűnt nem igazán érdekli őket, hogy én ki vagyok, továbbra is beszélgettem, ezért én sem foglalkoztam a nevükkel. Kate felhangosította az eddig háttérben szóló zenét, én meg beleittam a poharamba. Meglepett az égető íz, és köhögni kezdtem, de Kyle-on kívül nem vette észre senki. 
- Tom haverjai nem a Kate-nél megszokott gyümölcslikőrökkel készültek - nevetett. Azt éreztem, ez whisky volt, még hozzá nem is gyenge. - Justinnal voltál? - váltott témát.
- Aha, megismertem az apukáját és a tesóit. 
- És? Tetszel a családnak? 
- Hát fogjuk rá - vontam meg a vállam egykedvűen. - Az anyukájával nem vagyunk legjobb barátnők, de amúgy minden oké.
Kíváncsi lettem volna, hogy hol van Liv, Kyle barátnője, de mire megkérdezhettem volna, Kate elvonta a figyelmem azzal, ahogy a nappali közepén Tomhoz dörgölőzve táncolt. 
- Tom meg Kate elég jól kijönnek, mi? - kérdeztem és feléjük biccentettem. 
Kyle csak vállvonogatással válaszolt, és mikor belenéztem a szemébe rájöttem, hogy nem is szándékozik többet reagálni. Ahogy arra is rájöttem, hogy nem csak Kate, de ő is ivott már, bár rajta még a szeme csillogásán kívül nem volt ennek más jele.
- Akarsz táncolni? - kérdezte tőle szokatlan hangon. 
- A nappalitok közepén? - nevettem fel. - Nem, ahhoz én még nem ittam eleget. 
- Igazad van - nevetett ő is, és töltött még mindkettőnk poharába.
- Kyle, nem mutatsz be a hölgynek? - lépett mellénk egy eddig a szoba másik végében ülő srác. Első ránézésre elég jóképűnek tűnt, de valahogy nem tetszett az, ahogy beszélt, és az indíték sem, amiért idejött.
- Van barátja - vágta rá Kyle oda sem pillantva. 
- Oké, de én a nevét kérdeztem, nem ezt, de így is jó - vigyorgott a srác rám. - Brandon vagyok.
- Nina. És Kyle jól mondta, van barátom. 
- Ha csak nem éppen Kyle az, akkor nem hinném, hogy itt lenne jelenleg. Igazam van? - Mintha csak nem lett volna egyértelmű az elutasítás, leült a karfára éppen mellettem. - Biztos vagyok benne, hogy nem lenne ellenére, ha beszélgetnénk. 
- Nekem viszont ellenemre van - mondtam. 
- Akkor inkább táncolni szeretnél?
- Brandon. Komolyan hagyd békén - szólt rá Kyle. Én rámosolyogtam a srácra, aztán felálltam.
- Szerintem olyan lánynál kéne próbálkoznod, akivel egyenlő a véralkohol szintetek. 
- És az lehetőleg ne a húgom legyen - morogta Kyle. 
- Ha csak ezen múlik, megvárlak - mosolygott szélesen Brandon, amitől valószínűleg sok lány odáig lett volna, de én láttam már szebb mosolyt az övénél, így nem volt olyan hatásos.
- Nem foglak utolérni - ráztam a fejem, mintha csalódott lennék emiatt. - Kyle, kimegyünk levegőzni? 
Kyle bólintott, aztán a derekamra téve a kezét, irányított a konyhán át a hátsó udvarig. 
- Most komolyan, mi ez az összejövetel? - néztem rá, amikor nekitámaszkodtam a teraszukat körülvevő korlátnak. 
- Kate találta ki pár napja, ezek az őrültek meg, akikkel az egyetemen lóg, mindenbe benne vannak, ha ihatnak.
- Érdekes barátok - jegyeztem meg. 
- A régieket én is jobban szerettem - támaszkodott mellém.
- Úgy érted, a gimis haverjainkat? 
- Úgy értem, azt a lökött szomszédlányt meg a tesóját, akikkel felnőttünk - mondta szelíden, sötét volt, nem kapcsoltunk lámpát, de a hangján érezhető volt, hogy mosolyog. 
- Lökött? - kérdeztem vissza. 
- Csak egy kicsit - helyesbített, mire nevetve meglöktem a vállát. 
Nem is tudom, meddig beszélgettünk ott kint. Elég hideg lehetett, de vagy az alkoholtól vagy a sok nevetéstől nem is éreztem egyáltalán, mindaddig, amíg Kyle meleg karja át nem fogta a derekam. Nekidőltem, fejemet a mellkasának döntöttem és hallgattam, hogy Kate hogy viháncol odabent. 
- Be kéne mennünk, Kate nem mindig tud viselkedni, ha iszik - mondta Kyle.
- Ott van Tom, hogy vigyázzon rá.
- Jó, de kezd hideg lenni, nem akarom, hogy megfázz. 
- Ó, ez édes - nevettem, és kezdett a hangom hasonlítani Kate-éhez. - Nincs kedvem Kate új barátaihoz, inkább hazamegyek. 
- Ne! - tiltakozott hevesen, mire felvont szemöldökkel néztem rá, és mosolyogva vártam az indokát. - Vagyis... Nem muszáj hazamenned, menjünk fel a szobámba, és beszélgessünk - kicsit úgy tűnt, hogy zavarba jött. 
Egy percig gondolkodtam, és tényleg nem volt csábító az üres ház, még úgy sem, hogy tudtam valószínűleg rögtön elaludnék. Kyle viszont elég aranyosan várt a válaszomra, ahhoz, hogy igent mondjak. 
- Oké, de lopakodnunk kell, hogy nehogy észrevegyenek - mondtam suttogva, mintha már itt kint is meghallhatnának. 
- Gyere - válaszolt ő is így, majd kézen fogott és maga után hozott. 
Vicces, de tényleg lopakodtunk. Az észrevehetetlenségre a kicsit koordinálatlan mozgásunk nem segített rá, de szerencsére a nappaliban lévők jóval többet ittak ,mint mi, így sikeresen feljutottunk Kyle szobájába. 
- Hú, ez jó volt - dőlt neki az ajtajának Kyle, én meg nevetve ledőltem az ágyára. - Kellett volna hoznunk egy üveget magunkkal. 
- Dehogy, szerintem eleget ittunk mindketten. Gyere ide - hívtam oda magamhoz.
Lefeküdt mellém, ugyanúgy hanyatt, mint én, és csak nézett rám, amitől nevetnem kellett. 
- Mi az? - kérdezte elmosolyodva. 
- Ne nézz - fordultam a plafon felé, kicsit el is pirultam talán. - Énekelsz nekem? 
Kyle hangosan levegőt vett, aztán  elkezdte A drop in the ocean-t. Furcsa választásnak tűnt, főleg ha jobban belegondoltam, hogy miről szól a dal. Nem illet Kyle-hoz, sosem hallottam még tőle. Lehunyt szemmel élveztem a hangját, ami most még mélyebbnek tűnt, mint eddig valaha. Vagy talán csak ezt akartam hinni. Észre sem vettem szinte, hogy véget ért a dal, mert Kyle kérés nélkül, egy lélegzetvételnyi szünet után újat kezdett énekelni. A Parachute Kiss me slowly-jét. Nagyon megnyugtató volt a hangja, én meg túl fáradt voltam, ahhoz, hogy kinyissam a szemem és vele énekeljek, pedig szerettem a dalt.
- Nina? - csúszott egy kicsit közelebb, mikor abbahagyta az éneklést. 
- Hm? - nem tellett tőlem több reakcióra. Kyle megsimogatta az arcom az egyik kezével, aztán éreztem, hogy hirtelen túl közel került. A számon éreztem a lélegzetvételeit, mégsem volt erőm, hogy kinyissam a szemem és eltoljam magamtól. 
- Tetszett? - kérdezte meg nagyon halkan. Ekkor már kinyitottam a szemem és egyenesen Kyle barnai szemeibe néztem. Fürkészőnek és mohónak tűnt.
- Igen - válaszoltam, de alig nyitottam ki a szám, Kyle máris az enyémre nyomta az ajkait. A hirtelen mozdulat miatt túl durvának éreztem a csókot, aztán Kyle óvatosabb lett, a szája puha volt és hívogató. Ismerős. Végigsimított a nyelvéve az alsó ajkamon, én pedig mintha csak létszükséglet lett volna, azonnal visszacsókoltam.

27. fejezet

- Nina, gyere te is. Justin olyan vicces - kiabált és kapálózott Jazzy a bátyja kezei közül.
- Csupa víz a ruhád - nevettem már messziről. Jaxon végig a kezembe kapaszkodott, mert félt a kicsapódó hullámoktól, így lassan értünk oda melléjük.
- Nem baj, apa azt mondta, hogy játszhatunk a vízben.
- Jaxon, te nem akarsz bejönni velünk? - nézett az öcsére Justin kedvesen, de ő egyre csak a kezemet szorongatta.
- Mi inkább kint játszunk - válaszoltam mosolyogva.
Nem volt túl meleg nap, de a gyerekek már nagyon untak mindenfélét otthon, így Justin kitalálta, hogy hozzuk le őket a partra. Csak mi négyen, és az elmaradhatatlan biztonsági emberek.
Jaxon kicsit azért szeretett volna Justinékkal játszani, de valamiért nem lehetett rávenni, hogy bemerészkedjen a vízbe, ezért kerestünk apró kavicsokat, és ki dobja messzebb játékot játszottunk, amíg Jazzy meg nem unta, hogy Justinnal mezítláb szaladgáljanak a vízbe és locsolják egymást.
- Láttad ezt, Nina? Láttad? - lelkendezett aranyosan Jaxon, ahogy eldobta a kavicsot.
- Aha, ügyes vagy - mosolyogtam rá. - Nézd csak, Justinék is idejönnek játszani velünk - mutattam oldalra, ahol Justin a nyakában hozta Jazzyt.
- Tegyél le, Justin. Én is játszok - közölte a kislány, majd felmarkolt néhány kavicsot és odaállt mellénk.
- Oké, akkor mehet? - kérdeztem. - Számolok! Egy... Kettő... Három!
Mindhárman eldobtuk a kavicsokat, Jazzy és Jaxon pedig máris azon veszekedtek, hogy melyiküké ment messzebb.
- Elég nagyot dobtatok mindketten, én úgy láttam, hogy döntetlen volt - szólt közbe Justin, és a kicsik el is fogadták a nagy, okos bátyjuk véleményét.
- Justin, te is keress kavicsot és gyere - kérte Jaxon, mire Justin kicsit távolabb sétált tőlünk, hogy begyűjtse a saját részét.
- Hé - fordultam felé, amikor percek múlva sem csatlakozott a játékhoz.
Alig pár lépéssel állt távolabb tőlünk, és arra is egyből rájöttem, hogy mi tartotta fel. Előjött a fotózási mániája, ami sokszor jó, mert egy csomó emléket megörökít, de amikor én voltam a fotóinak alanya, kifejezetten rossz tulajdonságának tartottam.
- Ezt muszáj volt, Nins. Nagyon édesek vagytok - sétált vissza nevetve.
- Képzelem, mennyire - forgattam meg a szemem, de azért én sem bírtam ki mosolygás nélkül.

- Mi ez a sok homok a nappaliban? - lepődött meg Fredo, amikor belépett, nem sokkal azután, hogy mi is hazaértünk.
- A parton voltunk - közölte vele Jazzy vidáman.
- Úgy látom, haza is hoztátok a partot - nevetett fel.
- Látnád a kocsimat - panaszkodott Justin, de persze tudtam, hogy csak viccel.
- Jaxon, gyere, hadd vegyem le a cipődet - kértem.
- Fúj, csupa homok a lábad - nevette ki Jazzy az öccsét.
- Ahogy a tiéd is, kisasszony - mondta neki Justin, és valóban, ahogy Jazzy lábáról lekerült a cipő, kiderült, hogy ugyanolyan mint a testvéréé. Sőt, mind a négyünké olyan volt. 
- Gyertek ide - kérte őket Justin, és láttam, hogy már veszi is elő a telefonját. - Tegyétek egymás mellé a lábatokat.
- Ez most komoly? - nevettem fel hitetlenkedve
- Aha - vigyorgott Justin a régen látott kisfiús mosolyával. - Na, ide a lábad!
- Dehogyis! Nem őrültem meg - nevettem rajta továbbra is.
- Nina, gyere - kezdtek rá a gyerekek is, úgyhogy végül megadtam magam, és kisebb kört alkotva letettük a homokos lábainkat, csakhogy Justinnak legyen egy fotója róla. 
- Most örülsz? - kérdeztem Justint, aki sejtésem szerint máris töltötte fel a képet az internetre.
- Igen, bébi - bólintott, aztán átölelt, én meg a vállára hajtottam a fejem, így pont láttam, hogy mit írt a kép mellé. Csak három rövid szót: A parton jártunk.
- Biztos vagyok benne, hogy imádni fogják a lábainkat - nevettem.
- Biztos is lehetsz benne. Főleg a te piros lakkos körmeidet - nézett le a lábfejemre. - Azt én is imádom - puszilta meg az arcom, aztán máris azzal volt elfoglalva, hogy a gyerekeket minél hamarabb fürdessük meg.
Amíg ő és Jeremy ezt elintézték, addig én igyekeztem eltüntetni a homokot, aztán Fredoval együtt vacsorát készítettünk.
- Miért kell nekünk a húshoz ez a kimondhatatlan nevű fűszer? - mutatta fel a dobozt Fredo.
- Majd meglátod. Nagyon finom - vágtam rá, és közben igyekeztem minden szeletet egyformán ízesíteni.
- Oké, főszakácsnő, nem merek vitatkozni - nevetett feltartott kézzel.
- Mi lenne, ha inkább hasznossá tennéd magad? - nevettem én is, és kicsit meglöktem a csípőmmel.
- Hé, gyerekek, ne szaladgáljatok a lépcsőn -  hallottuk Jeremy hangját. - Minek is beszélek nektek?! - kérdezte inkább magától, amikor megjelent a konyhában. - Legközelebb megpróbálhatnátok jobban kifárasztani őket - mondta nekem.
- Megtettünk minden tőlünk telhetőt - mosolyogtam rá. - Justin hol van?
- Zuhanyozni ment.
Fredonak ezután nem sokat hasznát vettem,  inkább Jeremyvel beszélgetett, de nem bántam, mert mire Justin végzett a zuhannyal, én is betehettem a sütőbe az ételt.
- Nem vagy fáradt? - lépett mellém Justin, miközben a konyhapultról pakoltam le.
- Egy kicsit, de miután ezt letakarítottam és zuhanyozhatok egy jót, máris jobban leszek.
- Nem - fogta meg a csuklóm. - Menj csak, majd én megcsinálom.
- De én...
- Menj - ismételte, aztán megpuszilta az arcom, és szó szerint kilökött a konyhából.
Gyorsan végeztem, aztán felvettem egy egyszerű felsőt és sortot azok közül, amiket még pár napja hoztam át Justinhoz. Mivel szinte teljesen biztos voltam benne, hogy már nem megyünk sehova, a hajamat csak úgy nedvesen összefogtam egy hajgumival, és lementem a fiúkhoz. Már a lépcsőről hallottam, hogy csatlakozott hozzájuk valaki.
- Nem lesz semmi gond, csak ne szóljatok semmit - hallottam Justin hangját a nappaliból.
- Kinek ne szóljanak? - léptem be közéjük.
- Csak... - kezdte Justin.
- Erin nem örülne, ha tudná, hogy Jazzy elvágta az ujját - magyarázta gyorsan Fredo.
- Úristen! Hogy került hozzá kés? - néztem egyből a kislány leragasztott ujjára.
- Nem figyeltem eléggé - ismerte be Justin, mire csúnyán néztem rá.
- Jó, nem kell túl reagálni - intett le az újonnan érkezett Pattie, aki ott ült Jazzy és Jaxon között. - Csak egy kis seb.
- Igen, Nins. Gyere inkább ide -húzott le maga mellé Justin. - Mikor lesz kész a vacsi? Éhen halok.
- Még kb fél óra. Annyit kibírsz? - mosolyogtam rá.
- Talán - mosolygott vissza. - Ha kapok valamit, amivel kihúzhatom addig - nyomta az ajkát az enyémre.
- Justin - szólt közbe Pattie rosszallóan, éppen akkor amikor elhúzódtam.
Feltűnt, hogy sem a gyerekek, sem Fredo, sem pedig Jeremy nem foglalkozott velünk, csakis Pattie.
- Igen, anya? - fordult felé szemtelen vigyorral Justin.
Az anyukája csak megforgatta a szemét, aztán inkább Jeremyék beszélgetésére figyelt.
- Átugranak a srácok is - közölte Justin. - Mondtam nekik, hogy te főzöl. Szerintem bármelyik percben itt lehetnek.
- Twist és az öccse?
- Aha. Nem gond?
- Justin, ez a te házad - nevettem. - Egyébként megkedveltem őket így, hogy egész héten itt voltak este.
- Örülök - nyomott puszit az arcomra.
- Segítesz megteríteni?
- Nekem most gyorsan fel kéne mennem, mert... van valami...
- Oké, hagyjuk - fojtottam Justinba a kifogását nevetve. - Srácok, segítetek nekem? - fordultam a gyerekek felé, akik persze szívesen jöttek. Jazzy balesetéből kiindulva már óvatosabban adtam a kezükbe az étkészlet darabjait.
- Nins - jött be az étkezőbe nem sokkal később Twist nagy örömmel. - Hallottam, hogy direkt a mi tiszteletünkre főzöl, úgyhogy jöttünk, ahogy tudtunk. Elkényeztetsz minket.
- Szerintem is, úgyhogy holnap ti jöttök, fiúk.
- Hallottad ezt? - tátotta el a száját Za, és így bámult a kezében lévő Jaxonra. - Nem kapunk többé vacsorát.
- Justin elvisz minket étterembe - vágta rá Jaxon vidáman.
- Az nem olyan, öcsi - borzolta össze a haját Za nevetve, és én is elmosolyodtam.
- Szólok a többieknek - indultam a nappaliba.
- Justin, csak feltettem egy kérdést - hallottam Pattie ingerült hangját, így megtorpantam. Nem akartam hallgatózni, de úgy tűnt, ez érint engem is. - Ide költözött vagy nem? Nem kell rögtön összeveszned velem.
- Nina nem költözött ide, anya - fújta ki a levegőt Justin. - Miből gondolod ezt egyáltalán?
- Látszik, hogy nagyon otthon érzi magát.
- Mert itthon is van - vágta rá Justin.
- Nem gondolod, hogy elsietted ezt a kapcsolatot, Justin? Meg a szakítást Selenával...
- Nem, anya. Kérlek maradj ki ebből.
Mivel nem hallottam újabb hangot, így egy kicsit hangosabban lépkedve bementem.
- Kész a vacsi - mosolyogtam, és reméltem, hogy nem veszik észre, hogy tudok valamiről, amiről nem kéne.
Akkor tudtam csak igazán elgondolkodni a hallottakon, amikor vacsora után mindannyian megint a nappaliban voltunk. Justin átkarolta a vállam, de közben a fiúkkal beszélgetett, a gyerekek játszottak, és mindenki talált valami elfoglaltságot. Pattie nem sokkal vacsora után elment, és bár nem éreztette velem, hogy miattam tett volna így, de mégis ez tűnt a legvalószínűbbnek számomra. Ahogy lepillantottam a lábamra, amin egy Justintól kölcsön kapott papucs volt, és beletúrtam a már szétesett hajamba, megértettem, hogy miből gondolta, hogy itt élek. Annyira természetesnek vettem, hogy Justinnal és a családjával vagyok, hogy már nem is volt furcsa, ha smink nélkül, egyszerű ruhákban látnak.
- Hé, ti a tengerparton voltatok? - fordult felénk Twist.
- Aha - válaszoltam. - Miért?
- Éppen most láttam egy képet rólad meg a gyerekekről Justin instagramján. 
- Tessék? - lepődtem meg. - Mutasd!
- Semmi érdekes, Nina - szólt közbe Justin, miközben már Twist telefonja a kezemben volt. - Csak a parton csináltam.
A képen Jaxon, Jazzy és én a kis kövekkel játszottunk. Ezt még azelőtt csinálhatta, hogy észrevettem volna, hogy fotóz. Két szót írt hozzá: #Család és #Szeretet. Már éppen mosolyogva visszaadtam volna a telefont a tulajdonosának, amikor megakadt a szemem egy kommenten. Egy nem túl kedves kommenten. Aztán ahogy lejjebb és lejjebb görgettem, még több utálkozó véleményt olvastam. Persze voltak ott olyanok is, akik aranyosnak találták a képet, de nem tudtam örülni ennek azok mellett, amik arról szóltak, hogy bárcsak Justin még Selenával lenne. Olyanok is akadtak, amelyekben Justint kérdezgették, hogy mégis miért van velem...
- Nina - kapta ki a kezemből a telefont Justin és félre dobta, majd a szemembe nézett. - Megbeszéltük, nem olvasunk véleményeket. Két hete csak találgatnak, hogy a barátnőm vagy-e, még sokáig ez lesz a téma, de aztán majd elfelejtik - győzködött halkan.
- Tudom - mondtam a lehető leghatározottabb hangon. - Én nem is... csak véletlenül megláttam és...
- Oké, semmi gond. Ne gondolj rájuk.
- Te már olvastad őket, ugye? - kérdeztem, és hirtelen feltűnt, hogy mindenki feszülten figyel minket. Illetve azt hiszem csak engem.
- Csak néhányat. Nem akartam, hogy lásd, de letörölni sem akartam a képet, mert hozzá kell szokniuk - mondta továbbra is halkan. - Meg kell érteniük, hogy az életem része vagy. Még nem nyilatkoztunk hivatalosan, de megbeszéltük, hogy nem titkolózunk, emlékszel? Kicsit meggondolatlan voltam ezzel a képpel, de jól éreztem magam veletek, és azt akartam, hogy tudja ezt mindenki. Sajnálom.
- Értem - bólintottam.
- Ne haragudj, Nina. Nem gondoltam rá, hogy miket írhatnak - kért bocsánatot Twist is.
- Semmi gond. Jól vagyok - mosolyodtam el. - Csak kimegyek egy kicsit, oké? - néztem Justinra, majd kimentem a hátsó teraszra.
Tényleg nem szabadott volna magamra vennem, amiket írtak, és főleg nem szabadott volna még többet olvasnom, de nem bírtam ki. Elővettem a telefonomon, és ahogy számítottam is rá, a twitteren rengetegen írtak, mind egytől egyig Justin rajongói. 
- Ne olvasd már - kapta ki a kezemből Justin most a saját telefonomon. - Látom, hogy kiborított, úgyhogy nekem ne add elő, hogy jól vagy. 
- Miért, akkor mit mondjak? Hogy szörnyen érzem magam?
- Ha így van, akkor igen, azt - nézett rám komolyan. - Inkább mondd el, minthogy magadban őrlődj és végül megutálj. 
- Nem tudom, mit mondhatnék - vontam vállat. - Úgy érzem, hogy mindenki szívesebben látna Selena mellett téged. 
- Ki az a mindenki? Azt tudtuk jól, hogy mi lesz a rajongók és a média reakciója, de mondtam már, hogy nem számít. Nem a magánéletem miatt akarom, hogy szeressenek, és ez amúgy is elmúlik majd.
- Nem csak ők, Justin.
- Anya, igaz? - sóhajtott fel, aztán átölelt és magához húzott. - Beszélek vele, megígérem. És amint jobban megismer, meg fog szeretni, hidd el.
- Nem hiszem, és nem is csodálkoznék, ha nem kedvelne meg soha, mivel itt hisztizek egy-egy negatív vélemény miatt. 
- Ez nem hiszti. Tudtuk mindannyian, hogy ki fogsz borulni, de ez természetes. Néha még én is kiborulok, Nins - nevetett fel halkan. 
- Erről volt szó, amikor azt mondtad, hogy ne szóljanak, igaz? - néztem fel rá. 
- Igen. Nem akartam elrontani a kedved. 
- Nem érdekes - pusziltam meg az arcát. -  Menjünk vissza, oké?
Ott bent érezhető volt, hogy mi voltunk a téma, mert amikor beléptünk, mindenki elhallgatott. Szerencsére nem hozták szóba az esetet az este folyamán, csupán Jazzy fordult felém érdeklődve, amikor már hosszú ideje csak Justin vállára hajtott fejjel ültem, és nem figyeltem arra, hogy a többiek mit csinálnak.
- Nina miért szomorú? - kérdezte meg Jeremytől, és bár próbált halk lenni, mégis mindenki jól hallotta. 
- Justin miatt? - kérdezte Jaxon is. 
- Dehogy, nem Justin miatt - mosolyogtam rájuk. - Csak sokat játszottunk ma, és elfáradtam - találtam ki egy indokot. 
- Én is elfáradtam - feküdt oda Jazzy Justin másik oldalára, és felvette azt a testhelyzetet, amit én is. 
- Akkor megyünk aludni, hercegnőm? - simogatta a haját Justin mosolyogva. 
-Nem, majd ha ti is. Én még olvasok - vette maga elé a mesekönyvet, és valóban nagy elhatározással lapozgatta, míg nem egyszer elaludt és a könyv is leesett mellé. Jaxon csak fél órával később aludt el Fredo ölében. 
- Felvisszük őket - mondta Justin és rám pillantott, jelezve, hogy a többes szám alatt engem és magát értette. 
Jaxon felébredt, amikor betakargattuk, de Justin gyorsan megnyugtatta és már vissza is aludt. Justin a lépcső tetején elkapta a karom.
- Menj, öltözz át, elmegyünk valahová.
- Tessék? Hová? És a többiek? 
- Van egy olyan sejtésem, hogy már játszanak.  Apa nehezen viseli a vereséget, Twisték pedig eléggé megverték őket tegnap a kártyapartin - nevetett. - Na, siess -lökött a szobája felé. 
Tíz perc múlva a kocsijában ültünk, én meg a cipőmet húztam fel éppen, mert arra sem volt időm, annyira sürgetett. 
- De hová viszel ilyenkor? 
- Még csak 10 óra van, bébi - nézett rám. - Beszélgetnünk kell valakivel, hogy jobban érezd magad. 
- Kivel? - kérdeztem és hirtelen két név is beugrott, akikre esetleg Justin gondolhatott, de őszintén szólva elég biztos voltam benne, hogy sem Kate, sem Scooter nem tudott volna semmi megnyugtatót mondani.
- Anyával - válaszolta, aztán le is fordult, így már biztos lehettem benne, hogy Pattie háza felé tartunk.

26. fejezet

Már nem is merek mondani semmit. :( Szégyellem magam, ezért a hosszú kimaradásért, de igazság szerint most is csak valami csodának köszönhetően sikerült megírnom ezt a részt. Talán megszállt valami ma este, de muszáj volt nekiállnom, és hurrá! Éjjel fél 2-kor ugyan, de kész lett! Akármi is szállt meg, remélem, hogy már velem is marad, és hozhatom nektek a részeket. :D Jó olvasást! :)

A new yorki koncert utáni reggel apa kikísért minket a reptérre, így rendesen el tudtunk búcsúzni. Ekkor tűnt csak fel, hogy mennyire fáradt, és mintha egy hónap alatt éveket öregedett volna. Mikor rákérdeztem ennek az okára, csak annyit felelt, hogy sok a munkája. Miután visszaértünk, Justin csak egyetlen éjszakát töltött otthon, de azt sem velem, ezután pedig két napra Atlantába utazott. Persze én sem unatkoztam, amíg ő távol volt. Scooter interjúra vitt, és berendelt a stúdióba is. Tulajdonképpen örültem is, hogy kicsit belekóstolhattam, hogy milyen Justin nélkül ez a munka, mert ha őszinte akarok lenni, amióta csak aláírtuk a szerződést, ő mindig ott volt a közelembe, és lefoglalta a gondolataim egy igen jelentős részét. Kedden Scooter házában reggeliztünk valamennyien. Mikor odaértem Scooter éppen arról beszélt Pattienek, hogy Justin és ő úgy döntöttek, hogy ma délután Justin is a stúdióba megy, miután hazaért, de Scooter szavait idézve "a kölyök keresztülhúzta a számításait." Fogalmam sem volt, hogy ez mire utal, és úgy döntöttem nem is kérdezősködöm, jobb, ha majd Justintól tudom meg személyesen. Scooter, Pattie és Carin beszélgettek, míg Scooter öccse, Adam és én csendben ültünk a hosszú konyhapultnál, és nem túl nagy kedvvel fogyasztottuk el az amúgy nagyon is finom reggelit. Aztán mikor meghallottam a zajt, ami a hatalmas vaskapu zárjának nyitódását jelentette, egyből élénkebb lettem. Pattie rám nézett, úgyhogy ebből már biztos lehettem benne, hogy valóban Justinék parkoltak be éppen a ház elé. Mindannyian kimentünk a bejárati ajtóhoz, és már amikor a lépcső tetejéről megláttam Justin autóját, nem bírtam ki mosolygás nélkül. Figyeltem, ahogy kiszáll az autóból, és mikor meglátott, levette a napszemüvegét és ő is elmosolyodott. Legszívesebben azonnal odarohantam volna hozzá. Nevetségesnek tűnt, hogy két nap után ennyire hiányozzon, de mégis így volt. Már éppen tettem volna egy lépést felé, amikor megláttam, hogy nincs egyedül. Persze tudtam, hogy vele volt két biztonsági embere is, de rajtuk kívül még két apró lábat láttam az ajtó mögött. Justin nevetve kiemelte a húgát az autóból, majd ezzel egy időben Jeremy szállt ki a másik oldalon, kezében Jaxonnal. Majdnem felsikítottam meglepetésemben, aztán egy fél perccel később elkapott egy kisebb pánik, amiatt, hogy bemutat a családjának, és nekem időm sem volt felkészülni erre. Justin letette Jazzyt, aztán felegyenesedve, várakozva pillantott rám.
- Menj már, a kölyök alig várja, hogy megöleljen - lökött meg Scooter vigyorogva.
Azonnal elindultam Justin felé, végig az arcán lévő gyönyörű mosolyt figyeltem, majd amikor odaértem, szónélkül átöleltem a nyakát, ő pedig a derekam köré fonta a karjait. Egy percet engedélyeztem magunknak, hogy lehunyt szemmel élvezzük a pillanatot, de még mielőtt a perc letelt volna, Pattie köhintett mögöttem.
- Ezt nem itt kéne, meglátnak titeket. - A hangjára azonnal elhúzódtam Justintól, ő viszont rákulcsolta ujjait az enyémekre, és úgy válaszolt.
- Nem látnak meg. Egyébként sem titok már, hogy Nina a barátnőm.
Pattie láthatóan ledöbbent, és a kérdése után már kétségem sem volt afelől, hogy nem számított rá, hogy a fia bármi komolyat akarjon tőlem.
- Ezt mégis mikor akartad közölni velem? Miután látom az arcotokat egy címlapon?
- Most közöltem - válaszolt Justin szemrebbenés nélkül, aztán hozzám fordult. - Nins, ők itt a tesóim és az apukám.
Gyors bemutatkozás után bementünk a házba, ahol meg sem lepődtem, hogy a gyerekek nagyon otthon érezték magukat. 
Justin egyik kezét a derekamon pihentette, a másikkal a húga kezét fogta, aki egyenesen a nappali felé húzott minket. Mögöttünk hallottam Pattie fojtott hangját, amint Scootert faggatta arról, hogy miért nem tudott a döntésünkről, Scooter pedig azt magyarázta neki, hogy ő meg volt győződve róla, hogy Justin beszélt vele. Hát, igazság szerint én is így gondoltam, és elég kellemetlenül éreztem magam, hogy a barátom anyukája már a kapcsolatunk kezdetén ennyire kiakadt rám. Még ha most konkrétan nem is tettem semmit.
 - Nem is szóltál, hogy nem egyedül jössz - súgtam oda Justinnak a hirtelen támadt zajban. A gyerekek egyszerre próbáltak beszélgetni mindenkivel. 
- Meglepetésnek szántam - mosolygott. - Tudtam, hogy egyszerre fog landolni a repülőnk, így együtt jöhettünk. 
- Kicsit váratlanul ért - ismertem be. 
- Miért? 
- Hát, nem is tudom... Hirtelen megismerem az apukádat és a tesóidat - nevettem. - Izgulok. 
- Nem kell - nevetett ő is. - Bár tudom, kicsit ijesztőnek tűnik a két kiskölyök együtt, főleg a kislány, aki most épp kismajmot játszik, - nézett az Adam hátán csimpaszkodó Jazzyre - de hamar megszereted őket, ahogy ők is téged. Hé, apa, miért nem szóltál, hogy örökbe fogadtál egy kismajmot? - fordult aztán Jeremy felé.
- Nem tudtam róla, de úgy nézem, vissza kell vigyem az állatkertbe. 
- Nem, nem is vagyok már kismajom - tiltakozott Jazzy, miután Adam óvatosan ledobta az egyik fotelbe. 
- Biztos? Ezt le kell ellenőriznem - közelített felé Scooter, aztán csikizni kezdte, amit kislány hangos nevetéssel jutalmazott. - Aha, igazad volt, Jazzy. A kismajmok nem csikisek - mondta pár perc nevetés után Scoo.
- Justin, mikor megyünk haza? - kúszott oda Jaxon mellénk a kanapén. 
- Miért akarsz hazamenni? - kérdezett vissza Justin. 
- Hogy játsszunk a cicáddal.
Elmosolyodtam ezen, olyan aranyosan mondta. Azt a mogorva macskát valahogy mindenki imádta, és Justin említette már, hogy a tesói alig várják, hogy lássák élőben is.
- Még maradunk kicsit - válaszolta Justin, de csak félig figyelt oda, mert közben megcsörrent a telefonja. 
Látva, hogy a kis srácot eléggé elszomorította a bátyja válasza, eszembe jutott egy ötlet. 
- Jaxon, tudtad, hogy Scooternek sok szép papagája  van?  - fordultam felé. Ő csak egy kicsit félénk fejrázással válaszolt. - Szeretnéd megnézni őket velem? - nyújtottam a kezem felé, amit el is fogadott. Elkaptam még időközben a mosolygó Jeremy pillantását, aztán Scooterre néztem. 
- Nem gond, ha kimegyünk a hátsó teraszra? 
- Dehogy, menjetek csak.
Még mielőtt egy lépést tehettünk volna, Jazzy abbahagyta Adam nyúzását, és utánunk szólt.
- Én is mehetek? 
- Persze - intettem neki, és kicsit még rosszul is éreztem magam, amiért nem nekem jutott eszembe, hogy hívjam. 
- Justin azt mondta, hogy te is énekelsz, mint ő - kezdett fecsegésbe Jazzy, ahogy az udvar felé igyekeztünk. 
- Igen, jól mondta - értettem egyet. 
Úgy tűnt a kislány ezzel a válasszal meg is elégedett, mert csak bólintott, aztán ahogy az üvegajtón kiléptünk és meghallotta a papagájok hangját, azonnal elengedte a kezem és érdeklődve fordult körbe. 
- Hol vannak? - kérdezte Jaxon is legörbült szájjal, amiért nem látja őket. 
Leguggoltam melléjük és onnan mutattam a fellógatott madárkalitkákra, amikben egy-egy pár színes papagáj volt. 
- Ezek tudnak beszélni? - kérdezte Jazzy.
- Nem, de nézd csak milyen szép tollaik vannak.
- Tényleg szépek - értett egyet velem. 
Néhány perc csodálás után megint felém fordult. 
- Neked is olyan sok dolgod van, mint Justinnak?
- Hát, annyira sok nincs, mint neki. Miért kérdezed?
- Amikor itt vagyunk, Justinnak soha nincs ideje játszani velünk - magyarázta a kislány helyett Jaxon. Meglepődtem a válaszon, és hirtelen nem is tudtam, mit mondjak. 
- Biztos, hogy ő is szeretne többet játszani veletek. 
- De mindig elhívják valahova - panaszkodott Jazzy. 
- Hát, néha muszáj neki.... - kezdtem, de Justin hangja mögöttem félbeszakított.
- Most nem megyek sehová, jó? - lépett mögénk, és csak úgy mint én, ő is leguggolt  gyerekekhez. - Sokat játszunk majd, és mivel látom, hogy összebarátkoztatok, megkérhetnétek Ninát is, hogy legyen velünk. 
- Megígéred? - méregette Jazzy gyanakodva a testvérét. 
- Megígérem.
- Jó. És te is játszhatsz velünk - jelentette ki a kislány felém fordulva, mire Justin is és én is felnevettünk.

***

Úgy terveztem, hogy délután hagyom, hogy Justin a családjával legyen, bár nekem is nagyon hiányzott, és szerettem volna vele tölteni az egész napot, de aztán mikor a húga nagylelkűen meginvitált, hogy játsszak velük, nem utasíthattam vissza. Justinnál még inkább otthon érezték magukat a gyerekek, mint Scooternél, így estére az egész ház csatatérré változott. Mindenfelé játékok, étel maradékok, kiöntött gyümölcslé foltok voltak. 

- És én meg azt hittem, hogy te vagy rendetlen - mondtam Justinnak késő este, miután a gyerekeket ágyba imádkoztuk, és Jeremytől elköszönve felmentünk a szobájába. 

- A tesóim túltesznek rajtam, mi? - nevetett. 

- Igen, és nem csak ebben. 

- Hát miben még? - kérdezte, majd leült az ágyra és az ölébe rántott. - Ha azt mondod, hogy aranyosabbak is, mint én, rögtön megsértődök - viccelődött. 

- Nem mernék ilyet kijelenteni - szálltam be a játékba. - Nem venném a lelkemre, ha emiatt szomorkodnál. Viszont az tény, hogy hajlamosak túl pörögni. Ez egy családi vonás, ha jól sejtem - néztem rá felvont szemöldökkel. 

- Biztos lehetsz benne - bólintott. - Még én sem fáradtam el - közölte, aztán a nyakamhoz hajolt és csókolni kezdett. - Emellett hiányoztál is.

- Emellett? - kérdeztem vissza csakhogy kötekedjek vele, de közben máris lehunyt szemmel élveztem a ténykedését.

- Nem, inkább úgy mondom, hogy elsősorban hiányoztál - korrigálta magát.

- Így jobban hangzik - értettem egyet, aztán a hajába túrtam és felemeltem a fejét, hogy a szánk egy vonalba kerüljön. - Te is hiányoztál nekem. Alig vártam, hogy itthon legyél - csókoltam meg végül. 

Készségesen  visszacsókolt, majd a kezét is becsúsztatta a felsőm alá, simogatni kezdte az oldalam, amit én ösztönzésnek véltem a hevesebb csókokra. 

- Hm, ilyen fogadtatásnak mindig örülök - mormolta a számra. 

- Egészen más fogadtatást terveztem. Egy egész naposat - avattam be a reggeli terveimbe.

- Mit szólnál, ha egész éjszakásat csinálnánk belőle? - döntött le az ágyra, hogy aztán azonnal fölém kerüljön és újra csókolni kezdjen. 

- Haza kell mennem - toltam el kicsit magamtól. 

- Dehogy kell. Hogy aztán reggel menjek érted? Nem, sokkal jobb, ha itt alszol - győzködött, bár nem volt egészen tisztességes a módszere.

- Miért is kéne értem jönnöd? 

- Mert velünk leszel - nézett rám, és a tekintetében ott volt, hogy ő el sem tudja ezt másképpen képzelni. - Ne is próbálj ellenkezni.

- De...

- Bébi, mondom, ne ellenkezz - suttogta és egyik ujját a számra tette. 

- Nem, Justin. Komolyan....

- Akarod, hogy győzködjelek még egy kicsit? - nyúlt be újra a felsőm alá. - Na jó, van néhány jó érvem még - mondta, majd megint a számra hajolt és úgy csókolt, hogy tudtam már is meg vagyok győzve. 

- Ez azért nem túl tisztességes - fordítottam magunkon egyet, így a csípőjére ültem, és felé hajoltam.

- Igazad van. Könnyű dolgom van, mert majdnem annyira imádsz engem, mint amennyire én téged - súgta komolyan, aztán, hogy bizonyítsa is a szavait édesen megcsókolt, és nem engedte, hogy újra leállítsam.