10. fejezet

Három nap kellett ahhoz, hogy ne úgy keljek fel reggel, hogy a lopott csókok legyenek az első gondolataim. Már-már kezdtem megijedni saját magamtól. Túlságosan felkavarta az érzelmeimet Justin, és közben meg tudtam, hogy ez nem több, mint testi vonzódás. Hiszen, ha érezni kezdenék iránta valamit, akkor csak hiányozna három nap után, nem? Nem hiányzott, vagy legalábbis nem annyira, mint Kate és Kyle. Alig váltottam velük néhány szót ez idő alatt. Nem mentünk át egymáshoz, nem hívtuk egymást, nem mozdultunk ki együtt, és ez bántott. Csak akkor beszéltünk pár szót Kyle-lal, ha véletlenül összefutottunk a ház előtt. Még inkább bántott az, hogy Kyle a legkisebb mértékben sem mutatott érdeklődést az iránt, hogy mi van Justin és köztem. Ennyire nem érdekelném? Kate pedig vagy nem is tud róla - bár ezt kétlem- vagy annyira lefoglalja Tom, hogy nincs ideje ezen rágódni. Nagyszerű voltál, Nina... ismét.
Lábdobogás és beszélgetés hangjai ütötték meg a fülem, aztán egy pillanat múlva apa dugta be a fejét az ajtómon.
- Nins, Kate van itt.- egyből felkaptam a fejem a szavaira, aztán csodálkozva néztem a barátnőmre.
- Szia.- mosolygott szélesen.- Bejöhetek?
- Persze, gyere csak.- invitáltam, mire ő leült az ágyamra. Volt valami furcsa a mosolyában, és abban is, ahogy ott ült. Mintha nem illene bele a szobám díszletébe.- Mi újság? - érdeklődtem, mivel úgy tűnt magától nem hajlandó megszólalni.
- Minden oké. Te hogy vagy?- kérdezte.
- Jól...- válaszoltam furcsán méregetve őt.
- Akkor jó, azt hittem beteg vagy, mert csak ezt fogadtam volna el kifogásként, arra, hogy napok óta nem beszéltünk.-vágta oda sértődötten. 
- Tessék? 
- Nem kerestél a buli óta, Nina.
- Mert te igen?- kérdeztem vissza nem túl kedvesen.
- Justinnal voltál, ugye?
- Te meg Tommal.- mondtam, mire felfújta az arcát és láttam, hogy igazán dühössé vált.
- Tudtam, hogy emiatt kerültél. Mi bajod van vele? Ismered egyáltalán?
- Kate, nem kerültelek.- válaszoltam nyugodtan.- Egyébként meg igen, ismerem. Ő az az idióta, aki élhet a bátyám helyett.
- Komolyan ilyen gyerekes vagy?- kérdezte lenézően.- Boldogabb lennél, ha halott lenne?
- Komolyan azért jöttél át, hogy Tomról beszélgessünk?
- Igen, ezért jöttem át, mert el akartam mondani, hogy összejöttem vele.- hadarta dühösen, aztán felállt. Ekkor jöttem rá, hogy tényleg nem illik a szobámba, de csak azért, mert ez a lány nem az én barátnőm. 
- Jó, gratulálok!- válaszoltam, látszólag nyugodtan. Persze, nem lepett meg annyira a dolog, de nem szívesen hallottam.
- Kösz. A tesómnak is illene gratulálnod.- mondta még, mire értetlenül néztem rá.- Ja, nem tudod? Barátnője van, azt hiszem Livnek hívják.- mosolygott.- Reméltem, hogy nem ez lesz belőled, Nina. Justin kicsi csillaga... A hangod nem volt elég jó, hogy befuthass, mi?- az elején még szánakozó volt a hangja, de az utolsó mondatot ennél gúnyosabban nem is mondhatta volna.
A legidegesítőbb az volt, hogy csak bámultam rá lefagyva, nem tudtam visszavágni, nem tudtam ellenkezni, nem tudtam még annyit sem kinyögni, hogy menjen a fenébe... De nem is kellett, ott hagyott magától. Az egyik percben még csak azt vettem észre, hogy könnyezni kezdek, aztán a következőben rá kellett döbbennem, hogy nemcsak, a barátnőm okozta megbántottság miatt, hanem Kyle miatt is sírok. Mi van velem? Én nem sírok srácok miatt! 
Azt hiszem vergődtem volna még ott egy darabig az önsajnálatom közepette, ha  nem kopogott volna be valaki újra. Gyorsan letöröltem az arcom, aztán felpattantam és úgy tettem, mintha pakolnék az asztalomon. Hallottam, ahogy apa és Scooter nevetgélnek, úgyhogy kifújtam magam és megnyugodtam, hogy nem Kate jött vissza.
- Hé, kislány! Azt hittem már kész vagy.- mondta Scooter, amint belépett. 
- Mire?- morogtam vissza. Tisztán hallható volt, a rekedtes hangomon, hogy sírtam.
- Írtam, hogy jössz velünk az interjúra. Nem kaptad meg?
Felkaptam a telefonom és láttam, hogy valóban jött egy üzenetem Scootól, amit nem olvastam.
- Milyen interjú? 
- Justint várják egy tv-showban, de arra gondoltam, hogy jó lenne, ha te is ott lennél, mivel biztosan szóba kerül, hogy Justin támogat.
- Bocs, de ez most nem fog menni.- ráztam a fejem.
- Ne már, Nina! Jó lesz, gyere csak.
- Nem vagyok interjú képes állapotban.- láttam, hogy apa legszívesebben faggatni kezdene, arról, hogy mi történt Kate-tel, de egy pillantással jeleztem, hogy ne tegye és ezt valószínűleg Scooter is észrevette, mivel nem kérdezősködött.
- Azért gyere csak el, nem baj, ha nem beszélsz.- mosolygott rám biztatóan. 
Összeszedtem a cuccaim és követtem őt. Anya a nappaliban volt és érdekes módon nem kérdezte meg, hogy mi a bajom. Na, ezek szerint jó színész vagyok. 
Kiléptem az ajtón és az első, amit megpillantottam, az volt, hogy Justin Scooter kocsijának az ablakából lóg ki és nekem integet széles vigyorral az arcán. Lehajtott fejjel lépkedtem oda hozzá, aztán végül mégis elmosolyodtam, amikor felém nyúlt, hogy kisimítsa a hajamat az arcomból. Kinyitotta az ajtót, beljebb csúszott és én is beültem mellé.
- Szia Kenny.- köszöntem oda az ideiglenesen sofőri szerepet is betöltő testőrnek. Attól a vigyortól, amivel visszaköszönt már majdnem jól éreztem magam én is. Scooter is beült és végre elindultunk.
- Nagyon szép a hajad, tényleg, de mégis jobban örülnék, ha az arcodat láthatnám.- szólt oda Justin, amikor egy ideje már megint lehajtott fejjel üldögéltem mellette.- Mi a baj?- kérdezte halkan, amikor felnéztem rá. Ó, szóval mégsem vagyok jó színész, csak anyát nem érdekli, hogy mi van. Pff, jó hír. 
- Majd... Majd elmesélem.- mondtam és célzatosan néztem az előttünk ülőkre. Elsősorban persze nem miattuk nem akartam mesélni, hanem egyszerűen csak nem akartam beszélni róla. 
- Amint odaérünk!- közölte ellentmondást nem tűrően.
- Nyugi, nincs semmi gond.
- A semmiért nem sírtál volna.- nézett rám komolyan, aztán ujjaival végigsimította az arcomat. Egy pillanatra azt hittem, hogy megcsókol ott Scooterék előtt, de végül egy puszit kaptam az arcomra.
Hülye voltam, mert egyrészt természetesen nem csókolna meg Scooterék előtt, másrészt meg attól, hogy én ennyire vágyakozom a csókjára nem biztos, hogy ez fordítva is igaz. 
- Sírtál, Nina?- nézett rám a visszapillantóból Kenny.
- Nem, Justin csak félre beszél.- mondtam és még mosolyogtam is hozzá.
- Na, azt már én is tapasztaltam.- mondta Kenny jóízűen nevetve. 
- Hé!- tiltakozott az említett.
- Mi van, kölyök? Azt hiszed nem fogunk cikis sztorikat mesélni Ninának rólad?- fordult hátra Scooter.
- Nincsenek cikis sztorijaim.- vágta rá egyből.
- Ó, tényleg? És akkor mi a helyzet azzal, amikor te, Ryan és Fredo beszöktetek egy uszodába éjjel és te véletlenül ott hagytad...- kezdte Scooter, de Justin gyorsan félbeszakította.
- Oké, oké. Hagyjuk ezt. Nem is olyan érdekes.
- De engem érdekel.- bólogattam hevesen.
- Nem is vicces, Nina. Akarsz valami igazán vicceset hallani? Scooter egyszer beleesett egy vödörnyi festékbe, amikor a nagyszüleimnél voltunk, és napokig kék fejjel mászkált. - mesélte Justin röhögve.
- Azt se felejtsd el, hogy ki miatt estem bele. 
- Őrültek vagytok.- nevettem. 
- Én mondtam, hogy megéri eljönnöd.- kacsintott rám Scoo.
Mire odaértünk gazdagabb lettem néhány sztorival róluk és még Kate-ről is megfeledkeztem. Justin a műsor végén volt és, amíg sorra került volt ideje kifaggatni a történtekről. Először nem is akartam beszélni, de végül elmeséltem mindent. Nem gondoltam arra, hogy Justin is ilyen dühös lesz, amiatt, amit Kate odavágott nekem, pedig az lett. Nem mondott semmit, de láttam rajta, hogy ideges. 
Aztán az interjú közben, mikor arra terelődött a szó, hogy ki is vagyok én, Justin a vártnál jobban áradozott rólam. Örültem, hogy nekem csak annyi volt a dolgom, hogy Scooter mellett ülve szépen mosolyogjak, amikor a kamera minket vett, a többit Justin elintézte. Hallottam, amikor Scooterrel arról beszéltek, hogy mit mondjon, de határozottan nem volt benne ennyi dicsérő szó, mint amennyit Justin használt. Nekem persze egyből leesett, hogy miért csinálja. Egy szót sem ejtett arról, hogy csinos vagyok vagy, hogy szép nagy a fenekem. Semmit nem mondott a külsőségekről, csakis arról, ami a karrieremhez szorosan kapcsolódik. A hangomról, a stílusomról, arról, hogy tudok hatni az emberekre. Soha nem mondta még ezeket a dolgokat nekem, és magam sem tudom, miért, de tudtam, hogy nem az interjú kedvéért mondja, hanem komolyan is gondolja. Kyle-tól rengeteget hallottam már ezeket a szavakat, de akkor mindig arra vágytam, hogy bárcsak inkább arról beszélne, amit a külsőmben lát. Justintól viszont nem vártam ilyesmit, hiszen nem arra vágytam, hogy belém szeressen, csak arra, hogy elismerjen és segítsen. Ha egy percig is elhittem volna, amit Kate mondott, arról, hogy a hangom kevés ahhoz, hogy befussak, hát most biztosan elfelejtettem volna. Lehet, hogy Justin vonzódik hozzám, sőt az biztos, hogy én vonzódom hozzá, de ha munkáról van szó, akkor mindketten félre tudjuk tenni ezt. 
Nem igazán tudtam, hogy mit is kéne mondanom ezek után Justinnak. Köszönjem meg? Vagy inkább ne mondjak semmit? Hazafelé vezető úton ezen gondolkodtam, de minden alkalommal, amikor eszembe jutott valami és Justinhoz fordultam a végén csak egy mosolygásra futotta. 
- Nina, nem akarsz bejönni?- kérdezte Justin, amikor megálltunk a háza előtt. 
- Haza kéne jutnom nekem is.
- Majd én hazaviszlek. Gyere, mutatnom kell valamit.- győzködött tovább.
- Kölyök, nem ér rá holnap?- szólt közbe Scooter.- Megígértem Nina szüleinek, hogy hazavisszük.
Ahogy Scoo megemlítette a szüleimet egyből elment a kedvem tőle, hogy hazamenjek. 
- Maradok.- döntöttem el hirtelen, mire Scootertől csúnya pillantásokat kaptam.- Nyugi, anyáékat lerendezem.
- Nekem mindegy, de döntsetek már, mert éhen halok.- szólt hátra Kenny is, mire Justinnal nevetve elköszöntünk és kiszálltunk.
- El tudod képzelni, mi történne, ha Kenny egyszer egy órával később vacsorázna, mint általában?
- Szerintem világvége lenne.- nevettem fel.
- Szerintem is.- értett egyet, aztán a kulcsaiért nyúlt.
- Várj! Selena nincs itthon? 
- Nincs. Nem lakunk együtt és amúgy is koncertezik.- vigyorgott rám Justin, majd belépett az ajtón. 
Ketten leszünk. Ő és én ketten. Miért hívott be? Miért maradtam?
- Ne félj, nem foglak felfalni.- nevetett magabiztosan.
- Biztos? - kérdeztem vissza és most én húztam elégedett mosolyra a számat, Justin pedig egy percre megtorpant a lépcsőn.
- Hát... még nem döntöttem el.- mondta, aztán jól észrevehetően végigvezette a pillantását rajtam. 
Beléptünk a szobájába és Justin nem kapcsolt villanyt. Ez már kezdett gyanús lenni. Láttam a bőrkanapét, amin legutóbb üldögéltünk. Csak egy percig mérlegeltem, hogy vajon mit tennék, ha Justin ledöntene rá és csókolni kezdene azzal a lehengerlő módszerével, amivel rendszerint elveszi az eszemet, aztán a következő percben már ott találtam magam élesben és döntetnem kellett. Justin a karjait a derekamra fonta, húzni kezdett magával, ám elképzeléseimmel ellentétben nem a kanapé, hanem a hatalmas ágya felé.
- Ezt akartad mutatni?- kérdeztem, kezemet a mellkasára simítottam, meghagyva a lehetőséget az ellökésre és a közelebb vonásra is.
- Nem elég érdekes?- kérdezett vissza, aztán választ sem várva megcsókolt és a vártnál gyengédebben lökött le a az ágyra. 
Szóval mit tettem? Hagytam magam, sőt... Jó lenne, ha azt mondhatnám, hogy csak hagytam magam és kedvesen próbáltam csillapítani Justin mohóságát, de nem ez történt. Ahogy ő, úgy én sem finomkodtam. Simogattam, csókoltam, élveztem, hogy akar engem. A pólómat felgyűrte egészen a mellemig, a hajam százfelé állt, attól, hogy folyton beletúrt, a szám pedig kellemesen zsibbadt az ő ajkai alatt. Eszembe jutott, hogy talán neki is ez járt a fejében már a kocsiban, de még végig sem gondoltam ezt, amikor váratlanul elhúzódott. Én csak továbbra is lehunyt szemmel kapkodtam levegő után, nem akartam ránézni. Tudtam, hogy nekem kellett volna leállítani, nem pedig neki elhúzódni. Mit gondolhat most?
- Hallottad ezt?- kérdezte rekedtes hangon, mire felpattantak a szemeim.
- Tessék? Nem hallottam semmit.- értetlenkedtem.
- Mindegy.- zárta le ennyivel, aztán a félelmeimmel ellentétben folytatta a csókok osztását, de most már a nyakamon. Egyik kezemet továbbra is a hajában tartottam és a tarkóját simogattam, másikkal megkerestem a pólója szélét és húzni kezdtem felfelé, amikor hirtelen az én fülemet ütötte meg valami zaj. 
- Justin, bezártad az ajtót?- préseltem ki magamból ezt az egy kérdést. Ő csak összezavarodottan nézett rám. A szemeiből látszott, hogy csak olyan gondolatok vannak most a fejében, hogy hányféleképpen és hányszor fog a magáévá tenni. Szerettem ezt látni a férfiak szemében, de Justin volt az első, akitől nem csupán egy fajta elismerést jelentett, hanem örömöt és szenvedélyt tartogatott. Már újra magamhoz húztam volna, amikor megint hallottam valamit. 
- Justin, itthon vagy?- hallatszott a női a hang a lépcső felől. Justinnak abban a percben kitisztult a tekintette, én pedig teljesen megfagyva feküdtem alatta, addig, amíg lemondó sóhajjal el nem árulta a vendégünk nevét.
- Anya...