28. fejezet

Pattie sokára nyitott ajtót nekünk, és az arckifejezéséből azonnal rájöhettem, hogy nemcsak nem számított ránk, de egyáltalán nem is örül nekünk. Illetve nekem biztosan nem. 
- Baj van, Justin? Mit kerestek itt? Alig másfél órája jöttem el - mondta egy szuszra, még továbbra is az ajtóban állva.
- Nincs baj, anya. Beszélni szeretnénk veled, de... Készülsz valahová? - nézett végig Justin anyja elegáns ruháján. 
- Dehogy! Gyertek be - állt félre vonakodva, aztán egyenesen a kanapéhoz vezetett minket. - Miről van szó? Mitől van Nina így megrémülve? - nézett rám először, mióta megérkeztünk. 
- Butaság, Pattie. Hagyjuk is - álltam fel hirtelen, de Justin visszarántott maga mellé, és el sem engedte a kezem, nehogy újra megkíséreljek lelépni.
- Nem butaság - jelentette ki. - Szeretném ha tisztázódna a viszonyotok - nézett előbb Pattie-re, aztán rám.
- Justin - sóhajtott fel az anyukája türelmetlenül. 
- Kérlek, anya, nekem ez fontos. 
- De nincs mit tisztázni. Én megértem, hogy anyukád dühös, amiért titkolóztunk és...- félbehagytam a mondatot, mert a csengő megzavart. Pattie megfeszült a hangtól, aztán hirtelen felpattant és odaszólt nekünk, hogy ne mozduljunk. 
Értetlenül néztem Justinra, ugyanis sosem tapasztaltam még ilyen viselkedést Pattie-től azalatt a rövid idő alatt, mióta ismerjük egymást. Láthatóan ő sem értett semmit. Az ajtó felől halk, ideges beszélgetés hangjait hallottuk, mire Justin fel akart állni, hogy megnézze, ki a vendég, de ezúttal én rántottam vissza. Pattie öltözékéből és a türelmetlenségéből ítélve kétségem sem volt afelől, hogy egy férfi jött érte, akiről nem akarná, hogy Justin egyelőre tudomást szerezzen. A fenébe, nem is jöhettünk volna rosszabbkor! 
- Nina, engedj. Megnézem, ki az - próbálkozott Justin újra, és sikerült is gyorsan kiszabadítania a kezét az enyémek közül.
Pattie éppen akkor fordult vissza a nappaliba, amikor utána szóltam volna.
- Anya, vendéget vártál? - kérdezte Justin.
- Csak egy ismerősömmel vacsoráztunk volna, de semmi fontos - mosolyodott el, de nekem még mindig zavartnak tűnt. - Áttettük máskorra.
- Ismerősöddel? - ismételte Justin, és láttam, hogy újra végig néz Pattie öltözékén. - Úgy érted.... randid volt mára? - mosolygott Justin, amint rájött ő is a dolgok állására. 
Pattie igazán furcsa volt, nem tudott válaszolni, és láthatólag kellemetlenül érezte magát. 
- Jézusom! Anya, hívd vissza a pasit, nem akartuk tönkre tenni az estéd - mondta sajnálkozva, és rám villant a szeme, mire gyorsan odamentem mellé. 
- Igazán sajnáljuk, Pattie - mondtam én is. 
- Nem, nem. Semmi gond, elmondtam, hogy valami fontosról akartok beszélni, és megértette. Üljünk le, oké? 
- Nem, hívd vissza! - tiltakozott Justin, és úgy tűnt továbbra is jó kedvű, a leleplezés miatt. - Amúgy sem hinném, hogy ezek után tudnál bármit mondani, amit elfogadnék ellenvetésként. 
- Hogy érted ezt? - háborodott fel Pattie. 
- Nem vetheted a szemünkre, hogy titkolóztunk, mert nekünk meg volt minden okunk rá, te viszont ok nélkül hallgattad el előlem, hogy van valakid...
- De hát nincs! - szólt közbe Pattie, de Justin mintha meg sem hallotta volna. 
- Gondolom, ha én meg tudom kedvelni a pasit, akkor te is meg tudod kedvelni Ninát, ugye? - mosolygott Justin kedvesen. 
Pattie kifújta a levegőjét, aztán leült a kanapé karfájára. 
- Nem arról van szó, hogy nem kedvellek - nézett rám. - Nem tetszik nekem ez a tempó, ahogy haladtok. Mindketten meg fogtok sérülni, amiatt, hogy ilyen gyors döntéseket hoztatok - mondta, aztán a fiára nézett. - Justin, sosem voltál azelőtt ilyen meggondolatlan. 
- Mielőtt? Nina előtt? - kérdezett vissza.
- Igen - válaszolt Pattie vonakodva. 
- Szóval akkor végtére mégis csak az a helyzet, hogy nem kedveled. Anya, csak egy kicsit ki kéne nyitnod a szemed, és látnád, hogy boldog vagyok. 
- Persze, persze. De meddig?
- Remélem, hogy sokáig - mondtam, még mielőtt Justin válaszolhatott volna. - Tudom, hogy az ellenszenved igazából abból fakad, hogy Justin miattam szakított Selenával, és teljesen jogosnak tartom - Justin erre csak a szemét forgatta egyet nem értése jeléül. - Nem hiszem, hogy annyira különböző dolgokat akarunk Justin életével kapcsolatban, szóval talán kezdhetnénk tiszta lappal. 
- Nem erről van szó - mondta Pattie. - Nem örültem neki, mikor kiderült a kapcsolatotok, de ez Justin döntése, megbékélnék vele, mint már máskor is, de ti nem látjátok, amit én. 
- Mégis mit? - kérdezte Justin élesen. 
- Azt, hogy teljesen másféle megy az életetek - fakadt ki hangosan. - Ninának nem egy kapcsolatot kellett volna hozzon ez a szerződés Scooterrel, hanem szép karriert, amire így nincs esélye.
- Miért ne lenne? Ne viccelj már - legyintett Justin. - Nem veszem el tőle a lehetőséget.
- Egyikőtök sem arra koncentrál, amire kéne... - próbálta folytatni, de Justin nem hagyta, pedig őszintén szólva egyre jobban érdekelt Pattie nézőpontja a kapcsolatunkról.
- Ezt el se kezd! Tudod mit, anya? Azt mondtad, sok döntésemet elfogadtad már, akkor egyszerűen tegyél ezzel is így, és menj el randizni, ahogy tervezted. Mi itt sem voltunk ma este, rendben? - mondta, aztán mivel még mindig a kezemet fogta, velem együtt megindult az ajtó felé, és nem is törődött vele, mikor Pattie utánunk szólt. 
Nem láttam különösebben dühösnek, ezért nem is értettem, hogy miért volt neki ilyen sietős a távozás. A kocsiban rám is mosolygott, mikor elindultunk, de nem tudtam viszonozni.
- Miért nem hallgattad végig? - kérdeztem. 
- Mert nem értek egyet vele.
- És? Nálad ebből áll egy megbeszélés? 
- Most mi bajod, Nina? - vonta össze a szemöldökét. - Nehogy azt mondd, hogy te szívesen hallgattad ezt!
- Nem, persze, de szerintem nem szabadott volna így eljönnünk - mondtam kicsit nyugodtabban, mivel nem akartam, hogy most meg mi kezdjünk veszekedni. 
Néhány percig csend volt, aztán Justin felém pillantott. 
- Nem is gondoltam rá, hogy anyának van valakije. Te mit szólsz hozzá? 
- Anyukád csinos nő, Justin - vontam vállat, mert nem értettem a meglepettsége okát. 
- Persze, tudom. Csak azt hittem, hogy rögtön elmondaná nekem, ha felbukkanna valaki.
- Ez az ő magánélete, Justin. 
- Ez meg itt a miénk - mondta és erősebben taposott a gázra. - Ha ennyire tudja, hogy a magánélet csak két emberre tartozik, akkor miért nem ért meg minket?
- Mert ő nem világsztár. Neki nincs összefüggésben a karrierjével a szerelmi élete. 
- Ne kezd már te is, Nina, kérlek - mondta olyan hangsúllyal, hogy tudtam, tényleg jobb, ha nem folytatom. 
- Hazavinnél inkább hozzánk? - kérdeztem meg halkan. 
- Miért? Azt hittem nálam maradsz. 
Meddig? - kérdeztem volna legszívesebben. 
- De régen voltam már otthon, szeretném megnézni, hogy mi a helyzet. 
- De hát úgyis egyedül lennél - értetlenkedett. 
- Tudom, de jó lesz így.
Justin hallgatott egy ideig, de végül lefordult a házunk felé. 
- Haragszol rám, igaz? Nem kellett volna erőltetnem, hogy beszéljünk anyával.
- Nem haragszom - ráztam meg a fejem és most végre rá tudtam mosolyogni. - Valóban nem volt olyan jó ötlet, tekintve, hogy nem jutottunk előrébb, de nem haragszom.
- Akkor holnap látlak? - kérdezte, amikor megállt a felhajtón. 
- Persze - bólintottam, és felé hajoltam, hogy megcsókoljam. - Jó éjt! 
- Jó éjt, Nins! - köszönt el ő is halkan. 
Figyeltem ahogy elhajtott, aztán szembe fordultam a házunkkal. Egyetlen szobában sem égett lámpa, nem mintha számítottam volna rá. Pattie randikra járt, anya viszont ki tudja hol volt, talán már a cuccait sem találnám itthon. Na, nem mintha én több időt töltöttem volna az otthonunkban. Justinnak igaza volt, úgyis egyedül lennék, de nem is igazán akartam megnézni azt a nagy ürességet, helyette a szomszéd ház felé vettem az irányt, ahol a nappaliban világos volt, így sejtettem, hogy nem fogok zavarni . 
Nem kellett sokat várnom, Kate ajtót nyitott, és széles vigyorral üdvözölt.
- Nézzétek, ki van itt!- kiabált be, én meg összevontam a szemöldököm a hangja furcsa csengése miatt. - Gyere, Nina, éppen jókor jöttél. 
Beléptem a nappaliban, ahol tudtam, hogy Kate hiába használt többes számot, nem a szüleit és a bátyját fogom találni. Kyle ott volt, és szerencsétlenségemre Tom is, de a többieket egyáltalán nem, vagy csak futólag ismertem. 
- Sziasztok - köszöntem, Kyle szintén széles vigyorral integetett, a mellette lévők meg elmormoltak valamit, amit köszönésként értelmeztem. - Ünnepeltek, Kate? - néztem barátnőmre.
- Aha - mondta, aztán leült szorosan Tom mellé, és a kezébe vett egy poharat. Az asztalra néztem, amin jó néhány alkoholos üveg állt és még több pohár. 
- És mit? - mosolyodtam el, és én is elfoglaltam a helyem Kyle mellett. Nem kerülte el a figyelmem, hogy a másik oldalán ülő, számomra ismeretlen lánynak ez mennyire nem tetszett. 
- Azt, hogy élünk, meg hogy együtt vagyunk - ölelte meg a barátját. -  Nem elég indok ez?
Kyle-ra néztem a szemem sarkából és láttam, hogy éppen úgy próbálja visszatartani a nevetését, mint én. Kate kezdett részeg lenni, ez nyilvánvaló volt. 
- Mi járatban erre? - kérdezte Kyle, miközben italt töltött nekem is. 
- Bocs, hogy csak így berontottam, nem tudtam, hogy vendégeitek vannak. 
- Kate vendégei - legyintett, és a mellette lévő lány erre a kijelentésre már valóban megsértődött, és átült máshova. 
Újból igyekeztem visszatartani a nevetésem, és inkább körülnéztem alaposabban is. Kate-en, Kyle-on és Tomon kívül még két srác, és három lány volt, úgy tűnt nem igazán érdekli őket, hogy én ki vagyok, továbbra is beszélgettem, ezért én sem foglalkoztam a nevükkel. Kate felhangosította az eddig háttérben szóló zenét, én meg beleittam a poharamba. Meglepett az égető íz, és köhögni kezdtem, de Kyle-on kívül nem vette észre senki. 
- Tom haverjai nem a Kate-nél megszokott gyümölcslikőrökkel készültek - nevetett. Azt éreztem, ez whisky volt, még hozzá nem is gyenge. - Justinnal voltál? - váltott témát.
- Aha, megismertem az apukáját és a tesóit. 
- És? Tetszel a családnak? 
- Hát fogjuk rá - vontam meg a vállam egykedvűen. - Az anyukájával nem vagyunk legjobb barátnők, de amúgy minden oké.
Kíváncsi lettem volna, hogy hol van Liv, Kyle barátnője, de mire megkérdezhettem volna, Kate elvonta a figyelmem azzal, ahogy a nappali közepén Tomhoz dörgölőzve táncolt. 
- Tom meg Kate elég jól kijönnek, mi? - kérdeztem és feléjük biccentettem. 
Kyle csak vállvonogatással válaszolt, és mikor belenéztem a szemébe rájöttem, hogy nem is szándékozik többet reagálni. Ahogy arra is rájöttem, hogy nem csak Kate, de ő is ivott már, bár rajta még a szeme csillogásán kívül nem volt ennek más jele.
- Akarsz táncolni? - kérdezte tőle szokatlan hangon. 
- A nappalitok közepén? - nevettem fel. - Nem, ahhoz én még nem ittam eleget. 
- Igazad van - nevetett ő is, és töltött még mindkettőnk poharába.
- Kyle, nem mutatsz be a hölgynek? - lépett mellénk egy eddig a szoba másik végében ülő srác. Első ránézésre elég jóképűnek tűnt, de valahogy nem tetszett az, ahogy beszélt, és az indíték sem, amiért idejött.
- Van barátja - vágta rá Kyle oda sem pillantva. 
- Oké, de én a nevét kérdeztem, nem ezt, de így is jó - vigyorgott a srác rám. - Brandon vagyok.
- Nina. És Kyle jól mondta, van barátom. 
- Ha csak nem éppen Kyle az, akkor nem hinném, hogy itt lenne jelenleg. Igazam van? - Mintha csak nem lett volna egyértelmű az elutasítás, leült a karfára éppen mellettem. - Biztos vagyok benne, hogy nem lenne ellenére, ha beszélgetnénk. 
- Nekem viszont ellenemre van - mondtam. 
- Akkor inkább táncolni szeretnél?
- Brandon. Komolyan hagyd békén - szólt rá Kyle. Én rámosolyogtam a srácra, aztán felálltam.
- Szerintem olyan lánynál kéne próbálkoznod, akivel egyenlő a véralkohol szintetek. 
- És az lehetőleg ne a húgom legyen - morogta Kyle. 
- Ha csak ezen múlik, megvárlak - mosolygott szélesen Brandon, amitől valószínűleg sok lány odáig lett volna, de én láttam már szebb mosolyt az övénél, így nem volt olyan hatásos.
- Nem foglak utolérni - ráztam a fejem, mintha csalódott lennék emiatt. - Kyle, kimegyünk levegőzni? 
Kyle bólintott, aztán a derekamra téve a kezét, irányított a konyhán át a hátsó udvarig. 
- Most komolyan, mi ez az összejövetel? - néztem rá, amikor nekitámaszkodtam a teraszukat körülvevő korlátnak. 
- Kate találta ki pár napja, ezek az őrültek meg, akikkel az egyetemen lóg, mindenbe benne vannak, ha ihatnak.
- Érdekes barátok - jegyeztem meg. 
- A régieket én is jobban szerettem - támaszkodott mellém.
- Úgy érted, a gimis haverjainkat? 
- Úgy értem, azt a lökött szomszédlányt meg a tesóját, akikkel felnőttünk - mondta szelíden, sötét volt, nem kapcsoltunk lámpát, de a hangján érezhető volt, hogy mosolyog. 
- Lökött? - kérdeztem vissza. 
- Csak egy kicsit - helyesbített, mire nevetve meglöktem a vállát. 
Nem is tudom, meddig beszélgettünk ott kint. Elég hideg lehetett, de vagy az alkoholtól vagy a sok nevetéstől nem is éreztem egyáltalán, mindaddig, amíg Kyle meleg karja át nem fogta a derekam. Nekidőltem, fejemet a mellkasának döntöttem és hallgattam, hogy Kate hogy viháncol odabent. 
- Be kéne mennünk, Kate nem mindig tud viselkedni, ha iszik - mondta Kyle.
- Ott van Tom, hogy vigyázzon rá.
- Jó, de kezd hideg lenni, nem akarom, hogy megfázz. 
- Ó, ez édes - nevettem, és kezdett a hangom hasonlítani Kate-éhez. - Nincs kedvem Kate új barátaihoz, inkább hazamegyek. 
- Ne! - tiltakozott hevesen, mire felvont szemöldökkel néztem rá, és mosolyogva vártam az indokát. - Vagyis... Nem muszáj hazamenned, menjünk fel a szobámba, és beszélgessünk - kicsit úgy tűnt, hogy zavarba jött. 
Egy percig gondolkodtam, és tényleg nem volt csábító az üres ház, még úgy sem, hogy tudtam valószínűleg rögtön elaludnék. Kyle viszont elég aranyosan várt a válaszomra, ahhoz, hogy igent mondjak. 
- Oké, de lopakodnunk kell, hogy nehogy észrevegyenek - mondtam suttogva, mintha már itt kint is meghallhatnának. 
- Gyere - válaszolt ő is így, majd kézen fogott és maga után hozott. 
Vicces, de tényleg lopakodtunk. Az észrevehetetlenségre a kicsit koordinálatlan mozgásunk nem segített rá, de szerencsére a nappaliban lévők jóval többet ittak ,mint mi, így sikeresen feljutottunk Kyle szobájába. 
- Hú, ez jó volt - dőlt neki az ajtajának Kyle, én meg nevetve ledőltem az ágyára. - Kellett volna hoznunk egy üveget magunkkal. 
- Dehogy, szerintem eleget ittunk mindketten. Gyere ide - hívtam oda magamhoz.
Lefeküdt mellém, ugyanúgy hanyatt, mint én, és csak nézett rám, amitől nevetnem kellett. 
- Mi az? - kérdezte elmosolyodva. 
- Ne nézz - fordultam a plafon felé, kicsit el is pirultam talán. - Énekelsz nekem? 
Kyle hangosan levegőt vett, aztán  elkezdte A drop in the ocean-t. Furcsa választásnak tűnt, főleg ha jobban belegondoltam, hogy miről szól a dal. Nem illet Kyle-hoz, sosem hallottam még tőle. Lehunyt szemmel élveztem a hangját, ami most még mélyebbnek tűnt, mint eddig valaha. Vagy talán csak ezt akartam hinni. Észre sem vettem szinte, hogy véget ért a dal, mert Kyle kérés nélkül, egy lélegzetvételnyi szünet után újat kezdett énekelni. A Parachute Kiss me slowly-jét. Nagyon megnyugtató volt a hangja, én meg túl fáradt voltam, ahhoz, hogy kinyissam a szemem és vele énekeljek, pedig szerettem a dalt.
- Nina? - csúszott egy kicsit közelebb, mikor abbahagyta az éneklést. 
- Hm? - nem tellett tőlem több reakcióra. Kyle megsimogatta az arcom az egyik kezével, aztán éreztem, hogy hirtelen túl közel került. A számon éreztem a lélegzetvételeit, mégsem volt erőm, hogy kinyissam a szemem és eltoljam magamtól. 
- Tetszett? - kérdezte meg nagyon halkan. Ekkor már kinyitottam a szemem és egyenesen Kyle barnai szemeibe néztem. Fürkészőnek és mohónak tűnt.
- Igen - válaszoltam, de alig nyitottam ki a szám, Kyle máris az enyémre nyomta az ajkait. A hirtelen mozdulat miatt túl durvának éreztem a csókot, aztán Kyle óvatosabb lett, a szája puha volt és hívogató. Ismerős. Végigsimított a nyelvéve az alsó ajkamon, én pedig mintha csak létszükséglet lett volna, azonnal visszacsókoltam.

27. fejezet

- Nina, gyere te is. Justin olyan vicces - kiabált és kapálózott Jazzy a bátyja kezei közül.
- Csupa víz a ruhád - nevettem már messziről. Jaxon végig a kezembe kapaszkodott, mert félt a kicsapódó hullámoktól, így lassan értünk oda melléjük.
- Nem baj, apa azt mondta, hogy játszhatunk a vízben.
- Jaxon, te nem akarsz bejönni velünk? - nézett az öcsére Justin kedvesen, de ő egyre csak a kezemet szorongatta.
- Mi inkább kint játszunk - válaszoltam mosolyogva.
Nem volt túl meleg nap, de a gyerekek már nagyon untak mindenfélét otthon, így Justin kitalálta, hogy hozzuk le őket a partra. Csak mi négyen, és az elmaradhatatlan biztonsági emberek.
Jaxon kicsit azért szeretett volna Justinékkal játszani, de valamiért nem lehetett rávenni, hogy bemerészkedjen a vízbe, ezért kerestünk apró kavicsokat, és ki dobja messzebb játékot játszottunk, amíg Jazzy meg nem unta, hogy Justinnal mezítláb szaladgáljanak a vízbe és locsolják egymást.
- Láttad ezt, Nina? Láttad? - lelkendezett aranyosan Jaxon, ahogy eldobta a kavicsot.
- Aha, ügyes vagy - mosolyogtam rá. - Nézd csak, Justinék is idejönnek játszani velünk - mutattam oldalra, ahol Justin a nyakában hozta Jazzyt.
- Tegyél le, Justin. Én is játszok - közölte a kislány, majd felmarkolt néhány kavicsot és odaállt mellénk.
- Oké, akkor mehet? - kérdeztem. - Számolok! Egy... Kettő... Három!
Mindhárman eldobtuk a kavicsokat, Jazzy és Jaxon pedig máris azon veszekedtek, hogy melyiküké ment messzebb.
- Elég nagyot dobtatok mindketten, én úgy láttam, hogy döntetlen volt - szólt közbe Justin, és a kicsik el is fogadták a nagy, okos bátyjuk véleményét.
- Justin, te is keress kavicsot és gyere - kérte Jaxon, mire Justin kicsit távolabb sétált tőlünk, hogy begyűjtse a saját részét.
- Hé - fordultam felé, amikor percek múlva sem csatlakozott a játékhoz.
Alig pár lépéssel állt távolabb tőlünk, és arra is egyből rájöttem, hogy mi tartotta fel. Előjött a fotózási mániája, ami sokszor jó, mert egy csomó emléket megörökít, de amikor én voltam a fotóinak alanya, kifejezetten rossz tulajdonságának tartottam.
- Ezt muszáj volt, Nins. Nagyon édesek vagytok - sétált vissza nevetve.
- Képzelem, mennyire - forgattam meg a szemem, de azért én sem bírtam ki mosolygás nélkül.

- Mi ez a sok homok a nappaliban? - lepődött meg Fredo, amikor belépett, nem sokkal azután, hogy mi is hazaértünk.
- A parton voltunk - közölte vele Jazzy vidáman.
- Úgy látom, haza is hoztátok a partot - nevetett fel.
- Látnád a kocsimat - panaszkodott Justin, de persze tudtam, hogy csak viccel.
- Jaxon, gyere, hadd vegyem le a cipődet - kértem.
- Fúj, csupa homok a lábad - nevette ki Jazzy az öccsét.
- Ahogy a tiéd is, kisasszony - mondta neki Justin, és valóban, ahogy Jazzy lábáról lekerült a cipő, kiderült, hogy ugyanolyan mint a testvéréé. Sőt, mind a négyünké olyan volt. 
- Gyertek ide - kérte őket Justin, és láttam, hogy már veszi is elő a telefonját. - Tegyétek egymás mellé a lábatokat.
- Ez most komoly? - nevettem fel hitetlenkedve
- Aha - vigyorgott Justin a régen látott kisfiús mosolyával. - Na, ide a lábad!
- Dehogyis! Nem őrültem meg - nevettem rajta továbbra is.
- Nina, gyere - kezdtek rá a gyerekek is, úgyhogy végül megadtam magam, és kisebb kört alkotva letettük a homokos lábainkat, csakhogy Justinnak legyen egy fotója róla. 
- Most örülsz? - kérdeztem Justint, aki sejtésem szerint máris töltötte fel a képet az internetre.
- Igen, bébi - bólintott, aztán átölelt, én meg a vállára hajtottam a fejem, így pont láttam, hogy mit írt a kép mellé. Csak három rövid szót: A parton jártunk.
- Biztos vagyok benne, hogy imádni fogják a lábainkat - nevettem.
- Biztos is lehetsz benne. Főleg a te piros lakkos körmeidet - nézett le a lábfejemre. - Azt én is imádom - puszilta meg az arcom, aztán máris azzal volt elfoglalva, hogy a gyerekeket minél hamarabb fürdessük meg.
Amíg ő és Jeremy ezt elintézték, addig én igyekeztem eltüntetni a homokot, aztán Fredoval együtt vacsorát készítettünk.
- Miért kell nekünk a húshoz ez a kimondhatatlan nevű fűszer? - mutatta fel a dobozt Fredo.
- Majd meglátod. Nagyon finom - vágtam rá, és közben igyekeztem minden szeletet egyformán ízesíteni.
- Oké, főszakácsnő, nem merek vitatkozni - nevetett feltartott kézzel.
- Mi lenne, ha inkább hasznossá tennéd magad? - nevettem én is, és kicsit meglöktem a csípőmmel.
- Hé, gyerekek, ne szaladgáljatok a lépcsőn -  hallottuk Jeremy hangját. - Minek is beszélek nektek?! - kérdezte inkább magától, amikor megjelent a konyhában. - Legközelebb megpróbálhatnátok jobban kifárasztani őket - mondta nekem.
- Megtettünk minden tőlünk telhetőt - mosolyogtam rá. - Justin hol van?
- Zuhanyozni ment.
Fredonak ezután nem sokat hasznát vettem,  inkább Jeremyvel beszélgetett, de nem bántam, mert mire Justin végzett a zuhannyal, én is betehettem a sütőbe az ételt.
- Nem vagy fáradt? - lépett mellém Justin, miközben a konyhapultról pakoltam le.
- Egy kicsit, de miután ezt letakarítottam és zuhanyozhatok egy jót, máris jobban leszek.
- Nem - fogta meg a csuklóm. - Menj csak, majd én megcsinálom.
- De én...
- Menj - ismételte, aztán megpuszilta az arcom, és szó szerint kilökött a konyhából.
Gyorsan végeztem, aztán felvettem egy egyszerű felsőt és sortot azok közül, amiket még pár napja hoztam át Justinhoz. Mivel szinte teljesen biztos voltam benne, hogy már nem megyünk sehova, a hajamat csak úgy nedvesen összefogtam egy hajgumival, és lementem a fiúkhoz. Már a lépcsőről hallottam, hogy csatlakozott hozzájuk valaki.
- Nem lesz semmi gond, csak ne szóljatok semmit - hallottam Justin hangját a nappaliból.
- Kinek ne szóljanak? - léptem be közéjük.
- Csak... - kezdte Justin.
- Erin nem örülne, ha tudná, hogy Jazzy elvágta az ujját - magyarázta gyorsan Fredo.
- Úristen! Hogy került hozzá kés? - néztem egyből a kislány leragasztott ujjára.
- Nem figyeltem eléggé - ismerte be Justin, mire csúnyán néztem rá.
- Jó, nem kell túl reagálni - intett le az újonnan érkezett Pattie, aki ott ült Jazzy és Jaxon között. - Csak egy kis seb.
- Igen, Nins. Gyere inkább ide -húzott le maga mellé Justin. - Mikor lesz kész a vacsi? Éhen halok.
- Még kb fél óra. Annyit kibírsz? - mosolyogtam rá.
- Talán - mosolygott vissza. - Ha kapok valamit, amivel kihúzhatom addig - nyomta az ajkát az enyémre.
- Justin - szólt közbe Pattie rosszallóan, éppen akkor amikor elhúzódtam.
Feltűnt, hogy sem a gyerekek, sem Fredo, sem pedig Jeremy nem foglalkozott velünk, csakis Pattie.
- Igen, anya? - fordult felé szemtelen vigyorral Justin.
Az anyukája csak megforgatta a szemét, aztán inkább Jeremyék beszélgetésére figyelt.
- Átugranak a srácok is - közölte Justin. - Mondtam nekik, hogy te főzöl. Szerintem bármelyik percben itt lehetnek.
- Twist és az öccse?
- Aha. Nem gond?
- Justin, ez a te házad - nevettem. - Egyébként megkedveltem őket így, hogy egész héten itt voltak este.
- Örülök - nyomott puszit az arcomra.
- Segítesz megteríteni?
- Nekem most gyorsan fel kéne mennem, mert... van valami...
- Oké, hagyjuk - fojtottam Justinba a kifogását nevetve. - Srácok, segítetek nekem? - fordultam a gyerekek felé, akik persze szívesen jöttek. Jazzy balesetéből kiindulva már óvatosabban adtam a kezükbe az étkészlet darabjait.
- Nins - jött be az étkezőbe nem sokkal később Twist nagy örömmel. - Hallottam, hogy direkt a mi tiszteletünkre főzöl, úgyhogy jöttünk, ahogy tudtunk. Elkényeztetsz minket.
- Szerintem is, úgyhogy holnap ti jöttök, fiúk.
- Hallottad ezt? - tátotta el a száját Za, és így bámult a kezében lévő Jaxonra. - Nem kapunk többé vacsorát.
- Justin elvisz minket étterembe - vágta rá Jaxon vidáman.
- Az nem olyan, öcsi - borzolta össze a haját Za nevetve, és én is elmosolyodtam.
- Szólok a többieknek - indultam a nappaliba.
- Justin, csak feltettem egy kérdést - hallottam Pattie ingerült hangját, így megtorpantam. Nem akartam hallgatózni, de úgy tűnt, ez érint engem is. - Ide költözött vagy nem? Nem kell rögtön összeveszned velem.
- Nina nem költözött ide, anya - fújta ki a levegőt Justin. - Miből gondolod ezt egyáltalán?
- Látszik, hogy nagyon otthon érzi magát.
- Mert itthon is van - vágta rá Justin.
- Nem gondolod, hogy elsietted ezt a kapcsolatot, Justin? Meg a szakítást Selenával...
- Nem, anya. Kérlek maradj ki ebből.
Mivel nem hallottam újabb hangot, így egy kicsit hangosabban lépkedve bementem.
- Kész a vacsi - mosolyogtam, és reméltem, hogy nem veszik észre, hogy tudok valamiről, amiről nem kéne.
Akkor tudtam csak igazán elgondolkodni a hallottakon, amikor vacsora után mindannyian megint a nappaliban voltunk. Justin átkarolta a vállam, de közben a fiúkkal beszélgetett, a gyerekek játszottak, és mindenki talált valami elfoglaltságot. Pattie nem sokkal vacsora után elment, és bár nem éreztette velem, hogy miattam tett volna így, de mégis ez tűnt a legvalószínűbbnek számomra. Ahogy lepillantottam a lábamra, amin egy Justintól kölcsön kapott papucs volt, és beletúrtam a már szétesett hajamba, megértettem, hogy miből gondolta, hogy itt élek. Annyira természetesnek vettem, hogy Justinnal és a családjával vagyok, hogy már nem is volt furcsa, ha smink nélkül, egyszerű ruhákban látnak.
- Hé, ti a tengerparton voltatok? - fordult felénk Twist.
- Aha - válaszoltam. - Miért?
- Éppen most láttam egy képet rólad meg a gyerekekről Justin instagramján. 
- Tessék? - lepődtem meg. - Mutasd!
- Semmi érdekes, Nina - szólt közbe Justin, miközben már Twist telefonja a kezemben volt. - Csak a parton csináltam.
A képen Jaxon, Jazzy és én a kis kövekkel játszottunk. Ezt még azelőtt csinálhatta, hogy észrevettem volna, hogy fotóz. Két szót írt hozzá: #Család és #Szeretet. Már éppen mosolyogva visszaadtam volna a telefont a tulajdonosának, amikor megakadt a szemem egy kommenten. Egy nem túl kedves kommenten. Aztán ahogy lejjebb és lejjebb görgettem, még több utálkozó véleményt olvastam. Persze voltak ott olyanok is, akik aranyosnak találták a képet, de nem tudtam örülni ennek azok mellett, amik arról szóltak, hogy bárcsak Justin még Selenával lenne. Olyanok is akadtak, amelyekben Justint kérdezgették, hogy mégis miért van velem...
- Nina - kapta ki a kezemből a telefont Justin és félre dobta, majd a szemembe nézett. - Megbeszéltük, nem olvasunk véleményeket. Két hete csak találgatnak, hogy a barátnőm vagy-e, még sokáig ez lesz a téma, de aztán majd elfelejtik - győzködött halkan.
- Tudom - mondtam a lehető leghatározottabb hangon. - Én nem is... csak véletlenül megláttam és...
- Oké, semmi gond. Ne gondolj rájuk.
- Te már olvastad őket, ugye? - kérdeztem, és hirtelen feltűnt, hogy mindenki feszülten figyel minket. Illetve azt hiszem csak engem.
- Csak néhányat. Nem akartam, hogy lásd, de letörölni sem akartam a képet, mert hozzá kell szokniuk - mondta továbbra is halkan. - Meg kell érteniük, hogy az életem része vagy. Még nem nyilatkoztunk hivatalosan, de megbeszéltük, hogy nem titkolózunk, emlékszel? Kicsit meggondolatlan voltam ezzel a képpel, de jól éreztem magam veletek, és azt akartam, hogy tudja ezt mindenki. Sajnálom.
- Értem - bólintottam.
- Ne haragudj, Nina. Nem gondoltam rá, hogy miket írhatnak - kért bocsánatot Twist is.
- Semmi gond. Jól vagyok - mosolyodtam el. - Csak kimegyek egy kicsit, oké? - néztem Justinra, majd kimentem a hátsó teraszra.
Tényleg nem szabadott volna magamra vennem, amiket írtak, és főleg nem szabadott volna még többet olvasnom, de nem bírtam ki. Elővettem a telefonomon, és ahogy számítottam is rá, a twitteren rengetegen írtak, mind egytől egyig Justin rajongói. 
- Ne olvasd már - kapta ki a kezemből Justin most a saját telefonomon. - Látom, hogy kiborított, úgyhogy nekem ne add elő, hogy jól vagy. 
- Miért, akkor mit mondjak? Hogy szörnyen érzem magam?
- Ha így van, akkor igen, azt - nézett rám komolyan. - Inkább mondd el, minthogy magadban őrlődj és végül megutálj. 
- Nem tudom, mit mondhatnék - vontam vállat. - Úgy érzem, hogy mindenki szívesebben látna Selena mellett téged. 
- Ki az a mindenki? Azt tudtuk jól, hogy mi lesz a rajongók és a média reakciója, de mondtam már, hogy nem számít. Nem a magánéletem miatt akarom, hogy szeressenek, és ez amúgy is elmúlik majd.
- Nem csak ők, Justin.
- Anya, igaz? - sóhajtott fel, aztán átölelt és magához húzott. - Beszélek vele, megígérem. És amint jobban megismer, meg fog szeretni, hidd el.
- Nem hiszem, és nem is csodálkoznék, ha nem kedvelne meg soha, mivel itt hisztizek egy-egy negatív vélemény miatt. 
- Ez nem hiszti. Tudtuk mindannyian, hogy ki fogsz borulni, de ez természetes. Néha még én is kiborulok, Nins - nevetett fel halkan. 
- Erről volt szó, amikor azt mondtad, hogy ne szóljanak, igaz? - néztem fel rá. 
- Igen. Nem akartam elrontani a kedved. 
- Nem érdekes - pusziltam meg az arcát. -  Menjünk vissza, oké?
Ott bent érezhető volt, hogy mi voltunk a téma, mert amikor beléptünk, mindenki elhallgatott. Szerencsére nem hozták szóba az esetet az este folyamán, csupán Jazzy fordult felém érdeklődve, amikor már hosszú ideje csak Justin vállára hajtott fejjel ültem, és nem figyeltem arra, hogy a többiek mit csinálnak.
- Nina miért szomorú? - kérdezte meg Jeremytől, és bár próbált halk lenni, mégis mindenki jól hallotta. 
- Justin miatt? - kérdezte Jaxon is. 
- Dehogy, nem Justin miatt - mosolyogtam rájuk. - Csak sokat játszottunk ma, és elfáradtam - találtam ki egy indokot. 
- Én is elfáradtam - feküdt oda Jazzy Justin másik oldalára, és felvette azt a testhelyzetet, amit én is. 
- Akkor megyünk aludni, hercegnőm? - simogatta a haját Justin mosolyogva. 
-Nem, majd ha ti is. Én még olvasok - vette maga elé a mesekönyvet, és valóban nagy elhatározással lapozgatta, míg nem egyszer elaludt és a könyv is leesett mellé. Jaxon csak fél órával később aludt el Fredo ölében. 
- Felvisszük őket - mondta Justin és rám pillantott, jelezve, hogy a többes szám alatt engem és magát értette. 
Jaxon felébredt, amikor betakargattuk, de Justin gyorsan megnyugtatta és már vissza is aludt. Justin a lépcső tetején elkapta a karom.
- Menj, öltözz át, elmegyünk valahová.
- Tessék? Hová? És a többiek? 
- Van egy olyan sejtésem, hogy már játszanak.  Apa nehezen viseli a vereséget, Twisték pedig eléggé megverték őket tegnap a kártyapartin - nevetett. - Na, siess -lökött a szobája felé. 
Tíz perc múlva a kocsijában ültünk, én meg a cipőmet húztam fel éppen, mert arra sem volt időm, annyira sürgetett. 
- De hová viszel ilyenkor? 
- Még csak 10 óra van, bébi - nézett rám. - Beszélgetnünk kell valakivel, hogy jobban érezd magad. 
- Kivel? - kérdeztem és hirtelen két név is beugrott, akikre esetleg Justin gondolhatott, de őszintén szólva elég biztos voltam benne, hogy sem Kate, sem Scooter nem tudott volna semmi megnyugtatót mondani.
- Anyával - válaszolta, aztán le is fordult, így már biztos lehettem benne, hogy Pattie háza felé tartunk.

26. fejezet

Már nem is merek mondani semmit. :( Szégyellem magam, ezért a hosszú kimaradásért, de igazság szerint most is csak valami csodának köszönhetően sikerült megírnom ezt a részt. Talán megszállt valami ma este, de muszáj volt nekiállnom, és hurrá! Éjjel fél 2-kor ugyan, de kész lett! Akármi is szállt meg, remélem, hogy már velem is marad, és hozhatom nektek a részeket. :D Jó olvasást! :)

A new yorki koncert utáni reggel apa kikísért minket a reptérre, így rendesen el tudtunk búcsúzni. Ekkor tűnt csak fel, hogy mennyire fáradt, és mintha egy hónap alatt éveket öregedett volna. Mikor rákérdeztem ennek az okára, csak annyit felelt, hogy sok a munkája. Miután visszaértünk, Justin csak egyetlen éjszakát töltött otthon, de azt sem velem, ezután pedig két napra Atlantába utazott. Persze én sem unatkoztam, amíg ő távol volt. Scooter interjúra vitt, és berendelt a stúdióba is. Tulajdonképpen örültem is, hogy kicsit belekóstolhattam, hogy milyen Justin nélkül ez a munka, mert ha őszinte akarok lenni, amióta csak aláírtuk a szerződést, ő mindig ott volt a közelembe, és lefoglalta a gondolataim egy igen jelentős részét. Kedden Scooter házában reggeliztünk valamennyien. Mikor odaértem Scooter éppen arról beszélt Pattienek, hogy Justin és ő úgy döntöttek, hogy ma délután Justin is a stúdióba megy, miután hazaért, de Scooter szavait idézve "a kölyök keresztülhúzta a számításait." Fogalmam sem volt, hogy ez mire utal, és úgy döntöttem nem is kérdezősködöm, jobb, ha majd Justintól tudom meg személyesen. Scooter, Pattie és Carin beszélgettek, míg Scooter öccse, Adam és én csendben ültünk a hosszú konyhapultnál, és nem túl nagy kedvvel fogyasztottuk el az amúgy nagyon is finom reggelit. Aztán mikor meghallottam a zajt, ami a hatalmas vaskapu zárjának nyitódását jelentette, egyből élénkebb lettem. Pattie rám nézett, úgyhogy ebből már biztos lehettem benne, hogy valóban Justinék parkoltak be éppen a ház elé. Mindannyian kimentünk a bejárati ajtóhoz, és már amikor a lépcső tetejéről megláttam Justin autóját, nem bírtam ki mosolygás nélkül. Figyeltem, ahogy kiszáll az autóból, és mikor meglátott, levette a napszemüvegét és ő is elmosolyodott. Legszívesebben azonnal odarohantam volna hozzá. Nevetségesnek tűnt, hogy két nap után ennyire hiányozzon, de mégis így volt. Már éppen tettem volna egy lépést felé, amikor megláttam, hogy nincs egyedül. Persze tudtam, hogy vele volt két biztonsági embere is, de rajtuk kívül még két apró lábat láttam az ajtó mögött. Justin nevetve kiemelte a húgát az autóból, majd ezzel egy időben Jeremy szállt ki a másik oldalon, kezében Jaxonnal. Majdnem felsikítottam meglepetésemben, aztán egy fél perccel később elkapott egy kisebb pánik, amiatt, hogy bemutat a családjának, és nekem időm sem volt felkészülni erre. Justin letette Jazzyt, aztán felegyenesedve, várakozva pillantott rám.
- Menj már, a kölyök alig várja, hogy megöleljen - lökött meg Scooter vigyorogva.
Azonnal elindultam Justin felé, végig az arcán lévő gyönyörű mosolyt figyeltem, majd amikor odaértem, szónélkül átöleltem a nyakát, ő pedig a derekam köré fonta a karjait. Egy percet engedélyeztem magunknak, hogy lehunyt szemmel élvezzük a pillanatot, de még mielőtt a perc letelt volna, Pattie köhintett mögöttem.
- Ezt nem itt kéne, meglátnak titeket. - A hangjára azonnal elhúzódtam Justintól, ő viszont rákulcsolta ujjait az enyémekre, és úgy válaszolt.
- Nem látnak meg. Egyébként sem titok már, hogy Nina a barátnőm.
Pattie láthatóan ledöbbent, és a kérdése után már kétségem sem volt afelől, hogy nem számított rá, hogy a fia bármi komolyat akarjon tőlem.
- Ezt mégis mikor akartad közölni velem? Miután látom az arcotokat egy címlapon?
- Most közöltem - válaszolt Justin szemrebbenés nélkül, aztán hozzám fordult. - Nins, ők itt a tesóim és az apukám.
Gyors bemutatkozás után bementünk a házba, ahol meg sem lepődtem, hogy a gyerekek nagyon otthon érezték magukat. 
Justin egyik kezét a derekamon pihentette, a másikkal a húga kezét fogta, aki egyenesen a nappali felé húzott minket. Mögöttünk hallottam Pattie fojtott hangját, amint Scootert faggatta arról, hogy miért nem tudott a döntésünkről, Scooter pedig azt magyarázta neki, hogy ő meg volt győződve róla, hogy Justin beszélt vele. Hát, igazság szerint én is így gondoltam, és elég kellemetlenül éreztem magam, hogy a barátom anyukája már a kapcsolatunk kezdetén ennyire kiakadt rám. Még ha most konkrétan nem is tettem semmit.
 - Nem is szóltál, hogy nem egyedül jössz - súgtam oda Justinnak a hirtelen támadt zajban. A gyerekek egyszerre próbáltak beszélgetni mindenkivel. 
- Meglepetésnek szántam - mosolygott. - Tudtam, hogy egyszerre fog landolni a repülőnk, így együtt jöhettünk. 
- Kicsit váratlanul ért - ismertem be. 
- Miért? 
- Hát, nem is tudom... Hirtelen megismerem az apukádat és a tesóidat - nevettem. - Izgulok. 
- Nem kell - nevetett ő is. - Bár tudom, kicsit ijesztőnek tűnik a két kiskölyök együtt, főleg a kislány, aki most épp kismajmot játszik, - nézett az Adam hátán csimpaszkodó Jazzyre - de hamar megszereted őket, ahogy ők is téged. Hé, apa, miért nem szóltál, hogy örökbe fogadtál egy kismajmot? - fordult aztán Jeremy felé.
- Nem tudtam róla, de úgy nézem, vissza kell vigyem az állatkertbe. 
- Nem, nem is vagyok már kismajom - tiltakozott Jazzy, miután Adam óvatosan ledobta az egyik fotelbe. 
- Biztos? Ezt le kell ellenőriznem - közelített felé Scooter, aztán csikizni kezdte, amit kislány hangos nevetéssel jutalmazott. - Aha, igazad volt, Jazzy. A kismajmok nem csikisek - mondta pár perc nevetés után Scoo.
- Justin, mikor megyünk haza? - kúszott oda Jaxon mellénk a kanapén. 
- Miért akarsz hazamenni? - kérdezett vissza Justin. 
- Hogy játsszunk a cicáddal.
Elmosolyodtam ezen, olyan aranyosan mondta. Azt a mogorva macskát valahogy mindenki imádta, és Justin említette már, hogy a tesói alig várják, hogy lássák élőben is.
- Még maradunk kicsit - válaszolta Justin, de csak félig figyelt oda, mert közben megcsörrent a telefonja. 
Látva, hogy a kis srácot eléggé elszomorította a bátyja válasza, eszembe jutott egy ötlet. 
- Jaxon, tudtad, hogy Scooternek sok szép papagája  van?  - fordultam felé. Ő csak egy kicsit félénk fejrázással válaszolt. - Szeretnéd megnézni őket velem? - nyújtottam a kezem felé, amit el is fogadott. Elkaptam még időközben a mosolygó Jeremy pillantását, aztán Scooterre néztem. 
- Nem gond, ha kimegyünk a hátsó teraszra? 
- Dehogy, menjetek csak.
Még mielőtt egy lépést tehettünk volna, Jazzy abbahagyta Adam nyúzását, és utánunk szólt.
- Én is mehetek? 
- Persze - intettem neki, és kicsit még rosszul is éreztem magam, amiért nem nekem jutott eszembe, hogy hívjam. 
- Justin azt mondta, hogy te is énekelsz, mint ő - kezdett fecsegésbe Jazzy, ahogy az udvar felé igyekeztünk. 
- Igen, jól mondta - értettem egyet. 
Úgy tűnt a kislány ezzel a válasszal meg is elégedett, mert csak bólintott, aztán ahogy az üvegajtón kiléptünk és meghallotta a papagájok hangját, azonnal elengedte a kezem és érdeklődve fordult körbe. 
- Hol vannak? - kérdezte Jaxon is legörbült szájjal, amiért nem látja őket. 
Leguggoltam melléjük és onnan mutattam a fellógatott madárkalitkákra, amikben egy-egy pár színes papagáj volt. 
- Ezek tudnak beszélni? - kérdezte Jazzy.
- Nem, de nézd csak milyen szép tollaik vannak.
- Tényleg szépek - értett egyet velem. 
Néhány perc csodálás után megint felém fordult. 
- Neked is olyan sok dolgod van, mint Justinnak?
- Hát, annyira sok nincs, mint neki. Miért kérdezed?
- Amikor itt vagyunk, Justinnak soha nincs ideje játszani velünk - magyarázta a kislány helyett Jaxon. Meglepődtem a válaszon, és hirtelen nem is tudtam, mit mondjak. 
- Biztos, hogy ő is szeretne többet játszani veletek. 
- De mindig elhívják valahova - panaszkodott Jazzy. 
- Hát, néha muszáj neki.... - kezdtem, de Justin hangja mögöttem félbeszakított.
- Most nem megyek sehová, jó? - lépett mögénk, és csak úgy mint én, ő is leguggolt  gyerekekhez. - Sokat játszunk majd, és mivel látom, hogy összebarátkoztatok, megkérhetnétek Ninát is, hogy legyen velünk. 
- Megígéred? - méregette Jazzy gyanakodva a testvérét. 
- Megígérem.
- Jó. És te is játszhatsz velünk - jelentette ki a kislány felém fordulva, mire Justin is és én is felnevettünk.

***

Úgy terveztem, hogy délután hagyom, hogy Justin a családjával legyen, bár nekem is nagyon hiányzott, és szerettem volna vele tölteni az egész napot, de aztán mikor a húga nagylelkűen meginvitált, hogy játsszak velük, nem utasíthattam vissza. Justinnál még inkább otthon érezték magukat a gyerekek, mint Scooternél, így estére az egész ház csatatérré változott. Mindenfelé játékok, étel maradékok, kiöntött gyümölcslé foltok voltak. 

- És én meg azt hittem, hogy te vagy rendetlen - mondtam Justinnak késő este, miután a gyerekeket ágyba imádkoztuk, és Jeremytől elköszönve felmentünk a szobájába. 

- A tesóim túltesznek rajtam, mi? - nevetett. 

- Igen, és nem csak ebben. 

- Hát miben még? - kérdezte, majd leült az ágyra és az ölébe rántott. - Ha azt mondod, hogy aranyosabbak is, mint én, rögtön megsértődök - viccelődött. 

- Nem mernék ilyet kijelenteni - szálltam be a játékba. - Nem venném a lelkemre, ha emiatt szomorkodnál. Viszont az tény, hogy hajlamosak túl pörögni. Ez egy családi vonás, ha jól sejtem - néztem rá felvont szemöldökkel. 

- Biztos lehetsz benne - bólintott. - Még én sem fáradtam el - közölte, aztán a nyakamhoz hajolt és csókolni kezdett. - Emellett hiányoztál is.

- Emellett? - kérdeztem vissza csakhogy kötekedjek vele, de közben máris lehunyt szemmel élveztem a ténykedését.

- Nem, inkább úgy mondom, hogy elsősorban hiányoztál - korrigálta magát.

- Így jobban hangzik - értettem egyet, aztán a hajába túrtam és felemeltem a fejét, hogy a szánk egy vonalba kerüljön. - Te is hiányoztál nekem. Alig vártam, hogy itthon legyél - csókoltam meg végül. 

Készségesen  visszacsókolt, majd a kezét is becsúsztatta a felsőm alá, simogatni kezdte az oldalam, amit én ösztönzésnek véltem a hevesebb csókokra. 

- Hm, ilyen fogadtatásnak mindig örülök - mormolta a számra. 

- Egészen más fogadtatást terveztem. Egy egész naposat - avattam be a reggeli terveimbe.

- Mit szólnál, ha egész éjszakásat csinálnánk belőle? - döntött le az ágyra, hogy aztán azonnal fölém kerüljön és újra csókolni kezdjen. 

- Haza kell mennem - toltam el kicsit magamtól. 

- Dehogy kell. Hogy aztán reggel menjek érted? Nem, sokkal jobb, ha itt alszol - győzködött, bár nem volt egészen tisztességes a módszere.

- Miért is kéne értem jönnöd? 

- Mert velünk leszel - nézett rám, és a tekintetében ott volt, hogy ő el sem tudja ezt másképpen képzelni. - Ne is próbálj ellenkezni.

- De...

- Bébi, mondom, ne ellenkezz - suttogta és egyik ujját a számra tette. 

- Nem, Justin. Komolyan....

- Akarod, hogy győzködjelek még egy kicsit? - nyúlt be újra a felsőm alá. - Na jó, van néhány jó érvem még - mondta, majd megint a számra hajolt és úgy csókolt, hogy tudtam már is meg vagyok győzve. 

- Ez azért nem túl tisztességes - fordítottam magunkon egyet, így a csípőjére ültem, és felé hajoltam.

- Igazad van. Könnyű dolgom van, mert majdnem annyira imádsz engem, mint amennyire én téged - súgta komolyan, aztán, hogy bizonyítsa is a szavait édesen megcsókolt, és nem engedte, hogy újra leállítsam.

25. fejezet

 Nagyon sok idő után újra itt! Remélem, azért még érdekel titeket a folytatás. 

Egészen addig, míg Justin meg nem érkezett értem, úgy készülődtem, mintha csak egy egyszerű new yorki útra készülnék. Aztán mikor belépett hozzám, és arcán széles vigyorral csak annyit kérdezett, "Készen állsz?", azonnal elkapott a pánik.
- Te egy kicsit sem izgulsz? - kérdeztem tőle sokadszorra a repülőn.
- Nem - nézett rám laza mosollyal.
- De mi lesz, ha elrontom?
- Mégis mit? - nevetett fel. - A saját szöveged, te írtad, sokszor énekeltük. Menni fog - szorította meg biztatóan a kezem, de aztán hamar el is engedte. Erről eszembe jutott egy mostanában a fejemben motoszkáló gondolat.
- Justin - kezdtem óvatosan, és az előttem lévő ülést szuggeráltam.. - Mit szónál hozzá, ha azt mondanám, hogy nem szeretnék bujkálni?
- Ezt hogy érted?
- Nem tudom, csak nem akarom titokban tartani a kapcsolatunkat, ha nem muszáj. Előbb vagy utóbb úgyis kiderülne, szóval... Örülnék, ha nem csak ezek a lopott érintések jutnának nekünk - egyik kezemet végighúztam a combján, ő pedig néhány másodperc után rákulcsolta ujjait az enyémekre.
- A koncert után beszélünk erről, oké? - mosolygott, majd szájához emelte összekulcsolt kezünket és belecsókolt a tenyerembe.

- Hú, Nina - ámuldozott Kate mellettem lépkedve. - Itt minden olyan... nagy.
- Tudom - bólogattam izgatottan, és Kyle-ra néztem, arra várva, hogy ő is hozzám hasonlóan érez. - Te mit szólsz, Kyle?
- Sosem voltam még a Madisonban - válaszolta olyan hangsúllyal, hogy tudtam, neki is tetszik a hely.
- Gyere, megmutatom az öltöződet - húzott magával Justin. - Kate és Kyle addig jól ellesznek Kennyvel.
- Saját öltöző?
- Persze. Szokj csak hozzá - villantott rám egy mosolyt, majd kinyitotta előttem az ajtót.
 Leesett az állam, ahogy beléptem. Nem volt semmi különös a szobában, de az, hogy ez az én öltözöm a Madisonban, nagyon különlegessé tette számomra.
- Ez igazából nem az én dolgom lenne, de ragaszkodtam hozzá, hogy én vezesselek körbe, szóval, ha kicsodálkoztad magad, akkor nézzük meg a színpadot is - mondta Justin jól szórakozva rajtam.
Végigmentünk a folyósokon, ahol már persze rengeteg ember végezte a dolgát, majd a színpadhoz érve mellénk szegődött az egyik szervező, aki Justinnal szinkronban kezdett beszélni arról, hogy honnan lépek be, és hova állok a dalunk alatt. Próbáltam mindent megjegyezni, de valószínűleg látszott rajtam a bizonytalanság, mert miután a szervező eltűnt, Justin felém fordult.
- Akarod, hogy egyszer elpróbáljuk?
- Az jó lenne - mondtam, mire Justin elszaladt, hogy beszéljen néhány emberrel.
- Egyelőre nagyon elveszettnek tűnsz ott a színpad közepén - igyekezett felém Kyle arcán széles vigyorral.
- Várd ki a végét, meghódítom az egész arénát. Imádni fognak - fordultam körbe nevetve néhányszor.
- Justinnal lépsz ki a színpadra - mondta kicsit leereszkedő hangsúllyal, és elkapott, mielőtt elszédültem volna. - Őt meg már akkor imádják a rajongói, ha csak egy helyben áll.
Kinyitottam a számat, hogy válaszoljak, de nem jutott eszembe semmi, amivel saját magam védhetném. Justin ért vissza hirtelen, és egy mozdulattal kirántott Kyle kezei közül.
- Gyere, kezdhetünk - sietősen indult ő a jobb, én pedig baloldali színpadszélhez, majd kaptam egy mikrofont. Felcsendült a dalunk, és mivel én kezdtem, lassú léptekkel indultam a színpad közepe felé, ahol az imént még Kyle-lal álltunk. Valahogy nem tudtam kiverni a fejemből, amit mondott, egészen addig, míg meg nem hallottam Justin hangját is. Mint mindig most is elvarázsolt.
- Egyáltalán nem kell aggódnod, bébi - zihálta a fülembe Justin a szám végén, miközben fél karjával magához ölelt. - Gyönyörű leszel.
- Gyönyörű? - húzódtam el tőle kicsit. - Inkább azzal biztass, hogy nem fogok elszúrni semmit.
- Ha meglátod a ruhát, amit Carin választott neked, akkor majd megérted, hogy miért ez foglalkoztat engem - nevetett rám, majd puszit nyomott a homlokomra.
- Nina - kiabálta túl Kate a körülöttünk lévő zajt. - Nézd, ki van itt.
Felé fordultam, megláttam, ahogy egyik oldalán Kyle-lal, másik oldalán apával igyekszik felém. Pislogva meredtem rájuk, majd magamhoz tértem és rohanva indultam apa felé.
- Te hogy kerülsz ide? - kérdeztem, miközben átöleltem. - Nem dolgozol? Azt hittem, nem vagy a városban.
- Kihagynék egy ilyen fontos dolgot? - mosolygott rám. - Ma reggel értem vissza, és miután Justin szólt azonnal szabaddá tettem az estémet.
Justin felé fordultam, aki pár lépéssel távolabbról szemlélte az eseményeket.
- Köszönöm - suttogtam neki halkan, de a mosolya, amit válaszul rám villantott elárulta, hogy jól hallotta.
Nem feledkezhettem meg róla, hogy az estfénypontja továbbra is Justin, így akármennyire is szerettem volna vele lenni, el kellett engednem, hogy elintézzenek mindent a koncert kezdetéig. Néha felhangzott egy-egy dal, Justin táncosai is megjelentek, akiket már jó ismerősként köszönthettem, meg úgy általában mindenki rohant valamiért. Míg Justin kiment néhány percre a rajongóihoz az épület elé, addig én Apával és Kyle-lal beszélgettem. Kate meg Scooterrel és Pattie-vel volt. Szívesen mentem volna oda hozzájuk én is, de nem úgy tűnt, hogy Pattie szívesen lát. Bár nem mondott egy rossz szót sem, a hűvös üdvözléséből azt vettem le, hogy jobb nekem apáékkal.
Carin jött oda végül hozzám, és közölte, hogy most azonnal vele kell mennem. Már kezdtem megijedni, hogy valami baj történt, de aztán eszembe jutott a ruha, amit Justin említett. Mikor Carin megmutatta én is egyből beleszerettem. Egy farmerruha volt piros övvel a derekán.
- Gondoltam kicsit összeöltöztetlek Justinnal - mondta Carin. - Rajta ez lesz a dalotok alatt - mutatott fel egy farmer mellényt, amin szintén volt piros.  Elmosolyodtam, tetszett Carin ötlete. - Gyere segítek a sminkeddel - intett egy szék felé.
Fél órával később vissza felé siettem apáékhoz, de valaki elkapott hátulról. 
- Neked is annyira tetszik a ruha, mint nekem? - suttogott a fülembe Justin, mire szembefordultam vele, és láttam, hogy már ő is átöltözött az első szettbe. Hihetetlenül nézett ki teljesen fehérben.
- A tiéd vagy az enyém? - kérdeztem vissza nevetve. Justin nem nevetett, helyette édesen megcsókolt, aztán újra a fülemhez hajolt. 
- Miért vagy ilyen feszült? Még mindig izgulsz?
- Nem vagyok - tagadtam egyből, de persze ez hazugság volt. Azt hittem jól tudom álcázni, hogy milyen bizonytalan vagyok, de ez Justin előtt lehetetlen. Túl jól ismer. 
- Bébi - nézett rám, olyan kit-akarsz-átverni pillantással. 
- Oké - adtam meg magam. - Hallod milyen őrület van kint már most? 
- Persze, mindjárt elindul a visszaszámlálás.
- Miattad sikítoznak így. 
- Igen - bólintott Justin, de láttam rajta, hogy nem érti. 
- Nem tudom, Justin - öleltem át a derekát. - Ők a te rajongóid, rád kíváncsiak, nem rám.
- Nina - húzott magához ő is. - Rád is kíváncsiak, ismernek már téged. Megérdemelten leszel ott a színpadon.
- Nem tudom - ismételtem újra.
- Az elég, ha én tudom, és te hiszel nekem - puszilt bele a hajamba. - Most mennem kell. Találkozunk a színpadon - vigyorgott még rám, aztán futva indult a helyére, ahol már nagyon várták, én meg csatlakoztam a saját csapatomhoz, ahol rám vártak. 
Leültem Kate és apa közé, hogy egy ideig onnan nézzem a koncertet, mivel a mi dalunk lesz az utolsó szám. Kate-tel végig énekeltük a dalokat, aztán, miközben a Die in your arms ment, elindultam a helyemre. Mindenki sok szerencsét kívánt, de én csak Kyle-t kerestem a szememmel. Ő is rám mosolygott, aztán nevetve puszit küldött felém. Ez olyan természetellenes mozdulat volt tőle, hogy akaratlanul is elnevettem magam az idegességem ellenére. Mire vége lett a dalnak, már ott álltam a helyemen, mellettem Allyson mosolygott és ezzel próbált nyugtatni. Justin bejelentette, hogy a mai koncert vége egy kicsit rendhagyó lesz, de azt nem mondta, hogy melyik szám jön, hanem lerohant a színpad másik végébe, ami ugyan messze volt tőlem, de mégis sikerült elérnie, hogy megnyugodjak egyetlen pillantásától. Elindult a zene, én pedig onnantól kezdve mindent pontosan úgy csináltam, ahogy délután elpróbáltuk. Amikor kiléptem a színpadra, tényleg úgy éreztem, hogy Justin rajongói örülnek , és szeretik ezt a dalt. Justin belépésével aztán szó szerint őrület kezdődött. Nekünk ugyan nem volt koreográfiánk, de ő végig táncolt, fogta a kezem, mögém lépve átölelt, vagy éppen megforgatott. Elérte, hogy annyira élvezem a műsort, hogy szinte abba se akarjam hagyni. A dal végén, ugyanabban a pozícióban álltunk meg, ahogy délután, magához ölelt fél karjával, de most ahelyett, hogy a fülembe súgott volna, csókot nyomott az arcomra. Egy percig csak levegő után kapkodva néztünk a közönségre, majd Justin kézen fogott és előrébb lépve megköszönte a rajongóinak, hogy eljöttek. Ezután lerohantunk a színpadról, én meg magam sem tudom miért, de adrenalinnal telve egyenesen Kyle nyakába ugrottam. Sokan ott voltak körülöttem, de valamiért úgy éreztem, csak ő érti igazán, hogy mi jelentett ez az este nekem. Mindenfelől hallottam a dicséreteket, de leginkább annak örültem, mikor Kyle azt mondta, büszke rám. 
Már éppen összepakoltam minden holmimat, amikor Justin lépett be az öltözőmbe.
- Kész vagy? 
- Igen. Mehetünk - bólintottam, majd felkaptam a táskám és Justin kezéért nyúltam, ő viszont nem a kezemet, hanem a táskámat fogta meg, és átvette tőlem.
- Nincs messze a hotel - közölte velem. - Gondolom, szeretnél a barátaiddal menni, szóval majd ott találkozunk. Kenny elhoz titeket.
Csak néztem a nyitott ajtóra, amin kilépett, ugyanis nem tudtam mire vélni ezt a lekezelő stílust, de mire utána indultam, már nem volt sehol. A kocsiban megkérdeztem Kennyt, hogy tud-e valamit Justin rossz kedvének okáról, és a hallgatás egyértelművé tette, hogy igen, ahogyan azt is, hogy valószínűleg én vagyok az ok. Valóban gyorsan odaértünk a hotelhez, és miután megkaptam a kártyámat a ma éjszakai szobámhoz, még mindig nem tudtam, mi baja lehet Justinnak. Próbáltam hívni, habár sejtettem, hogy a szobája valahol az enyém közelében lehet, de nem vette fel. Lezuhanyoztam és alváshoz készültem, amikor egyszer csak bekopogott.
- Minden oké? - lépett be és megállt az ajtó mellett, mint aki mindjárt indul is.
- Velem igen. És veled?
- Aha - válaszolt meglepően szűkszavúan. 
- Nem ülsz le? - intettem az ágy felé, mire tétovázva ugyan, de leült. 
Szótlan volt továbbra is, látszott rajta, hogy arra vár, én mondjak valamit. Szorosan mellé ültem és megfogtam a kezét. Ezúttal nem tért ki az érintésem elől, és ennek nagyon örültem.
- Mi a baj, Justin? - kérdeztem halkan. 
- Jól érezted magad? 
- Persze, nagyon is. Köszönöm - pusziltam meg az arcát.
- És rájöttél, hogy Kyle hülyeségeket beszélt? 
- Igen, de... Várj. Milyen hülyeségeket? 
- Arról, hogy az én rajongóim nem miattad élvezik a dalunkat - magyarázta. - Elhitette veled, hogy nem a te előadásodra, hanem az enyémre kíváncsiak csakis. Pedig ez nem igaz.
- Honnan tudod, hogy ő mondta? - kérdeztem halkan.
- Kikövetkeztettem. 
- Miből? - néztem rá meglepetten.
- Nem volt nehéz. Túl sokat adsz a véleményére - mondta olyan hangsúllyal, hogy nem volt nehéz rájönnöm, ez egyáltalán nem tetszik neki.
- Igen, mert a barátom, és vele kezdtem el ezt az egészet.
- Ez nem számít, Nina. Előtted most itt egy csomó lehetőség, és te hagyod, hogy Kyle mondatai befolyásoljanak. 
- Nem hagyom - ellenkeztem. - De nem is értem, mi bajod van.
Justin hosszan kifújta a levegőt, aztán az ölébe húzott és finoman kényszerített, hogy ránézzek. 
- Úgy éreztem egész este, hogy kizársz engem. Hülyeség, mert éppen velem énekeltél, együtt voltunk azon a színpadon, de mikor leértünk, te egyből Kyle-hoz mentél. Még csak meg sem kérdezted, hogy én vagy bárki más mit gondol, mert egyedül Kyle dicséretét akartad hallani. Nekem ez rosszul esett, ahogy az is, hogy sikerült úgy elbizonytalanítania a koncert előtt. 
- Ha jól értem nem tetszik, hogy Kyle az egyik legjobb barátom - vontam le a következtetést. 
- Nem, dehogyis. Az nem tetszik, hogy én nem lehetek az. Az én szavam nem ér neked annyit, mint az övé. 
- Ez butaság - ráztam a fejem. 
- Attól én még így érzem. Utálom mindig beismerni, de féltékennyé tesz a viszonyotok.
- Mutatok valamit neked - kezdtem, és felálltam az öléből. - Nem azért, mert meg akarlak győzni, hanem azért, hogy belásd, mit érzek irántad.
Odamentem a táskámhoz és a legaljáról elővettem a füzetem, majd visszaültem Justin mellé és az ölébe tettem.
- Mi ez? Napló? - kérdezte értetlenül és úgy láttam viccesnek találná, ha valóban naplót írnék.
- Nézd csak meg - vontam vállat.
Justin csak úgy találomra kinyitotta valahol és láttam, miként ül ki a döbbenet az arcára olvasás közben.
Belepillantottam a szövegbe, és örültem, hogy igazam lett. Éppen egy olyan résznél nyitotta ki, amit még csak pár hete írtam.
- Dalokat írsz nekem? - kérdezte szinte nevetve, és még egyet lapozott a kis könyvbe.
- Miért? Ha azt mondanám igen, akkor az olyan nevetséges lenne?
Erre csak vállat vont és szégyenlősen elmosolyodott.
- Nem konkrétan neked - mondtam. - De ezeket azóta írtam, amióta ismerlek. Nem tudom - vontam vállat most én. - Olvasd el és értelmezd, ahogy szeretnéd.
Hosszú ideig olvasgatta őket, majd felnézett rám egy teljesen más  arckifejezéssel, mint amit eddig viselt. Beletúrt a hajamba és magához húzott egy csókra. 
- Nem hiheted azt, hogy Kyle vagy bárki más fontosabb lenne nekem, mint te - húzódtam el tőle.
- Tudom - mosolygott rám még mindig közel tartva magához, és csillogó szemei is arról árulkodtak, hogy végre megértette.

24. fejezet

 
Mivel az utóbbi néhány napban szinte el sem szakadtunk egymástól, ezért Justinnal úgy döntöttünk, hogy kell egy kis távolság, nehogy ráunjunk a másikra. Na, nem mintha ez előfordulhatott volna, de ő is, és én is szerettem volna kis időt a barátaimmal tölteni. Tegnap este így aztán mindketten otthon aludtunk, a saját házunkba, egyedül. Ma reggel pedig úgy keltem, hogy elhatároztam igenis normálisan fog telni ez a napom, úgy mint régen. Rám közel sem irányult annyi figyelem a média részéről, mint Justinra, de azért őszintén örültem, hogy elbújhatok kicsit. Scooter elmondta, hogy Justin és Selena szakítását, amiről eddig csak halovány pletykák röppentek fel, mostanra már kész tényként kezelik.  Ebből persze egyenesen következett a kérdés: Ki az a szemét mocskos harmadik fél, aki szétszedte az álompárt? Felmerült a nevem, de egyelőre nem adtunk kézzel fogható bizonyítékot a markukba. És persze még nem áll szándékomban mosolyogva az újságok és rajongók karmai közé vetni magamat. Ehelyett inkább a még mindig duzzogó Kyle-t választottam, ami majdnem olyan veszélyesnek bizonyult az első pár percben. Anya persze megkérdezte, hogy hova megyek - fura, hogy mostanában otthon van - és mikor az volt a válaszom, hogy a szomszédba, meglepetten érdeklődött afelől, hogy és úgy egyébként hol hagytam Justint... Azért feltűnhetett volna neki, hogy este sem aludt itt.
- Nina, tisztában vagy vele, hogy 7 óra van? - nézett rám Kyle álmos szemeivel, amikor kinyitotta nekem az ajtót.
- Fél 9 van, Kyle - világosítottam fel. - Már egy órája ébren vagyok.
- És magadra hagyott a herceged?
- Justin jól van, köszi - mondtam nyugodtan. - És mi a helyzet a te hercegnőddel? - nem akartam gúnyos lenni, mert őszintén kedveltem Liv-et, de ez kicsúszott a számon.
Kyle erre csak vágott egy pofát, aztán becsoszogott a konyhába, én meg utána.
- Kate fent van már?
- Nézd meg - vont vállat, majd kinyitotta a hűtőt. Ekkor tűnt csak fel, hogy tulajdonképpen mindössze egy pizsamanadrág lógott a csípőjén, és Justin ide vagy oda Kyle-on igenis volt mit megbámulni. Széles vállai és feszes hátizmai voltak, de nem emiatt akadt meg a tekintetem rajta, hiszen láttam már korábban is. A lapockáját egy széles, jól látható heg fedte, ami még a Nathannel és vele történt baleset következménye volt.
- Kérsz valamit? - nézett rám a válla felett, mire gyorsan elkaptam a tekintetem a hátáról.
- Felvennél egy pólót? - kértem halkan.
Zavartan felhúzta a szemöldökét, aztán felém fordult és összefonta a karjait a mellkasán.
- Zavarba hozlak? - nem incselkedésként hatott a kérdése, egyszerűen csak kíváncsi volt. - Láttunk már egymásból többet is - mondta és ekkor már elmosolyodott.
- Tudom. Csak a sebed... - dadogtam, és erre Kyle arcáról is lehervadt a mosoly. - Felejtsd el, felmegyek Kate-hez.
Fura érzésekkel telve botorkáltam fel a lépcsőn. Régóta nem gondoltam Nathanre már és furcsa mód, most nem éreztem úgy, hogy megfulladok az emlékétől. Csak egy kis keserűséget éreztem, amiért nem lehet velem, holott nagyon is szeretném tudni, hogy mit gondolna arról, aki most vagyok.
Kate valóban mélyen aludt még, és amint megláttam az ágyról lelógó lábait, megfordult a fejemben, hogy mit szólna, ha egyszerűen csak lehúznám ébresztés gyanánt, de tudtam, hogy csúnya bosszút forralna, így inkább más módszert választottam.
Mellé feküdtem és addig bámultam rá, míg fel nem ébredt. Nem kellett sokat várnom, mindössze két percet, ugyanis tudtam jól, hogy Kate nem bírja ezt. Kyle-lal rengetegszer csináltuk vele ezt gyerekkorunkban.
- Nina - nyögött fel, amikor tudatosult benne, hogy miattam ébredt fel. - Menj a fenébe! - azzal az arcomba vágta a kispárnáját. 
- Jó reggelt - nevettem.
- Mit akarsz? - nyöszörgött.
- Boldog vagyok, hogy ennyire örültök nekem ma reggel - húztam el a számat.
- Van egy veszélyesen szexi barátod. Hogy vagy képes egyáltalán kikelni az ágyból? - morgott, és úgy tűnt számára ez tényleg érthetetlen. - Nem vele kéne lenned? 
- Nem - vágtam rá. - Miért hiszi azt mindenki, hogy össze vagyunk nőve? 
- Mert pontosan úgy viselkedtetek mostanában. Feltűnt?
Már nyitottam volna a szám, hogy tiltakozzak, de rájöttem, hogy kicsit igazuk van. Jó, sokat vagyunk együtt. És? Kate-re néztem, aki éppen készült visszaaludni. Magamhoz öleltem a kispárnát, aztán felnéztem a plafonra. 
- Hozzam a pohár vizet, vagy Kate felkelt magától is?  - hallottam Kyle hangját az ajtón túlról. 
- Kyle, ha le mersz önteni... - kezdte Kate félálomba, de meglepően határozottan.
- Nyugi, felébresztettem - szóltam ki a bátyjának. - A régi módszerrel.
Hallottam, hogy felnevet odakint, aztán nem sokkal később az ajtaja csukódását. 
- Hé, Kate - szólítottam meg halkan a mellettem fekvőt. 
- Mmm? - ennyi reakciót kaptam.
- Kyle szokott Nathanről beszélni? 
A bátyám nevének említésére egyből magához tért. 
- Nem. Vagyis mostanában nem beszélgettünk túl sokat, főleg róla nem. 
- Mostanában mi sem beszélgetünk túl sokat - jegyeztem meg.
- Te meg én vagy Kyle meg te? 
- Hm. Együtt, hárman - magyaráztam kis gondolkodás után. 
- Hát, akkor beszélgessünk. Mit akarsz tudni? 
- Nem is tudom - vontam vállat, de mielőtt kigondolhattam volna a kérdést, Kate felemelte az ujját, jelezve, hogy várjak. 
- Kyle! - ordított át a másik szobába. 
- Mi van? - kiabált vissza neki a tesója. Ja, igen, így is lehet kommunikálni.
- Gyere át.
- Minek? 
- Nina azt mondta, megmutatja a bugyiját - forgatta a szemeit Kate, én meg felnevettem, és most én vágtam hozzá a kispárnát. - Mit gondolsz, nagy okos?
- Te nem vagy normális - állapítottam meg, de ő csak vállat vont. 
Kyle dugta be a fejét az ajtón és éppen egy pólót húzott magára.
- Mizu? - kérdezte széles vigyorral, aztán már be is ugrott közénk és kényelmesen elhelyezkedett. 
- Hé, ez az én ágyam - méltatlankodott a húga.
- Ja, elég kényelmes - bólintott Kyle.
Kate pofátlannak és nagyképűnek nevezte, ami miatt persze rögtön veszekedés lett, mert ezt Kyle kikérte magának. Eltartott egy ideig mire eljutottunk odáig, hogy normálisan beszélgessünk, de végül annyira belemerültünk, hogy csak arra lettünk figyelmesek, hogy mindjárt dél, és mindannyian veszettül éhesek vagyunk. 
Lementünk a konyhába valamit összedobni, de miután én az első alkalommal, amikor a kés a kezembe került lesérültem, többet nem engedtek hozzáérni semmihez, úgyhogy az asztalnál ülve figyeltem őket.
- Tudom, hogy direkt csináltad - mosolygott rám Kyle mindentudóan, miközben paradicsomot szelt éppen velem szemben. - Kihúzod magad a munka alól.
-  A fenébe! Ennyire átlátszó volt? - játszottam tovább.
- Eléggé - nevetett. - És ne nézz úgy, mintha annyira sajnálnád, hogy nem segíthetsz. 
Még ártatlanabbul néztem rá, mire neki szélesedett a vigyora. 
- Vagy engem nézel ilyen sóvárogva? Levegyem a pólómat? - nyúlt a szegély aljához, de mielőtt felhúzhatta volna, megdobtam egy a kezem ügyébe kerülő tárggyal, ami pont egy konyharuha volt. 
- Kihagynám - nevettem. 
- Nem, nem is érdemled meg - rázta a fejét, és láthatóan nagyon jól szórakozott.
- Ó, és miért? - kérdeztem.
- Na, mégis csak érdekel? - csillant fel a szeme, én meg válaszul csak lehajtott fejjel nevettem, amolyan "reménytelenül gyerekes vagy" stílusban.
- Mondtam már, hogy furák vagytok? - lépett oda Kate is. 
- Miért? - háborodott fel Kyle.
- Te - nézett rám Kate. - A bátyámmal flörtölsz. Vele - mutatott Kyle-ra. - A hangsúly azon van, hogy VELE. 
- Mi a baj ezzel? - kérdezte Kyle, éppen akkora amikor én a következőt mondtam:
- Nem is flörtölök. 
Erre egymásra néztünk, és elnevettük magunkat. 
- Furák - ismételte Kate még egyszer, aztán abban a pillanatban megszólalt a telefonom. 
Justin nevét olvashattam le, úgyhogy azonnal felvettem. 
- Szia. Mi újság? 
- Éppen ezt akartam tudni én is - nevetett, és furcsa volt a telefonban hallani a hangját. Telefonáltunk mi már egyáltalán?
- Kate-tel és Kyle-lal... főzünk - böktem ki nehezen, bár az amit csináltunk a közelében sem volt a főzésnek.
- Aha. Hát, én meg éppen pakolok - közölte.
- És? - tudtam, hogy van valami folytatása ennek a sztorinak.
- És 2 óra múlva repülök New Yorkba.
- Öö. Jó. Minek? - nyökögtem, mert ez kicsit váratlanul ért.
- Én inkább azt kérdezném a helyedben, hogy kivel - mondta, mire ha lehet még inkább összezavarodtam.
- Kivel?
- Veled - vágta rá, és hallottam, hogy halkan felnevet. - Persze, csak ha szeretnél ma este látni engem, és... talán fellépni velem. 
- Tessék? - ugrottam fel, és tőlem nagyon szokatlan sikítást hallattam. Kyle és Kate is úgy néztek rám, mint valami őrültre.
- Scooter vetette fel az ötletet, és gondoltuk, hogy örülnél meg...
- Persze, hogy örülök - vágtam közbe. - De ez olyan váratlan... - ültem vissza a székre. - Fogalmam sincs, hogy hogy mennek ezek a dolgok.
- Énekeltél már velem - emlékeztettet. - És csak egy dal. Imádnád, Nins, hidd el - győzködött.
- Nem tudom. Ez nagy dolog.
- Tudom. De hé, gondolj csak bele. Volt már olyan dolog, amit ketten csináltunk és te nem élvezted? - nevetett és én is felnevettem a kétértelmű mondat hallatán. 
- Oké, ezzel nem tudok vitatkozni - mondtam.
- Gyorsan dönts, mert a végén itthon hagylak.
- Oké, oké - mondtam gyorsan. - Mikor jössz értem? 
Justin elhallgatott, gondolom megleptem a kérdéssel.
- Hát, egy fél óra múlva - nevette el magát végül. - Készülj fel lelkiekben addig - tette még hozzá, majd letette.
Az asztalra dobtam a telefonom és a hajamba túrtam. Ez határozottan a legváratlanabb dolog a mai napban. 
- Mi van már, Nina? Mit mondott Justin? - kérdezte Kate.
- New Yorkba megyünk - mondtam. 
- Minek? - vágtak mindketten olyan értetlen arcot, mint amilyet az előbb én produkálhattam.
- Koncertre. Justin és Scooter szerint én is énekelhetnék Justinnal - mondtam és mire a végére értem Kate már a nyakamba lógott.
- Úristen! Nem hiszem el - lelkendezett, és a válla felett láttam, ahogy Kyle is rám mosolyog. 
- Hát, én sem - mondtam, mikor elengedett Kate. - Akartok velem jönni? - kérdeztem meggondolatlanul, ugyanis erre Kate megint rám ugrott és a fülembe visított.

23. fejezet

Hány hete is? Inkább ne számoljuk. Sajnálom, nem ment az írás, és lehet, hogy kicsit kiestem a ritmusból, mert ez a rész sem lett a legjobb írásom. Nem tudom, ti mit gondoltok, minden esetre jó olvasást hozzá! ♥

Szerettem volna felkészülni lelkileg arra, ami majd Scooternél fogad minket, de végül rájöttem, hogy erre nem lehet. Bíztam Justinban és a saját érzéseimben annyira, hogy tudjam, nem választhat el minket egymástól Scooter reakciója, de mégis ott volt valami...
- Bármit mond is, ne kezdj veszekedni vele, oké? - jött egy újabb ötlet Justintól. Kétségkívül régebb óta ismeri Scoot, mint én, de azért kicsit idegesített már, hogy meg akarta mondani, mit tegyek.
- Aha - válaszoltam unottan.
- Sőt jobb lenne, ha nem mondanál semmit. Majd én beszélek - tette hozzá.
- Egy viselkedési útmutatót nem akarsz esetleg a kezembe nyomni?
Erre nem válaszolt rögtön, és amikor ránéztem rájöttem, hogy nem kellett volna ezt mondanom.
- Rendben, gúnyolódj csak - mondta végül.
- Ne haragudj, de nem bírom elviselni, hogy még te is ennyire túlliheged ezt az egészet - mondtam lágyabb hangot megütve, mint az imént. - Éppen eléggé aggódom enélkül is.
- Csak segíteni próbálok - válaszolta és közben mereven az úttesten tartotta a szemét.
-Tudom - motyogtam.
Az út további részében Justin fent tartotta a "meg vagyok bántva" hangulatot én meg nem tudtam ezzel mit kezdeni, úgyhogy csend volt az autóban, mindaddig, míg meg nem érkeztünk.
Tanácstalanul álldogáltam a bejáratnál, míg Justin összeszedte a cuccait a kocsiban, majd mellém lépett és egy bátorítónak szánt mosoly kíséretében megfogta a kezem.
Scooter a fülére szorított telefonnal, folyamatosan beszélve jött ajtót nyitni, így csak a pillantásából vehettük észre, hogy mennyire kiakadt ránk.
A nappaliban Carin mosolygós arca fogadott minket, akinek persze rögtön szemet szúrt az összekulcsolt kezünk. Talán nem is lepte meg. Kínosan feszengve álltam Justin mellett és pillantásomat is rászegeztem. Ha olyan okos volt az autóban, akkor mondja meg, hogy mit tegyünk - gondoltam. Mivel Scoo még telefonált, mi továbbra is feszengve álltunk. Nagyon úgy tűnt, hogy a beszélgetés még eltart egy ideig. Justin felsóhajtott, de a kezemet továbbra sem engedte el. Ezt a sóhajt annak tudtam be, hogy nyertünk egy kis időt, mielőtt meghallgatjuk menedzserünk részben jogos szidalmait.
- Azt ugye tudjátok, hogy nagyon nagy szerencsétek, hogy nem értem rá nyomozni utánatok? - szólalt meg nem sokkal azután, hogy letette a telefont.
- Nem kellett volna nyomoznod - jegyezte meg Justin.
- Ó, tudom én. Tökéletesen tisztában voltam vele, hogy hol voltatok.
Egy ideig furcsán, felvont szemöldökkel méregetett minket - amitől őszintén szólva a elég kellemetlenül éreztem magam -, aztán megenyhülve felénk biccentett.
- Hadd halljam, milyen mesét találtatok ki nekem.
- Nincs mese - nyögtünk fel Justinnal egyszerre. Egyáltalán nem erre számítottam.
- Elég egyértelmű, hogy mi van köztetek, szóval valamilyen történetnek lennie kell - vonta fel a szemöldökét.
- Együtt vagyunk. Együtt voltunk az utóbbi napokban, sőt az utóbbi hetekben is szinte mindig. Ennyi a történet - jelentette ki egyszerűen Justin.
- És hozzátartozik az is, hogy szakítottál Selenával, igaz? - kérdezte, de szinte biztos voltam benne, hogy már tudja a választ.
- Igaz.
Scooter erre felsóhajtott, ettől persze nekem rögtön átfutott az agyamon, hogy biztosan nem helyesli, de a következő lépése el is feledtette velem ezt a gondolatot. Egyszerűen csak óvatosan ránk mosolygott és kimondta azt a két szót, amitől elöntött a megykönnyebbülés.
- Örülök nektek.
Justin szerencsére egyből átölelte a derekam, amikor összeesni készültem a megkönnyebbüléstől.
- Jól vagy? - kérdezte meg halkan, mire bólintottam.
- Nem erre számítottatok, mi? - kérdezte Scooter, és ha nem láttam volna a vigyorát, akkor is biztos lehettem volna benne, hogy jól szórakozik.
- Te nem... nem is vagy dühös? - találtam végre a hangomra.
- Mondtam, örülök nektek.
- De hát nem is olyan régen még azt mondtad... -  nem fejeztem be, mert közben észrevettem, hogy Justin mosolyogni, sőt szinte vigyorogni kezd. - Most mi van? - kapkodtam a fejem köztük.
- Tudtam, hogy Justin mit fog tenni - jelentette ki magabiztosan. - Muszáj volt azt mondanom, amit akkor mondtam, mert különben nem lépett volna.
Justinra néztem, aki alig észrevehetően bólintott. Tessék?
- De Pattie... Annyira elleneztétek. Most pedig azt mondod, rendben van?
-Igen. Justin végre kimondta a túl régóta húzódó szakítást Selenával. Nem hazudik sem neked, sem neki, és ezekután remélem, hogy már nekünk sem.
- Akkor sem értem... - értetlenkedtem tovább.
- Nem érted, Nina? - nézett rám Justin. - Scooternek nem azzal volt baja, hogy te meg én egymásba szerettünk, sokkal inkább azzal, hogy nem játszottam tisztességesen - magyarázta kicsit szégyenkezve.
Most Scootertől vártam megerősítést, amit meg is kaptam egy biccentés formájában.
- Szóval akkor ez rendben van? - mutattam Justinra, majd magamra, mire Scoo elmosolyodott.
Justinnal úgy hagyhattuk el a házát, hogy tulajdonképpen megkaptuk az egyik legtöbbet jelentő áldást, és mellé persze egy figyelmeztetést, hogy ne verjük nagy dobra a kapcsolatunkat. Úgy gondoltuk, ezzel nem lesz gond.
- Akarsz vezetni? - fordult felém Justin váratlanul, mielőtt beszálltunk volna az autóba.
- Mi? Én? A te kocsidat? 
- Aha - biccentett  elképesztően édes mosollyal.
- Nem, nem merem - utasítottam vissza nevetve. 
- Hát, én rád bíztam volna. Jól jegyezd meg ezt a pillanatot - vont vállat szintén nevetve, majd mégis inkább beült ő a vezetőoldalra.
Olyan jó kedvem lett hirtelen, amilyen már rég nem volt, és Justinon is ezt láttam. Míg vezetett időről időre felém pillantgatott a szeme sarkából és a  mosolya is egyre szélesebb lett.
- Mi az? - fordultam felé végül kíváncsian.
- Szeretlek nézni - mondta ki egy kis idő elteltével.
- Miért?
 Erre már nem kaptam választ, helyette rám kacsintott, aztán feltette a napszemüvegét. Belenyugodtam, hogy ezt nem fogom megtudni, és inkább hátradőltem. Már szinte meg sem lepett, hogy nem ismerős terepen járunk, ugyanis néhányszor eljátszotta már velem, hogy csak úgy irányt váltott. Bár nem beszéltük meg, hogy mit csinálunk délután, de arra gondoltam, hogy hozzá megyünk.
- Mik a terveid?
- Mire számítasz? - kérdezett vissza vidáman.
- Hát - tűnődtem a környéket pásztázva - csak remélni merem, hogy nem az elrablásomra készülsz. A városon kívül van valami dolgod? 
- Nincs, de elviszlek valahová. 
- Bővebben? - kíváncsiskodtam.
- Annyit elárulhatok, hogy jártunk már hasonló helyen, és megpróbáltalak már rávenni arra, amit most meg is teszel majd.
Na, ezzel aztán kaptam gondolkodni valót. Olyan túl sok helyen még nem jártunk együtt, mégis nehezemre esett összeszedni néhány tippet a helyet illetően. 
- Oké, fogalmam sincs - adtam fel. - Mondd el, kérlek.
- A kezedbe adom az irányítást - nevetett fel és megsimogatta a kormányt.
- Vezetni hoztál? - tátottam el a számat, amikor leesett.
- Aha - vigyorgott.
- De hát itt nincs is pálya, azt mondtad, olyan helyre viszel - így már persze emlékeztem az alkalomra, amikor először rá akart venni, hogy vezessek.
- Nem, azt mondtam, hogy hasonló helyre. Ez sokkal jobb. Nézd csak meg - mondta, majd leállította a motort, kiszállt és megkerülte az autót.
- Nem, Justin. És ha összetöröm a kis kedvencedet? 
- Bízom benned - mondta. - Na, mássz át! - mosolyodott el. - Egész életedben bánnád, ha ezt kihagynád.
- Szerintem tudnék enélkül élni - motyogtam, de azért átmásztam a kormány mögé, hogy Justin ülhessen a helyemre.
- A vezetés után is mondd ezt - vigyorodott el. - Értesz hozzá, ugye? 
- Jézusom. Rám bízod a kocsidat, miközben azt sem nézed ki belőlem, hogy tudom vezetni? - nevettem.
- Oké, oké. Nem szóltam, tiéd a pálya.
Mielőtt tényleg indulhattam volna még a hajamba túrt és kaptam egy csókot, aztán Justin végül kényelmesen hátradőlt. 
Igaza volt, attól kezdve, hogy megéreztem, hogy az én kezemben van az irányítás imádtam az egészet. Az autót, az utat alattunk, azt ahogy a kanyarokat bevettem, a hangot, ami egy egy erősebb fékezésnél előjött a kocsiból. Akkora port kavartunk, hogy egy idő után Justinnak kellett szólnia, hogy maradjak azt úton, mert már azt sem láttam, ennek ellenére egyszer sem mondta, hogy álljak meg. Tényleg bízott bennem. Szerintem majdnem annyira élvezte az utas szerepét, mint én egy kicsit régebben. Bár az tény, hogy ő nem sikítozott, ahogy én tettem, de ezt szívesen átvállaltam tőle most is. Olyannyira, hogy amikor végül megálltam, muszáj volt percekig csak a légzésemre koncentrálnom, aztán amikor ez rendeződni látszott, és megszólaltam, a hangom meglepően rekedtes volt.
- Te jó ég! - ziháltam Justin felé fordulva, széles vigyorral az arcomon.
- Tudom - nevetett fel és hozzám hajolva puszit nyomott az arcomra, majd a vállamra fektette az állát. - Imádtad, igaz? 
- Áh, csak egy egészen kicsit - haraptam az ajkamba. 
- Látod? Elég jól ismerlek, nem igaz? - suttogott, és könnyű puszikkal kezdte elhalmozni a vállam és a nyakam. 
A mellkasára tettem a kezem és visszadöntöttem az ülésbe, majd én is felé hajoltam. 
- Szóval ilyen érzés neked, amikor csak úgy kitalálod vezetés közben, hogy támadást indítasz ellenem - hajoltam hozzá még közelebb, ügyelve hogy a szánk még ne érjen össze.
- Milyen támadást? 
Ekkor megcsókoltam, ő pedig rögtön viszonozta, majd egy perccel később egyszerűen átfogta a derekam és az ölébe húzott. Percek múlva elhúzódtam tőle és a nyakába fúrtam az arcom, ő pedig csak ölelt tovább.
- Akarod, hogy mondjak valami nyálas dolgot? - kérdeztem.
- Persze - nevetett fel.
Felemeltem a fejem, a szemébe néztem, és végigsimítottam párszor az állán és a szája vonalán.
- Szerintem nekem van a legtökéletesebb pasim a világon.
- Igazán? - mosolygott édesen. - Akkor szerencsés vagy. Majdnem annyira, mint én.
- Te miért vagy szerencsés? 
- Nekem van a legszebb barátnőm a világon, és ez tény.
- Oké, lehet, hogy te tényleg szerencsésebb vagy - mondtam végül nevetve. 
- Örülök, hogy egyetértesz velem, bébi - csókolt meg újra. 
- Miért hoztál ide? 
- Itt tanultam vezetni. 
- Nem úgy értem. Miért pont most és miért pont ide? 
- Nem tetszik itt? 
- Dehogynem - biztosítottam.
- Hát még mindig nem mehetünk bárhová, és nekem kicsit elegem volt már a négy fal között végezhető programokból. Ez elég eldugott és csendes ahhoz, hogy kettesben legyünk, de mégsem otthon.
- Jól hallottam? Eleged volt a négy fal között végezhető programokból? Ezt úgy értsem, hogy rám untál, Justin? - nevettem.
- Természetesen nem. De miért csinálnánk valamit a megszokott, unalmas helyeken, amikor itt is lehet? - miközben beszélt én nem tudtam elszakítani a pillantásom tőle, így szinte észre sem vettem, hogy a keze ügyesen igyekszik bejutni a felsőm alá. - Neked van valami ellenérved erre vonatkozólag, Nins? 
Persze, hogy nem volt, de ha lett is volna, biztosan azonnal elfelejtem attól a csóktól, amit kaptam, és a simogató ujjaktól, amiknek első számú céljuk volt, hogy az őrültbe kergessenek.