26. fejezet

Már nem is merek mondani semmit. :( Szégyellem magam, ezért a hosszú kimaradásért, de igazság szerint most is csak valami csodának köszönhetően sikerült megírnom ezt a részt. Talán megszállt valami ma este, de muszáj volt nekiállnom, és hurrá! Éjjel fél 2-kor ugyan, de kész lett! Akármi is szállt meg, remélem, hogy már velem is marad, és hozhatom nektek a részeket. :D Jó olvasást! :)

A new yorki koncert utáni reggel apa kikísért minket a reptérre, így rendesen el tudtunk búcsúzni. Ekkor tűnt csak fel, hogy mennyire fáradt, és mintha egy hónap alatt éveket öregedett volna. Mikor rákérdeztem ennek az okára, csak annyit felelt, hogy sok a munkája. Miután visszaértünk, Justin csak egyetlen éjszakát töltött otthon, de azt sem velem, ezután pedig két napra Atlantába utazott. Persze én sem unatkoztam, amíg ő távol volt. Scooter interjúra vitt, és berendelt a stúdióba is. Tulajdonképpen örültem is, hogy kicsit belekóstolhattam, hogy milyen Justin nélkül ez a munka, mert ha őszinte akarok lenni, amióta csak aláírtuk a szerződést, ő mindig ott volt a közelembe, és lefoglalta a gondolataim egy igen jelentős részét. Kedden Scooter házában reggeliztünk valamennyien. Mikor odaértem Scooter éppen arról beszélt Pattienek, hogy Justin és ő úgy döntöttek, hogy ma délután Justin is a stúdióba megy, miután hazaért, de Scooter szavait idézve "a kölyök keresztülhúzta a számításait." Fogalmam sem volt, hogy ez mire utal, és úgy döntöttem nem is kérdezősködöm, jobb, ha majd Justintól tudom meg személyesen. Scooter, Pattie és Carin beszélgettek, míg Scooter öccse, Adam és én csendben ültünk a hosszú konyhapultnál, és nem túl nagy kedvvel fogyasztottuk el az amúgy nagyon is finom reggelit. Aztán mikor meghallottam a zajt, ami a hatalmas vaskapu zárjának nyitódását jelentette, egyből élénkebb lettem. Pattie rám nézett, úgyhogy ebből már biztos lehettem benne, hogy valóban Justinék parkoltak be éppen a ház elé. Mindannyian kimentünk a bejárati ajtóhoz, és már amikor a lépcső tetejéről megláttam Justin autóját, nem bírtam ki mosolygás nélkül. Figyeltem, ahogy kiszáll az autóból, és mikor meglátott, levette a napszemüvegét és ő is elmosolyodott. Legszívesebben azonnal odarohantam volna hozzá. Nevetségesnek tűnt, hogy két nap után ennyire hiányozzon, de mégis így volt. Már éppen tettem volna egy lépést felé, amikor megláttam, hogy nincs egyedül. Persze tudtam, hogy vele volt két biztonsági embere is, de rajtuk kívül még két apró lábat láttam az ajtó mögött. Justin nevetve kiemelte a húgát az autóból, majd ezzel egy időben Jeremy szállt ki a másik oldalon, kezében Jaxonnal. Majdnem felsikítottam meglepetésemben, aztán egy fél perccel később elkapott egy kisebb pánik, amiatt, hogy bemutat a családjának, és nekem időm sem volt felkészülni erre. Justin letette Jazzyt, aztán felegyenesedve, várakozva pillantott rám.
- Menj már, a kölyök alig várja, hogy megöleljen - lökött meg Scooter vigyorogva.
Azonnal elindultam Justin felé, végig az arcán lévő gyönyörű mosolyt figyeltem, majd amikor odaértem, szónélkül átöleltem a nyakát, ő pedig a derekam köré fonta a karjait. Egy percet engedélyeztem magunknak, hogy lehunyt szemmel élvezzük a pillanatot, de még mielőtt a perc letelt volna, Pattie köhintett mögöttem.
- Ezt nem itt kéne, meglátnak titeket. - A hangjára azonnal elhúzódtam Justintól, ő viszont rákulcsolta ujjait az enyémekre, és úgy válaszolt.
- Nem látnak meg. Egyébként sem titok már, hogy Nina a barátnőm.
Pattie láthatóan ledöbbent, és a kérdése után már kétségem sem volt afelől, hogy nem számított rá, hogy a fia bármi komolyat akarjon tőlem.
- Ezt mégis mikor akartad közölni velem? Miután látom az arcotokat egy címlapon?
- Most közöltem - válaszolt Justin szemrebbenés nélkül, aztán hozzám fordult. - Nins, ők itt a tesóim és az apukám.
Gyors bemutatkozás után bementünk a házba, ahol meg sem lepődtem, hogy a gyerekek nagyon otthon érezték magukat. 
Justin egyik kezét a derekamon pihentette, a másikkal a húga kezét fogta, aki egyenesen a nappali felé húzott minket. Mögöttünk hallottam Pattie fojtott hangját, amint Scootert faggatta arról, hogy miért nem tudott a döntésünkről, Scooter pedig azt magyarázta neki, hogy ő meg volt győződve róla, hogy Justin beszélt vele. Hát, igazság szerint én is így gondoltam, és elég kellemetlenül éreztem magam, hogy a barátom anyukája már a kapcsolatunk kezdetén ennyire kiakadt rám. Még ha most konkrétan nem is tettem semmit.
 - Nem is szóltál, hogy nem egyedül jössz - súgtam oda Justinnak a hirtelen támadt zajban. A gyerekek egyszerre próbáltak beszélgetni mindenkivel. 
- Meglepetésnek szántam - mosolygott. - Tudtam, hogy egyszerre fog landolni a repülőnk, így együtt jöhettünk. 
- Kicsit váratlanul ért - ismertem be. 
- Miért? 
- Hát, nem is tudom... Hirtelen megismerem az apukádat és a tesóidat - nevettem. - Izgulok. 
- Nem kell - nevetett ő is. - Bár tudom, kicsit ijesztőnek tűnik a két kiskölyök együtt, főleg a kislány, aki most épp kismajmot játszik, - nézett az Adam hátán csimpaszkodó Jazzyre - de hamar megszereted őket, ahogy ők is téged. Hé, apa, miért nem szóltál, hogy örökbe fogadtál egy kismajmot? - fordult aztán Jeremy felé.
- Nem tudtam róla, de úgy nézem, vissza kell vigyem az állatkertbe. 
- Nem, nem is vagyok már kismajom - tiltakozott Jazzy, miután Adam óvatosan ledobta az egyik fotelbe. 
- Biztos? Ezt le kell ellenőriznem - közelített felé Scooter, aztán csikizni kezdte, amit kislány hangos nevetéssel jutalmazott. - Aha, igazad volt, Jazzy. A kismajmok nem csikisek - mondta pár perc nevetés után Scoo.
- Justin, mikor megyünk haza? - kúszott oda Jaxon mellénk a kanapén. 
- Miért akarsz hazamenni? - kérdezett vissza Justin. 
- Hogy játsszunk a cicáddal.
Elmosolyodtam ezen, olyan aranyosan mondta. Azt a mogorva macskát valahogy mindenki imádta, és Justin említette már, hogy a tesói alig várják, hogy lássák élőben is.
- Még maradunk kicsit - válaszolta Justin, de csak félig figyelt oda, mert közben megcsörrent a telefonja. 
Látva, hogy a kis srácot eléggé elszomorította a bátyja válasza, eszembe jutott egy ötlet. 
- Jaxon, tudtad, hogy Scooternek sok szép papagája  van?  - fordultam felé. Ő csak egy kicsit félénk fejrázással válaszolt. - Szeretnéd megnézni őket velem? - nyújtottam a kezem felé, amit el is fogadott. Elkaptam még időközben a mosolygó Jeremy pillantását, aztán Scooterre néztem. 
- Nem gond, ha kimegyünk a hátsó teraszra? 
- Dehogy, menjetek csak.
Még mielőtt egy lépést tehettünk volna, Jazzy abbahagyta Adam nyúzását, és utánunk szólt.
- Én is mehetek? 
- Persze - intettem neki, és kicsit még rosszul is éreztem magam, amiért nem nekem jutott eszembe, hogy hívjam. 
- Justin azt mondta, hogy te is énekelsz, mint ő - kezdett fecsegésbe Jazzy, ahogy az udvar felé igyekeztünk. 
- Igen, jól mondta - értettem egyet. 
Úgy tűnt a kislány ezzel a válasszal meg is elégedett, mert csak bólintott, aztán ahogy az üvegajtón kiléptünk és meghallotta a papagájok hangját, azonnal elengedte a kezem és érdeklődve fordult körbe. 
- Hol vannak? - kérdezte Jaxon is legörbült szájjal, amiért nem látja őket. 
Leguggoltam melléjük és onnan mutattam a fellógatott madárkalitkákra, amikben egy-egy pár színes papagáj volt. 
- Ezek tudnak beszélni? - kérdezte Jazzy.
- Nem, de nézd csak milyen szép tollaik vannak.
- Tényleg szépek - értett egyet velem. 
Néhány perc csodálás után megint felém fordult. 
- Neked is olyan sok dolgod van, mint Justinnak?
- Hát, annyira sok nincs, mint neki. Miért kérdezed?
- Amikor itt vagyunk, Justinnak soha nincs ideje játszani velünk - magyarázta a kislány helyett Jaxon. Meglepődtem a válaszon, és hirtelen nem is tudtam, mit mondjak. 
- Biztos, hogy ő is szeretne többet játszani veletek. 
- De mindig elhívják valahova - panaszkodott Jazzy. 
- Hát, néha muszáj neki.... - kezdtem, de Justin hangja mögöttem félbeszakított.
- Most nem megyek sehová, jó? - lépett mögénk, és csak úgy mint én, ő is leguggolt  gyerekekhez. - Sokat játszunk majd, és mivel látom, hogy összebarátkoztatok, megkérhetnétek Ninát is, hogy legyen velünk. 
- Megígéred? - méregette Jazzy gyanakodva a testvérét. 
- Megígérem.
- Jó. És te is játszhatsz velünk - jelentette ki a kislány felém fordulva, mire Justin is és én is felnevettünk.

***

Úgy terveztem, hogy délután hagyom, hogy Justin a családjával legyen, bár nekem is nagyon hiányzott, és szerettem volna vele tölteni az egész napot, de aztán mikor a húga nagylelkűen meginvitált, hogy játsszak velük, nem utasíthattam vissza. Justinnál még inkább otthon érezték magukat a gyerekek, mint Scooternél, így estére az egész ház csatatérré változott. Mindenfelé játékok, étel maradékok, kiöntött gyümölcslé foltok voltak. 

- És én meg azt hittem, hogy te vagy rendetlen - mondtam Justinnak késő este, miután a gyerekeket ágyba imádkoztuk, és Jeremytől elköszönve felmentünk a szobájába. 

- A tesóim túltesznek rajtam, mi? - nevetett. 

- Igen, és nem csak ebben. 

- Hát miben még? - kérdezte, majd leült az ágyra és az ölébe rántott. - Ha azt mondod, hogy aranyosabbak is, mint én, rögtön megsértődök - viccelődött. 

- Nem mernék ilyet kijelenteni - szálltam be a játékba. - Nem venném a lelkemre, ha emiatt szomorkodnál. Viszont az tény, hogy hajlamosak túl pörögni. Ez egy családi vonás, ha jól sejtem - néztem rá felvont szemöldökkel. 

- Biztos lehetsz benne - bólintott. - Még én sem fáradtam el - közölte, aztán a nyakamhoz hajolt és csókolni kezdett. - Emellett hiányoztál is.

- Emellett? - kérdeztem vissza csakhogy kötekedjek vele, de közben máris lehunyt szemmel élveztem a ténykedését.

- Nem, inkább úgy mondom, hogy elsősorban hiányoztál - korrigálta magát.

- Így jobban hangzik - értettem egyet, aztán a hajába túrtam és felemeltem a fejét, hogy a szánk egy vonalba kerüljön. - Te is hiányoztál nekem. Alig vártam, hogy itthon legyél - csókoltam meg végül. 

Készségesen  visszacsókolt, majd a kezét is becsúsztatta a felsőm alá, simogatni kezdte az oldalam, amit én ösztönzésnek véltem a hevesebb csókokra. 

- Hm, ilyen fogadtatásnak mindig örülök - mormolta a számra. 

- Egészen más fogadtatást terveztem. Egy egész naposat - avattam be a reggeli terveimbe.

- Mit szólnál, ha egész éjszakásat csinálnánk belőle? - döntött le az ágyra, hogy aztán azonnal fölém kerüljön és újra csókolni kezdjen. 

- Haza kell mennem - toltam el kicsit magamtól. 

- Dehogy kell. Hogy aztán reggel menjek érted? Nem, sokkal jobb, ha itt alszol - győzködött, bár nem volt egészen tisztességes a módszere.

- Miért is kéne értem jönnöd? 

- Mert velünk leszel - nézett rám, és a tekintetében ott volt, hogy ő el sem tudja ezt másképpen képzelni. - Ne is próbálj ellenkezni.

- De...

- Bébi, mondom, ne ellenkezz - suttogta és egyik ujját a számra tette. 

- Nem, Justin. Komolyan....

- Akarod, hogy győzködjelek még egy kicsit? - nyúlt be újra a felsőm alá. - Na jó, van néhány jó érvem még - mondta, majd megint a számra hajolt és úgy csókolt, hogy tudtam már is meg vagyok győzve. 

- Ez azért nem túl tisztességes - fordítottam magunkon egyet, így a csípőjére ültem, és felé hajoltam.

- Igazad van. Könnyű dolgom van, mert majdnem annyira imádsz engem, mint amennyire én téged - súgta komolyan, aztán, hogy bizonyítsa is a szavait édesen megcsókolt, és nem engedte, hogy újra leállítsam.