Mivel az utóbbi néhány napban szinte el sem szakadtunk egymástól, ezért Justinnal úgy döntöttünk, hogy kell egy kis távolság, nehogy ráunjunk a másikra. Na, nem mintha ez előfordulhatott volna, de ő is, és én is szerettem volna kis időt a barátaimmal tölteni. Tegnap este így aztán mindketten otthon aludtunk, a saját házunkba, egyedül. Ma reggel pedig úgy keltem, hogy elhatároztam igenis normálisan fog telni ez a napom, úgy mint régen. Rám közel sem irányult annyi figyelem a média részéről, mint Justinra, de azért őszintén örültem, hogy elbújhatok kicsit. Scooter elmondta, hogy Justin és Selena szakítását, amiről eddig csak halovány pletykák röppentek fel, mostanra már kész tényként kezelik. Ebből persze egyenesen következett a kérdés: Ki az a szemét mocskos harmadik fél, aki szétszedte az álompárt? Felmerült a nevem, de egyelőre nem adtunk kézzel fogható bizonyítékot a markukba. És persze még nem áll szándékomban mosolyogva az újságok és rajongók karmai közé vetni magamat. Ehelyett inkább a még mindig duzzogó Kyle-t választottam, ami majdnem olyan veszélyesnek bizonyult az első pár percben. Anya persze megkérdezte, hogy hova megyek - fura, hogy mostanában otthon van - és mikor az volt a válaszom, hogy a szomszédba, meglepetten érdeklődött afelől, hogy és úgy egyébként hol hagytam Justint... Azért feltűnhetett volna neki, hogy este sem aludt itt.
- Nina, tisztában vagy vele, hogy 7 óra van? - nézett rám Kyle álmos szemeivel, amikor kinyitotta nekem az ajtót.
- Fél 9 van, Kyle - világosítottam fel. - Már egy órája ébren vagyok.
- És magadra hagyott a herceged?
- Justin jól van, köszi - mondtam nyugodtan. - És mi a helyzet a te hercegnőddel? - nem akartam gúnyos lenni, mert őszintén kedveltem Liv-et, de ez kicsúszott a számon.
Kyle erre csak vágott egy pofát, aztán becsoszogott a konyhába, én meg utána.
- Kate fent van már?
- Nézd meg - vont vállat, majd kinyitotta a hűtőt. Ekkor tűnt csak fel, hogy tulajdonképpen mindössze egy pizsamanadrág lógott a csípőjén, és Justin ide vagy oda Kyle-on igenis volt mit megbámulni. Széles vállai és feszes hátizmai voltak, de nem emiatt akadt meg a tekintetem rajta, hiszen láttam már korábban is. A lapockáját egy széles, jól látható heg fedte, ami még a Nathannel és vele történt baleset következménye volt.
- Kérsz valamit? - nézett rám a válla felett, mire gyorsan elkaptam a tekintetem a hátáról.
- Felvennél egy pólót? - kértem halkan.
Zavartan felhúzta a szemöldökét, aztán felém fordult és összefonta a karjait a mellkasán.
- Zavarba hozlak? - nem incselkedésként hatott a kérdése, egyszerűen csak kíváncsi volt. - Láttunk már egymásból többet is - mondta és ekkor már elmosolyodott.
- Tudom. Csak a sebed... - dadogtam, és erre Kyle arcáról is lehervadt a mosoly. - Felejtsd el, felmegyek Kate-hez.
Fura érzésekkel telve botorkáltam fel a lépcsőn. Régóta nem gondoltam Nathanre már és furcsa mód, most nem éreztem úgy, hogy megfulladok az emlékétől. Csak egy kis keserűséget éreztem, amiért nem lehet velem, holott nagyon is szeretném tudni, hogy mit gondolna arról, aki most vagyok.
Kate valóban mélyen aludt még, és amint megláttam az ágyról lelógó lábait, megfordult a fejemben, hogy mit szólna, ha egyszerűen csak lehúznám ébresztés gyanánt, de tudtam, hogy csúnya bosszút forralna, így inkább más módszert választottam.
Mellé feküdtem és addig bámultam rá, míg fel nem ébredt. Nem kellett sokat várnom, mindössze két percet, ugyanis tudtam jól, hogy Kate nem bírja ezt. Kyle-lal rengetegszer csináltuk vele ezt gyerekkorunkban.
- Nina - nyögött fel, amikor tudatosult benne, hogy miattam ébredt fel. - Menj a fenébe! - azzal az arcomba vágta a kispárnáját.
- Jó reggelt - nevettem.
- Mit akarsz? - nyöszörgött.
- Boldog vagyok, hogy ennyire örültök nekem ma reggel - húztam el a számat.
- Van egy veszélyesen szexi barátod. Hogy vagy képes egyáltalán kikelni az ágyból? - morgott, és úgy tűnt számára ez tényleg érthetetlen. - Nem vele kéne lenned?
- Nem - vágtam rá. - Miért hiszi azt mindenki, hogy össze vagyunk nőve?
- Mert pontosan úgy viselkedtetek mostanában. Feltűnt?
Már nyitottam volna a szám, hogy tiltakozzak, de rájöttem, hogy kicsit igazuk van. Jó, sokat vagyunk együtt. És? Kate-re néztem, aki éppen készült visszaaludni. Magamhoz öleltem a kispárnát, aztán felnéztem a plafonra.
- Hozzam a pohár vizet, vagy Kate felkelt magától is? - hallottam Kyle hangját az ajtón túlról.
- Kyle, ha le mersz önteni... - kezdte Kate félálomba, de meglepően határozottan.
- Nyugi, felébresztettem - szóltam ki a bátyjának. - A régi módszerrel.
Hallottam, hogy felnevet odakint, aztán nem sokkal később az ajtaja csukódását.
- Hé, Kate - szólítottam meg halkan a mellettem fekvőt.
- Mmm? - ennyi reakciót kaptam.
- Kyle szokott Nathanről beszélni?
A bátyám nevének említésére egyből magához tért.
- Nem. Vagyis mostanában nem beszélgettünk túl sokat, főleg róla nem.
- Mostanában mi sem beszélgetünk túl sokat - jegyeztem meg.
- Te meg én vagy Kyle meg te?
- Hm. Együtt, hárman - magyaráztam kis gondolkodás után.
- Hát, akkor beszélgessünk. Mit akarsz tudni?
- Nem is tudom - vontam vállat, de mielőtt kigondolhattam volna a kérdést, Kate felemelte az ujját, jelezve, hogy várjak.
- Kyle! - ordított át a másik szobába.
- Mi van? - kiabált vissza neki a tesója. Ja, igen, így is lehet kommunikálni.
- Gyere át.
- Minek?
- Nina azt mondta, megmutatja a bugyiját - forgatta a szemeit Kate, én meg felnevettem, és most én vágtam hozzá a kispárnát. - Mit gondolsz, nagy okos?
- Te nem vagy normális - állapítottam meg, de ő csak vállat vont.
Kyle dugta be a fejét az ajtón és éppen egy pólót húzott magára.
- Mizu? - kérdezte széles vigyorral, aztán már be is ugrott közénk és kényelmesen elhelyezkedett.
- Hé, ez az én ágyam - méltatlankodott a húga.
- Ja, elég kényelmes - bólintott Kyle.
Kate pofátlannak és nagyképűnek nevezte, ami miatt persze rögtön veszekedés lett, mert ezt Kyle kikérte magának. Eltartott egy ideig mire eljutottunk odáig, hogy normálisan beszélgessünk, de végül annyira belemerültünk, hogy csak arra lettünk figyelmesek, hogy mindjárt dél, és mindannyian veszettül éhesek vagyunk.
Lementünk a konyhába valamit összedobni, de miután én az első alkalommal, amikor a kés a kezembe került lesérültem, többet nem engedtek hozzáérni semmihez, úgyhogy az asztalnál ülve figyeltem őket.
- Tudom, hogy direkt csináltad - mosolygott rám Kyle mindentudóan, miközben paradicsomot szelt éppen velem szemben. - Kihúzod magad a munka alól.
- A fenébe! Ennyire átlátszó volt? - játszottam tovább.
- Eléggé - nevetett. - És ne nézz úgy, mintha annyira sajnálnád, hogy nem segíthetsz.
Még ártatlanabbul néztem rá, mire neki szélesedett a vigyora.
- Vagy engem nézel ilyen sóvárogva? Levegyem a pólómat? - nyúlt a szegély aljához, de mielőtt felhúzhatta volna, megdobtam egy a kezem ügyébe kerülő tárggyal, ami pont egy konyharuha volt.
- Kihagynám - nevettem.
- Nem, nem is érdemled meg - rázta a fejét, és láthatóan nagyon jól szórakozott.
- Ó, és miért? - kérdeztem.
- Na, mégis csak érdekel? - csillant fel a szeme, én meg válaszul csak lehajtott fejjel nevettem, amolyan "reménytelenül gyerekes vagy" stílusban.
- Mondtam már, hogy furák vagytok? - lépett oda Kate is.
- Miért? - háborodott fel Kyle.
- Te - nézett rám Kate. - A bátyámmal flörtölsz. Vele - mutatott Kyle-ra. - A hangsúly azon van, hogy VELE.
- Mi a baj ezzel? - kérdezte Kyle, éppen akkora amikor én a következőt mondtam:
- Nem is flörtölök.
Erre egymásra néztünk, és elnevettük magunkat.
- Furák - ismételte Kate még egyszer, aztán abban a pillanatban megszólalt a telefonom.
Justin nevét olvashattam le, úgyhogy azonnal felvettem.
- Szia. Mi újság?
- Éppen ezt akartam tudni én is - nevetett, és furcsa volt a telefonban hallani a hangját. Telefonáltunk mi már egyáltalán?
- Kate-tel és Kyle-lal... főzünk - böktem ki nehezen, bár az amit csináltunk a közelében sem volt a főzésnek.
- Aha. Hát, én meg éppen pakolok - közölte.
- És? - tudtam, hogy van valami folytatása ennek a sztorinak.
- És 2 óra múlva repülök New Yorkba.
- Öö. Jó. Minek? - nyökögtem, mert ez kicsit váratlanul ért.
- Én inkább azt kérdezném a helyedben, hogy kivel - mondta, mire ha lehet még inkább összezavarodtam.
- Kivel?
- Veled - vágta rá, és hallottam, hogy halkan felnevet. - Persze, csak ha szeretnél ma este látni engem, és... talán fellépni velem.
- Tessék? - ugrottam fel, és tőlem nagyon szokatlan sikítást hallattam. Kyle és Kate is úgy néztek rám, mint valami őrültre.
- Scooter vetette fel az ötletet, és gondoltuk, hogy örülnél meg...
- Persze, hogy örülök - vágtam közbe. - De ez olyan váratlan... - ültem vissza a székre. - Fogalmam sincs, hogy hogy mennek ezek a dolgok.
- Énekeltél már velem - emlékeztettet. - És csak egy dal. Imádnád, Nins, hidd el - győzködött.
- Nem tudom. Ez nagy dolog.
- Tudom. De hé, gondolj csak bele. Volt már olyan dolog, amit ketten csináltunk és te nem élvezted? - nevetett és én is felnevettem a kétértelmű mondat hallatán.
- Oké, ezzel nem tudok vitatkozni - mondtam.
- Gyorsan dönts, mert a végén itthon hagylak.
- Oké, oké - mondtam gyorsan. - Mikor jössz értem?
Justin elhallgatott, gondolom megleptem a kérdéssel.
- Hát, egy fél óra múlva - nevette el magát végül. - Készülj fel lelkiekben addig - tette még hozzá, majd letette.
Az asztalra dobtam a telefonom és a hajamba túrtam. Ez határozottan a legváratlanabb dolog a mai napban.
- Mi van már, Nina? Mit mondott Justin? - kérdezte Kate.
- New Yorkba megyünk - mondtam.
- Minek? - vágtak mindketten olyan értetlen arcot, mint amilyet az előbb én produkálhattam.
- Koncertre. Justin és Scooter szerint én is énekelhetnék Justinnal - mondtam és mire a végére értem Kate már a nyakamba lógott.
- Úristen! Nem hiszem el - lelkendezett, és a válla felett láttam, ahogy Kyle is rám mosolyog.
- Hát, én sem - mondtam, mikor elengedett Kate. - Akartok velem jönni? - kérdeztem meggondolatlanul, ugyanis erre Kate megint rám ugrott és a fülembe visított.
Hány hete is? Inkább ne számoljuk. Sajnálom, nem ment az írás, és lehet, hogy kicsit kiestem a ritmusból, mert ez a rész sem lett a legjobb írásom. Nem tudom, ti mit gondoltok, minden esetre jó olvasást hozzá! ♥
Szerettem volna felkészülni lelkileg arra, ami majd Scooternél fogad minket, de végül rájöttem, hogy erre nem lehet. Bíztam Justinban és a saját érzéseimben annyira, hogy tudjam, nem választhat el minket egymástól Scooter reakciója, de mégis ott volt valami...
- Bármit mond is, ne kezdj veszekedni vele, oké? - jött egy újabb ötlet Justintól. Kétségkívül régebb óta ismeri Scoot, mint én, de azért kicsit idegesített már, hogy meg akarta mondani, mit tegyek.
- Aha - válaszoltam unottan.
- Sőt jobb lenne, ha nem mondanál semmit. Majd én beszélek - tette hozzá.
- Egy viselkedési útmutatót nem akarsz esetleg a kezembe nyomni?
Erre nem válaszolt rögtön, és amikor ránéztem rájöttem, hogy nem kellett volna ezt mondanom.
- Rendben, gúnyolódj csak - mondta végül.
- Ne haragudj, de nem bírom elviselni, hogy még te is ennyire túlliheged ezt az egészet - mondtam lágyabb hangot megütve, mint az imént. - Éppen eléggé aggódom enélkül is.
- Csak segíteni próbálok - válaszolta és közben mereven az úttesten tartotta a szemét.
-Tudom - motyogtam.
Az út további részében Justin fent tartotta a "meg vagyok bántva" hangulatot én meg nem tudtam ezzel mit kezdeni, úgyhogy csend volt az autóban, mindaddig, míg meg nem érkeztünk.
Tanácstalanul álldogáltam a bejáratnál, míg Justin összeszedte a cuccait a kocsiban, majd mellém lépett és egy bátorítónak szánt mosoly kíséretében megfogta a kezem.
Scooter a fülére szorított telefonnal, folyamatosan beszélve jött ajtót nyitni, így csak a pillantásából vehettük észre, hogy mennyire kiakadt ránk.
A nappaliban Carin mosolygós arca fogadott minket, akinek persze rögtön szemet szúrt az összekulcsolt kezünk. Talán nem is lepte meg. Kínosan feszengve álltam Justin mellett és pillantásomat is rászegeztem. Ha olyan okos volt az autóban, akkor mondja meg, hogy mit tegyünk - gondoltam. Mivel Scoo még telefonált, mi továbbra is feszengve álltunk. Nagyon úgy tűnt, hogy a beszélgetés még eltart egy ideig. Justin felsóhajtott, de a kezemet továbbra sem engedte el. Ezt a sóhajt annak tudtam be, hogy nyertünk egy kis időt, mielőtt meghallgatjuk menedzserünk részben jogos szidalmait.
- Azt ugye tudjátok, hogy nagyon nagy szerencsétek, hogy nem értem rá nyomozni utánatok? - szólalt meg nem sokkal azután, hogy letette a telefont.
- Nem kellett volna nyomoznod - jegyezte meg Justin.
- Ó, tudom én. Tökéletesen tisztában voltam vele, hogy hol voltatok.
Egy ideig furcsán, felvont szemöldökkel méregetett minket - amitől őszintén szólva a elég kellemetlenül éreztem magam -, aztán megenyhülve felénk biccentett.
- Hadd halljam, milyen mesét találtatok ki nekem.
- Nincs mese - nyögtünk fel Justinnal egyszerre. Egyáltalán nem erre számítottam.
- Elég egyértelmű, hogy mi van köztetek, szóval valamilyen történetnek lennie kell - vonta fel a szemöldökét.
- Együtt vagyunk. Együtt voltunk az utóbbi napokban, sőt az utóbbi hetekben is szinte mindig. Ennyi a történet - jelentette ki egyszerűen Justin.
- És hozzátartozik az is, hogy szakítottál Selenával, igaz? - kérdezte, de szinte biztos voltam benne, hogy már tudja a választ.
- Igaz.
Scooter erre felsóhajtott, ettől persze nekem rögtön átfutott az agyamon, hogy biztosan nem helyesli, de a következő lépése el is feledtette velem ezt a gondolatot. Egyszerűen csak óvatosan ránk mosolygott és kimondta azt a két szót, amitől elöntött a megykönnyebbülés.
- Örülök nektek.
Justin szerencsére egyből átölelte a derekam, amikor összeesni készültem a megkönnyebbüléstől.
- Jól vagy? - kérdezte meg halkan, mire bólintottam.
- Nem erre számítottatok, mi? - kérdezte Scooter, és ha nem láttam volna a vigyorát, akkor is biztos lehettem volna benne, hogy jól szórakozik.
- Te nem... nem is vagy dühös? - találtam végre a hangomra.
- Mondtam, örülök nektek.
- De hát nem is olyan régen még azt mondtad... - nem fejeztem be, mert közben észrevettem, hogy Justin mosolyogni, sőt szinte vigyorogni kezd. - Most mi van? - kapkodtam a fejem köztük.
- Tudtam, hogy Justin mit fog tenni - jelentette ki magabiztosan. - Muszáj volt azt mondanom, amit akkor mondtam, mert különben nem lépett volna.
Justinra néztem, aki alig észrevehetően bólintott. Tessék?
- De Pattie... Annyira elleneztétek. Most pedig azt mondod, rendben van?
-Igen. Justin végre kimondta a túl régóta húzódó szakítást Selenával. Nem hazudik sem neked, sem neki, és ezekután remélem, hogy már nekünk sem.
- Akkor sem értem... - értetlenkedtem tovább.
- Nem érted, Nina? - nézett rám Justin. - Scooternek nem azzal volt baja, hogy te meg én egymásba szerettünk, sokkal inkább azzal, hogy nem játszottam tisztességesen - magyarázta kicsit szégyenkezve.
Most Scootertől vártam megerősítést, amit meg is kaptam egy biccentés formájában.
- Szóval akkor ez rendben van? - mutattam Justinra, majd magamra, mire Scoo elmosolyodott.
Justinnal úgy hagyhattuk el a házát, hogy tulajdonképpen megkaptuk az egyik legtöbbet jelentő áldást, és mellé persze egy figyelmeztetést, hogy ne verjük nagy dobra a kapcsolatunkat. Úgy gondoltuk, ezzel nem lesz gond.
- Akarsz vezetni? - fordult felém Justin váratlanul, mielőtt beszálltunk volna az autóba.
- Mi? Én? A te kocsidat?
- Aha - biccentett elképesztően édes mosollyal.
- Nem, nem merem - utasítottam vissza nevetve.
- Hát, én rád bíztam volna. Jól jegyezd meg ezt a pillanatot - vont vállat szintén nevetve, majd mégis inkább beült ő a vezetőoldalra.
Olyan jó kedvem lett hirtelen, amilyen már rég nem volt, és Justinon is ezt láttam. Míg vezetett időről időre felém pillantgatott a szeme sarkából és a mosolya is egyre szélesebb lett.
- Mi az? - fordultam felé végül kíváncsian.
- Szeretlek nézni - mondta ki egy kis idő elteltével.
- Miért?
Erre már nem kaptam választ, helyette rám kacsintott, aztán feltette a napszemüvegét. Belenyugodtam, hogy ezt nem fogom megtudni, és inkább hátradőltem. Már szinte meg sem lepett, hogy nem ismerős terepen járunk, ugyanis néhányszor eljátszotta már velem, hogy csak úgy irányt váltott. Bár nem beszéltük meg, hogy mit csinálunk délután, de arra gondoltam, hogy hozzá megyünk.
- Mik a terveid?
- Mire számítasz? - kérdezett vissza vidáman.
- Hát - tűnődtem a környéket pásztázva - csak remélni merem, hogy nem az elrablásomra készülsz. A városon kívül van valami dolgod?
- Nincs, de elviszlek valahová.
- Bővebben? - kíváncsiskodtam.
- Annyit elárulhatok, hogy jártunk már hasonló helyen, és megpróbáltalak már rávenni arra, amit most meg is teszel majd.
Na, ezzel aztán kaptam gondolkodni valót. Olyan túl sok helyen még nem jártunk együtt, mégis nehezemre esett összeszedni néhány tippet a helyet illetően.
- Oké, fogalmam sincs - adtam fel. - Mondd el, kérlek.
- A kezedbe adom az irányítást - nevetett fel és megsimogatta a kormányt.
- Vezetni hoztál? - tátottam el a számat, amikor leesett.
- Aha - vigyorgott.
- De hát itt nincs is pálya, azt mondtad, olyan helyre viszel - így már persze emlékeztem az alkalomra, amikor először rá akart venni, hogy vezessek.
- Nem, azt mondtam, hogy hasonló helyre. Ez sokkal jobb. Nézd csak meg - mondta, majd leállította a motort, kiszállt és megkerülte az autót.
- Nem, Justin. És ha összetöröm a kis kedvencedet?
- Bízom benned - mondta. - Na, mássz át! - mosolyodott el. - Egész életedben bánnád, ha ezt kihagynád.
- Szerintem tudnék enélkül élni - motyogtam, de azért átmásztam a kormány mögé, hogy Justin ülhessen a helyemre.
- A vezetés után is mondd ezt - vigyorodott el. - Értesz hozzá, ugye?
- Jézusom. Rám bízod a kocsidat, miközben azt sem nézed ki belőlem, hogy tudom vezetni? - nevettem.
- Oké, oké. Nem szóltam, tiéd a pálya.
Mielőtt tényleg indulhattam volna még a hajamba túrt és kaptam egy csókot, aztán Justin végül kényelmesen hátradőlt.
Igaza volt, attól kezdve, hogy megéreztem, hogy az én kezemben van az irányítás imádtam az egészet. Az autót, az utat alattunk, azt ahogy a kanyarokat bevettem, a hangot, ami egy egy erősebb fékezésnél előjött a kocsiból. Akkora port kavartunk, hogy egy idő után Justinnak kellett szólnia, hogy maradjak azt úton, mert már azt sem láttam, ennek ellenére egyszer sem mondta, hogy álljak meg. Tényleg bízott bennem. Szerintem majdnem annyira élvezte az utas szerepét, mint én egy kicsit régebben. Bár az tény, hogy ő nem sikítozott, ahogy én tettem, de ezt szívesen átvállaltam tőle most is. Olyannyira, hogy amikor végül megálltam, muszáj volt percekig csak a légzésemre koncentrálnom, aztán amikor ez rendeződni látszott, és megszólaltam, a hangom meglepően rekedtes volt.
- Te jó ég! - ziháltam Justin felé fordulva, széles vigyorral az arcomon.
- Tudom - nevetett fel és hozzám hajolva puszit nyomott az arcomra, majd a vállamra fektette az állát. - Imádtad, igaz?
- Áh, csak egy egészen kicsit - haraptam az ajkamba.
- Látod? Elég jól ismerlek, nem igaz? - suttogott, és könnyű puszikkal kezdte elhalmozni a vállam és a nyakam.
A mellkasára tettem a kezem és visszadöntöttem az ülésbe, majd én is felé hajoltam.
- Szóval ilyen érzés neked, amikor csak úgy kitalálod vezetés közben, hogy támadást indítasz ellenem - hajoltam hozzá még közelebb, ügyelve hogy a szánk még ne érjen össze.
- Milyen támadást?
Ekkor megcsókoltam, ő pedig rögtön viszonozta, majd egy perccel később egyszerűen átfogta a derekam és az ölébe húzott. Percek múlva elhúzódtam tőle és a nyakába fúrtam az arcom, ő pedig csak ölelt tovább.
- Akarod, hogy mondjak valami nyálas dolgot? - kérdeztem.
- Persze - nevetett fel.
Felemeltem a fejem, a szemébe néztem, és végigsimítottam párszor az állán és a szája vonalán.
- Szerintem nekem van a legtökéletesebb pasim a világon.
- Igazán? - mosolygott édesen. - Akkor szerencsés vagy. Majdnem annyira, mint én.
- Te miért vagy szerencsés?
- Nekem van a legszebb barátnőm a világon, és ez tény.
- Oké, lehet, hogy te tényleg szerencsésebb vagy - mondtam végül nevetve.
- Örülök, hogy egyetértesz velem, bébi - csókolt meg újra.
- Miért hoztál ide?
- Itt tanultam vezetni.
- Nem úgy értem. Miért pont most és miért pont ide?
- Nem tetszik itt?
- Dehogynem - biztosítottam.
- Hát még mindig nem mehetünk bárhová, és nekem kicsit elegem volt már a négy fal között végezhető programokból. Ez elég eldugott és csendes ahhoz, hogy kettesben legyünk, de mégsem otthon.
- Jól hallottam? Eleged volt a négy fal között végezhető programokból? Ezt úgy értsem, hogy rám untál, Justin? - nevettem.
- Természetesen nem. De miért csinálnánk valamit a megszokott, unalmas helyeken, amikor itt is lehet? - miközben beszélt én nem tudtam elszakítani a pillantásom tőle, így szinte észre sem vettem, hogy a keze ügyesen igyekszik bejutni a felsőm alá. - Neked van valami ellenérved erre vonatkozólag, Nins?
Persze, hogy nem volt, de ha lett is volna, biztosan azonnal elfelejtem attól a csóktól, amit kaptam, és a simogató ujjaktól, amiknek első számú céljuk volt, hogy az őrültbe kergessenek.
Mikor befordultam a feljárónkra még mindig nagyon ideges voltam. Nem tudtam, hogy leplezhetném ezt Justin előtt. Az az igazság, hogy már eleve úgy indultam el apához, hogy tudtam, össze fogunk veszni. Így is lett, de szerencsére nem haraggal váltunk el, csak elfogadtuk, hogy egyikünk sem tudja meggyőzni a másikat. Ennek ellenére azt kicsit sem tudtam elfogadni, amit kettőnkről gondolt.
- Justin, megjöttem - kiabáltam be a nappaliba, ahol őt sejtettem.
- Várj, maradj kint - kiáltott vissza izgatottan a konyha felől.
- Mit csinálsz? - nevettem el magam.
- Egy perc - szólt vissza, aztán hallottam egy rövid káromkodást meg valami edény csörömpölést.
- Ugye nem gyújtottad fel a konyhát? - szórakoztam tovább. Furcsa mód, amint meghallottam a hangját, mintha elfújták volna az idegességem. Jó kedvű és izgatott lettem én is. - Justin, ha nem mondod meg...
- Itt vagyok - jelent meg hirtelen előttem. - Szia - halkította le a hangját, aztán hozzám lépett és megcsókolt.
- Szia - súgtam vissza. - Mit csináltál?
- Mindjárt meglátod. Mi volt a reptéren?
Bele a közepébe, Justin. Próbáltam elrejteni mindenféle érzelmet az arcomról, de nem hinném, hogy sikerült, mert Justin felvonta a szemöldökét és továbbra is kérdőn nézett rám.
- Majd elmesélem. Előbb látni akarom a meglepetésemet - mosolyogtam.
- Ki mondta, hogy van valami meglepetés?
- Miért, akkor mi mást csináltál a konyhában?
- Nem tudom, miről beszélsz - adta tovább az ártatlant.
- Na, Justin. Szeretném látni - bújtam oda hozzá, mert tudtam, hogy a hízelgéssel bármit el lehet érni nála. Legalábbis nekem.
- Remélem nem számítasz valami nagy dologra - nevetett fel, miközben kézen fogott és a konyha felé húzott.
Rögtön megtorpantam, amikor megláttam a rengeteg mosatlan edényt és mindenféle hozzávalót a pulton, amik katasztrófa sújtotta területhez hasonlóvá varázsolták a helyet. De aztán a pillantásom a szépen megterített asztalra tévedt, és nem bírtam ki mosolygás nélkül.
- Túl korán jöttél. Nem akartam ám így hagyni - szabadkozott egyből, a hangján hallottam, hogy zavarban van.
- Te főztél nekem? - kérdeztem csodálkozva.
- Hát valami olyasmi - vont vállat, mintha ez semmiség lenne. Pedig nekem nagyon is sokat jelentett.
Most már éreztem az illatokat is, amiket eddig nem is értem, hogy nem vettem észre. Rántott csirkemellet sütött hasábburgonyával, és ha jól vettem észre a zöldségeket sem hagyta ki.
- Nagyon jól néz ki - mosolyogtam rá, mire egy Justinra egyáltalán nem jellemző szégyenlős vigyort kaptam válaszul.
Kihúzta az egyik széket, aztán intett a kezével.
- Hölgyem?
- Micsoda udvarias gesztus - mosolyogtam továbbra is, majd leültem.
Justin velem szemben ült le, de még így is elég közel volt hozzám szerencsére.
- Jó étvágyat, Nins.
- Neked is.
Néhány percig csendben ettünk. Tudtam, hogy hamarosan elő kell hozakodnom valamivel a reptéren történtekről. Mondjuk az igazsággal.
- Hogy találtad ki ezt?
- Mindig te főztél, és arra gondoltam, örülnél neki.
- Jól gondoltad - bólintottam. El sem hittem, hogy Justin ilyen aranyos. Persze nem ez volt az első alkalom, hogy meglepett, de az utóbbi két napban, amióta itt volt velem mintha egy új oldalát láttam volna.
- Nem mesélsz? Tudom, hogy van miről - mondta, nekem meg először le sem esett, hogy mire gondol. - Nem hiába voltál feszült, mielőtt elmentél.
Ja,hogy az... Egyáltalán nem volt kedvem beszélgetni erről, nem akartam elrontani a kedvét.
- Nem volt semmi érdekes. Apa azt mondta, hív ha odaért.
- Nina... - forgatta a szemét. - Kettőnkről mit mondott?
- Nincs túlzottan oda értünk - ismertem be halkan.
- Az mit jelent konkrétan?
Konkrétan? Csupán annyit, hogy minden vágya az volt, hogyha egyszer komoly kapcsolatom lesz, akkor az csak is Kyle-lal lehet. Justint úgy látja, mintha ő lenne a legrosszabb, ami csak történhetett velem. Én pedig éppen úgy látom, hogy ő legjobb az életemben.
- Szerintem nem fogunk közös ebédekre járni - mondtam szűkszavúan, mire Justin elkomorodott. - De amúgy sem számít, mert ő New York-ban lesz, mi pedig itt - mosolyodtam el, hogy oldjam egy kicsit a hangulatot.
- De számít, Nina. Ő az apád, tudom, hogy fontos a véleménye neked.
- Igen. Ő is tudja, és be fogja látni, hogy boldog vagyok veled. Megenyhül majd.
- Nem akarom, hogy a ti kapcsolatotok is megromoljon miattam - mondta komolyan.
- Mi az, hogy a mi kapcsolatunk is?
- Hát, mint ahogy Kyle-lal... Egy csomó mindent megváltoztattam körülötted.
Letettem az evőeszközt, odamentem Justinhoz és az ő kezéből is kivettem őket, majd az ölébe ültem és átöleltem a nyakát.
- Köszönöm, hogy ennyi mindent megváltoztattál.
- Ezek nem jó dolgok, Nina - rázta a fejét. - Most minden más lesz. Szakítottam Selenával, és ezután bármikor kiderülhet, hogy veled vagyok. Nem lesz mindig minden ilyen szép és jó.
- Most sem az minden. Csak akkor, amikor veled vagyok.
Az enyémnek döntötte a homlokát és lehunyta a szemét. Ekkor láttam csak igazán, hogy mennyire fáradt és kicsit talán megtört is. Végigpörgettem magamban az utóbbi napokat és rá kellett jönnöm, hogy azóta ilyen, amióta szakítottak. Hiába volt itt velem azóta minden percben, mégsem vettem észre. Pedig nyilvánvaló volt már akkor éjjel.
- Bánod, hogy szakítottál vele? - kérdeztem halkan.
- Dehogy, Nina. Veled akartam lenni és most, hogy bűntudat nélkül tehetem ezt sokkal jobb mindenegyes perc.
- Szóval neked is bűntudatod volt?
- Persze, sőt néha még most is az van. Miért?
- Nem tudom. Sosem mondtad, hogy milyen ez az egész neked - vontam vállat.
- Mert elég zavaros. A szüleid, Scooter, anya, a barátaid... Mintha mindenki ellenünk volna. Nem akarom, hogy még több ember tudjon rólunk, mert... Félek, hogy megutálsz - fejezte be halkan.
- Nem foglak utálni. Soha - biztosítottam és puszit nyomtam a halántékára. - Fontos, hogy a családunk mit szól hozzá, de nem fog befolyásolni semmit - láttam a szemében a bizonytalanságot. - Nem fog. Igaz, Justin?
- Nem fog - mondta végül.
Befejeztük az evést, de a hangulat valamiért nem változott. Szabályosan éreztem Justin önostorozását, pedig erre semmi oka nem volt. Délután nem volt semmi dolgunk, és Justin kezdett nyugtalankodni. Nem bírta a semmit tevést. Meccset nézett, a laptopomon csinált valamit vagy csak mellém feküdt és szorosan átölelt. Nekem tökéletes délutánnak tűnt, mert vele voltam, de egy idő után furcsa volt. Nyugodtan beszélgettünk, senki nem zavart meg minket, senki nem rángatott el minket sehová.
- Szerinted Scooter mennyire lehet már dühös ránk? - kérdeztem Justintól.
- Miért? Beszéltél vele?
- Nem, nem is néztem meg a telefonom már napok óta.
- Én sem - ismerte be, majd feljebb tornászta magát, a vállamra hajtotta a fejét és elővette a telefonját.- Anya is és Scooter is rengetegszer hívott - közölte, aztán megnézte a többi üzenetét, amik a barátaitól jöttek. - Nézd csak meg a tiédet.
Én is megnéztem a telefonom, és Justinnak igaza volt. Scooter engem is keresett, méghozzá elég sokszor.
- Hát, végül is két napra eltűntünk - mondtam. - Csodálom, hogy nem jelent meg itt.
- Szerintem arra vár, hogy mi menjünk hozzá. Biztosan rájött, hogy együtt vagyunk, abból, hogy együtt tűntünk el.
- Nem is tudom. Mit kellene mondanunk neki?
- Az igazat. Akárhogy fogadja is, mostantól nincs titkolózás - mondta Justin határozottan.
- Fel kéne hívnod anyukádat - próbálkoztam. - Biztosan aggódik.
- Majd később - válaszolta, de már teljesen más kötötte le. A telefonjára pillantottam, és láttam, hogy twitterezik. Ez is kimaradt az utóbbi két napban mindkettőnk életéből.
Nem akartam beleolvasni, de amikor megláttam, hogy a rajongóinak ír, nem bírtam megállni.
"Kicsit zavaros mostanában minden, de ti itt vagytok nekem. Én itt vagyok értetek. #KÖSZÖNÖM #BELIEBEREK" - ezt írta Justin, és én nem bírtam ki mosolygás nélkül. Csókot nyomtam a nyakára, mire felém kaptam a fejét.
- Mi az? - mosolygott ő is.
- Édes vagy. Szeretem látni, ahogy törődsz velük.
- Elhanyagoltam őket, érezd magad megtisztelve - nevetett.
- Nagyon is úgy érzem magam.
Figyeltem, ahogy megnézte még a hozzá közelálló emberek fiókjait, aztán egy idő után megelégeltem, mert újra visszatért az arcára a gondterheltség, amikor Scooterhez ért.
- Nem kell most behoznod két napi lemaradást - vettem ki a kezéből a telefont és az éjjeliszekrényre tettem. - Most még velem foglalkozz, oké? - rövid csókot nyomtam a szájára.
- Folyamatosan ezt teszem - mosolyodott el és most ő csókolt meg, de már hosszabban.
Abban a pillanatban amikor a nyelve az enyémhez ért, úgy éreztem, mintha egy kapcsolót talált volna, amitől mindenem lángra lobban csakis érte. A hajába túrtam és szenvedélyesebben csókoltam. Beszívtam az alsó ajkát, ami egy halk nyögést csalt elő belőle. Ezt úgy értelmeztem, hogy ő is hozzám hasonlóan érez, úgyhogy bátran nyúltam a pólója szegélyéhez és sietősen kezdtem felhúzni.
- Mi ez a hevesség, Nins? - mormolta a számba.
- Ki akarom használni, hogy kettesben vagyunk.
Justin váratlanul maga alá fordított, aztán levette a pólóját és újra a számra tapadt, most engem is meglepett az ő hevessége. A keze utat talált a felsőmhöz és könnyedén áthúzta a fejemen, hogy aztán a szabaddá vált bőrömet érintse. Olyannyira lekötött, hogy élvezzem a csókjait és az érintéseit, hogy észre sem vettem, mikor szabadított meg mindkettőnket a további ruhadaraboktól.
A testünk egymásnak feszült, a bőrömön éreztem a belőle áradó hőt, a hasamon pedig a kézzel fogható vágyat, amit én váltottam ki belőle. Elszakította az ajkát az enyémtől és zihálva a homlokomnak döntötte a sajátját, miközben mindkettőnk keze a másik haját simítgatta.
- Mindig lesz időnk kettőnkre - ígérte, aztán lassan eggyé olvasztott minket, én pedig elvesztem a mámorban, amit a teste nyújtott.
Justinnal elterveztük, hogy a nap hátralévő részét együtt töltjük. Bár még mindig bujkálnunk kellett, és ott volt felettünk az a viharfelhő is, amikor el kell mondanunk Scooternek, hogy mi van köztünk, de úgy éreztük megérdemeljük, hogy kicsit gondtalanok legyünk.
- Szerinted ki fogsz bírni velem egy teljes napot? - mosolygott rám, miközben a reggelit készítettük.
- Akár többet is - jelentettem ki határozottan, majd lábujjhegyre állva puszit nyomtam a szájára, de ő közben elkapta a derekam és csókot formált a pusziból. Egy másodpercbe telt, hogy elfelejtsem a reggelit és minden mást is. Csak a puha szája és a követelőző nyelve volt fontos, meg az ahogyan magához ölelt.Nem is kívánhattam volna többet azon a reggelen.
- Jó reggelt- hallottuk meg anya hangját teljesen váratlanul és azonnal szétrebbentünk.
- Szia - köszöntem vissza látszólag nyugodtan. - Hogyhogy itthon?
- Csak átöltözöm - legyintett, egy percre sem vette le a szemét Justinról. - Még nem találkoztunk, ugye? - nyújtotta felé a kezét. - Jenny Blake.
- Justin Bieber - mutatkozott be Justin is. - Örülök, hogy megismerhetem, Mrs. Blake.
Én csak forgattam a szemem ezen az udvariaskodáson. Anyán látszott, hogy teljesen oda van Justintól, másrészt fogalma sem volt róla, hogy mostanában igen gyakori vendég nálunk. El is feledkeztem arról, hogy az én szüleimnek sem ártana tudni a kapcsolatunkról.
- Velünk reggelizel? - kérdeztem.
- Sajnos mennem kell - rázta a fejét és úgy tűnt tényleg sajnálja. - Viszlát, Justin - mosolygott még egyszer, majd eltűnt a szobájában.
- Hála Istennek - sóhajtottam fel, aztán Justin mellkasának dőltem ő pedig belepuszilt a hajamba.
- Nem akarlak megbántani, de én is örülök, hogy nem reggelizik velünk.
- Nahát! Pedig elég szívélyesen üdvözölted - mondtam gúnyoskodva.
- Azzal, hogy megütött nem lopta be magát a szívembe - mondta keményen. - Szerintem a jövőben sem leszünk első számú barátok, ha nem bánod.
- Éppen elég, ha velem barátkozol - mosolyogtam rá és újra a szája felé hajoltam.
- Azzal nem lesz gond, bébi - vigyorodott el, majd megcsókolt.
- Azért eléggé hiányzik már apa - panaszkodtam el Justinnak, hogy mi bánt. - Régen mindennap találkoztunk és beszéltünk, most meg már kb egy hete nem láttam. És anyát is nehéz egyedül elviselni, még ha nincs is itthon túl sokat.
- Mikor költözik New York-ba apukád?
- Holnap, megbeszéltük, hogy kikísérem a géphez - mivel nem akartam túl sokat beszélni erről így inkább másra tereltem a témát. - Mit szólnál, ha bemutatnálak a barátaimnak? Úgy értem Kate-et már ismered, de Kyle-t még nem - vetettem fel az ötletet Justinnak. - Persze csak, ha szeretnéd.
- Gondolod, hogy ő szeretne megismerni engem? - vonta fel a szemöldökét.
- Szerintem igen - állítottam magabiztosan. - Én is megismertem a barátnőjét nem rég.
- Hát jó - vont vállat.
- Ha nincs kedved, nem kell - komorodtam el az érdektelenségét látva, majd felálltam és a mosogatóhoz vittem a tányérokat.
Miért nem szeretné megismerni azokat, akik nekem fontosak? Én szívesen találkoznék bármelyik barátjával. Sőt szeretném, ha majd bemutatna az apukájának és a tesóinak is. Talán ő mégsem tervez ilyen hosszútávra...- súgta egy gonosz hang, de mielőtt jobban átgondolhattam volna ezt a nevetséges gondolatot, Justin mögém lépett és átölelt.
- Szeretném megismerni őket - súgta a fülembe. - Mondtam már, hogy minden érdekel, ami veled kapcsolatos, így ők is.
- Tényleg? - fordultam szembe vele kíváncsian.
- Hát persze - mosolyodott el. - Hívd csak át őket.
Mikor ezt kimondta már indultam is a telefonomért, de aztán mégis visszafordultam és jól megöleltem Justint, majd csakhogy még biztosabb legyen benne, mennyire örülök nyomtam egy puszit a szájára.
Negyed órával később már Kate ott ugrálta nappalinkban, Kyle az egyik fotelben ült, Justin és én pedig a kanapén.
- Na, mit csinálunk? Ez olyan jó, úgy örülök, hogy áthívtatok. Nem megyünk el valahová? - Kate természetesen túl volt pörögve.
- Nem mehetünk sehova. Tudod, titok - suttogtam az utolsó mondatot és Justinra meg magamra mutattam.
- Ne már - nyafogott egyből. - Mégis mit csináltok egész nap a négy fal között? Erről szól a híresség?
Justinra néztem, aki úgy tűnt kicsit mégis csak kellemetlenül érzi magát. Gyanítottam, hogy ennek Kyle az oka, mégsem akartam önbizalommal telve azt állítani, hogy biztos féltékeny. De azért láttam rá némi esélyt, és elég nagy hazugság lenne azt állítanom, hogy ez nem esett nekem iszonyúan jól, még ha okot nem is adtam rá.
- Hé, bébi nem hozod le a gitárodat? - vetette fel az ötletet Kyle.
- Hát, oké, de nem vagyok a topon ma, ezért mondtam le a mai stúdiózást is - mondtam, aztán fel is mentem a szobámba.
Ott fent megláttam Justin sapkáját az ágy mellé esve, úgyhogy ezt feltettem a fejemre és így mentem vissza a többiekhez a gitárommal.
- Na, mit énekeljünk? - kérdeztem, amikor újra leültem Justin mellé.
- Az az én sapkám? - méregetett vigyorogva.
- Nem, az enyém. Justin vagyok. Szia - nyújtottam felé a kezemet teljesen komolyan. Ő csak felnevetett, de azért megrázta a kezem, aztán hátradőlt és várta, hogy mit teszek.
A Baby dallamát kerestem, aztán mikor eszembe jutott gitározni kezdtem.
- You know you love me, I know you care
Just shout whenever, and I'll be there
Úgy tűnt Kate az egyetlen, aki viccesnek találta ezt, mert a következő sort már velem együtt énekelte.
- You are my love, you are my heart
And we will never ever ever be apart
Justinra néztem és próbáltam minél kifejezőbben énekelni, hogy legalább elmosolyodjon és sikerült. Egy halvány mosoly feltűnt a szája sarkában és megforgatta a szemét jelezve, hogy kicsit eltúlzom.
- Oké, nem megy ez nekem olyan jól, mint neked - adtam fel és sapkát is az ő fejére tettem. - Pedig még a Baby-s részhez el sem jutottam.
- Szerintem jobb is - nevetett Kyle, de elég volt egy pillantást vetnem rá, hogy abbahagyja.
- Kate - szóltam oda a húgának is, aki még mindig dúdolta a dalt.
- Ja, bocsi, de olyan fülbemászó - vont vállat, Justin meg elégedetten vigyorgott erre.
- Na, ide azzal a gitárral - kérte Kyle. - Ez kicsit... vagy inkább nagyon más dal lesz - nézett Justinra, aki csak felvonta a szemöldökét és úgy figyelt.
Kyle még szinte el sem kezdte a dalt, de már tudtam, hogy a Green Day-Boulevard of Broken Dreams lesz. Kate és én teljes hangerővel kezdtünk énekelni, egy időben ez volt a kedvenc dalunk.
A második refrénnél Kate újra ugrálni kezdett és nekiesett Kyle-nak. Azt hiszem ő kicsit tényleg rockernek képzelte magát, mire vége lett a dalnak.
- Hú, szóval Green Day? - kérdezte Justin tőlem, miközben a Kyle éppen a húgával veszekedett.
- Aha, szeretem őket - bólintottam.
- Hát, ezt nem tudtam rólad.
- Pedig régebben még a koncertjükön is voltunk - szólt közbe Kate. - Nina, emlékszel milyen jó volt?
- Te gondolom más zenéhez szoktál - mondta Kyle Justinnak. - Mi ezeken nőttünk fel.
- Azért örülök, hogy időközben váltottál - mosolygott Justin rám.
- Nem váltott - szólt közbe Kyle élesen, mielőtt válaszolhattam volna.
- Hallottad a dalait? Köze sincs a rockhoz.
- De attól még szeretem ezeket a dalokat is - mondtam. - Csak az, amit most éneklek jobban az én stílusom.
- Nem a tiéd - mondta nekem Kyle, aztán a következő szavait megint Justinhoz intézte. - Nem ismered, még csak azt sem tudod róla, milyen zenéket szeret - morogta, mire kapott egy haragos pillantást tőlem.
- Oké, tudjátok mit? Menjünk el valahova - mondta Justin váratlanul. Meglepett, hogy nem reagált semmit Kyle beszólásra.
- Justin, tudod, hogy nem lehet - szóltam rá.
- Nyugi, nem lesz nyilvánosság. Tetszeni fog, bébi - az utolsó szót kicsit gúnyosan mondta, nekem meg egyből leesett, hogy valószínűleg nem tetszett neki, hogy Kyle is így hívott.
- Menjünk! Kérlek, kérlek, kérlek, Nina - könyörgött Kate.
- Oké, már veszem is a cipőmet - adtam meg magam.
Az én kocsimmal mentünk, mivel az még mindig rejtély volt, hogy Justin hogy került tegnap este hozzám. A kocsi kulcsa a zsebében volt, de a kocsija sehol.
- Biztos belebotlunk egy rajongóba vagy fotósba - idegeskedtem.
- Hova megyünk, Justin? - kérdezte Kate ezredszerre, erről végre nekem is eszembe jutott, hogy nem árulta el a célunkat. Ismerős volt a környék, erre szoktam jönni, amikor...
- Oké, Nins, nem tudom, innen merre kell menni szóval elmondom, mit találtam ki. Azt mondtad, apukád holnap utazik, úgyhogy arra gondoltam örülnél, ha vele ebédelhetnél - mosolygott Justin. Úgy ledöbbentem ezen a gesztuson, hogy hirtelen azt sem tudtam, mit mondjak.
- Komolyan? Most apához megyünk?
- Remélem, örülsz - nézett rám félszegen, mintha attól tartana, hogy mérges leszek.
- Persze, hogy örülök - mosolyogtam. - Itt jobbra - mondtam és néhány perc múlva már le is parkoltunk a nagyi háza előtt, ami apa ideiglenes lakhelye is volt.
A nagymamám, Grace rögtön elénk jött és Kate a nyakába vetette magát egyből.
- Várj - nyúlt a kezem után Justin. - Tényleg örülsz? Mert nem akartam rád erőltetni, csak amit reggel mondtál....
- Igen, örülök - vágtam a szavába. - Köszönöm, Justin - nyomtam egy puszit az arcára. - Gyere, a nagyim imádni fog.
- Inkább apukád reakciója érdekelne - nevetett fel zavartan, mire csak megforgattam a szemem.
Túlestünk a bemutatkozáson, az üdvözléseken, a "de rég láttalak" -on, és apa reakcióján is, ami csupán egy rosszalló pillantás volt, amit az összekulcsolt kezünk váltott ki belőle.
- Ha tudtam volna, hogy jöttök, akkor a kedvencedet főztem volna, Nina - mondta a nagyim, mikor asztalhoz ültünk.
- Én sem tudtam, hogy jövünk. Justin meglepett vele - válaszoltam mosolyogva.
- Kedves tőled - mosolygott Justinra. - Nem akarok tolakodó lenni, de legutóbb még arról olvastam, hogy barátnőd van.
Ó, nem, nem vagy tolakodó. Dehogyis! Justinra néztem, hogy erre vajon mit válaszol, közben meg azon törtem a fejem, hogy hogyan menthetném ki magunkat én.
- Azóta szakítottunk - mondta az igazsághoz híven Justin. - De ez még nem nyilvános, szóval ezért olvashatott erről - tette hozzá udvariasan.- Nem akarjuk Ninával, hogy rólunk szóljanak az újságok.
- Persze, ez teljesen érthető. Ne haragudjatok, hogy felhoztam, csak kíváncsi voltam - mosolygott bocsánatkérően a nagymamám.
- Kyle, mi újság a főiskolán? - vágott bele apa egy másik témába.
- Semmi különös - vont vállat. - Biztosan érdekesebb, ami Ninával és Justinnal történik - mosolygott felénk, de ismertem ezt a mosolyt. Nem volt őszinte, csak gúnyolódott.
- Engem mégis inkább ez érdekelne - folytatta apa.
Lehunytam a szememet és elszámoltam tízig, még mielőtt olyat mondtam volna, amit később megbánok. Miért kell ilyen nyíltan kimutatniuk az ellenszenvüket Justin iránt? Miért ellenszenves nekik egyáltalán?
Kyle közben elkezdett beszélni az egyetemről, de a legkevésbé sem érdekelt. Kate a nagyival beszélhetett. Justinra néztem, aki viszont minden figyelmét az ételnek szentelte.
- Sajnálom - súgtam neki észrevétlenül.
Ő csak egy halvány mosollyal az arcán megrázta a fejét, aztán egyik kezét a lábamra simította.
Apától egyáltalán nem ezt vártam volna, és Kyle-tól sem. Innentől kezdve a társaság három részre is szakadt. Volt apa és Kyle, én és Justin, meg Kate és a nagyi, akik mindenkivel akartak beszélgetni, de mi egymással nem nagyon tudtunk.
- Holnap találkozunk - búcsúztam el apától és megöleltem.
- Igen. Egyedül - mondta olyan halkan, hogy csak én halljam.
- Ne aggódj, egyedül jövök - fújtam ki bosszúsan a levegőt. Úgy gondoltam jobb lesz, ha kettesben beszéljük meg, hogy mégis mi baja a barátommal.
A többiek is elköszöntek egymástól, aztán indultunk.
- Vezethetek, Nina? - kérdezte Kyle, mielőtt beszálltunk volna a kocsiba.
- Miért, mi a baj azzal, ahogy vezetek? Vagy azzal, ahogy Justin?
- Semmi, nyugi. Akkor vezessetek csak - tartotta fel a kezét védekezően és képes volt még idegesítően vigyorogni is.
- Helyes - morogtam, aztán beszálltam a kormány mögé.
Egy darabig néma csend volt, és már ez kezdett idegesíteni. Milyen gyerekesek vagyunk! - döbbentem rá.
- Mi bajod van ma? - néztem a visszapillantóba a mögöttem ülő Kyle-ra.
- Nekem? Semmi.
- Dehogynem. Folyton gúnyolódsz. Ha nem akartál már eleve velünk lenni, akkor nem kellett volna átjönnöd. Nekem rosszul esik, hogy így viselkedsz. Aztán még apával is összefogtatok.
- Ez hülyeség. Ne magyarázd be magadnak, Nina - nevetett fel könnyedén.
- Jó, tudod mit? Nem is számít, csak lépj túl ezen - néztem mereven az útra, és csak reméltem, hogy megérti, mit értek ez alatt.
Nem érkezett válasz, szóval úgy tűnt, értette. Mikor legközelebb ránéztem ő is csak az ablakon bámult kifelé.
Amikor leparkoltam egy szó nélkül szállt ki és csapta be maga mögött az ajtót, majd ment be a házba. Remek, megsértődött. Hát, én is.
- Majd később beszélünk, oké? Sziasztok - mondta Kate és úgy tűnt ez neki is elég kellemetlen csak úgy, mint a mellettem álldogáló Justinnak.
- Hát nem ilyennek terveztem ezt a napot - sóhajtott fel, amikor bementünk. - De legalább nem találkoztunk fotóssal.
- Köszönöm, hogy kitaláltad ezt - mondtam és lehúztam magam mellé a kanapéra, majd csakhogy ne legyen olyan csend, bekapcsoltam a tv-t.
- Rossz ötlet volt.
- Nem, nem volt az. Nézzünk valamit, oké? - elhelyezkedtem mellette és az ölébe hajtottam a fejem, aztán váltogatni kezdtem a csatornák között.
- Mi a kedvenc filmed? - kérdezte hosszú csend után.
- Hát nem is tudom. Sok mindent szeretek. Nem tudnék választani - vontam vállat. - Mostanában nem is nézek filmeket.
- A sorozatokat szereted?
- Azt abszolút nem nézek. De várj, a Jóbarátokat nagyon szerettem régen. És te?
- Azt én is szerettem. A kedvenc városod?- jött az újabb kérdés.
- Mi ez a kérdezz-felelek? - fordultam meg, hogy az arcát nézhessem.
- Csak rájöttem, hogy tényleg nem tudom, miket szeretsz - vont vállat most ő.
- Kyle hülyeségeket beszélt. Ismersz. Különben, miért találtad volna ki, hogy látogassuk meg apát?
- Az csak azért jutott eszembe, mert reggel említetted.
- Igen, ebből is látszik, hogy odafigyelsz rám - bólintottam. - Nem az a fontos, hogy mi a kedvenc filmem vagy városom.
- De Kyle mind tudja ezeket a dolgokat rólad.
- Hosszú évek óta ismerjük egymást, ezért tudja. Mi még csak néhány hónapja ismerjük egymást, arról nem is beszélve, hogy még csak egy napja vagyok a barátnőd - mosolyodtam el.
- Sosem gondoltam volna, hogy ilyen jó lesz ezt hallani a szádból - simogatta a hajamat ő is mosolyogva.
- Mit?
- Azt, hogy a barátnőm vagy.
- Akkor miért vagy ilyen kedvetlen? - kérdeztem.
Justin ettől láthatóan zavarba jött, hogy észrevettem, mert elszakította a tekintetét az enyémtől.
- Gondolsz még Kyle-ra? - kérdezte halkan.
- Hogy érted? Persze, most például legszívesebben átmennék és jól megmondanám neki a magamét - mondtam.
- Nem úgy értem - rázta a fejét. - Emlékszem, hogy egyszer azt mondtad, hogy szereted.
Szóval így érti. Tényleg ezt mondtam. Sőt, ha belegondolok ez az egész Justinnal, amiatt kezdődött, mert féltékeny voltam Kyle-ra és Livre.
- Nem, úgy már nem gondolok rá. Régóta nem - válaszoltam.
Justin felsóhajtott, kicsit úgy tűnt, talán meg is könnyebbült.
- Szerintem most már bánja, hogy akkor nem élt a lehetőséggel.
- Én viszont örülök neki - mondtam, aztán felegyenesedtem és bemásztam Justin ölébe. - Most én is kérdezhetek ezért?
- Persze. Mindent elmondok neked - biztosított, aztán átölelte a derekam.
- Féltékeny voltál ma?
- Nem - tagadta egyből. - Nekem úgy tűnt inkább ő volt az.
- De azért nem tetszett, amikor bébinek hívott - emlékeztettem.
- Persze, hogy nem - háborodott fel. - Az enyém vagy, nem az övé. Ő csak ne...
- Oké, nyugi - tettem az ujjam az ajkára. - Régóta így hív. Sőt, igazából minden lányt így hív - magyaráztam.
- Hát téged ne hívjon, te nem vagy olyan, mint a többi lány - mondta dacosan.
- Nem, én nem vagyok - mosolyodtam el. - Én a te barátnőd vagyok - tettem még hozzá, aztán megcsókoltam Justin pedig késlekedés nélkül viszonozta is.
Sziasztok!
Még nem résszel jövök, hanem egy linkkel, ugyanis Leával közös blogot nyitottunk. A főszereplő nem lehet más itt sem, mint Justin, de egy kicsit más oldalról közelítjük meg az életét. Remélem, tetszeni fog nektek! :)
Sziasztok! Hát igen, ez bizony megint két hét volt... Sajnálom, de így alakult. Azért most igyekeztem kitenni magamért. :) Köszönöm szépen, hogy kommenteltétek az előző részeket. Remélem itt is ezt teszitek. :) Ja, és még időben vagyok... Kellemes ünnepeket! :) ♥
- Szeretném tudni, Justin - kérleltem sokadszorra. - Hallom a hangodon, hogy nem vagy jól.
Az alatt a két perc alatt, amióta beszéltünk, legalább négyszer körbe jártam a szobámat, és a telefont is olyan görcsösen szorítottam, hogy félő volt, kárt teszek benne.
- Lezártuk. Minden rendben volt. Komolyan, Nina, ne aggódj - győzködött Justin.
- Nem szeretnél átjönni?
- Nem hiszem - motyogta.
- Akkor én menjek át? - kérdeztem, mert egyértelműnek tűnt, hogy ki kell szednem belőle minden kicsi részletet.
- Be kell menned a stúdióba - mondta. Ez igaz volt, bár ez érdekelt a legkevésbé akkor.
- Nem fontos. Átmegyek.
- Egyedül lennék inkább - felelte határozottan.
- Justin...
- Nina! - csattant fel dühösen. - Kérlek.
- Jó. Majd beszélünk - nyögtem ki nehezen és egyből le is tettem.
Meglepett, hogy Justin rám kiabált. Sosem kiabált még ilyesmiért velem.
Elindultam a stúdióba a legkisebb lelkesedés nélkül. Miért nem lehet holnap reggel kezdeni? Miért pont most, amikor Justinnal kellene lennem?
- Sziasztok - köszöntem a srácoknak.
Néhányan talán észre sem vettek, annyira belemerültek a munkába.
- Kezdhetjük? - hallottam a kérdést Paultól. Bólintottam, és mire a zene elkezdődött igyekeztem kiűzni a fejemből minden rossz gondolatot és érzést, amit Justin viselkedése keltett bennem.
Alig tudtam koncentrálni, többször rontottam és újra kellett kezdenem. Miért volt ennyire szomorú Justin? Megint elcsúszott a hangom. Megbánta, hogy elkezdtük ezt az egészet? Paul az üveg másik oldaláról idegesen pillantott rám, de nem tehettem semmit. Az agyam teljesen máshol járt.
- Nem fog menni, Paul - sóhajtottam fel és kiléptem az üvegfal mögül.
- Mi a gond, kislány? Azt hittem két dalt felvehetünk ma, de így még az első is alig van meg és már három órája itt vagyunk.
- Nem tudom.
- Nem koncentrálsz - mondta, de nem volt megrovó a hangja, és ezért hálás voltam. Arra lett volna a legkevésbé szükségem, hogy haragudjon rám. - Fejezzük be ezt az egy dalt, aztán hazamehetsz.
Halványan elmosolyodtam és bólintottam, majd kicsit összeszedettebben vágtam neki az éneklésnek ismét.
Amikor hazaértem, meglepve fogadtam, hogy anya otthon volt. Este 10-kor? Mit keres ő itthon? Persze, hülye kérdés, mert itt él, de akkor is.
Ennél már csak az volt meglepőbb, hogy a konyhából furcsa hangok szűrődtek ki. Leraktam a táskám és a kabátom az előszobában, csak ezután indultam el megnézni, hogy mi is ez. Azon gondolkoztam, vajon mit szólna Kate és Kyle, ha beállítanék hozzájuk most az összes cuccommal együtt. Mert abban biztos voltam, hogy ha anya hazahozta a pasiját, én egy perccel sem maradok tovább ebben a házban.
Szerencsére anya egyedül volt. Főzött és... a dalomat énekelte. Sosem hallottam még anyát énekelni, de ennél is furcsább volt, hogy ismeri egyáltalán a dalomat. Háttal állt nekem így egészen addig nem vett észre, amíg közelebb nem léptem hozzá.
- Szia - köszönt mosolyogva.
- Szia. Mit csinálsz?
- Vacsorát főzök - válaszolta, mintha ez lenne a világon a legtermészetesebb. - Jó napod volt?
Mi a fenére készül?
- Jó - igen, az éjszakám és a délelőttöm nagyon jó volt, sőt még a Kyle-ékkal töltött délután is, de az este...
- Stúdiózni voltál?
Honnan tudja?
- Igen.
- Mindjárt ehetünk, oké? - olyan furán mosolygott, és egyszerűen nem tudtam hová tenni ezt a viselkedést. Nem szokta érdekelni, hogy mit csinálok.
Mikor leültünk az asztalhoz egyszerűen nem tudtam nem észrevenni azt az üres helyet magam mellett. Apa helye. Anya mindvégig csak mosolygott és mindenféle hétköznapi dologról fecsegett, de nem bizonyultam valami jó társaságnak. Justin körül forogtak a gondolataim. A fenébe is! Vele kéne lennem, nem itthon ülni. Anya észrevette, hogy nem igazán vagyok vevő a hízelegjük vissza magunkat a lányunkhoz című műsorra, úgyhogy lemondott a társalgásról.
Csak sokkal később, amikor már újra egyedül voltam és lezuhanyozva végre befeküdtem az ágyamba, akkor jutott eszembe, hogy meg sem kérdeztem anyától, mire volt jó ez a felhajtás. Komolyan csak azért jött haza, hogy velem vacsorázzon aztán újra lelépjen? Semmi értelme az egésznek.
El is terelődött a figyelmem erről hamarosan, mert egy sokkal nagyobb problémám volt. Mindennél jobban beszélni akartam Justinnal, viszont kicsit megbántott voltam amiatt, hogy úgy elzárkózott előlem és rám kiabált. Nehezen, de elhatároztam, hogy nem hívom fel. Fáradtabb voltam, mint valaha, a testem minden porcikájában éreztem a Justinnal töltött időt, mégis nehezen tudtam csak elaludni.
Arra riadtam, hogy valaki eszeveszetten nyomja a csengőt, majd a dörömbölést is meghallottam. Ránéztem az órára, fél kettő volt. Éjjel. Ahogy mentem le a lépcsőn, szinte éreztem, hogy Justin lesz az, aki ilyen lehetetlen időpontban áll az ajtónk előtt. Mintha még a csukott ajtón át is éreztem volna a közelségét.
Az ajtó mellett a falnak támaszkodott, a fejét alig tudta tartani, hogy rám nézzen, de azért megtette. Elég volt egy pillantás az arcára, hogy rájöjjek, Justin részeg. Méghozzá nem is kicsit.
- Mit csináltál? - suttogtam döbbenten. Ő csak bágyadt, fáradt mosollyal nézett rám, aztán a kezével az arcom felé nyúlt, de még félúton sem járt, amikor lecsuklott a karja.
- Gyere - átkaroltam a derekát, aztán behúztam az ajtón, felvittem az emeletre. Nem volt könnyű feladat, teljesen elhagyta magát, jártányi ereje sem volt.
- Nina... - akadozó nyelvvel, de azért érthetően mondogatta a nevem, többször egymásután, mintha csak most fogná fel, hogy én ölelem magamhoz.
- Hol voltál, Justin? Hogy jöttél ide?
- Nina... maradj itt... velem - nyögte ki nehezen a szavakat, mikor ledöntöttem az ágyamra.
- Mindjárt jövök - csitítgattam, aztán a fürdőbe mentem egy pohár vízért.
- Olyan... jó az... illatod - éppen a párnámba fúrta az arcát, amikor visszaértem és leültem mellé.
- Justin, idd meg ezt - nyújtottam felé a poharat, de nem úgy tűnt, mint aki képes erre egyedül. Segítettem neki felülni, és legnagyobb döbbenetemre tiltakozás nélkül lehajtotta a vizet.
Visszadőlt a párnámra, közben leesett a fejéről a sapkája, de nem érdekelte. Ekkor vettem észre, hogy egy pici seb van a szemöldöke felett.
- Mit csináltál? - kérdeztem és óvatosan végighúztam az ujjam a kis vágáson. Justin is odanyúlt, aztán elkezdett nevetni, de úgy mint, aki sosem akarja abbahagyni.
- Üvegajtó - bökte ki végül még mindig jót derülve. Én is elmosolyodtam kicsit, de csak azért, mert még így, részegen is imádtam a nevetését hallgatni. - Olyan szép vagy - mondta, és talán ez volt az egyetlen mondat, amit egyben képes volt kimondani.
- Te meg részeg - közöltem mindenféle érzelem nélkül.
- Tudom - nevetett fel. - Gyere... gyere ide - kérte, mire közelebb hajoltam hozzá. Éreztem az alkoholt a leheletén, talán még a ruhájából is ez áradt, de nem tudtam volna megmondani, hogy mivel ütötte így ki magát. - Csókolj meg!
Értetlenül pislogtam rá, de azért nyomtam egy rövid puszit a szájára. Haragudnom kellett volna, amiért ivott vagy a telefonbeszélgetés miatt, de képtelen voltam rá. Olyan megtörtnek láttam, amilyennek még soha, és ez megrémisztett.
- Csókolj meg... Nina... rendesen - kérte újból és váratlanul magához rántotta a fejem.
A kezemmel megtámaszkodtam a feje mellett, mert máskülönben biztosan ráestem volna, aztán hagytam magam csókolni.
Ahhoz képest, hogy a mozgása milyen koordinálatlan volt, a nyelve nagyon is tudta a dolgát. Élveztem a csókját még annak ellenére is, hogy nem tudtam mire vélni a hirtelen támadt hevességét.
- Ezt ne most, Justin - kértem akadozó lélegzettel.
- Miért... nem akarsz... engem? - szinte kétségbeesetten kérdezte ezt, és szörnyű volt látni az arcán átfutó érzelmeket.
- Akarlak, Justin - suttogtam és puszit nyomtam a homlokára éppen a vágás felett. - Mindig akarlak, de ki kell aludnod magad.
- Nem. Ha szeretsz... - itt teljesen elakadt és nagyra tágult a pupillája. - De te nem is... nem szeretsz engem - rázta a fejét.
A szívem szakadt meg az arckifejezése láttán. Nem láttam még soha ilyennek őt, és nem is akartam.
- De igen. Szeretlek - suttogtam. Justin szeme újra elkerekedett, de szerencsére a fájdalmas grimasz eltűnt a gyönyörű arcáról. Hát kimondtam, tessék. Ráadásul jobban esett, mint gondoltam volna, főleg miután láttam, hogy milyen boldoggá teszi ez őt.
- Szeretsz... - mondta ízlelgetve a szót. Rámosolyogtam és végigsimítottam a haján. Justin többször is elismételte a szót, miközben egymást bámultuk.
- Gyere, segítek levetkőzni. Aludnod kell - mondtam és a kabátját próbáltam lerángatni róla.
- Veled alszom - jelentette ki, bár ennek semmi értelme nem volt. Ki mással aludna?
Nehezen, de sikerült levennem a kabátját és a pólóját, aztán lecsúsztam az ágy végéhez, hogy levegyem a cipőjét is. Kicsatoltam az övét, de mikor arra kértem, hogy emelje meg a csípőjét, hogy levehessem a nadrágját már nem kaptam választ. Elaludt, így még nehezebb dolgom volt, de végül alváshoz megfelelően feküdt az ágyamban. Gyorsan lerohantam bezárni az ajtót, aztán Justin mellé bújtam és vele már ezerszer könnyebb volt elaludnom, mint először.
Reggel ismét arra ébredtem, hogy egy meleg test simul hozzám, illetve szinte rajtam fekszik. Ki sem kellett nyitnom a szemem ahhoz, hogy tudjam Justin már ébren van. Természetesen engem nézett, és az arckifejezése láttán egyből az jutott eszembe, hogy milyen szörnyen nézhetek ki reggel.
- Szia - mondta rekedt hangon.
- Hogy érzed magad?
- Mint aki végigitta tegnap az itallapot - felelte őszintén és a hangszínéből ítélve, meg a tegnapi állapotára gondolva nem is lehetett ez akkora túlzás.
- Hozzak valamit? - kérdeztem, de Justin csak a fejét rázta és szorosabban vont magához.
- Hogy őszinte legyek, nem egészen tiszta, hogy hogyan kerültem ide hozzád.
- Nekem sem - mosolyodtam el halványan.
- Nagyon csúnyán viselkedtem? - kérdezte.
- Nem - ráztam a fejem. - Miért ittál, Justin? Miért ilyen sokat? - kérdeztem és próbáltam mindenféle számonkérést kiűzni a hangomból.
- Azt hittem jobb lesz - vont vállat egyszerűen.
- Mi? Mi lesz jobb?
Justin csak hallgatott és takarón összekulcsolt kezünket nézte. Ebből sejtettem, hogy mire gondolt.
- Mi történt tegnap Selenával? - kérdeztem rá félve a választól. - Kérlek, mondd el - biztattam, amikor még mindig nem szólt.
- Csak... Nem gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz - bökte ki végül. - Nem veszekedtünk, nem volt dühös sem, de még az is jobb lett volna.
Nem tudtam mit mondhatnék erre, csak megszorítottam a kezét.
- Nem akartam látni, ahogy sír. De... megértette és azt mondta, érezte, hogy ez lesz. Hogy már ő is tudta, hogy ez az utóbbi idő már csak a médiának szólt, de...
- De ő szeret - fejeztem be helyette halkan.
- Olyan szemét árulónak éreztem magam tegnap - vallotta be szégyenkezve. - Ezért ittam. Sokat. Tulajdonképpen sosem voltam még részeg.
- És jobb lett az italtól? - kérdeztem, de természetesen tudtam a válaszát.
- Nem. De most már jobb, hogy veled vagyok - mondta, majd puszit nyomott a hajamra.
Most én néztem a kezünket, a hüvelykujjammal a kézfejét kezdtem cirógatni. Mit érezhet most, hogy már tudja, hogy szeretem? Ő is olyan boldog ettől, mint én? Felnéztem az arcára, aztán hirtelen bevillant mit mondott az előbb. Nem is emlékszik, hogy hogyan jött el hozzám. Elmondtam, hogy szeretem és ő talán nem is emlékszik rá.
- Mi az? Mi a baj? - kérdezte, mikor észrevette, hogy nézem.
- Semmi, csak... Nem emlékszel semmire? - kérdeztem és szerintem a fülemig vörös voltam. Nem lehetek ennyire szerencsétlen.
- A tegnap éjjelről? - vonta össze a szemöldökét. - Nem, nem sokra.
Könyörgöm, mondd, hogy ez csak valami vicc. Hiszen láttam, hogy mennyire ragyogott az arca, amikor elmondtam, és én is örültem, hogy tudja. Ez nem lehet igaz - gondoltam magamban lehunyt szemmel és azt kívántam bárcsak eltűnhetnék. Biztos voltam benne, hogy elpirultam, mert lángolt az arcom.
- Nina, mi a baj? - hajolt az arcomhoz Justin és kedves hangon suttogott.
Csak megráztam a fejem, jelezve, hogy semmi. Puszikat nyomott az arcomra, de én még mindig feszülten feküdtem.
- Nem is csókolsz meg? - kérdezte, amikor a számhoz hajolt, aztán választ sem várva ő csókolt meg előbb. Még ez sem segített ellazulni. - Azért van itt valami... - suttogta a csók közben és a kezét végighúzta a takaróval fedett testemen. Mi? Most szórakozik velem? - Én is szeretlek - súgta és megéreztem a mosolyát a számon. Szinte kiszakadt belőlem egy sóhaj, aztán szintén mosolyogva mohón Justin édes ajkára tapadtam.
Az első, amit megláttam egy ismeretlen éjjeliszekrény volt, aztán megéreztem egy puha kéz érintését a derekamon, majd a lágy puszikat az arcomon.
- Szia - suttogta Justin, amikor szembe fordultam vele.
- Szia - puszit nyomtam a szájára. Már ilyenkor reggel is csillogtak a csodás szemei, én pedig elvesztem bennük.
- Jól aludtál?
- Igen. És te? - kérdeztem vissza mosolyogva.
- El sem tudod képzelni, mennyire - bólintott vigyorogva és közben egy hajtincsemet kezdte csavargatni. - Nem szeretnél mondani nekem valamit?
Rögtön megdermedtem. Az nem lehet, hogy hallotta! Még nem állok készen, hogy elmondjam neki.
- Mire gondolsz? - nyeltem egy nagyot.
- Valami olyasmire gondoltam, hogy "Csodálatos voltál tegnap, Justin" - miközben ezt mondta, egyre szélesedett a vigyora, és a bennem lévő feszültség is engedett.
- Csodálatos voltál - mosolyogtam rá, majd a nyakához nyomtam az orromat és beszívtam az illatát. - Köszönöm.
- Mit köszönsz?
Mit is köszönök? Az éjszakát? Azt, hogy ilyen boldogan ébredtem mellette? Talán azt, hogy megmutatta, hogy a szex a megfelelő emberrel sokkal több, mint amit én eddig gondoltam? Hm, talán... Talán csak azt, hogy itt van velem és ilyen elkápráztatóan mosolyog rám.
Válasz helyett egyszerűen csak megcsókoltam és el sem engedtem mindaddig, amíg bírtuk levegővel. Justin ezután is az arcomon hagyta az eddig hajamban lévő kezét és finoman cirógatta a bőrömet, miközben egymást néztünk. Egy idő után a mosolya egyre szélesedett, sőt valóságos vigyorrá változott.
- Mi az? Mi olyan vicces? - kérdeztem, és nem tehettem róla, az ő jó kedve nekem is mosolyt csalt az arcomra. - Tudom, hogy nem valami szexi az elaludt hajam - próbáltam lesimítgatni az ágaskodó hajszálaimat, persze sikertelenül.
- Az igazat megvallva nagyon is szexi - nyalta meg csábítóan az alsó ajkát Justin, majd az arca kicsit komolyabbra váltott és halkan suttogott. - Olyan szép vagy.
Igyekeztem nem elpirulni, de valószínűleg nem sikerült, mert Justin újra széles mosolyt villantott rám.
- Szerinted ez szórakoztató? Hogy folyton zavarba jövök tőled? Sosem voltam az a pirulós fajta - közöltem elfojtott mosollyal.
- Örülök, hogy ilyen hatással vagyok Önre, kisasszony - nevetgélt kedvesen, és fölém kerekedett.
- Ó, ha tudnád még milyen hatással vagy rám - suttogtam, aztán két kézzel átöleltem a nyakát és megcsókoltam.
Még parázslott bennem a tegnap esti vágy minden szikrája, és ahogy a meztelen testünk egymásnak feszült ez csak tovább fokozódott. Justin nyelve finoman kutakodott a számban, a keze minduntalan simogatott és végtelenül gyengéd volt hozzám. Erősen belemarkoltam a hajába és gyorsításra ösztönöztem.
- Valaki nagyon telhetetlen - mosolygott bele a csókunkba, majd ráérősen körözgetni kezdett az ujjával a kulcscsontomon, ami nem mellesleg őrjítő művelet volt, ő pedig tökéletesen tisztában is volt ezzel. - Szeretem az illatod - mondta, és orrát a nyakamhoz dörzsölte.
Hm, én pedig még mindig szerettem őt, ez valamiért megnyugvással töltött el.
Nem tudom, mi ez nála az illatommal, de folyton ezzel jött. Kétségkívül rám is nagy hatással volt az ő illata, de még inkább az íze.
Újra az ajkamra nyomta a sajátját, nyelve összefonódott az enyémmel, a kezeimet pedig óvatosan lefejtette a nyakáról és a fejem mellett a párnára nyomta őket. A puha szája bejárta az egész arcomat, a nyakamat és a mellkasomat is. Édes és gyengéd érintés volt, olyan amitől tompa zsibbadtság töltötte el a testem, az agyam minden idegszála Justinra koncentrálódott és nem figyeltem többé semmi másra.
Justin váratlanul felemelte a fejét, nekem pedig kipattantak az eddig lehunyt szemeim. Csak akkor fogtam fel, hogy valahol csörög egy mobil, amikor már kellő távolságra elhúzódott tőlem, és elővette a nadrágjából.
- Szia - köszönt barátságos hangon. - Nem, nem felejtettem el... Ott leszek... - a beszélgetésből azt szűrtem le, hogy mennie kell, ezért én is felültem és a ruháimért nyúltam. Ahogy ezt Justin meglátta, egyből megrázta a fejét, és a könyökömnél fogva rántott vissza az ágyba, amitől majdnem egy sikkantás hagyta el a számat. - Biztos, hogy Kenny elintézi - szólt megint a telefonba, közben persze jót derült a szerencsétlenségemen. - Oké. És, Sel... beszélnem kell veled.
Selena? Komolyan ilyen nyugodtan beszélget Selenával - a barátnőjével! - miközben engem csábítgat vissza az ágyba?
- Megbeszéljük majd. Szia - ezzel letette. - Mégis hova indultál? - érdeklődött újra azt a hangot használva, amivel rendszerint elcsábít, és átfogta a derekam.
- Selenával beszéltél? - kérdeztem vissza és picit távolabb húzódtam tőle. Most nem hatott rám a hangja.
- Igen, forgatási szünet van és magángéppel jön haza - mindezt úgy közölte velem, mintha semmi jelentősége nem volna.
- Akkor menned kell, nem? - próbáltam én is ezen a közömbös hangon beszélni, de nem ment. A fenébe is, féltékeny voltam.
- Még nem. Gyere és folytassuk - suttogott a fülembe, minden egyes szóval borzongatva. Félre söpörte a hajamat a bal vállamról és csókokat nyomott rá. - Na, kérlek - újabb csókok és könnyed simogatás.
Nem, nem szabad! Most nemet kell mondanod, Nina - próbáltam emlékeztetni magam.
- Megígérted, hogy nem mész el - emlékeztetett. - Maradjunk még - súgta és könnyű csókot nyomott a számra, majd folytatta az arcomon és a nyakamon.
- Miért kínzol? - nyögtem, amikor rátért a fülem mögötti érzékeny felületre.
- Ez kínzás számodra, bébi? - éreztem a mosolyát a bőrömön. - Pedig minden szándékom az, hogy jól érezd magad - mormolta immár az ajkaim közé mielőtt megcsókolt volna. Végigsimított a nyelvével az alsó ajkamon és finoman a fogai közé fogta azt.
- Miért nem tudok nemet mondani neked? - nyöszörögtem szenvedőn, holott egyáltalán nem szenvedtem, hacsak attól nem, hogy a csókjára vártam.
- Túl jó a meggyőzőképességem - mondta elégedetten, aztán végre megcsókolt, én pedig nem állítottam le.
Délutánra teljesen biztos voltam benne, hogy a legnagyobb változás az életemben nem az éneklés és a videoklipek, de még csak nem is a felhajtás, hanem Justin érkezése volt.
- Mikor látjuk egymást? - kérdeztem tőlem szokatlan hanglejtéssel. Csalódott voltam, hogy el kell búcsúzunk ez után a csodás délelőtt után, de közben izgatott is, mert alig vártam, hogy újra alkalmunk legyen megismételni.
- Nem tudom - rázta a fejét Justin. - De már most alig várom - mosolyogva puszit nyomott a számra és kézen fogott, miközben lementünk a lépcsőn.
- Beszélni fogsz Selenával? - kérdeztem rá félve.
- Igen, tudod lehet, hogy fura, de szoktunk beszélgetni - nevetett fel, de amikor észrevette a csúnya pillantást, amivel ránéztem, abbahagyta. - Most mi a baj? - sóhajtott fel.
- Úgy értettem, hogy rólunk beszélsz-e vele?
- Nem akarod, hogy beszéljek? - pillantott rám a szeme sarkából.
Vállat vontam. Persze, hogy nem akartam, tudtam, hogy ez fájdalmas beszélgetés lesz köztük. Viszont azt nagyon is akartam, hogy Justin végre szabad legyen.
- Szeretnék végre veled lenni bűntudat nélkül - motyogtam, de olyan halkan, hogy abban sem voltam biztos, hallotta-e.
Már az ajtóban álltunk és Justin szembefordult velem, aztán az állam alá nyúlt egyik kezével, hogy a szemébe nézzek.
- Valóban hatással vagyok rád - mosolygott kedvesen. - Hol van az én mindig harcias Ninám?
A szerelem lerombolta - válaszoltam volna legszívesebben.
- Ne aggódj ő is itt van még, arra várva, hogy tegyél valami rosszaságot - nevettem. Justin is elvigyorodott, megcsókolt még egyszer, aztán kiléptünk az ajtón.
Odakint hirtelen, mintha csak égetném, elengedte a kezem és amikor a kocsiban ültünk láttam, hogy a korábbi jókedve semmisé lett.
- Ebből baj lesz - morogta indítás közben.
- Tessék? Mi a baj? - értetlenkedtem.
- Kapcsold be az öved - szólt rám, aztán mint valami őrült már hajtott is.
- Justin, mi a fene bajod van?
Időről időre a visszapillantókat nézte, de nem válaszolt. Hátra fordultam, de semmi különöset nem vettem észre.
- Fordulj előre, még a végén rosszul leszel - szólt egy fokkal szelídebben, mint az előbb. - Ott volt egy fotós a házam előtt. Vagy lehet, hogy akár több is.
- Tessék? Honnan tudod?
- Az a fekete Audi - nézett újra a visszapillantóba. - Láttam, hogy fényképezett a pasi.
- A házad óta követ minket? - kérdeztem elképedve.
- Igen, megpróbálom lerázni. Még nem kell, hogy meg tudják, hogy hol laksz.
Azzal újra beletaposott a gázba és egy ismeretlen utca felé hajtott. Folyamatosan figyeltem, hogy még mindig mögöttünk van-e az autó, de kb 10 perc után nem láttam már.
- Már nem látom - közöltem Justinnal. Idegesen markolta a kormányt és ezt is csak egy bólintással reagálta le. Nem mertem, vagy inkább nem tudtam megszólalni egészen addig, amíg haza nem értünk. Komolyan üldöznek minket a fotósok? Mégis miféle hülyeség ez, könyörgöm?
- Ne aggódj, ha lehozzák a képet, márpedig le fogják, majd én beszélek Scooterrel - mondta Justin, amikor leparkolt előttünk.
- Nem, nem. Ez a kettőnk dolga, nem akarom, hogy mindent magadra vállalj - mint legutóbb, ezt nem mondtam ki, de gondolom Justin is tudta.
- Csak szerettem volna egy jó napot veled - mondta és kihallottam a csalódottságot a hangjából.
Kikapcsoltam az övem és átöleltem, Justin is viszonozta az ölelést, tudván, hogy itt nem láthatnak minket fotósok. Még... Ki tudja még meddig.
- Nagyon jó nap volt - mormoltam a fülébe. - Az egyik legszebb - megpusziltam az arcát és ezzel egy időben észrevettem Kate-et és egy fekete hajú, ismerős, idegen lányt a teraszukon.
- Nem sokára még szebbek lesznek - suttogta a fülembe Justin, mikor elengedett. Ez egy ígéret lett volna?
Ránéztem Justin arcára, ami már újra nyugodt volt, a szemei is megint csillogtak, és tudtam, hogy igen. Ez egy ígéret.
- Később látjuk egymást - búcsúzóul még egyszer megcsókolt mielőtt kiszálltam, majd elhajtott.
Kate hevesen integetett felém, úgyhogy egyenesen arra vettem az irányt, ahol ők ültek.
- Hát te meg hol voltál? - kérdezte mindenféle köszönés nélkül és alaposan végigmért. A műsorban viselt ruhám volt rajtam és Justin egyik kabátja, mivel az enyémet valahol a stúdióban hagytam.
- Hosszú - legyintettem, de közben nem tudtam levakarni a vigyort a képemről.
- Láttalak ám - nevetett. - Nála aludtál?
Bólintottam és közben azon gondolkodtam, hogy nem túlzás-e kijelenteni, azt, hogy nála aludtam. Végül is... aludtunk valamennyit.
- Nina, ha visszatértél a Földre közénk, akkor bemutatnám Liv-et - mosolygott Kate.
- Nina Blake - nyújtottam a kezem a fekete hajú lány felé mosolyogva, amit ő szintén mosollyal el is fogadott.
- Liv Roth - mint egy végszóra, megjelent Kyle is az ajtóban és egyből eszembe jutott, hogy honnan volt olyan ismerős a lány. Az ő barátnője.
- Hé, Nins, te meg merre jártál így kiöltözve? - jegyezte meg Kyle is rögtön.
- Ez hosszú történet, Kyle - legyintett Kate úgy, ahogy az imént én is. - Vagyis egy érdekes történt, amit Nina mindjárt el fog mesélni nekünk.
- Összeismerkedtetek? - fordult Liv felé mosolyogva, mire a lány is Kyle felé fordult és mosolyogva bólintott.
- Te vagy a szomszéd-legjobb barátnő, ugye? - kérdezte aztán tőlem.
- Igen. Már elég régóta elviselem ezt a két idiótát a közelemben - nevettem, és úgy tűnt, ő is vette a poént, mert velem együtt nevetett.
Kyle egy puszit nyomott a lány hajára és átölelte a vállát. Nem volt semmi különös a mozdulatban, de nekem mégis felkeltette a figyelmemet. Az eddigi féltékenység helyett, amit akkor éreztem, ha Kyle közelében volt egy lány, most csak egy egyszerű ténymegállapítást tettem, miszerint jól mutatnak együtt.
- Na mi az az érdekes sztori? - állt fel Kate és belém karolva indult meg a bejárat felé.
- Nincs semmi érdekes - ellenkeztem, bár úgyis tudtam, hogy hiába. Ha Kate tudni akar valamit akkor azt akár kínvallatással is kiszedi belőlem.
- Most még elmenekülhetünk - súgta Kyle nem is olyan halkan Liv fülébe. - Szerintem nem akarod látni, ahogy a húgom és Nina vitatkozni kezdenek ezen.
- Haha - gúnyoskodott Kate. - Egy szavát se hidd el, Liv.
Ahogy elhaladtam mellettük újra megnéztem őket magamnak és mikor nem jelentkezett a féltékenység, elégedetten ültem le Kate mellé a szőnyegre. Hú, úgy tűnik Justin tényleg változást hozott az életembe, még hozzá nagyon jó változást. Ezerszer jobb érzés volt úgy Kyle-lal tölteni a délutánt, hogy közben egyszer sem gondoltam rá másként, mint ahogy szabadott. Helyette annál többször gondoltam Justinra és az elmúlt 24 órára, ez valahogy kellemesebb érzés volt, mint bármi más eddig az életemben.
