29. fejezet

Hogy vettem erőt magamon, hogy véget vessek a csóknak? Kyle nagyon is értette a dolgát, nekem pedig nagyon is tetszett, amit csinált, de az egyik pillanatban bevillant egy arc a fejemben, és mintha csak égetne, úgy húzódtam el Kyle ajkai és simogató kezei elől. Az arc Justiné volt, kétségkívül. Az én tökéletes barátomé, akit éppen most csaltam meg a legjobb barátommal. A levegő vétel kissé nehezemre esett, és nem tudtam eldönteni, hogy a csók miatt, vagy a kialakulóban lévő pánikrohamom miatt. Én nem csókolózhatok Kyle-lal! Kyle légzése sem volt nyugodtabb, ezt főleg onnan tudtam, hogy még mindig nagyon közel volt. A fejem mellé hajtotta az övét, és zihálva figyelt. Megdörzsöltem az arcom a kezemmel, mintha ettől egy kicsit is kitisztulna a fejem, de igazából csak el akartam rejteni az arcom a mellettem lévő fiú elől.
- Ezt nem tudtad volna megtenni néhány hónappal ezelőtt? - kérdeztem olyan halkan, mintha csak magamban beszélnék, és lehet, hogy nem is igazán akartam, hogy meghallja.
- Sajnálom - mondta, pedig egyáltalán nem úgy tűnt, mint aki tényleg így érez.
Én viszont sajnáltam, főleg azért, mert valamikor bármit megadtam volna azért, hogy megcsókoljon, és úgy nézzen rám, ahogy most. De az még Justin előtt volt, és most már csakis Justin csókja után szabad vágyakoznom.
- Pár évvel ezelőtt valamit nagyon rosszul csináltunk - szólalt meg újra Kyle.
Tudtam, miről beszél, arról a csókról, ami alig 13 évesen történt köztünk - az én első csókomról.
- Nekem az sem volt rossz - mondtam ki, mielőtt még végiggondolhattam volna. Kyle elmosolyodott, olyan igazi Kyle-os mosollyal, és a karjára támaszkodva fölém magasodott.
- Azt én sem mondtam, hogy rossz volt, de lényegesen jobban tetszik, hogy nincs útban a fogszabályzód.
Felnevettem. Hihetetlen, hogy még ilyenkor is képes viccelődni, és engem cikizni.
- Mindig azt mondtad, hogy szép a mosolyom, azzal együtt is.
- Komolyan is gondoltam - bólintott és lehalkította a hangját. - Most is így gondolom.
Biztos voltam benne, hogy nem szabadna ilyen hatást kiváltson belőlem, de a bőröm szinte lángolt. Zavarba hozott a közelsége és a szavai is.
- Ezt ne csináld, Kyle - kértem halkan.
- Sajnálom - ismételte.
- Mennem kéne - mondtam, mégsem mozdultam, hogy valóban el is induljak, és Kyle is azonnal tiltakozásba kezdett.
- Maradj, ígérem nem próbálkozok újra.
Hogy szavait igazolja, kicsit távolabb is húzódott tőlem, de a pillantását még mindig magamon éreztem. Az oldalamra fordultam, így szembe kerültem vele, és miközben ugyanúgy vizslattam az arcát, ahogy ő az enyémet, ezerféle gondolat cikázott az agyamban. Legfőképpen az, hogy nem helyes, nem szabadna, hogy itt feküdjek vele. Vajon miért most csókolt meg? Bármikor lett volna lehetősége, mielőtt még Justin képbe jött volna. Azelőtt akartam, hogy közeledjen felém, de... Talán csak azért akartam, mert barátokként egyúttal a tiltott gyümölcs kategóriába tartozott? Lehunytam a szemem, és próbáltam felidézni a néhány perccel ezelőtti érzést, amit az ajka váltott ki belőlem. Bár nagyon jól esett, nem éreztem ellenállhatatlan vágyat rá, hogy megismételjük. Persze Kyle még mindig nagyon vonzó srác volt, és ott volt valami megmagyarázhatatlan kötődés és biztonság érzet, amikor csak a közelében voltam, de nem voltam biztos benne, hogy erre van szükségem. Már nem.
- Mire gondolsz? - szakította meg a gondolatmenetemet.
Néhány percig mérlegeltem. Biztos, hogy tudni akarom, hogy miért csókolt meg? Kell ezt egyáltalán tovább magyarázni?
- Nem értelek téged.
- Ez fura - kúszott féloldalas mosoly az arcára. - Pedig te ismersz a legjobban mindenki közül.
Nem tudtam válaszolni. Máskor azt mondtam volna, hogy ez fordítva is így van, de most már ott volt Justin is. Addig a pontig, amíg be nem lépett az életembe, biztosan állíthatom, hogy Kyle ismert a legjobban, de a mostani életemnek már nem volt olyan szerves része.
- De persze mindig is hajlamos voltál elsiklani apró részletek felett - jegyezte meg kedves hangon, és elsimította a hajam a homlokomból, aztán rögtön vissza is húzta a kezét.
- Milyen részletek? - vontam össze a szemöldököm.
- Nem érdekes - rázta a fejét. - Inkább azt mondd meg, teljesen elrontottam-e ezzel a barátságunkat. Gyűlölném magam, ha mostantól kerülnél.
- Azt hiszem, nem rontottál el semmit - feleltem bizonytalanul. - Úgy értem, még mindig itt vagyok, nem?
- El fogod mondani neki? - jött a váratlan kérdés.
Nem kellett kimondania a nevet, hogy tudjam, Justinra gondol. Azt is tudtam, minek a kiderítésén ügyködik. Kíváncsi volt, hogy mit jelentett nekem ez a csók.
- Valószínűleg igen.
Láttam, hogy egy kicsit elkomorult erre, mivel talán ezt úgy értelmezte, hogy nem jelentett semmit, és csak tiszta lelkiismeretet szeretnék.
Igen, először én is erre a következtetésre jutottam, de aztán mikor ott ültem Justin ágyán, miközben ő egyre csak azt suttogta a fülembe, hogy nem aludt jól nélkülem, rájöttem, hogy ez nem arról szól, hogy a csók mit jelentett, hanem arról, hogy mit jelent nekem Justin.
- Neked nem hiányoztam? - kérdezte a nyakam puszilgatása közben.
- De igen - válaszoltam és bármennyire is élveztem az ajkai játékát, nem tudtam ellazulni. - De végül is átmentem Kate-ékhez, hogy ne legyek egyedül.
Arról nem szándékoztam neki beszámolni, hogy tulajdonképpen csak annyi időt töltöttem otthon, amíg reggel lezuhanyoztam és átöltöztem.
- És elmondtad neki, hogy a barátod milyen makacs és önfejű volt? - mosolygott rám, úgy tűnt, kicsit engesztelni próbál a tegnapi viselkedéséért.
- Nem egészen - ráztam a fejem. - Kate úgy döntött, hogy bulizni akar, és ott volt pár évfolyamtársa.
- Ez jól hangzik. Régóta szeretnék veled elmenni valahova. Egy klubba vagy ilyesmi.
- Tényleg? - mosolyodtam el, elfeledkezve arról, hogy éppen színt vallani készültem.
- Aha. Szeretnék megint úgy táncolni veled, mint az első esténken. Emlékszel, bébi? - mosolygott csábítóan, nekem viszont csak a becenév ütötte meg a fülem, és eszembe jutott, hogy Kyle egyetlen egyszer sem nevezett így tegnap éjszaka, holott máskor állandóan ezt tette.
- Emlékszem - nyögtem ki végül, hogy Justinnak ne tűnjön fel az elkalandozásom. - Szerintem is jó lenne.
- Most talán kicsit jobban szórakoznánk, mivel nem ellenségeskednél velem.
- Igen - válaszoltam és szemből az ölébe ültem, a térdeimet a két combja mellé húzva, mielőtt folytattam volna. - És talán te sem kérsz olyasmire, hogy bírjam rá az egyik haverodat egy táncra.
- Biztos lehetsz benne, hogy nem - bólintott. - Ki sem engedlek a kezeim közül egész éjjel.
Valamit akartam még válaszolni erre, de Justin vállamat simogató ajkai elfeledtették velem. Hosszú percekig kényeztetett, aztán végül ajkamhoz hajolt.
- Nagyon csábító a gondolat, hogy egész nap ágyban maradjunk, de...
- De? - kérdeztem vissza. - Terveztél mára valamit?
- Én nem, de Scooter igen. Azt mondta átjön, hogy megbeszéljük azt a holnapi kórház látogatást.
- Aha, értem.
Rémlett valami erről, amint Justin izgatottan meséli, hogy minden évben visszalátogat ugyanabba a kórházba, ahol mindig hatalmas feltöltődést jelent neki a gyerekek szeretete, de nem tudtam erre koncentrálni teljesen. Mikor mondjam el neki? És hogyan?
- Jó, azt hiszem van még egy kis időnk - döntötte el hirtelen, aztán fordított rajtunk, és fölém mászott. 
Késlekedés nélkül megcsókolt, én pedig viszonoztam. Hevesebb volt a lerohanása, mint amire számítottam, és én nemcsak nem tudtam, de nem is akartam ellenállni. Nem voltam olyan fesztelen, mint máskor, de úgy tűnt Justin előtt ezt sikerült eltitkolnom. Kétségkívül egy lerendezetlen ügy a miénk Kyle-lal, de mégis csak Justin senkiével össze nem téveszthető ajkait éreztem a sajátomon, és ez az érzés jobban uralt engem, mint eddig bármi az életben. Nem voltak kétségeim afelől, hogy szeretem őt, csak az a kérdés gyötört, hogy vajon hogy fogadja majd a vallomásomat. 
- Nins - szakadt el tőlem, és zihálva a homlokomnak döntötte a sajátját. - Hiányoztál tegnap.
- Tudom, már mondtad - válaszoltam és próbáltam folytatni a csókot, de ő távolabb húzódott. 
- Nem, nem érted. Tényleg hiányoztál - ismételte nyomatékosan. - És gondolkodtam egy kicsit. 
- Miről? - sürgettem. 
- Nem is tudom, hogy merjek neked ezzel előállni, mikor egy szeretlek-kel is megrémítettelek - nevetett fel halkan. - De nagyon szeretném, ha fontolóra vennéd - folytatta komolyan, nekem meg hirtelen az egekbe szökött a pulzusom. 
- Justin - nyögtem fel félve a folytatástól, és próbáltam lelökni magamról, hogy ne kelljen a szemébe néznem. 
- Nem, Nina, kérlek - fogta a két keze közé az arcom. - Hallgass meg, oké? 
Bólintottam, de még mindig úgy éreztem, nem akarom hallani, amit mondani készül. 
- Nem akarok távol lenni tőled, és nem akarok aggódni érted, amikor otthon vagy egyedül vagy éppen anyukáddal - mondta, és úgy tűnt kicsit nehezen találja a szavakat, zavarban volt. - Szóval azt szeretném, ha ideköltöznél. 
Egyszerre nyugodtam meg és lettem ideges ettől a mondattól. Egyrészt ez nem olyan szörnyű, mint amire számítottam, másrészt meg Justin biztos, hogy megőrült. 
- Te... Komolyan ezen gondolkodtál tegnap éjjel? 
- Nem, igazából már előbb is gondoltam rá - vont vállat lazán, mintha semmiség lenne, de ismertem már és tudtam, hogy ezt csak azért csinálja, hogy ne látszódjék az idegessége. - Ne mondj nemet rögtön, kérlek. Láttam, hogy szerettél itt lenni velem, a srácokkal... Kérlek - nézett rám szelíden, és a pillantásából rájöttem, ő ezt teljesen komolyan gondolta, és nagyon rosszul venné az elutasításom. 
Vártam egy percet, és belegondoltam, milyen lenne vele élni. A baj az volt, hogy nagyon csábított a gondolat, hogy minden reggel mellette ébredjek, és elképzelésem sem volt, hogy a szerelmes énemen hogy fog felül kerekedni a racionálisabb gondolkodású énem, amelyre most nagy szükségem lett volna, és amely mégis még mindig azzal volt elfoglalva, hogy hogyan közölje a vele szemben lévő, látszólag a saját racionalitását teljesen elvesztett sráccal, hogy tegnap egy kis alkohol hatására kikapcsolt és hibát követett el. A szerelmes énem gyorsabb volt, így pillanatnyilag nem tudtam másra gondolni, minthogy nem akarok Justinnak fájdalmat okozni, sem ezt a kétséget látni a szemében, úgyhogy a karjaim a nyakára fontam, közelebb húztam magamhoz, és az ajkába súgtam:
- Nem mondok nemet.