4. fejezet

Nina

- Emlékszel, Kyle?- néztem fel a nálam egy fejjel magasabb fiúra.- This time, this place misused, mistakes. Too long, too late who was I to make you wait- kezdtem énekelni.
- Just one chance just one breath just in case there's just one left- folytatta Kyle az ő mély hangján.
- 'Cause you know, you know, you know.- kapcsolódtam be újra és gitározni kezdtem hozzá.- That I love you I have loved you all along and I miss you been far away for far too long...
- Várj, várj. -állított le Kyle és elkérte a gitárom.- Inkább ezt. Tudom, hogy szereted.- mosolygott rám a sötét tincsei alól, aztán játszani kezdett.- I could stay awake just to hear you breathing, watch you smile, while you are sleeping while you're far away and dreaming.
- I could spend my life in this sweet surrender, I could stay lost in this moment forever, where every moment I spent with you is a moment I treasure.- folytattam mosolyogva, mivel tényleg az egyik kedvencem volt. 
- Don't want to close my eyes I don't want to fall aslee cause I'd miss you babe and I don't want to miss a thing, cause even when I dream of you the sweetest dream will never do I'd still miss you babe and I don't want to miss a thing.
- Az Aerosmith számokról mindig Nathan jut eszembe.- jegyeztem meg halkan, amikor már egy ideje abbahagytuk az éneklést.
- Nekem is, de azt hittem, hogy te nem szeretsz rágondolni. Nagyon régóta nem merem szóba hozni, nehogy felzaklassalak vele.
- Szoktam rágondolni, de...
- Szomorúvá tesz téged.- fejezte be helyettem.
Falnak vetett háttal és lehunyt szemekkel próbáltam valami másra gondolni a fájdalmas emlékek helyett, aztán megéreztem Kyle kezét, ahogy átölelte a vállam és odahúzott a mellkasára.
- Kiskorunkban is mindig ezt csináltad.- mosolyodtam el.
- Mit?
- Mindig meg akartál vigasztalni, pedig nem is voltam sírós kislány.
- Nathan után elég sírós voltál és azt rossz volt látni.- emlékeztetett.
- Olyan többet nem lesz.- mondtam határozottan.
- Remélem is, de... Tudod, hogy nekem mi a véleményem erről.
- Nekem tök jó így. 
- Magadba zárkózva?- kérdezte értetlenül.
- Nem, nem vagyok magamba zárkózva.- tiltakoztam.
- Te is tudod, hogy ez csak egy álca. Nem baj, ha nem leszel már az, aki 5 évvel ezelőtt, de attól még lehetsz önmagad.
- Ne kezd, Kyle. Kérlek...
- Hiányzik az a Nina.- suttogta a hajamba.
Mosolyogva felnéztem rá és egy puszit nyomtam az arcára. Nem akartam azt mondani neki, hogy annak a Ninának egy igen jelentős részét Nathan elvitte, pedig valahogy pontosan ezt éreztem.

                                                                              ***

- Anya, menjünk már. Apának mindjárt leszáll a gépe.
- Nem lehet bírni veled egész nap. Kíváncsi lennék, ha engem várnátok haza akkor is ilyen izgatott lennél-e.
- Biztosan, de gyere már.- kérleltem tovább. 
Közben átnéztem a szomszédházba, hátha meglátom Kyle kocsiját, de nem volt otthon még, pedig szívesebben mentem volna vele a reptérre, mint anyával. 
Ha megkérdeznék tőlem, hogy kik állnak hozzám a legközelebb, akkor talán Kyle-t és Kate-et előrébb sorolnám, mint a saját anyámat. Apát viszont biztos, hogy előrébb sorolnám. Megőrjítenénk egymást anyával, ha csak ketten élnénk itt. Úgy is mondhatjuk, hogy apa a mi összekötőnk. 
- Mehetünk.- állt meg előttem anya, aztán percek múlva már a reptér felé autóztunk.

Sokat kellett várnunk, de megérte. Nagyon hiányzott már apa, és egész hazafelé vezető úton be nem állt a szám. Mindig is ő volt az, aki jobban támogatott a zenélést illetően, míg anya azt gondolta, hogy ez csak hobbi. Apa tanított meg gitározni, később segített az éneklésben, most pedig azt hiszem, nagyon büszke, hogy ilyen közel járok, ahhoz, amit ő is megálmodott magának fiatalabb korában. Ehelyett most a zenéléstől elég távol álló foglalkozása van: tolmács, ami elég sok utazással jár, de szereti csinálni. 
Látszott apán, hogy alig várja, hogy végre aludhasson, szóval megbeszéltük, hogy másnap elmegyünk Scooterhez - mert apa mindenképpen meg akarja ismerni - aztán úgy döntöttem, hogy mára elég az elmúlt két hét eseményeiből és felmentem a szobámba.
Lezuhanyoztam és lefeküdtem. Tudom, hogy mások olvasnak vagy zenét hallgatnak, esetleg álmodoznak elalvás előtt, de én nem. Azt szeretem, amikor teljesen el tudok felejteni mindent és szinte kitisztult fejjel alszom el. Ilyenkor mindig nyugodtabb az éjszakám, ami most így történt, addig, amíg fel nem ébredtem valami zajra. Láttam néhány horrort és nem mondom, hogy nem ijedtem meg, amikor rájöttem, hogy az ablakom felől jön a hang, de aztán, amikor rendesen magamhoz tértem inkább odamentem, hogy kinézzek. Ennél jobban azt hiszem az sem lepett volna meg, ha egy zombi állt volna az ablakom alatt.
- Justin, mit akarsz itt?
- Miért nem vagy képes felvenni a telefont?- kiabált fel.
- Ne ordíts!- szóltam rá.- Nincs mondanivalóm, és a néhány napja történtekből úgy tűnt, neked sincs. 
- Gyere le!- kérte.
- Dehogy megyek. Menj haza, Justin, késő van.- mondtam, aztán már becsuktam volna az ablakot, de megint utánam szólt elég nagy hangerővel.
- Gyere már. Addig úgy sem hagylak békén.- mondta és tudtam, hogy van annyira őrült, hogy tényleg ne hagyjon aludni.
- Mindjárt megyek, próbálj addig csendben maradni.
Felkaptam magamra egy normálisabb pólót és nadrágot, majd halkan kiléptem a házból.
- Akkora idióta vagy!- morogtam neki, amikor a vigyorgó képével találtam szembe magam.
- Na, most megint kezdjük egymás sértegetését?
- Miért jöttél?
- Három napja nem vetted fel a telefont. Ennyire nem utálhatsz.
- Ó, annyira jól estek azok a szavak, amiket a fejemhez vágtál. Már éppen azon gondolkodtam, hogy vajon hogy fogok tudni a kedvességed nélkül élni.
- Hagyjuk a gúnyolódást. Leírtam már, hogy sajnálom és komolyan is gondoltam.
- Oké.- mondtam unottan.
- Esetleg mondhatnád, hogy te is sajnálod...- nézett rám reménykedve.
- De én nem sajnálom. Tényleg felszínesnek tartalak, azután a mondat után. 
- Nem gondoltam komolyan, én...
- Beszéltem Scooterrel, tudom, hogy mit mondott neked, és, ha csak amiatt...
- Nem amiatt, Nina. Hallgass már végig!- emelte fel a hangját.- Szeretnék segíteni neked.- mondta halkabban.- Legyen duett, hozzuk össze ketten azt a számot.
- Nem akarok veled dolgozni. Azt hittem, hogy majd remekül megértjük egymást, de te nem olyan vagy, mint amilyenek Scooter beállított. 
- De olyan vagyok. Nem tudom, mit mondott rólam, de az egyike azoknak az embereknek, akik a legjobban ismernek engem. Próbáljuk meg, oké?
- És mi a garancia arra, hogy nem kezdesz megint hisztizni?- sóhajtottam fel.
- Hé, én nem hisztizek.- tiltakozott egyből, de amikor látta, hogy elnevettem magam ő is megenyhült.- Oké, jó fiú leszek. Megígérem.- mosolyodott el.
- Azt is megígéred, hogy normális emberként, és nem világsztárként fogsz viselkedni?
- Kezdesz megint átmenni sértegetésbe, de megígérem.- nevetett fel.
- És nem ébresztesz fel többet az éjszaka közepén.- tettem hozzá csak azért is.
- Oké, de most már fejezd be és inkább ülj be a kocsiba.- mutatott a járművére.
- Minek?- néztem rá értetlenül.
- Éhes vagyok, három napja nem bírtam enni, mert azt hittem, hogy nem fogsz megbocsátani. 
- Mi van?- kérdeztem vissza nevetve.
- Bár kétség sem fér hozzá, nem tudtál ellenállni ennek a remek ablakos ébresztőnek. Romantikus, nem?
- Te nem vagy normális.- nevettem tovább.
- Ülj már be.- mosolygott rám és még az ajtót is kinyitotta.
- Tudod, néha egész vicces tudsz lenni, ha akarsz. 
- Te meg még éjjel két órakor is képes vagy ilyen gyönyörű lenni.- mondta, mintegy tény megállapításként, aztán indított.
- A hazudozás mennyire szorosan kapcsolódik a mindennapjaidhoz? Csak, mert elég jól csinálod.- nevettem.
- Miért nem értékeled a bókjaimat? 
- Mert tudom, hogy mire megy ki a játék. Nem vagyok olyan naiv, mint ahogy te azt hiszed.
- Mire megy ki a játék szerinted? 
- Hova megyünk?- kérdeztem, figyelmen kívül hagyva az ő kérdését.
- Nem is tudok rólad semmit még, de arra már most rájöttem, hogy nem vagy naiv. Nagyon is tudod, hogy mit akarsz elérni és, hogy ehhez mit kell tenned.- folytatta tovább, mintha meg sem szólaltam volna az imént.
- Igazad van, semmit nem tudsz rólam, de ezzel a legtöbb ember így van. 
- Ez mit jelent?
- Nem sok embert engedek közel magamhoz.- válaszoltam őszintén.
- Na, már is van egy közös tulajdonságunk.- mondta elégedetten vigyorogva.
- Most éppen össze akarsz haverkodni velem, nem? Mi ez, ha nem közel kerülés?
- Akkor kijavítom magam.- mondta.- Csak azokat az embereket engedem közel magamhoz, akikről azt gondolom, hogy érdemes.
- Hm, oké.- mosolyodtam el.
- Tehetnél kivételt velem te is.- nézett rám egy fél oldalas mosollyal.
- Majd meglátom, hogy milyen helyre viszel, és ha tetszik akkor lehet róla szó.
Justin felnevetett, aztán hosszú ideig csend volt,  és már kezdtem kínosan érezni magam, de végül újra megszólalt. 
- Mióta énekelsz?
- Kicsi gyerekkorom óta.
- Játszol valamin?
- Gitáron.
- Hm.- csak ennyit reagált, de láttam, hogy ez tetszik neki.- Hány éves vagy pontosan?
- Elmúltam már 18, ne aggódj.- nevettem fel.
- Oké.- nevetett ő is.- Van barátod?
- Justin, te összeírtál egy kérdés listát vagy mi? Most jön az, hogy mi a kedvenc színem, kajám és, hogy mi a hobbim?
- Nem, csak érdekel.- mosolygott rám én pedig nem tudtam megállni, hogy ne viszonozzam.
- Nincs.- válaszoltam.- De ezért most én is kérdezhetek.
- Nyugodtan.
- Komolyan három napig tartott, hogy feladd a büszkeséged és elgyere személyesen is bocsánatot kérni?
- Hát... Nem azért nem jöttem, csak... Volt az az izé... 
- Ezt nem hiszem el.- nevettem fel.- Bocs, visszavonom, mégsem vagy jó hazudozó.
- Nem számítottam erre a kérdésre.- mondta sértődötten.
- Miért, arra számítottál, hogy majd én is megkérdezem, hogy van-e barátnőd?- kérdeztem, próbálva visszatartani a nevetést.
- Hát... igen.
- Jó, akkor arra mit válaszoltál volna?
- Így már nem ér. Tudom, hogy nem is érdekel igazán.- mondta némileg csalódottan, aztán mivel megérkeztünk kiszállt és újra kinyitotta az ajtót nekem is.
- Miért kérdezném meg, amikor mindenhonnan azt hallani, hogy te és Selena mennyire tökéletes pár vagytok?- kérdeztem, mivel láttam rajta, hogy még mindig duzzog.- Az egész életedet megtudhatom egy újságból.
- Nem kell mindent elhinni az újságoknak, erre majd te is rájössz.
Ezen meglepődtem. Most akkor ez mit jelent? Nem akartam már kérdezősködni, nehogy még a végén azt higgye, hogy tényleg ennyire foglakoztat a magánélete, helyette körbe néztem.
- Hol vagyunk? 
- Mondtam, hogy éhes vagyok. Szereted az indiai kaját?- kérdezte, aztán felém nyújtotta a kezét, mire én csak értetlenül bámultam rá.- Na, mi az? Imádom az indiai ételeket. Ezt még nem olvastad egy újságban sem, ugye?- mosolygott rám.- Gyere már.- ragadta meg a kezem, én meg hagytam, hogy magával húzzon, pedig eszem ágában sem volt megfogni a kezét, de ha már így alakult, mégsem bántam annyira.