8. fejezet

Sziasztok! :)
Először is nem a bloghoz kapcsolódik, de mit szóltok a Beauty and a beat kliphez? Én tegnap óta nem térek magamhoz, de ez nem meglepő... :) *Justin-mámor* :D A fejezetről annyit, hogy remélem ti is Justin-mámorba kerültök tőle, igyekeztem nagyon. Van benne egy kis visszatekintés, lehet, hogy kicsit zavaró lesz az ugrálás, de kellett, hogy megtudjátok, mi is a helyzet. 
Köszönöm a véleményeket, nagyon! :) ♥
Jó olvasást! ♥ 


Ott ültem Justin szobájában, kezemben egy pohár vízzel és egyre inkább kezdtem nem érteni, hogy mit keresek én itt. Az idevezető út úgy telt, hogy én bámultam magam elé és próbáltam napirendre térni a látottak felett, Justin pedig néha megkérdezte jól vagyok-e. De hogy jutott eszébe ide hozni magához?
Oldalra fordítottam a fejem és hihetetlenül jól esett a felhevült bőrömnek a hideg bőrkanapé érintése. Justin is leült mellém és egy ideig csak nézett rám, mint, aki nem tudja eldönteni mit is kezdjen velem.
- Minden oké? Sápadt vagy.- szólalt meg váratlanul.
-Miért hoztál ide?- kérdeztem halkan.
Justin is a kanapénak döntötte a fejét és továbbra is engem nézve válaszolt.
- Jobb szeretnél inkább egyedül lenni?
Megráztam a fejem, de nem tudtam mit mondjak. Vártam, hogy kérdezzen. Beszélni akartam a ma estéről, Kyle-ról, Tomról, Nathanről.  Abban reménykedtem, hogy érdeklem annyira Justint, hogy kíváncsi legyen a problémáimra is. Önző dolog, de egyszerűen csak ki akartam beszélni magamból a majd' öt éve történeteket egy olyan embernek, aki kívülálló és végre csak az én szempontomat fogja figyelembe venni. De Justin nem szólt egy szót sem, és én is csak néztem a csillogó szemeit, amiben tökéletesen láttam a tanácstalanságot.
- Nem kéne felhívnod a barátnődet, hogy ne keressenek?
- Nem hinném, hogy érdekli. Tudod, jó a társaság.- mondtam gúnyosan, amiből persze Justin egy szót sem értett. Hirtelen úgy éreztem, hogy Kate-re is haragszom.
- Ki volt az a srác?
- A bátyám legjobb barátja.
- Tessék?- kapta fel a fejét.- Van egy bátyád?
- Meghalt.- feleltem halkan és, hogy megelőzzem Justin szánakozó pillantását gyorsan hozzátettem még.- Öt éve történt, és igazság szerint az egyedüli, akiket hibáztatni lehet az csak is saját maga és Tom.
Justin hallgatott, aztán újra a kanapéra döntötte a fejét, alig néhány centire az enyémtől. Szinte éreztem, ahogy felmelegszik a testem csupán attól, hogy ilyen közel volt hozzám.
- Akarsz róla mesélni?

                                                                             ***

 Öt évvel ezelőtt

Két évvel volt idősebb, mint én és az ikrek, de mindig együtt mentünk mindenhová, ugyanazok voltak a barátaink, mindent együtt csináltunk. Tom is velünk nőtt fel, a bátyám és ő, amolyan menő srácoknak számítottak az egész gimiben. Élsportoló, éltanuló, mintadiák. Éppen ezért volt annyira sokkoló számomra is, amikor egyik este a szobájába belépve azt láttam, hogy nagy erőkkel próbál elrejteni előlem egy kis zacskót. Nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, de azért mégis elmondtam Kyle-nak, aki végül kénytelen volt beismerni nekem, hogy az bizony fű volt, amit nem csak a bátyám, de Tom és ő is kipróbált már. Nagyon csúnyán összevesztem Kyle-lal és Nathannel is, de a tesómat a legkisebb mértékben sem hatotta meg. Rá sem lehetett ismerni, az én bátyám, akivel mindig imádtuk egymást, azt mondta nekem, hogy ne avatkozzak a dolgaiba. Még most sem értem, hogy mi történt vele, de 14 évesen még ennyire sem értettem, csak azt tudtam, hogy amit csinál az rossz. Nem szabad a sportolói karrierjének elcsúszni, azért, mert azt gondolja, hogy ez annyira bulis. Napokig nem beszéltünk egymással és szerencsére Kyle annyira megrémült, hogy soha többet nem leszünk már jóba, hogy igyekezett a lehető legkevesebbet lógni Tommal és Nate-tel. A szüleim és Kate nem tudtak semmit az egészről, és én örök életemben bánni fogom, hogy nem szóltam nekik. Féltem, hogy a bátyám megutálna, de még az is ezerszer jobb lett volna, annál, mint ami így történt.
Alig két héttel azután, hogy tudomást szereztem a dologról, Nathan és Tom bulizni mentek, de minket nem hívtak, sőt egyenesen megtiltották, hogy velük menjünk. Dühös voltam, kiabáltunk egymással és nem akartam, hogy elmenjen. Tudtam jól, hogyha azt mondja, nem mehetünk velük, akkor az új barátaikkal lesznek.
- Nem akarom, hogy elmenj Nate. Nem mehetsz! Miért csinálod ezt?- sírtam.
- Fejezd már be! Nem mondhatod meg, hogy mit csináljak! Utálom, hogy hagytam, hogy ennyire az életemre telepedj, elegem van belőled.- kiabált vissza dühösen és kirántotta a karját a kezeim közül. Megrökönyödve néztem rá, az utolsó mondata úgy hatott, mintha csak megütött volna, sőt talán az sem fájt volna így.
- Nina, nem kell féltened, oké?- szólalt meg újra, de már szelídebben.- Nem fogok rászokni, nem lesz semmi bajom.
- De miért...?- szipogtam, azt akartam kérdezni ismét, hogy miért csinálja ezt.
- Nem szeretem ezt a színjátékot, Nina. Észrevetted már? Anyának csak az a fontos, hogy mások mit gondolnak rólunk. Ezért kell nekem kiemelkedő sport teljesítményre hajtanom, pedig meg lennék elégedve nélküle is. Neked pedig ezért kell a tökéletes, jól nevelt kislányt játszanod. Ne mondd, hogy te szereted ezt csinálni, húgi!- fakadt ki ingerülten.
Igazat adtam neki, utáltam, hogy anyának volt egy elképzelése arról, hogy milyen egy tökéletes gimnazista lány, hogy nekem kell a legnépszerűbbnek lennem, hogy azt hitte a külsőségekkel mindent el lehet érni. Egy fenét! Kate és Kyle voltak az egyetlen barátaim, mert senki más nem tudta, hogy az, amit az iskolában látnak, a szép ruhák, a smink, a kedves mosoly mind csak színjáték volt, azért, hogy anya elégedett legyen. Sírva öleltem át a bátyámat, mert tudtam, hogy mindketten ugyanazt érezzük, de még mindig nem értettem, hogy miért kell emiatt ezt csinálnia.
- Minden rendben lesz, oké?- simogatta a hajam.- Miután leérettségiztünk lelépünk csak ketten, és zenélhetsz majd.- súgta a fülembe, amit már ezerszer elterveztünk.
Ez némileg megnyugtatott, és hagytam, hogy elmenjen otthonról, pedig, ha tudtam volna, hogy akkor hajnalban fogom látni utoljára még hozzá úgy, hogy éppen egy balesetet szenvedett autó roncsai közül szedik ki... soha nem engedtem volna el. 


                                                                            *** 

Nem akartam sírni, de mire elmondtam az egészet, már ott találtam magam Justin vigasztaló ölelésébe, és hagytam, hogy mindenféléket sugdosson a fülembe, miközben próbáltam a lehető legkevésbé szánalmasan viselkedni. Nem jött össze, a sírás miatt mindenképpen úgy éreztem magam.
- Jól vagyok.- köszörültem meg a torkom, amikor már tényleg abbamaradt a sírásom.
- Hogy jön ehhez az egészhez Tom?- kérdezte.
- Ő vezetett, és mikor a kórházban kivizsgálták kiderült, hogy heroin volt a szervezetükbe, mindkettőjüknek. Emiatt történt a baleset, amiben a bátyám azonnal meghalt.
Justin elkerekedett szemekkel nézett rám, aztán újra magához ölelt és puszikat nyomott az arcomra és a hajamra.
- Úgy sajnálom.- mondta halkan.
Felnéztem a szemeibe és hirtelen elkapott az érzés, hogy meg kell csókolnom őt. Az ajkaira pillantottam, majd vissza a szemébe és szinte egyszer mozdultunk meg egymás felé, de végül csak egy apró puszit nyomtam a szájára. Éppen elég volt, ahhoz, hogy érezzem, milyen forró az ajka és, hogy tudjam, mennyire jó lenne végig csókolózni vele akár az egész éjszakát. Még mielőtt léphetett volna ő valamit, gyorsan a vállába fúrtam az arcomat, éreztem, hogy a merev testtartása kicsit lazul és a karját a derekamra tette. Percekig ültünk még így, aztán Justin egyszerűen csak felállt, felajánlotta, hogy nyugodtan ott aludhatok, amit én szívesen el is fogadtam, majd megmutatta a vendégszobát és magamra hagyott.
Valószínűleg ugyanaz a kérdés járhatott mindkettőnk fejében elalvás előtt: Ezt meg miért csináltam?

Még másnap reggel sem hoztuk szóba a történteket, ezért úgy gondoltam, hogy valószínűleg csak én reagálom túl. Egy puszi volt, nem csók, csak egy egyszerű puszi, hálából, amiért meghallgatott. Justinnak semmit nem jelentett és nekem sem. 
Ugyanúgy viselkedett, mint máskor, egyszerűen csak felajánlotta, hogy hazavisz és könnyű kis mosollyal az arcán vezetett végig a házunkig. 
A kocsibejáróról pont láttam, ahogy Kyle kilép a házukból, és persze ő is észrevett minket. Elöntött a keserűség, ahogy eszembe jutott az a lány és ő. Justin rám nézett, majd Kyle-ra, aki megindult felénk, aztán se szó se beszéd kiugrott a kocsiból, és mire én is kiszálltam már ott állt előttem. Mellettem két oldalt a kocsinak támaszkodott és olyan közel nyomult hozzám, amennyire csak lehet.
- Mit művelsz?- kérdeztem és közben félszemmel az egyre közeledő Kyle-t figyeltem.
- Bízol bennem, ugye?- bólintottam, a tegnap este után fel sem merülhetett olyasmi, hogy ne bíznék Justinban. Amikor megjelent az arcán az a mosoly, amit eddig csak ritkán láttam, de minden alkalommal levett a lábamról már tudtam, hogy mire készül.
Nyitottam volna a számat, hogy tiltakozzak, de Justin belém fojtotta a szót egy vad, kicsit sem óvatoskodó csókkal. Egyáltalán nem tudtam, az eddigi csókjaimmal összehasonlítani. Puha volt az ajka és olyannyira tudta, hogy mit hogyan csináljon, hogy egyre biztosabb lettem benne, hogy a tegnapi elméletem, miszerint végig tudnék csókolózni vele egy egész éjjelt nagyon is helytálló. Fel sem merült bennem olyasmi, hogy ne viszonozzam. Örömmel fogadtam a kutakodó nyelvét a számba és önkéntelenül fontam a karjaimat a nyaka köré. Mikor elvált, még mindig egy olyan semmivel össze nem hasonlítható mosoly terült szét az arcán, és én meg rájöttem, hogy hiába utálom annyira a színjátékokat, mégis emiatt kaptam meg életem egyik legjobb csókját.